Nagyítás, 2010. január-május (2. évfolyam, 1-18. szám)
2010-02-24 / 8. szám
Marsall László A tolvaj- és gyilkosképző bukása A Nemzetközi Támogatással Létesített Zártkörű Társaság Tanintézetének története Tisztelt leendő olvasóim! Egyedül jómagamat vélem illetékesnek, hogy ezt a haszonleső, „nemzetközi támogatással létesített zártkörű társaságot” és különös tanintézetének ún. „munkálatait”, módszereit leleplezzem és a nyilvánossággal szembesítsem. Darab ideig egy nagyhatalom hírszerzője voltam, azaz titkos ügynöke. A céget megneveznem tilos. A későbbiekben a francia rendőrség vallatótisztjeként működtem, többedmagammal, hasonszőrű társakkal. Megjegyzem, hogy a francia vallatótisztek a világ legkeményebb legényei. Nem törődtünk holmi ártatlansági vélelmekkel, ügyvédi fenyegetőzésekkel; kesztyűs vagy puszta kézzel akkora pofonokat adtunk a gyanúsítottaknak, hogy olyik a fogát is kiköpte. Minden zokszó elröpült a fülünk mellett. Meg se fordult a fejünkben - ellentétben sok más ország kihallgatási módszerével hogy egyik-másikukat besúgónak, téglának építsük be, amint azt több más országban teszik. Különben is! Ezeket a deformált alakzatokat azonnal a börtönkórházba szállíttattuk, és ha valaki jótékonykodó rokon vagy „segélyező egyleti” alak meglátogatta őket, azok is hamarosan nálunk kötöttek ki. Mondanom se kell, hogy az ún. „humanitárius orvosokra is elég volt egy zordon pillantást vetni, és tüstént lesunyták a fejüket. Amikor a rendőrfőnöknél jártunk és röviden beszámoltunk a munkánkról, ő csak annyit mondott: hajaj! És az ügyvédek meg az ügyészség? Két ügyvédre és egy ügyészre, akik csalják a feleségüket, már ráálltunk, és az illetékes kurvákra és feleségekre is. A delikvenseknek e-mailt küldtünk, és hála a féltékenységnek, az egyik ügyvéd vas piszkojával túl nagyot ütött az aszszony koponyájára, az elhunyt már a kórboncnoknál hűsöl. Az ügyész úrnak pedig lecsavarták a herezacskóját. Zokogva rontott be hozzánk az ügyésznő, és toporzékolva követelte tőlünk a relikviát. Együtt röhögtem a rendőrökkel. Jelenlegi foglalkozásom ebben az inkriminált intézetben: portás és küldönc. Portási minőségemben én veszem át az érkező leveleket, legyenek bár a címzettek tanárok vagy akár növendékek. Én járok el a bankba, felvenni a zártkörű társaságnak, a tanintézetnek átutalt pénzösszegeket. Ebből a javadalomból úgy kb. kétszázaléknyit kapok az igazgatótól, igen csekély összeg. Hogy kimódoljam ennek a velejéig antihumánus és korrupt intézménynek a megsemmisítését, elhatároztam, hogy a „növendékeket” igyekszem felhasználni. Épp az imént érkezett címünkre egy nagy hordónyi küldemény Utahból, pontosabban Salt Lake Cityből, a következő felirattal: Vigyázat! A tartály tartalma CaS042.H2O. Rövid tanakodás után felkerestem irodájában Prof. Osam Akimuki barátomat és japán edzőtársamat, a kiváló zen buddhistát, aki rokonszenvünkben mit se változott- Szertartásosan és mosolyogva meghajoltunk. - Akkor dzsúdó? - kérdi. Akkor judo - feleltem, merthogy az időben így írták ezt a harcmodort. Nem óhajtom részletezni eszmecserénk alapkérdéseit és válaszait. Tény, hogy az intézmény létjogosultságának kérdésében mindenben egyetértettünk. Sommásan: kelet-európai gengszterbandáról van szó, megsemmisítésüket elhatároztuk. Osam a cseh modellt, a defenesztrációt (ablakon át kidobni őket) javasolta, ahogyan ezt Benes elnök áldatlan regnálása idején tették. Maszarikkal, de utalt az ipari gyémántporra is, a veseműködés szétzúzására. Most itt állunk az egykori tornateremben, a ménkű sokaságú gipszet szállító tartályokkal, és azonnal megkérem a Salt Lake Cityből érkező embert, legyen szíves igazolni magát. Ő tüstént előhúzza felső zsebéből a piros hetes kártyát, a kuoni pásztort. Visszaigazolásul én felmutatom Wilhelm Telit - azaz Teli Vilmost, a legendás svájci hőst. Ezzel az aktussal tökéletesen igazoltuk, hogy azonos csapatba tartozunk. Minden rendben mondom, jobb, ha most a nevét nem említi. Kérdem, hogy tetszik, bajtársam, ez a tornaterem? Körülnéz. Egyetlen pillantással felméri a körkörös bordásfalakat. „Ez volna a vandálok tornaterme? A fele bordással kitépve, a kapaszkodók szétkapcsolódva, tartópillérek szanaszét, még a gipszes konténerekre is jutott ippen elég. Jut eszembe Hermann Gessler, a brumeci Vogt, azaz vérbíró és kivégzőfőnök, ahogy a legenda nevezi, mifenének nekik ez a tíz köbméter gipsz?” „Eladni, barátom.” „Kinek?” „Tudja a fészkes fene. De most olvassa el figyelmesen a tanári kar névsorát, íme a két lista.” Nemzetközi Támogatással Létesített Zártkörű Társaság Tanintézete 6 tanév Tolvajok 6-12 évig Tolvajok Dr. Patvarossa Lídia 12-20 évig Gyilkosok Prof. Osam Akimuki Prof. Osam Akimuki Dr. Patvarossa Lídia Dr. Kerep Ella biokémikus Dr. Tolvaj Elek ált. orvos Első lépésben elhatároztuk Osam Akimuki barátommal, hogy megkeressük az igazgató (dr. Kerep Ella biokémikus) és dr. Tolvaj Elek (ált. orvos) párost, hogy döntsenek a Salt Lake Cityből érkezett többtartálynyi gipsz sorsáról, mert ez 1/a osztály 1/b osztály Tanár: 2/a osztály Tanár: Pénzügyi szakértő: Jogtanácsos: Igazgató: Igazgatóhelyettes: a többtartálynyi hordó CaS042.H2O nem állhatott tovább a széttörött bordásfalakkal össze- és szertedobált extornateremben. Dr. Kerep Ella válasza: „Igazuk van, és én egyetértésben Tolvaj Elek doktor úrral, már tárgyaltam is a Logmosz belsőépítészeti tatarozó Kft.-vel, ők azonnal megvásárolják a készletet.” Nagyon helyes - mondtam -, de nem ártana, ha visszatartanánk egytartálynyi gipszet, hogy a magunk háza táját is rendbe tegyük. Dr. Kerep Ella: - Ha velük csináltatjuk, máris vesztünk az üzleten. Szó se lehet róla. - Hölgyem, aki a gipszet hozta Salt Lake Cityből, szívesen elvállalja a házi tatarozást. Nemde, barátom? A titkos jelű kuoni pásztor rábólint, szinte észre sem vettük, hogy a beszélgetés közben csöndben, alattomban beszivárgott az igazgatói szobába. Dr. Kerep Ella: - Valóban ingyen és kevésbé gipszből? Kuoni rábólint. Dr. Kerep Ella: - Hát ez pompás! És ingyen? És ért is hozzá? Kuoni: - Mesterségem a gipsz. Kerep Ella: - Szobrászkodik is? Kuoni: - Elvétve. Közben a könyökömmel titokban megböktem Osam Akimuki barátom könyökét, és az igazgatóra, de szúrósabban az igazgatóhelyettesre, dr. Tolvaj Elek orvosra bámultam. - Doktor úr! Akad az intézetben egy szál, de kardinális probléma. Dr. Tolvaj: Mi lenne az? Az összes pszichopatát, a papás-mamásokat, a debiliseket, a szorongós-agresszíveket, a pedofilokat, valahány pszichotikust el kell tüntetni az intézetünkből, és elszállíttatni valahányukat egy zárt, de nekik megfelelő intézetbe. Ne itt pusztítsák egymást és önmagukat. Dr. Tolvaj Elek: Nem gondolja, hogy ez szívtelen ötlet? - Akkor talán helyezzük el őket az ön lakásában. Tolvaj Elek (jobban): Mifene elvetemült ötlet!! - Doktor úr, ha ez nem tetszik önnek, akkor dr. Akimukival együtt majd mi intézkedünk. Ha kell, ingyen és bérmentve elszállíttatjuk őket az általunk jól ismert intézetbe, bilincselve és összeláncolva, hozzáértő személyzettel, repülőgépen. Már holnap. És ehhez a modus operandihoz nincs szükségünk az önök hozzájárulásához. Dr. Tolvaj: Hová viszik őket? - Semmi közük hozzá! - Dr. Tolvaj: Értesítjük a rendőrséget! - Mi már értesítettük a különleges ügyosztályt. Nem kell vesződniük. A kanadai Dr. Steve Labour Intézetben megfelelő gondozásban és gyógyító terápiában gyengélkednek, javulnak és reinkarnálódnak - már amelyik. Ezzel a debilisek, pszichopaták, koprofágok ügye elintéződött. Itt kell megemlítenem a kitűnő tippet adó párbeszédet Csaklizó Özséb tolvaj és tanára, dr. Patvarossa Lídia között. E Lídia: Hol a táskám, te gazfickó?! Cs. Özséb: Le tetszett tenni ide a padra. Én meg levágtam róla csatostul egy darabkát. Itt van e! Ugye megkapom a jelest? E Lídia: Hol a táskám?! Cs. Özséb: Éppen átöltöztem a pizsamámba lefekvéshez, és a táskát beledugtam a levetett nadrágom ülepébe. E Lídia: Azonnal vedd elő és hozd ide! Azonnal! Cs. Özséb: Nem lehet. Eltűnt. Valaki kilophatta a nadrágomból. E Lídia: Hazudsz! Cs. Özséb: Tessék velem jönni a fülkémbe. Nincs benne a táska! (E Lídia Cs. Özsébbel él.) E Lídia: Hogy is hívják azt a másik tolvajt? Cs. Özséb: Zsebes Kalóz. E Lídia (izgatottan rohan az igazgató dr. Kerep Ellához). Ella! Kérlek azonnal fogd meg a hangosbemondót, és hívd ide az igazgatói szobába az összes tolvaj- és gyilkosnövendéket! Valaki ellopta a táskámat, a folyékony Max Factor arckrémem is abban van! (Sírva fakad.) Frof. Osam Akimuki, a gyilkosok tanára mosolyogva, biztatóan megsimogatja E Lídia arcát, miközben betódulnak az igazgatói szobába a „növendékek”, majd odaszól a Zsebes Kalóznak. Osam Akimuki: Nos, barátom, Zsebes Kalózkám, add csak oda Lídia tanárnőnek az arckrémes tubusát. Zs. Kalóz: Igenis, tanár úr! (Átadja E Lídiának a tubust.) E Lídia: (könnyezve átveszi a „kincset, púderkompaktja tükrébe néz) Ó, Uramisten! De pocsékul nézek ki! (Fájdalmas sóhajjal bekeni a Max Factor krémmel az arcát, kisvártatva arca elszürkül, és élettelenül a földre zuhan.) Dr. Kerep Ella igazgató Jézus-máriázva felpattan az igazgatói székből, E Lídia holtteste fölé hajol, és felordít: Megmérgezték?! Mit gondol, Akimuki professzor? Ki a tettes? És miféle méreg ez? A Zsebes Kalóz?! Osam Akimuki: - Nem hinném. A Zsebes Kalózhoz a bunkó vagy a kés illik. Magammal viszem a Max Factoros tubust és Tolvaj Elek doktor úrral elvégezzük a szükséges analízist. Tolvaj Elek: - Nem érzem magam illetékesnek. Hívjunk segítségül egy szakbizottságot. Hirtelen ötlettől indíttatva, megemlítettem a minden lapot ütő aduász kártyát dr. Kerep Ella igazgatónak. - Küldjük el a tubust analízisre a Lognosz Kft. laboratóriumába! Dr. Kerep Ella: - Arról szó sem lehet! Ha kimutatják a mérget, azonnal felbontják a szerződést, és még be is perelnek! - Ez valószínű - mondom de akad egy másik megoldás is. Dr. Kerep Ella: Halljam a javaslatát! Mondom tüstént: Küldjük vissza a maradék CaS04.2.H2O adagot szállító emberünkkel, a folyékony Max Factoros mérgezett tubussal együtt. Dr. Kerep Ella: - Ez lehetetlen. Őket nem vádolhatjuk, és a szállító emberünket sem. Mellesleg látom, hogy a szállítónk folyékony gipsszel tatarozza a mosdók és az illemhelyek falát. Amikor garantálva a teljes diszkréciót, kettesben maradtam Osam Akimukival, megpendítettem: - Ugye nem tévedek Batvarossa Lídia halálát illetően? Osam Akimuki mélyen és áthatóan a szemembe nézett, és suttogva megjegyezte: Nem tévedsz. - Kálium-cianid? Akimuki: Fontosan. - Ez volt az utolsó előtti csapás? Akimuki: - így igaz. - És rám vár az utolsó? Akimuki: Nem. Az túl veszélyes lenne, és én nem veszíthetem el a legbensőbb barátomat. - Megkérdezhetem, hogyan és kicsoda csinálja? Akimuki: - A legnyugodtabb ember, és a maga módján a legleleményesebb. - Azaz? Akimuki: A Kuoni. - És ki a célszemély? Akimuki: Az igazgatónő, Kerep Ella. De igen nagy türelemmel kell kivárni, míg ő megy a tanári vécébe. És előtte preparálni kell a tartályt. Ez pedig nem könnyű feladat. A Kuoni már kitalálta a modus operandit. Meglehet, hogy már teljesen előkészítette a terepet. - Hajaj, Osam barátom, még sose láttalak ilyen aggályosnak, igaz, magamat sem. Gyilkos testvérek lettünk, akárcsak ők, a gyilkosok. Bensőnkben kissé remegve majd jó órányit némán várakoztunk, amikor meghallottuk az egész épületet megrázó dörrenést. Akimuki: A nitroglicerin! Valahány tolvaj- és gyilkosjelölt egymás hegyvnhátán, egymást letiporva rohangált, Tolvaj Elekestül. De ne szaporítsuk a szót. Mikor úgy-ahogy elcsitult a páni félelem és valahányan szinte hirtelen megbénultak, váratlanul elénk toppant két tenyerét összecsapva a Kuoni. - Sikerült! Osam Akimuki, jómagam és a Kuoni bevonultunk a néhai dr. Kerep Ella szobájába. Kitettük a Belépni Tilos táblát. Magunkra zártuk az ajtót, és Kuoni beszámolóját hallgattuk nagy várakozással. Kuoni: Akimuki professzor úr közölte velem, hogy a nitroglicerin érintésre robban. Elsőben bekagyuláltam jókora vattapelenkába, és a lefolyóba süllyesztettem. Utána a lehúzó zsinórját vékony damilszálra cseréltem. Vágtam egy U alakú rést a tartály közepén, és a damilt ezen a résen vezettem át. De még ennek előtte belül a tartályra felragasztottam az U alakú rés mögé egy borotvapengét úgy, hogy az U- nyíláson átvetett damilt átvágja, és a fogantyú a bebagyulált nitroglicerinre zuhanjon. Utána hosszasan várakoztam, beültem a budiba, és a hónom alá csapott bőrdudával nagy szellentéseket imitáltam, ha az ajtóba fúrt kukucskarésen át érzékeltem, hogy valaki idegen közeledik. Kétszer kellett bőrdudálnom. Csak harmadjára érkezett a direktornő. Mikor meghallottam magas sarkú cipője csak rá jellemző pattogását, még éppen jó időben kiléptem, és a vakolóspatulával megsimogattam a falat. Hát így történt. Osam Akimuki hangja reccsen a hangosbemondóba: Hé, tolvajok! Csaklizó Özsébek, Zsebes Kalózok tüstént ide veletek! Megkapjátok a sörös-boros pince kulcsait. Vihetitek, vedelhetitek a piát. Még Tolvaj Elek tanár úr is nyalogathatja a kedvenc ürmösét. Kezdődik a nagy ünnepi fieszta! Meg ne lássak egy józan fickót közületek! Most, hogy becsukódik az intézet kapuja, rohanhattok, bukdácsolhattok szanaszét! Usgyi! Ki merre lát! Vége ennek az áldatlan tanévnek! A tanintézetnek befellegzett l ■ agyítás kultúra