Református Bethlen-kollégium, Nagyenyed, 1890
z tunk be utunk eredményével. Abban a biztató reményben, hogy ez a beszámolás a ti legfelsőbb ítélőszéketek előtt is megnyugtató lesz, abban a hitben, hogy úgy a kedvező, mint kedvezőtlen ítélet csak ösztönné válik, egyfelől a fokozatos előbbhaladásra, másfelől a mulasztások kipótlására, az újabb tévedések elkerülésére, s ahol szükség, megjavulásra, nyugodtan és a jövő évi útnak még kedvezőbb eredményére számító bizalommal mondom el jelentésemet. Kezdhetném-e máson, mint azon, a mi éber őrködésünk legféltőbb tárgya, fáradságunk, buzgalmunk legfőbb czélja, s az intézet életében működő erők központja: a tanuló ifjúság testilelki egészségén, fokozatos fejlődésén. Az egyes igazgatók jelentéseit összevetve, a tanulásbeli előmenetel, az értelmi fejlődés általán az egész intézetben megnyugtató, részben igen jó, számottevő résznél mint azelőtt, úgy az idén is, túlment a törvény szabta tananyagon s az önképző körök keretén belül önállóan gyűjtött ismeretekben, vagy a meglevők önálló felfogás szerint idomított feldolgozásában nyilvánult. Azonban amennyire örvendetes, sőt meglepő volt, az előbbi évekhez képest, az önképzőkörök munkássága, épen annyira csekély eredményt tapasztalunk a pályakérdések kidolgozásánál, úgy mennyiség, mint minőség tekintetében. A tanári kar hajlandó e szokatlan tüneményt csupán futólagos megfeledkezésnek tekinteni. Hisszük és elvárjuk, hogy az idei szűk termést a jövőben gazdag aratás pótolja ki. Az ének és zene is megtalálta a maga buzgó híveit, nem csak a kötelező tanórákon, hanem az önképzésre e téren is bő alkalmat nyújtó ének- és zenekarokban. A tanulmányi állapotról mondottak nagyjában a magaviseletre is alkalmazhatók. Nagyobb és súlyosabb vétség aránylag nem sok volt. Összesen 7 törvényszéki ülés tartását túlnyomólag a bennlakási rendtartás szabályainak ismételt megsértése, erkölcsi beszámítás alá eső kihágások vagy bűnös cselekmények, csak egy pár esetben tették szükségessé. A tanári kar mindannyiszor atyailag, sokszor elnézéssel igyekezett a tévútra kerülteket visszaterelni; a végső szigort csak akkor alkalmazta, amikor az elnézés az ifjúság beléletének, a fegyelemnek komoly veszélyeztetése nélkül