Napi Gazdaság, 2005. október (15. évfolyam, 192-211. szám)

2005-10-26 / 209. szám

NEMZETKÖZI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACOK Kifulladt az amerikai rally, Európa elsüllyedt A tengerentúlon a kedvezőtlen bizalmi index hatására délutánra kifulladt az intenzív emelkedés. Európában a rossz vállalati mutatók húzták lefelé az indexeket.­ ­■ NAPI GAZDASÁG Az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet által közzétett októberi fo­gyasztói bizalmi index rosszabb lett a vártnál. Az ok­tóberi érték 85 pont volt, ami elmaradt mind a 87,5 pontra felfelé korrigált szeptemberi mutatótól, mind a várt 88-as szinttől, ez pedig nem tett jót a tőzsdei kereskedésnek a ten-Nem mennek jól a természetes alapanyagú termékek gerentálon. A nyitás után ugyan felfele indultak a muta­tók, de a lendület hamar meg­akadt. Pedig a DuPont Co. vegy­ipari óriás rendkívüli tételek nélkül számított eredménye jobb lett a vártnál, és az USA egyik vezető pénzügyi szolgál­tatója, az American Express is messze a várakozásokat meg­haladó eredményről számolt be. A társaság nettó nyeresége 1,03 milliárd dolláros, részvé­nyenként 82 centes nettó pro­fitot ért el, ami 18 százalékkal múltja felül az egy évvel koráb­bi eredményt. A vezető európai részvény­­piacok veszteséggel zárták a napot, elsősorban a kedvezőt­len vállalati híreknek, illetve a tengerentúli piacok délutá­ni kifulladásának betudható­an. Londonban a világ máso­dik legnagyobb piaci értékű olajtársasága, a British Pet­roleum Plc a harmadik ne­gyedévben az egy évvel ko­rábbinál 16,4 százalékkal ma­gasabb, 4,41 milliárd dolláros nettó nyereséget könyvelt el a kőolaj és az üzemanyagok re­kordmértékű drágulása miatt. A finomítás megnövelt ha­szonrése több mint kárpótol­ta a céget amerikai feldolgo­zóüzemeinek hurrikánok okozta termeléscsökkenéséért is. Frankfurtban a Bayer AG, a Henkel AG és a Continental AG voltak a legnagyobb vesz­tesek. Párizsban a L’Oreal ve­szített számottevően értéké­ből, mert az SG Securities hi­telminősítő vételről tartásra minősítette le a kozmetikai céget, elsősorban természetes alapanyagú termékeinek csa­lódást keltő eladásai miatt. Az euró erősödött a dollárral szemben, elsősorban a kedve­ző német és a kedvezőtlen amerikai bizalmi indexek nyilvánosságra hozatala miatt. Az Ifo német gazdaságkutató üzleti bizalmi indexe a szep­temberi 96,0 után váratlanul 98,7 pontra ugrott, ami elem­zők szerint arra utal, hogy Eu­rópa legnagyobb gazdasága már túl van a legnehezebb időszakon. PIAtyUOFIT „E-MAGYARORSZÁG, E-KORMÁNYZAT 2005"­­ - a KKV-K és az Önkormányzatok versenyképességéért____________ | KONFERENCIA, WORKSHOP ÉS KIÁLLÍTÁS a Piac és Profit üzleti magazin és a Piac és Profit Vállalkozói EU-Információs Alapítvány szervezésében HIGYSZN: SiÓfOk - Hotel AZÚR**** wellness- konferencia szálloda Időpont: 2005. november 10-11., csütörtök-péntek­i OntóPítYES ÖljkiOSZTÓ 6*u: Üzleti Etikai Díj 2005. november 10-én este Fővédnökök: Kóka János miniszter, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Baja Ferenc politikai államtitkár, MÉH Elefetronikuskormányzat-központ KitMET SZMUWlAMOGffk­t­RR %%*$TM**» IgSeVJ SOXpCfU, „E-Magyarország, e-kormányzat“ konferencia, a kormány, az önkormányzatok az üzleti szektor, a közigazgatás és az érdekkép­­­­viseletek immár hagyományosan legnagyobb részvételű párbeszéde­t a fejlett információs, tásadalom kiépítése érdekében." A párbeszéd "IMAKOszi November 10., csütörtök A VERSENYKÉPESSÉG JEGYÉBEN November 11., péntek A TERÜLETFEJLESZTÉS JEGYÉBEN A nap szakmai védnöke: Nagy Sándor politikai államtitkár, MÉH Kóka János miniszter, GKM, Baja Ferenc politikai államtitkár, MÉH, Baráth Etele európai ügyekért felelős miniszter, Nagy Sándor politikai államtitkár, MÉH, Jambrik Mihály közigazgatási államtitkár, IHM, Dióssy Gábor politikai államtitkár, GKM, Juhász Gábor politikai államtitkár, BM Molnár Gyula polgármester, Beck György HP Magyarország, Budafoki Róbert Cisco Systems Stumpf István volt kancelláriaminiszter, Erős János Magyar Fejlesztési Bank, Vityi Péter Microsoft Magyarország Kft., Kovács Zoltán JVSZ, Zongor Gábor TÖOSZ, Gyenesei István közgyűlési elnök és még sokan mások az üzleti szektorból. szakmai partnerek: AMCHAM, Informatikai vállalkozók Szövetsége, Hungarian Business Leaders Forum, Joint Venture Szövetség, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Magyar Innovációs Szövetség, ITTK, INFORUM M | .il MFB ^ Rmí nm Ab élvMi!. Megy» otm, r­wtíjtuwkj «HBWHpjKMMylg ■ nm Ciki Smm ■■ »iingmr W * BS9 BMBW Bal HJ® HSYNERGON ■“* ’ — ♦ & « ■ h s b s s s p s g r -i »-...l-, MFB Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság KÖRNYEZETVÉDELMI H­itelek 0i í Jf OJú/iili f TúAbh. IkE TV- ÍJ -J'jV.í'j ....... S ü ‘ Ivóvíz, szennyvíz, csapadékvíz beruházásai­­ Környezetvédelmi célú fejlesztések Hulladék kezdésével kapcsolatos beruházások Hulladékgazdálkodási beruházások Árvíz és belvíz elleni védekezés Megújuló energiaforrások felhasználása Saját erő: 10% Saját erő: 25% Kamat: megközelítőleg 4,6-4,5% Kamat: megközelítőleg 6,1-63% Lejárat: 20 év, türelmi idő: 2 év Lejárat: 15 év, türelmi idő: 2 év 1.­___november 15-ig A hitelprogramokkal kapcsolatos információ: ÉRTÉKPAPÍRPIACOK NAPI GAZDASÁG­A 2005. OKTÓBER 26., SZERDA 13 ÁZSIA SZÁMÍTHAT A LEGTÖBB PÉNZRE Már 1300 milliárd dollár fial a fedezeti alapokban­ ­• MEZŐSI TAMÁS A fedezeti alapok által kezelt eszközök összértéke a tavalyi évben regisztrált ezermilliárd dollár után mostanra megha­ladta az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Hedge Fund Ma­nager magazin Reuters által is­mertetett felmérésből. A nö­vekmény minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a be­fedezeti alapokba fektető ala­pok által kezelt vagyon is, a felmérés szerint ez az összeg az idén meghaladta a 700 mil­liárd dollárt. (A legtöbb pénzt, 285 milliárd dollárt a CITCO fedezeti alap mozgatja.) A jövőben várhatóan Ázsia számíthat a legnagyobb pénz­­beáramlásra ezekből az ala­pokból, annak ellenére, hogy MI IS AZ A FEDEZETI ALAP VAGY HEDGE FUND? Olyan befektetési alap, amely jelentős tőkeáttétellel üzletelve igyekszik a hozam maximálására. Tevékenységi területe szinte valamennyi (áru, deviza, értékpapír) piacra kiterjed, amely jelentős fedezetet biztosít számára a kilengések ellen, szár­mazékos ügyleteinek köszönhetően akár bessz idején is nyereségesen tevékeny­kedhet. A többi befektetési alappal ellentétben a fedezeti alap nem egy benchmark teljesítményét szeretné felülmúlni, hanem minden esetben pozitív hozamra törek­szik. Már a hedge fundok világa sem homogén, több különböző befektetési filozó­fia alapján működő fedezeti alap tevékenykedik szerte a világban. fektetők szerették volna magu­kat felvértezni a várt visszaesés esetére is, márpedig erre a - mint azt már 2000-ben bizo­nyították - bessz idején is po­zitív hozamot ígérő fedezeti alapok kitűnő eszköznek bizo­nyulhatnak. Egyre növekszik a jelenleg a fedezeti alapok esz­közeinek mindössze 5 százalé­ka fial ezen kontinensen. A legtöbb pénzt, a teljes vagyon 58 százalékát az USA-ban, 24 százalékát Európában fektetik be a fedezeti alapok - derül ki a felmérésből. November első felében indul az Antenna-ajánlat • FOLYTATÁS A 11. OLDALRÓL Mint mondta, a teljes tulajdon megszerzése esetén törekedni fognak a tőzsdei kivezetésre, de mint jelezte, ha ezt nem is si­kerül elérni, van törvényes lehetőségük a parkett elhagyására. Rahimkulov 15 százalékának megszerzése tehát igencsak fon­tos lehet, hiszen 90 százalék feletti részesedés esetén lehetőség van a kisebbségi részvényesek kiszorítására. A Swisscom természetesen ettől függetlenül megkezdte a cég fe­letti ellenőrzés átvételét. A szeptember közepi közgyűlésen már ki­jelölték az új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat, de akárcsak korábban, most is jelezték, hogy elsősorban a magyar menedzsment munkájára számítanak. László Géza továbbra is vezérigazgató és igaz­gatósági tag marad, míg az AH elnöke, Lévay Örs kormányzati kap­csolatokért felelős igazgatósági tagként folytatja tovább.

Next