A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (23. kötet, 1-4. szám)

Rigó László: A Petőfi-értelmezések történetéből

11* A PETŐFI-ÉRTEL­MEZÉSEK TÖRTÉNETÉBŐL 161 heti irányzat egyik jellegzetes kritikai képviselőjeként emlegetni ? Szerintünk nem. Ugyanis, egyebek között, éppen e Petőfi-tanulmány (és magyarázata) jelzi, hogy Salamon mennyire a kor másik vezető irányzatának, a Kemény — Csengery-féle nemesi­ polgárosodás irodalmának híve. És ha még arra is gondo­lunk, hogy Kemény és Csengery nem Gyulaitól kér egy újabb Petőfi-értékelést, hogy adatok is bizonyítják: Gyulai nem értett egyet e tanulmánnyal,14 hogy Tolnai Lajos még a századvégen is úgy emlegeti Salamont, mint a „Kemény — Csengery mérték" alkalmazóját, aki kifejezetten Kemény ösztönzésére írta meg e tanulmányt,15 akkor az egész értékelést úgy tekinthetjük, mint a még továbbélő Petőfi-epigonság, a külföld és belföld bizonyos, Kemény szerint túl­zott, illetőleg téves irányokat vett Petőfi-kultusza elleni fellépést, s mint, más­felől, Kemény, Csengery, Salamon különvéleményét Petőfi költészetének irodal­munk fejlődésében elfoglalt történeti helyét illetően, bizonyos mértékig Erdélyi vagy Gyulai koncepciójával szemben — éppen az 1850 —60-as évek fordulóján, a kétféle irányzat (népies-nemzeti, nemesi-polgári) részleges kiegyenlítődésének idején. E tételt Salamon Petőfi-tanulmányának fogadtatása és utóélete is igazolni látszik. Azzal és annyiban, hogy a nagy Petőfi-irodalom főleg azon szerzőinél találkozunk Salamon egy-egy nyíltan vagy rejtettebben továbbélő megállapításával, illetve Salamon Petőfi-értékeléséről azok szólnak elismerés­sel, akik immár valóban konzervatív világnézetűek, akik Kemény liberális elveinek kései utódai, és akik, jóllehet különböző nézőpontról, a népies­ nemzeti esztétika történeti jelentőségét kisebbítik, vagy egyenesen öröksége ellen lép­nek fel. A Petőfi-értékelés fogadtatása és utóélete Salamon Petőfi-tanulmányának megjelenése nem keltett nagy visszhan­got. Arany, Erdélyi, Gyulai nyilvánvalóan nem értett egyet tételeivel. De ellene szólani közülük, mai tudomásunk szerint, csak Gyulai akart, a Szemle azonban nem volt hajlandó közölni ellenvéleményét. Egyetlen cáfoló írás jelent meg, Vajda János Nővilágjában.16 A cikkíró úgy véli, hogy Salamon Petőfi költésze­tének „értékét szemben a világ és hazánk költőivel, helytelen, s illetőleg ala­csony fokra helyezi." Tagadja Salamon alaptételeit: egyfelől azt fejtegeti, 14 Gyulai Pál ellencikket akart közzétenni a Budapesti Szemlében. Aranyhoz írott, 1860. augusztus 20-i levelében olvassuk: „Csengery . . . nem sok kedvet mutatott. . . Salamon Petőfi bírálata ellen kiadni tőlem valamit." (Gyulai Pál levelezése 1843-tól 1867-ig. Kiad. SOMOGYI SÁNDOR. Bp. 1961. 425.) Gyulaihoz írott levelében (1861. február végén) pedig maga Salamon írja, hogy Gyulainak annak idején „alapos kifogásai vol­tak" a Petőfi-tanulmánya ellen. (RIGÓ LÁSZLÓ: Salamon Ferenc kiadatlan levelei Gyulai Pálhoz. ItK 1964. 379 — 380.) 15 TOLNAI LAJOS: Petőfi Sándor a mi szemünkben. Képes Családi Lapok 1898. január 9 — január 30. 16 —: Budapesti Szemle. Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. XIV. füzet. Nővilág 1859. január 2. 31 — 32. MTA I. Osztályának Közleményei 23. 1966

Next