Napi Gazdaság, 2013. február (23. évfolyam, 23-42. szám)
2013-02-01 / 23. szám
BANKSZÁMLA-ÖSSZEHASONLÍTÓ KALKULÁTOR INDULT Évi 20-30 ezer forintot is meg lehet spórolni, ha igényeinknek megfelelő folyószámlát és bankkártyát választunk és azokat tudatosan használjuk - állítja Gergely Péter, a BankRáció.hu szakértője. A portál szakembere ezt annak kapcsán hangsúlyozta, hogy mától a hitelek díjai és a betétek kamatai mellett a folyószámlák és bankkártyák költségeit is össze lehet hasonlítani weboldalukon. A kalkulátor segítségével nem lehet abszolút értelemben legolcsóbb folyószámlát és bankkártyát találni, ám mindenki megkeresheti az igényeinek és felhasználási szokásainak leginkább megfelelő szolgáltatást. Gergely szerint soha nem egy díjat, hanem a havi és éves díjak öszszegét érdemes összevetni a válogatás során. Csak azzal évi 4-5 ezer forintot lehet megtakarítani, ha dombornyomott helyett elektronikus bankkártyát választunk. Komoly mértékben megnövelheti a számla- és kártyahasználat költségét a bankkártyás vásárlásokhoz kapcsolódó sms-ek díja, már napi 1-2 vásárlásnál havi ezer forinttal. A szakértő szerint érdemes olyan csomagot választani, amelynél havi fix díja van az sms-es értesítéseknek. FORDULATOT SÜRGET AZ MNB ELNÖKE Hitelezési fordulatot nem lehet pusztán a garanciaintézmények megerősítésével elérni, ehhez gazdaságpolitikai fordulatra van szükség - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Gazdasági rádióban. A gazdaságpolitika változtatása például azt jelenti, hogy nem vonja el a költségvetés a bankok által megtermelt nyereséget. Simor szerint azt kell elhinniük a bankoknak, hogy a szabályozási környezet stabil és kiszámítható, de ez az energiaszolgáltatókra és sok más iparág vállalkozóira is igaz. Az elnök úgy látja, addig nehezen fognak megindulni a beruházások, amíg a vállalkozások számára bizonytalan a szabályozói környezet. Nem állítom, hogy az MNB-nek kész receptje van arra, hogyan lehet a gazdasági növekedést beindítani, de ötleteink, javaslataink vannak - mondta Simor, aki szerint először az állami garanciaintézményeket kell megerősíteni. Az MNB-elnök szerint a jelenlegi válsághelyzetben szükséges lehet a garanciakeretek bővítése, de nyilvánvaló, hogy ha egy kis-, közepes vállalat nem fizet, akkor a költségvetésnek kell helytállnia. Egy évig is várhatnak a rokkantnyugdíjasok A jogosultak alig tizede használja ki a kedvezményre jogosító rehabilitációs kártyát, a kapcsolódó egészségügyi vizsgálatok pedig akár egy évet is csúszhatnak. Nem a korábbi tervek szerint halad a megváltozott munkaképességűek és rokkantnyugdíjasok visszavezetése a munkaerőpiacra. A folyamatot a 25- nél több főt foglalkoztató, a kötelező foglalkoztatást teljesíteni nem tudó vállalkozásokra kirótt, évi legfeljebb 964,5 ezer forint rehabilitációs hozzájárulás ösztönzi, az érintettek pedig rehabilitációs kártyát igényelhetnek, ami alkalmazásuk esetén mentesíti a munkáltatókat szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, azonban legfeljebb a minimálbér kétszereséig érvényesíthető (idén bruttó 196 ezer forintig). Január közepéig 67,56 ezer rehabilitációs kártyát adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, augusztusban azonban még csak 6014 munkavállaló használta fel a plasztikot 3482 munkaadónál, utóbbiak az adott hónapban 129 millió forint adókedvezményt érvényesítettek ezáltal. Novemberre sem javult jelentősen a helyzet, akkor 7703 fő dolgozott a kártya felhasználásával valamivel több mint négyezer munkáltatónál, az igénybe vett adókedvezmény összege abban a hónapban 166,5 millió forint volt. A tárca idén a megváltozott munkaképességűeket legnagyobb arányban foglalkoztató védett szervezetek támogatásáról szóló jogszabály módosulása miatt számít a felhasználás jelentős növekedésére (2013-tól a kedvezményeivel már e körben is élhetnek a munkaadók). A megváltozott munkaképességűek, illetve a rehabilitálhatónak minősített egykori rokkantnyugdíjasok egészségkárosodásának felülvizsgálata során tavaly mintegy 30 százalékkal kevesebb komplex minősítést végeztek el az orvosszakértői bizottságok - derül ki a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) adataiból. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal szerint az előjegyzett felülvizsgálatok hónapokat vagy akár egy évet is késhetnek. Az NRSZH adatai szerint 2012-ben alig három százalékkal csökkent a felülvizsgálatokon rokkantnak-minősülők-szzártya, a rehabilitálhatóaké pedig csaknem öt százalékkal nőtt az előző évi, lényegesen nagyobb számú vizsgálat eredményeihez képest. Ezzel szemben a vizsgálatokon részt vevők 17,8 százalékát sorolták az ellátásra nem jogosultak körébe. Az össz-szervezeti egészségkárosodási százalék arányainak változása arra utal, hogy csökkent a megállapított ellátások összege: mintegy 20 százalékkal esett az 50 százalék vagy a fölötti szinten megállapított egészségkárosodási százalék, de több mint felével nőtt a 40-49 százalék közötti megállapított arány. KISS MELINDA KATALIN És Csak kisebb kárt okozott a Malév eltűnése a ferihegyi reptéren A Malév Zrt. f.a. leállása és az elhúzódó válság mellett 4,7 százalékos utasszámcsökkenéssel zárta 2012-t a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető Budapest Airport Zrt. (BA). A budapesti légikikötő 8,5 millió utast fogadott vagy indított az elmúlt évben. (A Malév leállása előtt a BA némi utasszám-növekedéssel számolt 2012-re, összesen 9,2 millió főre.) Az állami cég februári leállása után a légitársaságok gyorsan reagáltak, egyes cégek bővítették kapacitásukat, mások pedig újabb célállomásokat jelentettek be. A Wizz Air és a Ryanair már a leállás napján összesen több mint 40 új járat elindításáról döntött (bár utóbbi később jelentős mértékben visszakozott). Közben több új légitársaság is megjelent Budapesten, többen pedig nagyobb gépeket kezdtek ide közlekedtetni, ezért lényegesen javult a repülőgépek kihasználtsága, viszont 23 ezerrel Az utasszám százalékkal csökkent tavaly csökkent a le- és felszállások száma. Gyökeresen átalakult a légitársaságok aránya is Ferihegyen: a diszkontcégek részaránya a 2011-es 26 százalékról tavaly 52 százalékra emelkedett. A BA költségcsökkentő intézkedései (például az 1. terminál tavaly májusi bezárása) részeként mintegy 30 millió euró (8,7 milliárd forint) tervezett beruházást állított le, azonban így is túlteljesítette a privatizációs szerződésben vállalt fejlesztési kötelezettségeit. Hosszú évek óta nem tudnak dűlőre jutni egy repülőtéri szálloda építése bürokratikus akadályainak ügyében, holott ez a költségvetésnek egyetlen forintjába sem kerülne, viszont jól szolgálná a turizmus érdekeit - hangsúlyozta közleményében Jost Lammers, a BA vezérigazgatója. Lammers abban bízik, hogy az MNV új vezetőjével rövidesen "át tudják vágni ezt a gordiuszi csomót". DIÓSZEGI JÓZSEF 4,7 A NAP BELFÖLDÖN A NAPI GAZDASÁG 2013. FEBRUÁR 12., PÉNTEK-SZOMBAT AZ EPS-RE KONCENTRÁL AZ ÚJ HŐSZIGETELŐ-ÓRIÁS A magyar hőszigetelőanyag-piac 40 százalékát mondhatja magáénak a főleg poliuretán hőszigetelő habot gyártó Bacil Kft. és a polisztirol habot (EPS) előállító Nikecell Kft. egyesülésével létrejövő új cég, amely Bacil Kft. néven működik tovább balatonfűzfői központtal - közölte tegnap Varga András ügyvezető. A tavaly áprilisi cégvásárlás adminisztratív része idén májusára zárul le, addig a vakolatgyártó és -forgalmazó üzletágat kitisztítják a portfolióból, szakmai befektetőnek tervezik eladni. Az ügyvezető szerint kizárólag a hőszigetelő anyagokra koncentrálnak majd, mivel az EPS-piac jelentős növekedési tartalékokat rejt, Magyarországon a házak 90 százalékát nem szigetelték. A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit közöltek, hogy a vásárlást saját erőből finanszírozták. A Bachl-csoport itthoni cégeinek tavalyi árbevétele megközelítette a hárommilliárd forintot, az évet pedig nyereséggel zárták. Az állam menti meg a Malt Megszületett a megállapodás az ajkai Mal Zrt. áramszolgáltatásának biztosításáról - jelentette be Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért fellelős államtitkár a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. Február elsejétől az MVM Partner Zrt. ad áramot - a korábbi szolgáltató E.On-céggel szemben hárommilliárd forint tartozást felhalmozó - ajkai Mal Zrt.-nek. Ezzel elhárult a veszélye annak, hogy az E.On hálózatüzemeltető cége - jogszabályi kötelezettségéből adódóan - megszüntesse az áramszolgáltatást a mintegy hatezer főt foglalkoztató üzemben. Az MVM nyereségtartalom nélkül szolgáltat, az ár azonban üzleti titok, az államtitkár szerint azonban "jóval olcsóbban" kapja majd az áramot a cég. A biztosítékok kidolgozására egy hónap haladékot adott a kormány, tovább folyik az egyeztetés az MVM, a Mal és a bankok között annak érdekében, hogy biztosítsák a finanszírozást is. A kormány - amely tavaly stratégiailag kiemelt társasággá nyilvánította a Malt - továbbra is figyelemmel kíséri a tárgyalásokat. Az állam célja elsősorban a működés biztosítása, míg a bankok a pénzükhöz akarnak hozzájutni - értékelte a helyzetet az államtitkár. A reorganizációs terv által megtermelt minden pluszpénz a bankokhoz megy, az Az áram és a gáz árának 2014 nyarára legalább 30 százalékkal kell csökkennie - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár tegnap Algyőn. A kormány június 1 -jével legalább 10 százalékkal csökkentené a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás költségét, feltételek adottak ahhoz, hogy a hitelezők a pénzükhöz jussanak - mondta az államtitkár. A bankok minden megtermelt tőkét, nyereséget kintlévőségeik csökkentésére fordítanak, a likvid eszközöket pénzzé tették, így a Mal beszállítóinak is csak nagyon nehezen tud fizetni. major András A siker záloga a dél-alföldi régióban •Vállalkozásfejlesztési konferencia a napi gazdaság szervezésében Időpont: 2013. február 21. Helyszín: Hunguest Hotel Forrás: 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert út 16-24. KIEMELT TÉMAKÖRÖK: • Milyen intézkedéseket tervez a kormányzat a gazdaság élénkítésére? • Milyen makrogazdasági adatokra számíthatnak a vállalkozások? • Hogyan használhatók fel a leghatékonyabban a támogatások? • Ha lesz hitel, milyen költségekkel tervezhetnek a cégek? • Hogyan csökkenthetők a cégek költségei? • Miként válhat egy-egy vállalkozás piacvezetővé? Bővebb információ és jelentkezés: telefon: +36-1/450-9699 - e-mail: konferencia@napi.hu - web: www.napi.hu/konferencia