Nagyvilág, 2011 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2011-04-01 / 4. szám - Rouaud, Jean: A becsület mezején

zökkenéskor leestek. Elhangzott pár „a nemjóját”, aztán újrakezdte a mun­kát, és egész úton törölgetett. Nagyapa rá se hederített. Mivel a kocsi lassan haladt, a motorhoz csatlakozó ablaktörlők úgy csúsz­káltak ide-oda az üvegen, mint két nyáladzó csiga, apró rángásokkal tettek meg egy-egy millimétert, időnként megálltak, mintegy szünetet tartva, és ököllel rá kellett csapni az ablaküvegre, hogy félköríves pályájukon újrakezd­jék lassú oda-vissza mozgásukat. Szutykos legyezőket rajzoltak a szélvédőre, vagyis épp az ellenkezőjét érték el annak, amit vártak tőlük. Nagymamát felháborította, hogy rajta kívül senki sem méri fel a veszélyt, így belülről törölgette az ablakot, aggodalmas keze szemmagasságból indulva egyre szélesebb és laposabb köríveket írt le, félénken átmerészkedett a sofőr tér­felére, épp csak annyira, hogy nagyapa észrevegye a különbséget - így a finom párarétegbe hasított lyukon át világosan szeme elé tárult a szélvédő állapota, és egyértelműen kiderült, hogy egyáltalán nem lehet kilátni. Mivel az ablaktörlő volt a bűnös, nagymama megragadta a kocsi belsejében lévő kézi irányítókart, összevissza tekergette, szitkokat szórt rá, és a buzgólkodó gumitörlők, a hirtelen ritmusváltás, a hirtelen felgyorsuló, merev mozdula­tok némafilmbe illettek: az ember elképzelte, ahogy két munkás szöszmög a feladatával, mondjuk két konyháslegény tessék-lássék mosogat egy halom tányért, aztán egyszer csak megduplázza a sebességet, amikor megérkezik a zsarnoki munkafelügyelő. Csakhogy az eredmény is a mosogatnivalóra emlékeztetett: a félhold alakú vonalakban fölkent kocsonyás pép teljesen eltakarta a kilátást. Nagymama ekkor dühösen felemelte az ajtóablak alsó szárnyát, mely rögtön rá is vágódott a könyökére, kinyújtotta a karját, és kezében ronggyal felszabadított magának egy fényfoltot. Előtűnt a távolban egyre szűkülő út, mellette a fák, a zápor tejszerű cseppjei az aszfalton - a világ olyan volt, mint egy matrjoskababa, belsejében az önmagába zárt, két lóerős Citroennel. Nagymamának ugyan nem volt elég hosszú a karja ah­hoz, hogy az egész szélvédőt letakarítsa, de az előtte lévő kis tisztaságfok­ból önbizalmat nyerve megpróbálta irányítani a sofőrt. „Vigyázz!”-t kiáltva, ami­kor egy hatalmas kamion került az utunkba, amelynek már a kigőzölgése elég lett volna ahhoz, hogy törékeny kis csónakunk zátonyra fusson. Nagyapát nem zavarta, hogy vakon vezet. Ülésébe süppedt, alul fogta a kormányt, szája sarkában szelíden hamvadozott a cigaretta - az arra haladók csak a kalapját látták. Szemöldöke felfelé kunkorodó széle idővel elsárgult a nikotintól. A fehér szín megállíthatatlan térnyerése közepette ez a meglepő szőkeség olyan volt, mint az ifjúság utolsó fellángolása, mintha az élet eb­be a kénsárga sarokba húzódott volna vissza. Olyan aszimmetriát alkotott a másik, hófehér szemöldökkel, hogy az idős arc már-már a féloldali bénulás

Next