Nagyítás, 2010. január-május (2. évfolyam, 1-18. szám)

2010-02-24 / 8. szám

Marsall László A tolvaj- és gyilkosképző bukása A Nemzetközi Támogatással Létesített Zártkörű Társaság Tanintézetének története Tisztelt leendő olvasóim! Egyedül jómagamat vélem illetékesnek, hogy ezt a ha­szonleső, „nemzetközi támogatással létesített zártkörű tár­saságot” és különös tanintézetének ún. „munkálatait”, mód­szereit leleplezzem és a nyilvánossággal szembesítsem. Da­rab ideig egy nagyhatalom hírszerzője voltam, azaz titkos ügynöke. A céget megneveznem tilos. A későbbiekben a fran­cia rendőrség vallatótisztjeként működtem, többedmagam­­mal, hasonszőrű társakkal. Megjegyzem, hogy a francia val­latótisztek a világ legkeményebb legényei. Nem törődtünk holmi ártatlansági vélelmekkel, ügyvédi fenyegetőzésekkel; kesztyűs vagy puszta kézzel akkora pofonokat adtunk a gya­núsítottaknak, hogy olyik a fogát is kiköpte. Minden zokszó elröpült a fülünk mellett. Meg se fordult a fejünkben - el­lentétben sok más ország kihallgatási módszerével hogy egyik-másikukat besúgónak, téglának építsük be, amint azt több más országban teszik. Különben is! Ezeket a deformált alakzatokat azonnal a börtönkórházba szállíttattuk, és ha valaki jótékonykodó rokon vagy „segélyező egyleti” alak meglátogatta őket, azok is hamarosan nálunk kötöttek ki. Mondanom se kell, hogy az ún. „humanitárius orvosokra is elég volt egy zordon pillantást vetni, és tüstént lesunyták a fejüket. Amikor a rendőrfőnöknél jártunk és röviden beszá­moltunk a munkánkról, ő csak annyit mondott: hajaj! És az ügyvédek meg az ügyészség? Két ügyvédre és egy ügyészre, akik csalják a feleségüket, már ráálltunk, és az illetékes kurvákra és feleségekre is. A delikvenseknek e-mailt küldtünk, és hála a féltékenység­nek, az egyik ügyvéd vas piszkojával túl nagyot ütött az asz­­szony koponyájára, az elhunyt már a kórboncnoknál hűsöl. Az ügyész úrnak pedig lecsavarták a herezacskóját. Zo­kogva rontott be hozzánk az ügyésznő, és toporzékolva kö­vetelte tőlünk a relikviát. Együtt röhögtem a rendőrökkel. Jelenlegi foglalkozásom ebben az inkriminált intézetben: portás és küldönc. Portási minőségemben én veszem át az ér­kező leveleket, legyenek bár a címzettek tanárok vagy akár növendékek. Én járok el a bankba, felvenni a zártkörű társa­ságnak, a tanintézetnek átutalt pénzösszegeket. Ebből a ja­vadalomból úgy kb. kétszázaléknyit kapok az igazgatótól, igen csekély összeg. Hogy kimódoljam ennek a velejéig anti­­humánus és korrupt intézménynek a megsemmisítését, el­határoztam, hogy a „növendékeket” igyekszem felhasználni. Épp az imént érkezett címünkre egy nagy hordónyi külde­mény Utahból, pontosabban Salt Lake Cityből, a következő felirattal: Vigyázat! A tartály tartalma CaS042.H2O. Rövid tanakodás után felkerestem irodájában Prof. Osam Akimuki barátomat és japán edzőtársamat, a kiváló zen buddhistát, aki rokonszenvünkben mit se változott- Szertartásosan és mosolyogva meghajoltunk. - Akkor dzsúdó? - kérdi. Akkor judo - feleltem, merthogy az időben így írták ezt a harcmo­dort. Nem óhajtom részletezni eszmecserénk alapkérdéseit és válaszait. Tény, hogy az intézmény létjogosultságának kér­désében mindenben egyetértettünk. Sommásan: kelet-euró­pai gengszterbandáról van szó, megsemmisítésüket elhatá­roztuk. Osam a cseh modellt, a defenesztrációt (ablakon át ki­dobni őket) javasolta, ahogyan ezt Benes elnök áldatlan reg­nálása idején tették. Maszarikkal, de utalt az ipari gyémánt­porra is, a veseműködés szétzúzására. Most itt állunk az egykori tornateremben, a ménkű so­kaságú gipszet szállító tartályokkal, és azonnal megkérem a Salt Lake Cityből érkező embert, legyen szíves igazolni ma­gát. Ő tüstént előhúzza felső zsebéből a piros hetes kártyát, a kuoni pásztort. Visszaigazolásul én felmutatom Wilhelm Telit - azaz Teli Vilmost, a legendás svájci hőst. Ezzel az ak­tussal tökéletesen igazoltuk, hogy azonos csapatba tarto­zunk. Minden rendben­­ mondom, jobb, ha most a nevét nem említi. Kérdem, hogy tetszik, bajtársam, ez a tornaterem? Körülnéz. Egyetlen pillantással felméri a­ körkörös bordás­falakat. „Ez volna a vandálok tornaterme? A fele bordással kitépve, a kapaszkodók szétkapcsolódva, tartópillérek sza­naszét, még a gipszes konténerekre is jutott ippen elég. Jut eszembe Hermann Gessler, a brumeci Vogt, azaz vérbíró és kivégzőfőnök, ahogy a legenda nevezi, mifenének nekik ez a tíz köbméter gipsz?” „Eladni, barátom.” „Kinek?” „Tudja a fészkes fene. De most olvassa el figyelmesen a tanári kar név­sorát, íme a két lista.” Nemzetközi Támogatással Létesített Zártkörű Társaság Tanintézete 6 tanév Tolvajok 6-12 évig Tolvajok Dr. Patvarossa Lídia 12-20 évig Gyilkosok Prof. Osam Akimuki Prof. Osam Akimuki Dr. Patvarossa Lídia Dr. Kerep Ella biokémikus Dr. Tolvaj Elek ált. orvos Első lépésben elhatároztuk Osam Akimuki barátommal, hogy megkeressük az igazgató (dr. Kerep Ella biokémikus) és dr. Tolvaj Elek (ált. orvos) párost, hogy döntsenek a Salt Lake Cityből érkezett többtartálynyi gipsz sorsáról, mert ez 1/a osztály 1/b osztály Tanár: 2/a osztály Tanár: Pénzügyi szakértő: Jogtanácsos: Igazgató: Igazgatóhelyettes: a többtartálynyi hordó CaS042.H2O nem állhat­ott tovább a széttörött bordásfalakkal össze- és szertedobált extornate­­remben. Dr. Kerep Ella válasza: „Igazuk van, és én egyetér­tésben Tolvaj Elek doktor úrral, már tárgyaltam is a Log­­mosz belsőépítészeti tatarozó Kft.-vel, ők azonnal megvásá­rolják a készletet.” Nagyon helyes - mondtam -, de nem ártana, ha vissza­tartanánk egytartálynyi gipszet, hogy a magunk háza táját is rendbe tegyük. Dr. Kerep Ella: - Ha velük csináltatjuk, máris vesztünk az üzleten. Szó se lehet róla. - Hölgyem, aki a gipszet hozta Salt Lake Cityből, szívesen elvállalja a házi tatarozást. Nemde, barátom? A titkos jelű kuoni pásztor rábólint, szinte észre sem vet­tük, hogy a beszélgetés közben csöndben, alattomban beszi­várgott az igazgatói szobába. Dr. Kerep Ella: - Valóban in­gyen és kevésbé gipszből? Kuoni rábólint. Dr. Kerep Ella: - Hát ez pompás! És ingyen? És ért is hozzá? Kuoni: - Mesterségem a gipsz. Kerep Ella: - Szob­­rászkodik is? Kuoni: - Elvétve. Közben a könyökömmel ti­tokban megböktem Osam Akimuki barátom könyökét, és az igazgatóra, de szúrósabban az igazgatóhelyettesre, dr. Tolvaj Elek orvosra bámultam. - Doktor úr! Akad az intézetben egy szál, de kardinális probléma. Dr. Tolvaj: Mi lenne az? Az összes pszichopatát, a papás-mamásokat, a debiliseket, a szo­­rongós-agresszíveket, a pedofilokat, valahány pszichotikust el kell tüntetni az intézetünkből, és elszállíttatni valahá­­nyukat egy zárt, de nekik megfelelő intézetbe. Ne itt pusz­títsák egymást és önmagukat. Dr. Tolvaj Elek: Nem gondol­ja, hogy ez szívtelen ötlet? - Akkor talán helyezzük el őket az ön lakásában. Tolvaj Elek (jobban): Mifene elvetemült ötlet!! - Doktor úr, ha ez nem tetszik önnek, akkor dr. Akimukival együtt majd mi intézkedünk. Ha kell, ingyen és bérmentve elszállíttatjuk őket az álta­lunk jól ismert intézetbe, bilincselve és összeláncolva, hoz­záértő személyzettel, repülőgépen. Már holnap. És ehhez a modus operandihoz nincs szükségünk az önök hozzájárulá­sához. Dr. Tolvaj: Hová viszik őket? - Semmi közük hozzá! - Dr. Tolvaj: Értesítjük a rendőrséget! - Mi már értesítettük a különleges ügyosztályt. Nem kell vesződniük. A kanadai Dr. Steve Labour Intézetben megfelelő gondozásban és gyógyító terápiában gyengélkednek, javulnak és reinkarnálódnak - már amelyik. Ezzel a debilisek, pszichopaták, koprofágok ügye elinté­ződött. Itt kell megemlítenem a kitűnő tippet adó párbeszédet Csaklizó Özséb tolvaj és tanára, dr. Patvarossa Lídia között. E Lídia: Hol a táskám, te gazfickó?! Cs. Özséb: Le tetszett tenni ide a padra. Én meg levágtam róla csatostul egy da­rabkát. Itt van e! Ugye megkapom a jelest? E Lídia: Hol a tás­kám?! Cs. Özséb: Éppen átöltöztem a pizsamámba lefekvés­hez, és a táskát beledugtam a levetett nadrágom ülepébe. E Lídia: Azonnal vedd elő és hozd ide! A­zon­nal! Cs. Özséb: Nem lehet. Eltűnt. Valaki kilophatta a nadrágomból. E Lí­dia: Hazudsz! Cs. Özséb: Tessék velem jönni a fülkémbe. Nincs benne a táska! (E Lídia Cs. Özsébbel él.) E Lídia: Hogy is hívják azt a másik tolvajt? Cs. Özséb: Zsebes Kalóz. E Lí­dia (izgatottan rohan az igazgató dr. Kerep Ellához). Ella! Kérlek azonnal fogd meg a hangosbemondót, és hívd ide az igazgatói szobába az összes tolvaj- és gyilkosnövendé­ket! Valaki ellopta a táskámat, a folyékony Max Factor arc­krémem is abban van! (Sírva fakad.) Frof. Osam Akimuki, a gyilkosok tanára mosolyogva, biz­tatóan megsimogatja E Lídia arcát, miközben betódulnak az igazgatói szobába a „növendékek”, majd odaszól a Zsebes Kalóznak. Osam Akimuki: Nos, barátom, Zsebes Kalózkám, add csak oda Lídia tanárnőnek az arckrémes tubusát. Zs. Kalóz: Igenis, tanár úr! (Átadja E Lídiának a tubust.) E Lídia: (könnyezve átveszi a „kincset, púderkompaktja tükrébe néz) Ó, Uramisten! De pocsékul nézek ki! (Fájdal­mas sóhajjal bekeni a Max Factor krémmel az arcát, kisvár­tatva arca elszürkül, és élettelenül a földre zuhan.) Dr. Kerep Ella igazgató Jézus-máriázva felpattan az igaz­gatói székből, E Lídia holtteste fölé hajol, és felordít: Meg­mérgezték?! Mit gondol, Akimuki professzor? Ki a tettes? És miféle méreg ez? A Zsebes Kalóz?! Osam Akimuki: - Nem hinném. A Zsebes Kalózhoz a bunkó vagy a kés illik. Ma­gammal viszem a Max Factoros tubust és Tolvaj Elek doktor úrral elvégezzük a szükséges analízist. Tolvaj Elek: - Nem érzem magam illetékesnek. Hívjunk segítségül egy szakbi­zottságot. Hirtelen ötlettől indíttatva, megemlítettem a minden la­pot ütő aduász kártyát dr. Kerep Ella igazgatónak. - Küldjük el a tubust analízisre a Lognosz Kft. laborató­riumába! Dr. Kerep Ella: - Arról szó sem lehet! Ha kimutat­ják a mérget, azonnal felbontják a szerződést, és még be is perelnek! - Ez valószínű - mondom de akad egy másik megoldás is. Dr. Kerep Ella: Halljam a javaslatát! Mondom tüstént: Küldjük vissza a maradék CaS04.2.H2O adagot szál­lító emberünkkel, a folyékony Max Factoros mérgezett tu­bussal együtt. Dr. Kerep Ella: - Ez lehetetlen. Őket nem vádolhatjuk, és a szállító emberünket sem. Mellesleg látom, hogy a szállí­tónk folyékony gipsszel tatarozza a mosdók és az illemhelyek falát. Amikor garantálva a teljes diszkréciót, kettesben marad­tam Osam Akimukival, megpendítettem: - Ugye nem téve­dek Batvarossa Lídia halálát illetően? Osam Akimuki mélyen és áthatóan a szemembe nézett, és suttogva megjegyezte: Nem tévedsz. - Kálium-cianid? Akimuki: Fontosan. - Ez volt az utolsó előtti csapás? Akimuki: - így igaz. - És rám vár az utolsó? Akimuki: Nem. Az túl veszélyes lenne, és én nem ve­szíthetem el a legbensőbb barátomat. - Megkérdezhetem, hogyan és kicsoda csinálja? Akimuki: - A legnyugodtabb em­ber, és a maga módján a legleleményesebb. - Azaz? Akimuki: A Kuoni. - És ki a célszemély? Akimuki: Az igazgatónő, Ke­rep Ella. De igen nagy türelemmel kell kivárni, míg ő megy a tanári vécébe. És előtte preparálni kell a tartályt. Ez pedig nem könnyű feladat. A Kuoni már kitalálta a modus operan­­dit. Meglehet, hogy már teljesen előkészítette a terepet. - Hajaj, Osam barátom, még sose láttalak ilyen aggályosnak, igaz, magamat sem. Gyilkos testvérek lettünk, akárcsak ők, a gyilkosok. Bensőnkben kissé remegve majd jó órányit né­mán várakoztunk, amikor meghallottuk az egész épületet megrázó dörrenést. Akimuki: A nitroglicerin! Valahány tol­vaj- és gyilkosjelölt egymás hegyvn­hátán, egymást letiporva rohangált, Tolvaj Elekestül. De ne szaporítsuk a szót. Mikor úgy-ahogy elcsitult a páni félelem és valahányan szinte hir­telen megbénultak, váratlanul elénk toppant két tenyerét összecsapva a Kuoni. - Sikerült! Osam Akimuki, jómagam és a Kuoni bevonultunk a néhai dr. Kerep Ella szobájába. Ki­tettük a Belépni Tilos táblát. Magunkra zártuk az ajtót, és Kuoni beszámolóját hallgattuk nagy várakozással. Kuoni: Akimuki professzor úr közölte velem, hogy a nit­roglicerin érintésre robban. Elsőben bekagyuláltam jókora vattapelenkába, és a lefolyóba süllyesztettem. Utána a lehú­zó zsinórját vékony damilszálra cseréltem. Vágtam egy U alakú rést a tartály közepén, és a damilt ezen a résen vezet­tem át. De még ennek előtte belül a tartályra felragasztot­­tam az U alakú rés mögé egy borotvapengét úgy, hogy az U- nyíláson átvetett damilt átvágja, és a fogantyú a bebagyulált nitroglicerinre zuhanjon. Utána hosszasan várakoztam, be­ültem a budiba, és a hónom alá csapott bőrdudával nagy szel­­lentéseket imitáltam, ha az ajtóba fúrt kukucskarésen át ér­zékeltem, hogy valaki idegen közeledik. Kétszer kellett bőr­dudálnom. Csak harmadjára érkezett a direktornő. Mikor meghallottam magas sarkú cipője csak rá jellemző pattogá­sát, még éppen jó időben kiléptem, és a vakolóspatulával meg­simogattam a falat. Hát így történt. Osam Akimuki hangja reccsen a hangosbemondóba: Hé, tolvajok! Csaklizó Özsébek, Zsebes Kalózok tüstént ide vele­tek! Megkapjátok a sörös-boros pince kulcsait. Vihetitek, ve­delhetitek a piát. Még Tolvaj Elek tanár úr is nyalogathatja a kedvenc ürmösét. Kezdődik a nagy ünnepi fieszta! Meg ne lássak egy józan fickót közületek! Most, hogy becsukódik az intézet kapuja, rohanhattok, bukdácsolhattok szanaszét! Us­­gyi! Ki merre lát! Vége ennek az áldatlan tanévnek! A tanin­tézetnek befellegzett l ■ agyítás kultúra

Next