Napi Gazdaság, 2011. szeptember (21. évfolyam, 170-190. szám)
2011-09-12 / 177. szám
Akciózik a kormány Legalább 800 milliárd forintos kiigazításra lehet szükség ÚJABB AKCIÓTERVET JELENT BE MA ORBÁN VIKTOR KORMÁNYFŐ NAPIREND ELŐTT A PARLAMENTBEN, szóvivőjének tegnapi közlése szerint ez az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben levő családoknak szóló megoldásokat tartalmazza majd. A kormány tegnapi ülésén kiemelt napirendi pontként szerepelt a devizahitelesek ügye is - lapzártánkig nem derült ki, mire jutottak. A Fidesz pénteken ismertté vált fix árfolyamos végtörlesztési javaslatát negatívan fogadta mind a piac, mind az elemzői kar - az első látásra népszerűség-növelő javaslat banki vélemények szerint csak nagyon keveseknek hozhat igazi megoldást a törlesztési nehézségekre. Ezen kívül is bőven van mivel foglalkoznia a kormánynak és a parlamentnek, hiszen egész sor sarkalatos törvény kerül napirendre, nem beszélve a már most is késésben levő költségvetésről. N) a nap sztorija 6-7. oldal BAJBAN A ROMÁN KÁRPÓTLÁSI ALAP Augusztus végén a román állam részesedése 6,17 százalékra csökkent az év eleji részvényeladást követően a román kárpótlási alapban. Mivel a tőzsdei árfolyam azóta is sokat esett, baj lehet az igények kielégítésével. Korábban ugyanis a károsultakat egylejnyi megállapított jogos követelés fejében egy lej nominális értékű kárpótlási jeggyel kártalanították, a tőzsdei bevezetést követően azonban a kártalanítás 60 napi kereskedési átlagon, azaz 0,4-0,5 lejen történik. Bukarestnek így kétszer több papírra van szüksége egylejnyi követelés kifizetéséhez, mint korábban. 13. oldal ■ WWW.NAPI.hu r I 2009 1 - 2 f|R M| M | ■ ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP jUpllllllii 340 FT A I I Lm I 2011. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ M ■ I ■ ' p,rfr ■ XXI. ÉVFOLYAM 177. (5511.) SZÁM I ,T gazdaság V Kölösrv BIZONYTALAN HELYZETBEN TANÁCSTALANSÁG Sződy Sándor u. E EGYENSÚLYOZNAK A MALMOK URALKODOTT A G7 BEN A búza- és a lisztárak kiszámíthatat---------------------Pi Nem álltak elő új megoldási javaslatok-------------------------------------plan alakulása miatt továbbra is nagy---------------------- tál a világ vezető országainak pénzek---------------------------------Ami a bizonytalanság a malomiparban ügyminiszterei és jegybankelnökei 9-12 SPORTMARKETING 14 A KÖTVÉNYPIACON IS SEGÍTETTEK A SVÁJCIAK 24 MEGÚJÍTJA A BECSÜSKÉPZÉST A BÁV MENEKÜLNEK A NÉMETEK AZ ECB VEZETÉSÉBŐL Lemondott Jürgen Stark, az első számú német az Európai Központi Bank (ECB) igazgatótanácsában, így rövid időn belül a második tekintélyes német jegybankár hagyta el az ECB vezetését. A konzervatív német monetáris felfogás híveként Stark jó ideje ellenzi, hogy az európai jegybank költségvetési ügyekbe avatkozik be és államkötvényeket vásárol. Lemondásával megingott az ECB hitele is, hiszen az egész intézmény akarata megkérdőjeleződik a német támogatás hiányában. Utódja a pragmatikusabbnak tartott Jörg Asmussen lesz. 5. oldal MEGSZALADT A KÖLCSÖNZŐKNEK A válság nyertese lehet a kölcsönzési szolgáltatás, ahol egyes piaci szereplők 20-40 százalékos forgalomnövekedést is elértek az elmúlt időszakban. Több olyan üzlet is akad, ahol eddig ilyen formában nem elérhető cikkeket kínálnak, a barkács- és munkagépek mellett babakocsit, gyerekülést, bútort, konyhai berendezéseket vagy szórakoztatóelektronikai cikkeket is. A nyaralótulajdonosok körében népszerű a televíziók bérbevétele, az ügyfelek között egyre többször önkormányzatok vagy rendezvényszervezők is találhatók. 4. oldal FÉKEN MARADTAK AZ ÁRAK AUGUSZTUSBAN Elemzők szerint a júliusi rekordalacsony szint után kismértékben emelkedhet az infláció Magyarországon, de ebben szinte kizárólag bázishatások játszhatnak szerepet. A KSH adata holnap jelenik meg. A pénzromlás ütemét a chipsadó és a jövedékiadó-emelések sem módosítják nagymértékben felfelé. Az év nyolcadik hónapjában folytatódhatott az élelmiszerárak csökkenése, illetve jó hatással lehetett az indexre, hogy az üzemanyagok sem drágultak túlzottan. 2. oldal HATÁSOS LEHET OBAMA CSOMAGJA Barack Obama új gazdaságélénkítő intézkedéscsomagja jövőre akár két százalékkal is megdobhatja az USA gazdasági növekedését és a foglalkoztatás érezhető bővüléséhez vezethet. Ez jól jönne Obamának, hiszen az amerikai politika hüvelykujjszabálya szerint nem választják újra a regnáló elnököt, ha a szavazás idején nyolc százaléknál magasabb a munkanélküliség. A republikánusok nem egységesen utasították el a tervet, így van arra remény, hogy átmenjen a kongresszuson. 5. oldal