Napi Gazdaság, 2015. május (25. évfolyam, 84-102. szám)
2015-05-28 / 101. szám
8 VÉLEMÉNY HOLLÓ JÓZSEF Száz éve kezdődött a nagy háború az olasz fronton A csaknem egy évszázada elindított világégés, a nagy háború tanulságai máig hatóak, amelynek konklúzióit újra és újra szükséges levonni. A kutatások a hadtörténészek és önkéntesek bevonásával száz év elteltével is intenzíven folynak, amihez jelentős segítséget nyújt a csaták és hadszínterek szisztematikus vallatása. A talált leletek hitelesítik a résztvevők, a szemtanúk korábban elhangzott, lejegyzett történeteit, amelyek lehetőséget adnak az igazság feltárására. Százegy esztendeje annak, hogy kitört az első világháború, amelyet a frontokról vagy a hadifogságból hazatért túlélők, és azok, akik sokan a fronton szembesültek a szörnyű valósággal. Az időjárás viszontagságainak kitett és a lövészárkokban megfagyott, éhen halt katonákkal, a temetetlen, majd később tömegsírokba elhantolt halottak ezreivel, az örökre nyomorékká vált sebesültekkel, a többéves hadifogság rémével a hátországban élték át a vele járó kínokat, szenvedéseket, több évtizeden keresztül csak a nagy háborúként emlegettek. Ez volt a világtörténelem első igazán modern, több mint négy éven át tartó, világszerte több tíz millió polgári és katonaáldozatot követelő, minden korábbinál pusztítóbb háborúja. Az európai katonai szövetségek - a hármasszövetség és az antant - gépezete 1914. június végén működésbe lépett. A háború kirobbanását Európa-szerte kitörő lelkesedéssel fogadták, ami az első hetekben az egész kontinenst áthatotta. A boldog békeidők eseménytelensége és viszonylagos jóléte elaltatta az okvetetlenkedők riadalmát. A kezdeti lelkesedés persze hamar alábbhagyott, hiszen a „falevelek lehullottak”, és a katonák nem tértek vissza, csak a sebesültszállító vonatok utasaiként. Sokan a fronton szembesültek a szörnyű valósággal. Az időjárás viszontagságainak kitett és a lövészárkokban megfagyott, éhen halt katonákkal, a temetetlen, majd később tömegsírokba elhantolt halottak ezreivel, az örökre nyomorékká vált sebesültekkel, a többéves hadifogság rémével. Az európainak induló háború 1914 augusztusában szinte napok alatt világméretűvé szélesedett. Majdnem mindegyik kontinensre, és több óceánra kiterjedt. A mozgóháború 1914 végére a legtöbb fronton állóháborúvá változott és a lövészárkokba költözött. A háború lökést adott a haditechnika fejlődésének, új harceszközök létrehozására ösztönözte a szemben álló feleket. Elég, ha csak az aknavetőkre, lángszórókra, a harckocsikra, a mérges gázok bevetésére, a légvédelmi és repülőeszközökre utalunk. A résztvevő államok lakossága első alkalommal találkozott a totális hadviselésnek a hátországot is minden előzőnél nagyobb mértékben sújtó következményeivel (légi bombázás, polgári objektumok rombolása, népirtás, hadigazdálkodás stb.). Mára teljesen feledésbe merült, hogy az első világháború magyar érdekekért is folyt. Valamennyi hadszíntéren harcoltak magyar katonák, azonban mindmáig nem tudjuk pontosan, hogy az egyes frontokon hányan küzdöttek és estek el közülük. A magyar csapatok méltón megállták a helyüket Galícia sártengerében, a Kárpátok hágóin, Ukrajna zónáin, a Doberdó poklában, az Alpok több ezer méteres csúcsain, az Isonzónál, Erdély védelmében, Belgium, Franciaország földjén, a Gallipoli-félszigeten, a Kaukázusban és Mezopotámiában vagy Szerbia, Montenegró vidékein az albán hegyek között. Talán ezzel is magyarázható, hogy ma 54 országban létezik magyar hadisír. Az ellenség mindenkor méltó ellenfélnek ismerte el a magyar bakákat. Az egykoron a hazájukért életüket adó hősök közül 600 000 magyar katona soha nem tért viszsza otthonába. Az áldozatok magas száma is arra int bennünket, hogy a velük történtek ne merüljenek a feledés homályába. Csatatéri barangolásunk során egy fő-, és egy másodlagos hadszínteret ragadunk ki, ahol nagyapáink, dédapáink óriási veszteségek árán hősiesen helytálltak. Utunk a magyarok szempontjából jelentős délnyugati hadszíntérre vezet. Aktivizálódása 1915. május 23-án kezdődött, amikor is Olaszország hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Úgy látszik, a francia területekre tett ajánlat nem elégítette ki az olaszokat, és ezért következhetett be a pálfordulás, amellyel az antant ajánlata erősebbnek bizonyult. (Dél-Tirol és Trentino, gyarmatok stb.) 1915 május utolsó napjaiban egy új hadszíntér kapcsolódott be. Az osztrák-magyar és német csapatok tevékenysége az Adriai-tenger, az Isonzó völgye, a Doberdó-fennsík, Dél-Tirol és Svájc határolta terület mintegy 650 kilométeres félkörében húzódott. Az olasz haderő összesen 500 kilométeres arcvonalon 450 ezer katonával bontakozott szét. A másik oldalon kezdetben 200 ezer osztrák-magyar katona állt. A tolmeini és görzi hídfő, valamint a Doberdói-fennsík, távolabbi célként Trieszt elfoglalását az olaszok 11 támadó hadműveletben kísérelték meg, amelyek isonzói csaták néven váltak ismertté. Az Alpokban nem indultak oly nagyarányú hadműveletek, mint az Isonzónál, inkább állóháború folyt. Először a hegyibarikád-jellegű karintiai arcvonalba invitálom az olvasót, azokra az 1800-2600 méteres csúcsokra, gerincekre, hágókra, az olasz-osztrák határszakaszra, ahol 1915 májusától 1917 novemberéig hősiesen tartották magukat a karintiai védőkörlet nem kis részben magyar alakulatokból álló csapatai. A Plöckenhaustól a Chellon tárnáig vagy a Kleiner Pál-csúcsok felé indulva szinte akaratlanul is egy élő történelemóra kezdődik. A táj, a terep, az egykori hadszíntér, a talaj, a növényzet, a sziklák az utak, ösvények mesélnek. Ahogy közeledünk a szerpentinek, viaduktok, különleges hegyi műtárgyak közepette a Plöcken-hágó felé, gondosan ápolt katonai temetőkkel találkozunk. Lázasan keressük a magyar neveket - sajnos vannak bőven, koszorút, virágot helyezünk el. Emlékezünk. Eközben eszembe ötlik Walter Schaumann professzor kutatási lejegyzése. „1915. június 8-23. között a szegedi 46. gyalogezred kísérletet tesz a Kleiner Pál visszafoglalására, ezek során több mint 620 főt veszít! Talán ők és még sokan mások, akik a 17-es, a 33-as, a 61-es, a 37-es, a 39-es, a 43-as, 46-os gyalogezredek, önálló zászlóaljak, csoportok katonái voltak.” Schaumann professzor zseniális ötlete volt a békeutak építésének gondolata, egy nemzetközi egyesület, a Dolomit Barátok létrehozása. A jelszó: „Az utak, melyek egykor a frontokat szétválasztották, ma összekötnek bennünket”. A kutatásban 1989 óta magyar katonák és polgárok is aktívan részt vesznek. Néhány kilométerrel arrébb, az Isonzó völgyében, a Júliai-Alpokban ismét üzennek a csaták néma tanúi. Kobarid, Tolmin, Doberdó lövészárkai, kavernái, tábori kápolnái és hadi temetői jelzik, hogy száz évvel ezelőtt itt ádáz csaták folytak. Dindorfer Miksa ezredes által (a szegedi 46-osok parancsnoka) létrehozott, és a róla elnevezett kavernánál minden évben emlékünnepséget tartanak a háborúban részt vevő országok képviselői. A nemzetközi és magyar hadszíntérkutató csoportok jelentős eredménnyel járulnak hozzá az I. világháború még fellelhető tárgyi emlékeinek összegyűjtéséhez, amelyek a bécsi, a kötschach-mautheni, a kobaridi, a tolmini, valamint a budapesti hadtörténeti múzeum I. világháborús emlékeit gyarapítják. A kutatások során előkerült tárgyak, a feltárt hadi temetők, visszajelzések a még élő hozzátartozóknak, rokonoknak, akik hazavárták a szeretett apát, testvért, rokont. Nagyon fontos a konklúziók levonása. Egy háború akkor fejeződik be, ha minden katonánkat eltemettünk. A kutatásokat még folytatni kell, hogy rávilágítsunk: a pusztítás, a háború nem alternatíva. A szerző nyugállományú altábornagy, címzetes egyetemi tanár CSONTOS JÁNOS Doppingvád bizonyíték nélkül Ha a bajai halászlé hungarikum, a bajai születésű Hosszú Katinka is az. Büszkék lehetünk és vagyunk is rá: egyike azoknak az élsportolóinknak, akik gyakori sikereikkel ébren tartják bennünk sportnemzet-tudatunkat. Midőn a tavalyi év legjobb úszónőjének választották amerikai vetélytársnőjével, Katie Ledeckyvel szemben (akinek az apja még Csehszlovákiából diszszidált), már éreztem, hogy baj lesz. Katinkát korábbi amerikai edzőjének „hibái” miatt sikerült semlegesíteni a londoni olimpián, a csillagos-sávos esélyesek taroltak, de jövőre itt van Rio, a magyar lány talpra állt, csodát tett vele a következetes edzésmunka meg a szerelem, a férj-edző közreműködésével sorra nyeri a versenyeket. Menetrendszerűen meg is érkezett a doppingvád Amerika irányából, a tekintélyes úszószaklap, a Swimming World magazin blogjáról. A sportolónő egy szűk héten belül - két verseny között hazatérve - kénytelen volt sajtótájékoztatót tartani: soha nem szedett teljesítménynövelő szereket, és szentül vallja: nincs az a pénz, hírnév és győzelem, amiért érdemes volna eladnia a lelkét. Épp ezért a rágalmazókkal mostantól nem ő, hanem egy jogászcsapat foglalkozik. A tengerentúli kártérítési gyakorlatot ismerve a rágalmazó s a közreadó orgánum az alsóneműjét is ráfizetheti erre a kis hírbehozásra. A kanadai származású New York-i blogger Katinkával szemben úszóként afféle nímand: az atlantai olimpián egy 11. helyezésig vitte. Azzal indított, hogy nincsenek bizonyítékai, de nem életszerű, hogy valaki folyamatosan csúcsformában legyen - és még egy különösen ízléstelen, szexista hasonlatot is megeresztett a sztriptízbárban látható szilikonmellekről. A „nem zörög a haraszt” alattomos logikája szerint mószerolta a kiválóságot, testalkatra és eredménytáblára hivatkozva, védekezésre kényszerítve a klasszis versenyzőt, bizonyítsa csak az ártatlanságát. A kanadait a sajtó talányos okokból az NDK-s úszónők doppingszakértőjeként emlegeti, ám amikor ezt a párhuzamot előráncigálja, elsikkad, hogy Katinka féléves volt, amikor nagy robajjal, erőszakos falomlással összedőlt a gyógyszerkémiában élenjáró államalakulat. A kanadai blogger sosem ment a szomszédba egy kis konfabulációért: április elsejei bejegyzésében egy olyan úszó őstehetségről tréfálkozik, aki egy kis csendes-óceáni szigeten él, afféle Hány Istókként delfinekkel úszik, s jobb a világcsúcstartóknál, ám ez soha nem derül ki a „civilizált” világ előtt, mert fél repülőre ülni, hogy versenyezzen. Ez a „tréfás” dolgozat a Hosszú-féle doppingvád méltó társa, amely sztorinak egyik kommentelője Egerszegi Krisztinát emlegeti: ott állt a dobogó legfelső fokán deltás (NDK-s) úszónők között. Pedig nem is edzett delfinekkel. Egy másik kommentelő szerint viszont Hosszú Katinka edzés előtt felvezetésként fél órát ugrókötelezik, amin nagy a hüledezés. Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök teóriája szerint a hitelrontó ügy egy nemzetközi összeesküvés része, amelyet itthonról vezéreltek. „A feljelentő Julio C. Magnonénak, a FINA elnökének levélben fogalmazta meg Hosszúval kapcsolatos kételyeit, írt a FINA igazgatójának, Cornel Marculescunak, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak és Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének is” - állította. Szerinte nem véletlen a vád időzítése: az előre hozott tisztújításra élesítették. Az előrehozott tisztújításon az ellenjelölt, egy debreceni úszóedző 119:1 arányú vereséget szenvedett (vajon ki szavazhatott rá?), viszont tagadta, hogy doppingolással vádolná Hosszút. Ellenben a közösségi oldalán beismerésként aposztrofálta, hogy Gyárfás nyolcoldalas levelet gyártott arról, hogy tanúként kihallgatták Fenyő János meggyilkolása ügyében. Gyárfás később a levelet összetépte, mint ami nem tartozik a tárgyhoz. S bár azért szívesen tanulmányoztam volna az érvrendszerét, az elnöknek ezúttal igaza lehet: nagyobb tétek forognak kockán. Elsősorban az olimpiai aranyak, amelyek mégiscsak a legfőbb fokmérői egy olimpiai sportág hierarchiájának. Másodsorban a nagy bravúrral bevállalt vizes világbajnokságot kell hitelteleníteni („doppingolok, már-már NDK-sok rendezik”), hogy csökkentsék egy későbbi potenciális olimpiarendezés esélyeit. Ha nem nevezi ki Amerika, hogy a feltételezett magyar doppinggyártás a világ által kimutathatatlan szereket képes előállítani, az sem valószínűtlen, hogy a világ egyik vezető szaklapjának bloggere itthonról kapja a kiválónál kiválóbb ötleteket. Merthogy az a tapasztalat: Magyarországgal ezt a politikában is meg lehet csinálni - hazánkra mintha teljesen más morális és jogi megítéléseket lehetne alkalmazni egy-egy konkrét ügy kapcsán. S mint Hosszú Katinka esetében: természetesen bizonyítékok nélkül. Lehet kedélyesen és pityókásan pofozgatni, diktátorozni; lehet a nyilvánvaló teljesítményt kósza doppingvádakkal bagatellizálni, amelyeket ráadásul itthonról sugallnak politikai ellenlábasok, sőt a saját hazájuk megbüntetését követelik nemzetközi fórumokon. Kérdés, létezik-e olyan előny, siker és győzelem, amiért érdemes volna eladnunk a lelkünket. 2015. május 28., csütörtök