Állami Szabolcs vezér gimnázium, Nagykálló, 1948
e vetkőzted a nagyúri léhaságot, a később oblomovizmusba fűlő orosz tanácstalanságot, az időt munkátlanul agyonütő tétlenség találékonyságának kisebb-nagyobb csődjeit, de mindezt oly kedves, szellemes modorban, oly fölényes humorral műveli, hogy disszonáns érzést nem kelt, bántódást nem érzünk rajta. A mi Arany Lászlónknak eléggé nem mél-' tányolt és pedagógiailag ki nem aknázott Hübele Balázsa, a Délibábok hőse kicsinyített, magyarra áttett mása Eugén Anyeginnek. Mint latin tanárt különösen érdekelt a nagy mű azon VI. verse, amelyben főhőse felületes klasszikus műveltségéről ad pompás képet. „Latinul, bár ez nem divat ma, valóban tudott egyet-mást, és nem is volt elvitatva, hogy értett egy-egy felírást. Idézte Virgilt, ahol éppen néhány sor megragadt eszében, Juvenállnak is több helyet is .(Valóival végző levelét. Kronológiát jó sokáig tanult s nem boldogult vele, ilyesmit ő nem kedvelt. De Romulustól kezdve végig tudott minden anekdotát, s ezekkel aztán síkra szállt.“ Megnyugvásul szolgálnak azok a hírek, amelyek a klasszikus tanulmányoknak, kivált az oroszokra nézve létfontosságú bizantinológiának a nagy Szovjetunióban való újjáéledéséről szólnak. Nem is lehet a hisztorikus alapot egy nemzet műveltségéből sem kiiktatni, mert minden mából egykor história lesz, s mit szólna a mi nagy eseményekben, világtörténelmi változásokban dúskáló korunk egy háládatlan, ahisztorikus jövőhöz? A még 1942-ben beszerzett s távoli rokonomtól, Bérczy Károlytól fordított, de már régen ismert Anyeginen kívül megragadta figyelmemet a nagy író regénye, A kapitány leánya, melynek cselekménye a híres Pogacsov-féle kozákparaszt lázadót idjében játszódik. Grinyev Petrovics Andrej fiatal korában Müinich gróf alatt szolgált s mint promjémasor vonult nyugalomba falusi jószágára. Elvette Adotát, egy odavaló szegény nemesember nagy családi ellenzések közt magához emelt leányát. Fiukat, Péterkét egy Beaupré nevű francia nevelte, ki — jellemzően — odahaza borbély volt. Franciára, németre s minden tudományra kék lett volna a fogékony fiúcskát tanítania, de ehelyett ő tanult meg előbb oroszul s a cselédleányokat oly eredménnyel oktatta az arsamandira, hogy rövid úton kitették a szűrét. Péter katona lesz. Zurin kapitány Szimbirszkben megtanítja inni és kártyázni. Szaveljics, a ház hű kasznárja kíséri, ki nem győz eleget szörnyűlködni kis gazdája rohamos erkölcsi romlásán. Eltévednek a téli végnélküli pusztán, s egy fekete, rejtélyes alak a legközelebbi, de jó orosz távolságra való fogadóba kalauzul. Később derül ki róla, hogy ez nem volt más, mint maga Pugacsov, az alcár. Bjerogorszk várának erődjébenlakik Péter. A parancsnoknak, Kuzmics Ivánnak van egy szép szőke lánya, kit Svábrin, az egyik tiszt azért tüntet fel butának barátja előtt, mert maga is szerelmes belé. Masa, a kis szőke kapitánylány, a felkelők ostroma alkalmával elveszti szüleit. Mind a kettőt kivégzik. Svábrin befurakszik Pugacsov bizalmába s ármánykodik Péter ellen. De Pugacsov nem minden nagyvonalúság nélküli.