Állami főgimnázium, Nagybánya, 1911
Reformmozgalmak a természetrajzi oktatás terén Németországban és Ausztriában. Korunkban napról-napra mindinkább az iskola felé fordul a figyelem. Az a fokozott érdeklődés, amellyel egyes országok az iskola ügyét kísérik, fényesen igazolja, hogy az iskolát a nemzetek életbevágó dolognak tartják. Az egyes országok emelni igyekszenek az iskola színvonalát, vizsgálat tárgyává teszik, tanulmányozzák az egyes országok tanulmányi, nevelési eszközét, s amit jónak, üdvösnek tartanak, iskolájuk nemzeti jellegének fejlesztése s megőrzése mellett meghonosítják. Németország szorgalmasan tanulmányozta a külföld, elsősorban Anglia s Amerika iskoláit; ma már a német birodalom iskolái talán egymagukban állnak egész Európában berendezésük, valamint pedig kiváló organizációjuk révén. Köztudomású, hogy az amerikai mintaiskolákhoz állnak legközelebb. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium jóvoltából az 1910—11. iskolai tanévben egy évi tanulmányutat tehettem Németország, Dánia, Svédország, Norvégiában. E tanulmányutam egyik célja Németország felsőbb iskoláinak (gimnázium, reálgimnázium, főreáliskolák) megismerése és tanulmányozása volt. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium útján elküldtem kérvényemet a porosz vallás-, közoktatás- s orvosügyi minisztériumhoz engedélynyerés végett, — e nélkül a poroszok az előadásokra senkit sem bocsátanak be, — s miután ezt megszereztem, módomban volt bármelyik porosz iskolát megtekintenem, jelen lehettem a tanórákon, amennyiben az előadás zavarása nélkül megtörténhetett és a szolgálatkész utasításokat s rendkívül előzékeny felvilágosításokat igénybevehettem.