Napi Gazdaság, 2011. szeptember (21. évfolyam, 170-190. szám)
2011-09-01 / 170. szám
Jövő tavaszig már biztos nem nyit meg a CET Tovább dúl a vihar a Duna-parti CET körül: a fejlesztő felmondta a fővárossal kötött szolgáltatási szerződést, a főváros szerint mindössze arról van szó, a fejlesztő nem hajlandó elismerni, hogy a projekt nem „kulcsrakész" és egyszerűen nem akarja befejezni. Felmondta a fővárossal kötött szolgáltatási szerződést a Duna-parti CET-et fejlesztő Porto Investment. Közleményük szerint erre azért került sor, mert a főváros súlyos szerződésszegésben van, elüldözi a külföldi befektetőket, és akadályozza a megnyitást. Mint írják, ha a főváros a 60 napos határidőn belül nem változtat szerződésszegő magatartásán, több mint tízmilliárd forintot kell fizetnie. A főváros válasza szerint a szerződés felmondása a fejlesztő tehetetlenségének nyílt beismerése, s most már bebizonyosodott, amit a fővárosi önkormányzat már régen sejtett: a Porto nem tudja vagy nem akarja befejezni a projektet. A rendelkezésre álló 60 nap alatt ugyan rendezhetik a vitás kérdéseket, de a főváros vissza is veheti a projektet. A nyitás legkorábbi dátuma azonban most már csak 2012 tavasza lehet, a rendezvényszervező CET Event ugyanis még hozzá sem kezdett a terület kialakításához, ami minimum 4-5 hónapot vesz igénye. A projekt lezárásának egyik feltétele a műszaki átadás-átvétel megkezdése lett volna, ehhez a szerződés szerint kulcsrakész állapot és a kivitelezés szerződés szerinti elvégzése szükséges. Ennek érdekében a főváros augusztus 24-én egyeztetésre hívta a Portót, átnyújtotta azt a konkrét hiánylistát, mely a kulcsrakész állapothoz képest egyszerű szemrevételezéssel is megállapítható. A szükséges 56 elemből az átadott hiánylista szerint 17 hiányzott, ez a 26-i bejáráson 16 elemre csökkent. A szerződést súlyos szerződésszegésre hivatkozva bármelyik fél felmondhatja - ezzel a beruházó élt. A fővárosnál egy ideje úgy látják, a beruházó nem akarja befejezni a projektet, noha már 2010 decemberében készre jelentette, ám azóta folyamatosan csúszik a befejezés. A főváros ezért hívta le előbb a bankgaranciát, majd a kötbért, amiért a beruházó pert indított a megbízó ellen. Ám a munkálatok azóta sem készültek el, a belsőépítészet például egyáltalán nincs átvehető állapotban, noha rendes körülmények között egy kereskedelmi projektnél erre akár a költségek 30 százalékát is elköltik. SZEPESI ANITA Terméskieséssel indul a napraforgó betakarítása Egyre nagyobb termésveszteséget okoz a késői, esetenként az optimális vetési időszak után elvetett napraforgó- és kukoricaállományokban a hetek óta tartó szárazság. A Magyar Agrárkamara elemzése szerint akár a szokásosnál egy-két héttel korában is megkezdődhet a napraforgó betakarítása, és várhatóan lesznek olyan térségek is, ahol a kényszerérett növények hozama 10-20 százalékkal is elmarad a várttól. Van olyan tábla, ahol még csak egy-két hete fejeződött be a virágzás, és akad olyan térség is, ahol akár kezdhetik is a betakarítást. Az idén egyébként a 2010-es belvízproblémák hatására jelentősen megnőtt a tavaszi vetésű növények termőterülete. Napraforgóból például egy évvel ezelőtt alig több mint 500 ezer hektárról takarítottak be termést, ezzel szemben az idén már több mint 575 ezer hektárról. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal előzetes termésbecslése szerint hektáronként 2,39 tonnás átlagos hozam várható - amit persze a termőhelyi adottságok és az agrotechnika minősége még bármilyen irányba befolyásolhat. Pillanatnyilag az új termésű napraforgómag telephelyi termelői ára 97-98 ezer forint körül mozog tonnánként, egy hónappal ezelőtt 103-106 ezer forintért, június körül pedig 110-115 ezer forintért kötötték le a gazdák a tételeket. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet prognózisa szerint várhatóan a jelenlegi szinten stabilizálódhatnak a tőzsdei jegyzések Magyarországon, és komolyabb áremelkedésre legkorábban csak a télen számíthatnak a hazai termelők. NAPI : A világ fontosabb tőzsdéin mérséklődtek a jegyzések és csökkentek a terményárak is. Az USA szójatermő vidékein pusztító szárazság, illetve a csökkenő dél-amerikai szójavetések hatására azonban a bizonyos iparágakban a szóját helyettesítő termékként kezelt napraforgó ára újra növekedésnek indulhat. Kimaradhatnak a föld nélküli állattartók a tóból Már Brüsszelben van az a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által kidolgozott kérődző-szerkezetátalakítási program, amelyet a szaktárca a nemzeti kiegészítő támogatás mértékének csökkenése, illetve 2013-as megszűnése után a gazdák helyzetének javítására szánt - válaszolta a Napi Gazdaság kérdéseire a minisztérium. Az úgynevezett top-up támogatások kifizetését azért engedélyezte az EU, mert a közvetlenül kifizetett agrártámogatások csak fokozatosan emelkedve érik el a régebbi tagállamok szintjét, így ezekkel a támogatásokkal kompenzálhatta volna a kormány a kieső összeget. A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége legutóbb július végén épp a kiegészítő támogatások csökkenésére hivatkozva kérte a tárcát, hogy a következő évtől térjünk át egy, az állattartóknak jobban kedvező agrártámogatási rendszerre. A szaktárca reményei szerint év végéig megkaphatják az Európai Bizottság jóváhagyását a szerkezetátalakítási programhoz, majd ezt követően terveik szerint még 2012 első negyedévében elkészülhetnének a támogatási program beindításához szükséges hazai jogszabályok. A VM ütemterve szerint a tavaszi kérelembeadási időszakban, május 15-ig már igényelhető lenne a támogatás. A minisztérium a programra évente 44,5 millió euró támogatást tervez kifizetni. A tárca elképzelései szerint a programba minden olyan gazdálkodó jelentkezhet, aki 2011-ben tartott anyatehenet, hízott bikát vagy anyajuhot, és egyúttal rendelkezett SAPS- jogosult földterülettel. Mivel a VM elképzelése szerint egyfajta megemelt, hektáronként legfeljebb ötezer euró földalapú támogatást nyerhetnének el a szerkezetátalakítási jogosultságra pályázók, kevéssé valószínű, hogy a valóban föld nélküli állattartó telepek jól járhatnának. A jogosultság nagysága a referencia-időszakban tartott állatok számától függ, a támogatáshoz többletvállalást is tenni kell. KISS MELINDA KATALIN VÁLASZTANDÓ TÖBBLETVÁLLALÁSOK - a kalkulált referencia foglalkoztatási szintet saját munkaidejét elszámolva megőrzi - támogatási időszakban árbevételének legalább tíz százalékát fejlesztésre fordítja - részt vesz akkreditált vállalkozásszervezési vagy egyéb szakmai képzésen A NAP BELFÖLDÖN (A NAPI GAZDASÁG 2011. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK