A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (29. kötet, 1-4. szám)

A KÖNYVNYOMTATÁS 500. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL RENDEZETT EMLÉKÜLÉS - Ortutay Gyula: Kner Imre

162 ORTUTAY GYULA az üres tér, a spácium." Beatrice Warde-nak írott levelében tételszerűen fejti ki a tipográfia törvényeit, pontokba szedve — a szedéskompozíció minden mozzanatára ügyel ebben a felsorolásban — a betűcsalád fokozatain, nagy­ságán, hangsúlyán kezdve — de mindegyre a tér problémáira, a tér szigorú arányú beosztására, elrendezésére tér vissza. A tér egyik művészete a tipográfia, ez a legfőbb, amire törekszik, ahogy pontjainak végén hangsúlyozza: ,,A hézag, a spácium éppen olyan fontos, mint maga a betű." Annyi bizonyos, hogy funk­ciójának megfelelően minden mozzanatot jelentősnek tartott egy-egy mű tipográfiai tervezése során. Csak el kell olvasnunk e témakörbe tartozó leve­leit, terveit, kikötéseit: nincs e könyvnek olyan formai és olyan tartalmi vonatkozása, amit figyelembe ne venne, aminek vonatkozási hálózatát ki ne építené. Szinte együtt él a könyvvel, a mondanivalóhoz megkeresi a megfelelő formai elemeket, azok térbeli elrendezését; a kötésterv éppúgy foglalkoztatja, mint a betűtípus, a sorok ritmusa, az oldalak egymásra felelése, a könyvdíszek, illusztrációk elhelyezése. Ars poeticája volt, hogy a könyv az iparilag megvalósítható szépség egyik példája legyen. Olyan szépség, amely egyszerre nevel tartalmával is, a formán keresztül megvalósuló esztétikai igény szinte észrevétlen, de állandó immanens hatásával. A könyvben Kner Imre a társadalom egyik legállandóbb nevelő eszközét látta, amely a maga tartalmi-formai együttesével fejezi ki lényegét. Ezt kívánta szolgálni, ebben a szolgálatban látta élete értelmét, így ír: „Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok." A szép és igaz könyvön keresztül akart szolgálni. Egész életére rabja volt annak a racionális, logikusan rendezett szépségnek, amit egy-egy könyv gondos tipográfiája jelentett. Ez a tiszta, hibátlan szépség, amely minden pontot, minden hiátust a maga helyén tervezett — nem hideg, nem merev szépség, a jól rendezett harmóniát sugárzó szépség, a gondolat szol­gálója. Minden vitája, minden munkás hétköznapja ezt a szépséget szolgálta. Egy rideg, nehéz életű faluban Goethe szépségeszményét éppúgy megközelí­tette tipográfiáján keresztül, mint a világirodalom megannyi értékét, mint a magyar kötészet évszázadainak alkotásait. Egy kis anekdotikus kötetkére éppúgy ügyelt, mint Kazinczy egyik bibliofil tervének megvalósítására. Olyan minőségi igényt szolgált gyomai házában, műhelyében, ami a maga korában a legszigorúbb mértékű világszínvonal volt. Londontól Tokióig ismerték emblémáját, a vándorló könyvárust. Ez adta akkoriban a magyar könyv becsületét, nemzetközi rangját. Példájából ma is tanulunk, kettétört élete fölé életműve magasodik. MTA I. Oszt. Köd, 29, 1974

Next