Állami főgimnázium, Nagyszeben, 1880
6 III. A metaphrasis egy neme a magyarázatos előadásmódnak; a másik két nem mellette a periphrasis és paraphrasis. Közös jellemvonásuk az, hogy a fogalmat nem egyenesen határozzák vagy nevezik meg, hanem sajátságokat sorolnak fel, melyek azzal együttgondolhatók. Leírjuk a habzó csermely loccsanását, a ligetek szent nyugalmát, a csalogány panaszát, ábrándos szívek elmélyedését az átalános összhangosságban, s periphrasisát adtuk a természet szépségének. Ez a legtisztább és legönállóbb forma, és azért a legköltőibb is lehet a maga helyén. Eszközei a hasonlat, jelző, metaphora és az idő-körvonalazásnál a metonymia. Szépségeit vipora c. munkájában Longinos emeli ki. Elütőbb faj a paraphrasis, szorosabb értelmű magyarázat, s egyike azon formáknak, melyek kezdő izót a megsekélyesedéshez vezethetnek. Arra való, hogy a közszokás által szűkszavúkig tolmácsolt igazságokat (közmondás) kifejtse. Magasabb lendületnek a hijával van, vagy legalább a költői hanghoz ritkán illik, mert nem annyira a fogalom árnyalatait mutatja be, mint inkább szók többszörösítése által megvilágosít. Néha megtörténik, hogy hasonlatokat és ellentéteket is felhasznál, csakhogy e téren nagyon kell óvakodnia, mert csakhamar átcsap a periphrasis határai közé. A metaphrasis meghatározása nehéz dolog. Nonnus műve tán a legjelesebb a maga nemében, tőle lessük el tehát a metaphrasis feladatát. Egy-két felütött lap azonnal meggyőzhet, hogy a költő az eredetihez toldott is, meg vett is el belőle, ha a hely nem kínálkozott költői alakításra. A gondolatot nem mindig tartotta meg eredeti alakjában, legfeljebb ott, ahol aphoristikus eszmékkel találkozott. Szereti a jelenségnek sokoldalú bemutatását, hogy ami az evangélistánál homályos vagy rhapsodikus színezetű, kényelmesebb mederben tetszősebbé tegye. Legkivált a pathetikus mozzanatoknál szeret időzni, s ha ilyenkor megragadhat egy gondolatot, nem átallja a hangvegyítést sem és öntudatlanul pogány meg keresztény akar lenni egyszerre. Ezek a helyek ejtették nem egyszer zavarba a bírálóit; pedig nagyon egyszerű a psychologiája: szíve a görög mythosé, s csupán költői fogékonyságának adja tanujelét, mikor metaphrasisra vállalkozik. Hanem aztán, mikor elragadtatásba esik, nem tagadja meg igaz természetét. Úgy vagyunk vele, mint a mámorossággal: elképzelődünk sokáig nem velünk született viszonyokról, hanem igen hamar beállít a józanodás perce, s akkor természetes állapotunkat minden áron még természetesebbnek óhajtjuk látni. Hatásvadászat is van benne (28—24., Jánosnál 2—3. v.), amint a kiszélesedő leírásokat (2 130—142., J.-nál 28—29. v.; T 122—133., J.-nál 24. v. stb.) sem kerüli. Átalán festői részletei