Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-12-16 / 51. szám

NAGYBANTA ÉS VIDEKE TÁRSADALMI HETILAP A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE M ES-JELE J^IE Előfizetési árak:-. Egész évre 8 Kor. Fél évre 4 Kor. Negyedévre 2 .Kor. Egyes szám 20 fill. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására — Felsőbányai utcza 2-45-ik szám alá — küldendők Nyilttér soronként 20 fill. Az ördög árok A kapnikbányai tífuszjárvány komoly intő jelként arra figyelmeztet, hogy városunkban is tegyünk meg minden lehetőt a köztisztaság és rend érdekében, mert amely város erre gondot visel, az megelőzi a bajt, megvédi lakóit tömérdek csapástól és veszteségtől. Sokat lehetne erről beszélnünk, felhívnunk a tanács figyelmét egyik másik utczára, épületre, patakra stb. ezúttal azonban csupán egy oly dolgot kívánunk föleleveníteni, amelyről már régebben részletesen írtunk, akkoriban meg is szülemlett a minden jó dolog iránt annyira szükséges érdeklődés, de az ügy úgy látszik elaludt a hatóságnál s marad minden a régi, mert Pató Pál úr szavai szerint: »Ejha ráérünk arra még « Úgy az illető városrészre, mint az egész lakott területre nézve igen előnyösnek tartanák, ha a Pénzverő utcza keleti részén, a Rákospataktól a Zazarig terjedő árok végleg beszüntetnék, illetve betömetnék. Van egy csúf nevű árok, mely a Felsőbányai utczát a Graz-féle telek mellett átmetszve a Zazarba ömlik, ennek eggy ága kelet-nyugati irányban több házas lelket átmetsz és a Doroghy ház mellett szintén a főfolyóba megy. Azaz, hogy csak menne, ha víz volna benne. Hogy mi szükség van erre az árokra, senki sem tudja, víz nincs benne, de annál több szemét, piszok, trágyalé és árnyékszék. Kigőzölgése rendkívül veszedelmes, czélja pedig semmi. Az ilyen pocsék helyek a baczillusok örökös tanyái, melyekre nézve sürgősen kellene intézkedni. Valóságos ördög árok, mely csak bajnak van. Az érdekelt lakosok, úgy tudjuk, kérvényt adtak be a városhoz, hogy ők a meder területét megveszik □ méterenként. A város megszabadulna két hídnak fenntartási költségeitől, mi pedig mindnyájan azoktól a betegségektől, miket ez a bűzös gödör terjeszt. Nem tudjuk ki az oka, hogy e téren semmi sem történik, egyelőre nem is kutatjuk, de megsürgetjük újólag a dolgot s kérjük a hatóságot, hogy az ilyenekben ne tegye próbára a közönség bámulatos türelmét. Jól tudjuk, hogy van baj más helyütt is, egyéb intézkedések is mellőzhetlenek, de tudjuk és hangsúlyozzuk azt is, hogy a köztisztaság és közegészség ügye legkevésbbé tűri a halasztást. Száz forint ára jó könyv. (Levél Stoll Gáborhoz, a kaszinó elnökéhez.) Budapest, 1900. deczember 8. Kedves barátom, Azzal a megtisztelő felszólítással fordultál hozzám, hogy a kaszinó könyvtára révére 200 koronát érő uj könyveket válasszak a hazai és külföldi szépirodalom legújabb termékei közül. Örömmel fogadtam a megbízást, amint, hogy örömmel ragadok meg minden alkalmat, hogy kis városunk szellemi életével közvetlen érintkezésbe léphessek. És legjobb akarattal igyekeztem, hogy megfeleljek belém helyezett bizalmatoknak. Amint kezeim között levő könyvjegyzéketekből látom, a kaszinó 1896-ban vásárolt utoljára könyveket s könyvtára azóta csupán Jókai diszkiadásának a nagybányai pénzintézetektől ajándékba kapott száz kötetével gyarapodott. Itt az ideje tehát, hogy uj szellemi táplálékról gondoskodjunk, a kaszinó tagjai részére. És a milleneumi év óta annyi jó könyv jelent meg magyar íróktól s a világirodalom annyi jeles terméke lett nyelvünkre átültetve, hogy feladatomat nem tekinthettem nehéznek, nehézséget legföljebb az okozhatott, hogy a könyvvásárlásra szánt összegért nem lehet minden jó magyar könyvet megvenni, válogatnunk kell: mit kell elsősorban megszereznünk, mi maradhat későbbi alkalomra? Azt a nézetedet, hogy csupán szépirodalmi művek megszerzésére szorítkozzunk, teljesen osztom Nem mintha tudományos és ismeretterjesztő könyvek gyűjtése nem tartoznék a kaszinók és olvasókörök legfontosabb feladatai közé. De e feladat teljesítésére nálunk, a városi múzeum és könyvtár lesz hivatva, melynek létesítését közönségünk oly szép érdeklődéssel karolta fel. S a helyes munkamegosztás elve a legjobban érvényesülhet, ha a hasonló czélokra törekvő intézmények működési körét akkop állapítjuk meg, hogy egymásnak ne versenytársai, de szövetségesei legyenek. Tudományos irodalmunk termékeit gyűjtsük össze a városi múzeum könyvtárában és igyekezzünk azt minél előbb megnyitni, intelligens közönségünk számára. Olvasóköreink könyvtárai pedig a szépirodalom válogatott termékeivel járuljanak az irodalmi műveltség terjesztéséhez. Ha ezt a programmot következetesen végrehajtjuk, még csak az alsóbb osztályok szellemi szükségleteiről kellene megfelelő módon — elsősorban ismeretterjesztő és hasznosan mulattató könyveket magában foglaló népkönyvtárak szervezésével — gondoskodnunk és akkor Nagybánya büszkén foglalhatna helyet azon, fájdalom csekély számú, magyar városok sorában, melyek a rendelkezésükre álló eszközöket helyes irányban használták fel, a kultúra terjesztése érdekében. De térjünk a dolgokra. Összeállítottam azoknak a könyveknek a jegyzékét, amelyeket a legalkalmasabbaknak tartottam, a könyvvásárlás négy évi szünetelése által előállott hiány pótlására. Feladatom, mondom, nem volt nehéz, jeléül szépirodalmunk örvendetes fejlődésének, a magyar könyvpiacz bámulatos fellendülésének. Mai íróink közül Herczeg Ferenczet, Mikszáthot, Bartók Lajost, Tóth Bélát, Peteleit, Bársony Istvánt, Szikrát, Szomaházyt, Márai Károlyt, Rákosi Viktort, Justh Zsigmondot és Pekár Gyulát, azt hiszem, olvasóközönségünk legkényesebb ízlésű tagjai is azok közé fogják sorozni, akiknek minden munkáját szívesen olvassák, ha nem is értenek mindeniknél egyet, az általuk képviselt irodalmi iránynyal Herczegtől a Gyurkovics-leányok, a Gyurkó fiuk, a Napnyugati mesék, Szabolcs házassága, hírem voltak meg könyvtárunkban, valamennyit fölvettem a megvásárlandó könyvek közzé. Ép úgy Mikszáthnak eddig hiányzó két munkáját: Besztercze ostromát és Szent Péter esernyőjét, mely angol fordítása révén épen most szerez diadalt a műveit nyugat milliónnyi olvasóközönsége előtt a magyar regényirodalomftnak. Tóth Bélától A boldogasszony dervise és egyéb, finoman megirt novellái és rajzai mellett nem mellőzhetjük gyűjteményes munkáit: a „Magyar ritkaságok“ a „Mendemondák“ a „Szájról szájra“ kötetei, melyekben a magyar néplélek intim megnyilvánulásai találtak a legélesebb megfigyelő részéről az őket megillető méltatásra. A legjobb magyar írónő, Szikra két kötete: A bevándorlók és Ugody Lilla nem csak értékes tartalmuk, hanem írójuk egyénisége által is méltán tartanak igényt olvasóink érdeklődésére, kétszeres mértékben azokéra, akik tudják, hogy a mi felejthetetlen Teleki Sándorunk menye rejtőzik e női álnév alatt. S mint őt és Bartók Lajost, úgy a harmadik szatmármegyei irót, Bársony Istvánt is némi joggal tarthatjuk magunkénak, „Erdőn-mezőn“ czimü művét a természet szépségeinek barátai és a vadász-élmények kedvelői egyforma élvezettel olvashatják. Azonban sem ezek az irók, sem a többiek, akiket fentebb elősoroltam, nem szorultak arra, hogy én csináljak nekik reklámot. Elég csak röviden megemlítenem, hogy közülök mindegyik legjobb művével lesz a kaszinó új könyvei között képviselve. Régi hiányokat is igyekeztem pótolni. Pálffi Albert, s a ma élők közül Gyulai Pál, Lauka Gusztáv, Vadnai Károly néhány eddig hiányzó művének megvételével. És amit első helyen kellett volna felemlítenem, megszereztem Eötvös József „Magyarország ot r A „NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE” tárczája. Milyen a magyar nábob. Sokat lehet hallani arról, hogy mi jellemez egyes népeket. Az bizonyos, hogy az idegen nácziók közt lehetnek többszörös milliomosok, úgynevezett ménkű gazdag emberek, de valódi ur csak a magyarból kerül ki, a magyar nábob. Akiről e sorok szólanak, magyar gróf volt, rengeteg vagyona az ország három helyén, három vármegyében is volt, én közelebbről az egyiket ismerem, mely mintegy hatvan ezer csekély holdacskából áll. Mikor arról volt szó, hogy a magyar nevet képviselni kell külföldön is, elfogadta az angol nagykövetséget. Persze Londonba kellett költöznie. Igazi magyar fénnyel élt ott, ritka szép nejében bámulhatta az angol hogy milyen az elegáns szépség a magyarnál. Az osztrák-magyar birodalom hatalmát szebben nem képviselhette volna másféle népből senki. Jószág kormányzót tartott Pesten, az egyes uradalmak felett inspector állott, ez alatt a sok ispán szóval rengeteg személyzet. Az előbb említett egyik birtokát még csak nem is látta soha, mely több községre terjedt. Végre hosszú évek után elhatározta, hogy Pesten lévén, bejárja egyszer, hogy lássa is, megtáviratozza hát, hogy kocsi várja a vasútnál. Meg is érkezett estére Az intéző, vacsora után beszél is neki a birtokról, hol mi van, mire ő megjegyzi, hogy majd holnap megnézi s jó éjt kívánva lenyugszik. Reggel felkel, mikor készen van, reggelizik s a csinos négyes befogva, hogy rögtön indulhassanak, a mint mondja. Mikor a lovakat látja, hirtelen kérdi az inspectoral — Mikor indul a vonat Pestre ? — Egy óra múlva ! — Akkor menjük egyenesen a vonathoz ! Haláláig megse nézte többet a megyét, a birtokot, persze most se. Igazi magyar ur volt, képzett magyar urakat tartott tiszti karában s az egyszeri püspököt tartotta szem előtt, hogy tisztességes ember más is, élni kell hagyni a jó magyar családokat s bízni a becsületükben, a jószágok igazgatója arra való, hogy tudjon számolni és számoljon is, meg néha-néha lásson is, bár az említett püspök hozzá is tette, mikor alattomban vádaskodtak rájuk, hogy lopják, még az se baj, mert úgy lopnak, hogy nekem is marad. A jószágigazgató, mint uj ember, Pestről rendre küldte értesítéseit s több dologban utasítást is kért, hogy jól járt e el. De választ bsz ő nem kapott. Egyet gondol. Elmegy Londonba. Reggel jelentkezik kihallgatásra, a gróf rendkívül szívesen fogadja, szivart tesz elé, hogy gyújtson rá s mielőtt szólhatna, mondja is neki. Igazán szép öntől, hogy eljött, Londonban érdekes látnivalók vannak. Azt csak dicsérni tudom, hogyha a magyar látva tanulni akar, széleskedik ismeretköre, javul ízlése, azért hallgasson kérem rám, ma a Themsétől indul ki, mert e város a viz mellett ott épült, hol áthidalhatták s hová a nagy hajók is feljöhetnek, miket érdemes ám megnézni. A város kereskedelmi hajói tizezeren felül állanak, a gyönyörű gőzhajók s ezeren felül a vitorlás hajók. Az ipar és kereskedelem bámulni való, csak czipész 40 ezret tesz ki. Dohánygyártó munkás 9 ezeret. Az utczák száma 8 ezer. Igen gyújtson kérem rá! Az igazgató elindult s este volt, midőn előállitott. No ugye, sok szépet látott, majd beszélgetünk holnap s vége volt az audientiának. Az igazgató jól aludt s beállit reggel grófjához. No kérem, a felületes munka sohse jó, ma megnézi a gabonabörzét, önt érdekelni fogja, odább a nagy könyvkereskedések, utánna a Times óriási nyomdája. A Themse partján van a hatalmas Tower és a Fleetstreet, ahol a legtöbb szerkesztőség van. Közel van a jogtudósok városrésze, mellette a színházak városrésze. Közelben a parlament épülete. A napot szerencsésen átszaladgálta ismét. Reggel jelentkezik. No ugye, London világváros, érdemes volt ide jönni. De ne gondolja kérem, hogy csak nagyjából is ismeri. Nézze ma meg a gyönyörű szobrokat az adott útmutató szerint, gyönyörű Albertnek, a mostani királynő férjének aranyozott bronz szobra, a parlament mellett Oroszlánszívü Richard lovag szobra, a szent Pál templom mellett Anna királynőé. Megtekintésre méltó a Nelson oszlop négy oroszlánnal és bronz reliefekkel, Beaconsfield bronz szobra, a Waterloo téren a Krím emlék, a Franklin szobra, Cumberland herczegnek márvány lovas szobra, Byroné a Hamilton kertekben, továbbá Shakspere. Történelmi nevezetességű a Kleopatra tűje, melyet Alexandriából hoztak, mely 21 méter magas obeliszk. A derék ur megint nyakába vette a várost, egész nap nyargalt, mint egy igás ló, jegyezgetve pontosan hogy számolni tudjon a látottakról, ha kérdezni fogják.