A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (25. kötet, 1-4. szám)

Pándi Pál: „Kísértetjárás" a magyar irodalomban (1830-1848)

.KÍSÉRTETJÁRÁS" A MAGYAR IRODALOMBAN 235 fogból az következik, hogy ez az érzelmes költői-emberbaráti tónus nemcsak a jelentős irodalomban hangzik fel, hanem jelentkezik a középszerű literatúrá­ban is, — és nemcsak a progresszió szellemi szárnycsapásai hallatják e hango­kat, hanem a haladást gátló irodalmi fékcsikorgások is. Azt jelenti ez, hogy a hang, a tónus, az előadói modor közömbös azzal szemben, amit érvényesít? Nem. Természetesen különféle irányultságú írókat is elérhetnek azonos forrás­ból származó hatások: modorbeli inspirációk, ízlésáramlatok, hangpéldák. De a közös hatások különböző vagy éppen ellentétes szellemi világba illeszkednek bele, s ez az illeszkedés állandó módosulást, változást, átformálódást jelent. A romantikus filantropizmus lamennais-i pátoszának némely formulái, motí­vumai bizonyára elválaszthatók e retorika világboldogságot sürgető tartalmá­tól. De a lamennais-i gondolati emelkedettség és humánus-poétikus szárnyalás egyszerűen életképtelen a regresszivitás vagy fontolva-fékezve haladás köze­gében. Az sem véletlen tehát, hogy Eötvös regényének legjobb pontjain értékes egyensúlyban találjuk az érzelmességet az eszmékkel, a költői filantropizmust a társadalomkritikai és társadalom­javí­tó gondolatokkal. Mivel ennek az egyensúlynak a tartalomban vannak meg az alapjai, egy jelentős író élet­látásának a tartalmában, érthető, ha az 1840-es évek szaloni irodalmában oly gyakran találkozunk — egyebek között a meg nem emésztett Eötvös-regény hatására — érzelgősségbe fulladó érzelmességgel, tartalmatlan filantropikus formulákkal, vallomás-tónussal, amely nem szárnyal túl a személyes körön. Erőltetett emelkedettség; szólamok a tartalom, formulák a humanista pátosz helyett; adatszerű konkrétság, mely minduntalan lehúzza a vallomást; stílus­törések, stíl-eklekticizmus: ide vezet a poétikusan emelkedett új­ humanizmus hatása a literatúra igazi korszerűségre képtelen művelőinél. A naplók és vallomások hangján szóló regények s még inkább a lamen­nais-i stílus termékenyítően hatott a 40-es évek demokratikus íróira. Nem egyes stílusfordulatok átvételére, nem is eszmei rokonvonásokra gondolunk elsősorban, hanem a társadalmi gondoknak és terveknek összekapcsolására az előadás retorikus, poétikus tónusával. A kapcsolat nem jelenti okvetlenül az új­ szociális eszmék hirdetését, s még csak azt sem, hogy az előadás Lamennais biblikus modorának követése vagy másolása. De e hangvétel legjellegzetesebb magyar képviselői éppen azzal tűnnek ki, hogy következetes demokratizmu­suk az új­ szociális eszmék közelébe vezet, s elveik megfogalmazásában hasz­nosítják az európai romantikától — nem utolsósorban Lamennais-tól — tanultakat: a biblikus retorikának és természetimádatnak a prózában is költői érvényesítését. Ezen belül nemcsak a gondolatok, hanem a hangvételek is különböznek, s eltérő a Lamennais-hoz fűződő szellemi, ízlésbeli kapcsolat. Vajda Péter számára távoli bátorítást jelentenek a francia abbé munkái. Bozzai Pál a Kelet könyvei­ben tehetséges Lamennais-tanítványként mutatko­zik be, István Pál pedig voltaképpen a Paroles-t fordítja magyarra (s alakítja át némiképp), és ezzel jelentkezik, mint önálló munkával. MTA 1. Oszt. Közt. 25, 1968

Next