Napi Gazdaság, 2015. május (25. évfolyam, 84-102. szám)

2015-05-28 / 101. szám

8 VÉLEMÉNY HOLLÓ JÓZSEF Száz éve kezdődött a nagy háború az olasz fronton A csaknem egy évszázada elindított világégés, a nagy háború tanulságai máig hatóak, amely­nek konklúzióit újra és újra szükséges levon­ni. A kutatások a hadtörténészek és önkénte­sek bevonásával száz év elteltével is intenzí­ven folynak, amihez jelentős segítséget nyújt a csaták és hadszínterek szisztematikus val­latása. A talált leletek hitelesítik a résztve­vők, a szemtanúk korábban elhangzott, le­jegyzett történeteit, amelyek lehetőséget ad­nak az igazság feltárására. Százegy esztendeje annak, hogy kitört az első világháború, amelyet a frontokról vagy a hadifogságból hazatért túlélők, és azok, akik sokan a fronton szembesültek a szörnyű valósággal. Az időjárás viszontagságainak kitett és a lövészárkokban megfagyott, éhen halt katonákkal, a temetetlen, majd később tömegsírokba elhantolt halottak ezreivel, az örökre nyomorékká vált sebesültekkel, a többéves hadifogság rémével a hátországban élték át a vele járó kínokat, szenvedéseket, több évtizeden keresztül csak a nagy háborúként emlegettek. Ez volt a vi­lágtörténelem első igazán modern, több mint négy éven át tartó, világszerte több tíz millió polgári és katonaáldozatot követelő, minden korábbinál pusztítóbb háborúja. Az európai katonai szövetségek - a hármasszövetség és az antant - gépezete 1914. június végén mű­ködésbe lépett. A háború kirobbanását Euró­­pa-szerte kitörő lelkesedéssel fogadták, ami az első hetekben az egész kontinenst átha­totta. A boldog békeidők eseménytelensége és viszonylagos jóléte elaltatta az okvetetlen­­kedők riadalmát. A kezdeti lelkesedés persze hamar alábbhagyott, hiszen a „falevelek lehul­lottak”, és a katonák nem tértek vissza, csak a sebesültszállító vonatok utasaiként. Sokan a fronton szembesültek a szörnyű valóság­gal. Az időjárás viszontagságainak kitett és a lövészárkokban megfagyott, éhen halt ka­tonákkal, a temetetlen, majd később tömeg­sírokba elhantolt halottak ezreivel, az örök­re nyomorékká vált sebesültekkel, a többéves hadifogság rémével. Az európainak induló háború 1914 augusz­tusában szinte napok alatt világméretűvé szé­lesedett. Majdnem mindegyik kontinensre, és több óceánra kiterjedt. A mozgóháború 1914 végére a legtöbb fronton állóháborúvá vál­tozott és a lövészárkokba költözött. A hábo­rú lökést adott a haditechnika fejlődésének, új harceszközök létrehozására ösztönözte a szemben álló feleket. Elég, ha csak az akna­vetőkre, lángszórókra, a harckocsikra, a mér­ges gázok bevetésére, a légvédelmi és repülő­­eszközökre utalunk. A résztvevő államok la­kossága első alkalommal találkozott a totá­lis hadviselésnek a hátországot is minden elő­zőnél nagyobb mértékben sújtó következmé­nyeivel (légi bombázás, polgári objektumok rombolása, népirtás, hadigazdálkodás stb.). Mára teljesen feledésbe merült, hogy az első világháború magyar érdekekért is folyt. Valamennyi hadszíntéren harcoltak magyar katonák, azonban mindmáig nem tudjuk pon­tosan, hogy az egyes frontokon hányan küz­döttek és estek el közülük. A magyar csapatok méltón megállták a helyüket Galícia sárten­gerében, a Kárpátok hágóin, Ukrajna zónáin, a Doberdó poklában, az Alpok több ezer mé­teres csúcsain, az Isonzónál, Erdély védelmé­ben, Belgium, Franciaország földjén, a Galli­­poli-félszigeten, a Kaukázusban és Mezopo­támiában vagy Szerbia, Montenegró vidékein az albán hegyek között. Talán ezzel is magya­rázható, hogy ma 54 országban létezik magyar hadisír. Az ellenség mindenkor méltó ellen­félnek ismerte el a magyar bakákat. Az egy­koron a hazájukért életüket adó hősök közül 600 000 magyar katona soha nem tért visz­­sza otthonába. Az áldozatok magas száma is arra int bennünket, hogy a velük történtek ne merüljenek a feledés homályába. Csatatéri barangolásunk során egy fő-, és egy másodlagos hadszínteret ragadunk ki, ahol nagyapáink, dédapáink óriási vesztesé­gek árán hősiesen helytálltak. Utunk a magya­rok szempontjából jelentős délnyugati had­színtérre vezet. Aktivizálódása 1915. május 23-án kezdődött, amikor is Olaszország ha­dat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Úgy látszik, a francia területekre tett ajánlat nem elégítette ki az olaszokat, és ezért követ­kezhetett be a pálfordulás, amellyel az antant ajánlata erősebbnek bizonyult. (Dél-Tirol és Trentino, gyarmatok stb.) 1915 május utolsó napjaiban egy új hadszíntér kapcsolódott be. Az osztrák-magyar és német csapatok tevé­kenysége az Adriai-tenger, az Isonzó völgye, a Doberdó-fennsík, Dél-Tirol és Svájc határolta terület mintegy 650 kilométeres félkörében húzódott. Az olasz haderő összesen 500 kilo­méteres arcvonalon 450 ezer katonával bon­takozott szét. A másik oldalon kezdetben 200 ezer osztrák-magyar katona állt. A tolmei­­ni és görzi hídfő, valamint a Doberdói-fenn­­sík, távolabbi célként Trieszt elfoglalását az olaszok 11 támadó hadműveletben kísérel­ték meg, amelyek isonzói csaták néven vál­tak ismertté. Az Alpokban nem indultak oly nagyarányú hadműveletek, mint az Isonzó­nál, inkább állóháború folyt. Először a hegyibarikád-jellegű karintiai arcvonalba invitálom az olvasót, azokra az 1800-2600 méteres csúcsokra, gerincekre, hágókra, az olasz-osztrák határszakaszra, ahol 1915 májusától 1917 novemberéig hő­siesen tartották magukat a karintiai védő­körlet nem kis részben magyar alakulatok­ból álló csapatai. A Plöckenhaustól a Chel­­lon tárnáig vagy a Kleiner Pál-csúcsok felé indulva szinte akaratlanul is egy élő törté­nelemóra kezdődik. A táj, a terep, az egyko­ri hadszíntér, a talaj, a növényzet, a sziklák az utak, ösvények mesélnek. Ahogy közele­dünk a szerpentinek, viaduktok, különleges hegyi műtárgyak közepette a Plöcken-hágó felé, gondosan ápolt katonai temetőkkel ta­lálkozunk. Lázasan keressük a magyar neve­ket - sajnos vannak bőven, koszorút, virágot helyezünk el. Emlékezünk. Eközben eszembe ötlik Walter Schaumann professzor kutatási lejegyzése. „1915. június 8-23. között a sze­gedi 46. gyalogezred kísérletet tesz a Kleiner Pál visszafoglalására, ezek során több mint 620 főt veszít! Talán ők és még sokan mások, akik a 17-es, a 33-as, a 61-es, a 37-es, a 39-es, a 43-as, 46-os gyalogezredek, önálló zászló­aljak, csoportok katonái voltak.” Schaumann professzor zseniális ötlete volt a békeutak épí­tésének gondolata, egy nemzetközi egyesület, a Dolomit Barátok létrehozása. A jelszó: „Az utak, melyek egykor a frontokat szétválasz­tották, ma összekötnek bennünket”. A kuta­tásban 1989 óta magyar katonák és polgárok is aktívan részt vesznek. Néhány kilométerrel arrébb, az Isonzó völgyében, a Júliai-Alpokban ismét üzennek a csaták néma tanúi. Kobarid, Tolmin, Do­berdó lövészárkai, kavernái, tábori kápolnái és hadi temetői jelzik, hogy száz évvel ezelőtt itt ádáz csaták folytak. Dindorfer Miksa ez­redes által (a szegedi 46-osok parancsnoka) létrehozott, és a róla elnevezett kavernánál minden évben emlékünnepséget tartanak a háborúban részt vevő országok képviselői. A nemzetközi és magyar hadszíntérkutató cso­portok jelentős eredménnyel járulnak hozzá az I. világháború még fellelhető tárgyi em­lékeinek összegyűjtéséhez, amelyek a bécsi, a kötschach-mautheni, a kobaridi, a tolmini, valamint a budapesti hadtörténeti múzeum I. világháborús emlékeit gyarapítják. A kutatá­sok során előkerült tárgyak, a feltárt hadi te­metők, visszajelzések a még élő hozzátarto­zóknak, rokonoknak, akik hazavárták a sze­retett apát, testvért, rokont. Nagyon fontos a konklúziók levonása. Egy háború akkor fejeződik be, ha minden katonánkat eltemettünk. A kutatásokat még folytatni kell, hogy rávilágítsunk: a pusztítás, a háború nem alternatíva. A szerző nyugállományú altábornagy, címzetes egyetemi tanár CSONTOS JÁNOS Doppingvád bizonyíték nélkül Ha a bajai halászlé hungarikum, a bajai születésű Hosszú Ka­tinka is az. Büszkék lehetünk és vagyunk is rá: egyike azok­nak az élsportolóinknak, akik gyakori sikereikkel ébren tartják bennünk sportnemzet-tudatunkat. Midőn a tavalyi év legjobb úszónőjének választották amerikai vetélytársnőjével, Katie Le­­deckyvel szemben (akinek az apja még Csehszlovákiából disz­­szidált), már éreztem, hogy baj lesz. Katinkát korábbi amerikai edzőjének „hibái” miatt sikerült semlegesíteni a londoni olim­pián, a csillagos-sávos esélyesek taroltak, de jövőre itt van Rio, a magyar lány talpra állt, csodát tett vele a következetes edzés­munka meg a szerelem, a férj-edző közreműködésével sorra nye­ri a versenyeket. Menetrendszerűen meg is érkezett a dopping­vád Amerika irányából, a tekintélyes úszószaklap, a Swimming World magazin blogjáról. A sportolónő egy szűk héten belül - két verseny között hazatérve - kénytelen volt sajtótájékoztatót tartani: soha nem szedett teljesítménynövelő szereket, és szen­tül vallja: nincs az a pénz, hírnév és győzelem, amiért érdemes volna eladnia a lelkét. Épp ezért a rágalmazókkal mostantól nem ő, hanem egy jogászcsapat foglalkozik. A tengerentúli kártérítési gyakorlatot ismerve a rágalmazó s a közreadó orgánum az alsóneműjét is ráfizetheti erre a kis hír­behozásra. A kanadai származású New York-i blogger Katinká­val szemben úszóként afféle nímand: az atlantai olimpián egy 11. helyezésig vitte. Azzal indított, hogy nincsenek bizonyíté­kai, de nem életszerű, hogy valaki folyamatosan csúcsformá­ban legyen - és még egy különösen ízléstelen, szexista hason­latot is megeresztett a sztriptízbárban látható szilikonmellek­ről. A „nem zörög a haraszt” alattomos logikája szerint mósze­­rolta a kiválóságot, testalkatra és eredménytáblára hivatkozva, védekezésre kényszerítve a klasszis versenyzőt, bizonyítsa csak az ártatlanságát. A kanadait a sajtó talányos okokból az NDK-s úszónők doppingszakértőjeként emlegeti, ám amikor ezt a pár­huzamot előráncigálja, elsikkad, hogy Katinka féléves volt, ami­kor nagy robajjal, erőszakos falomlással összedőlt a gyógyszer­kémiában élenjáró államalakulat. A kanadai blogger sosem ment a szomszédba egy kis konfa­­bulációért: április elsejei bejegyzésében egy olyan úszó őstehet­ségről tréfálkozik, aki egy kis csendes-óceáni szigeten él, afféle Hány Istókként delfinekkel úszik, s jobb a világcsúcstartóknál, ám ez soha nem derül ki a „civilizált” világ előtt, mert fél repü­lőre ülni, hogy versenyezzen. Ez a „tréfás” dolgozat a Hosszú-fé­le doppingvád méltó társa, amely sztorinak egyik kommentelő­­je Egerszegi Krisztinát emlegeti: ott állt a dobogó legfelső fokán deltás (NDK-s) úszónők között. Pedig nem is edzett delfinekkel. Egy másik kommentelő szerint viszont Hosszú Katinka edzés előtt felvezetésként fél órát ugrókötelezik, amin nagy a hüledezés. Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök teóriája szerint a hitel­rontó ügy egy nemzetközi összeesküvés része, amelyet itthon­ról vezéreltek. „A feljelentő Julio C. Magn­onénak, a FINA elnö­kének levélben fogalmazta meg Hosszúval kapcsolatos kételyeit, írt a FINA igazgatójának, Cornel Marculescunak, Orbán Vik­tor miniszterelnök úrnak és Borkai Zsoltnak, a MOB elnökének is” - állította. Szerinte nem véletlen a vád időzítése: az előre ho­zott tisztújításra élesítették. Az előrehozott tisztújításon az el­lenjelölt, egy debreceni úszóedző 119:1 arányú vereséget szen­vedett (vajon ki szavazhatott rá?), viszont tagadta, hogy doppin­golással vádolná Hosszút. Ellenben a közösségi oldalán beisme­résként aposztrofálta, hogy Gyárfás nyolcoldalas levelet gyár­tott arról, hogy tanúként kihallgatták Fenyő János meggyilkolá­sa ügyében. Gyárfás később a levelet összetépte, mint ami nem tartozik a tárgyhoz. S bár azért szívesen tanulmányoztam vol­na az érvrendszerét, az elnöknek ezúttal igaza lehet: nagyobb tétek forognak kockán. Elsősorban az olimpiai aranyak, amelyek mégiscsak a legfőbb fokmérői egy olimpiai sportág hierarchiájának. Másodsorban a nagy bravúrral bevállalt vizes világbajnokságot kell hitelteleníte­­ni („doppingolok, már-már NDK-sok rendezik”), hogy csökkent­sék egy későbbi potenciális olimpiarendezés esélyeit. Ha nem nevezi ki Amerika, hogy a feltételezett magyar doppinggyártás a világ által kimutathatatlan szereket képes előállítani, az sem valószínűtlen, hogy a világ egyik vezető szaklapjának bloggere itthonról kapja a kiválónál kiválóbb ötleteket. Merthogy az a tapasztalat: Magyarországgal ezt a politiká­ban is meg lehet csinálni - hazánkra mintha teljesen más mo­rális és jogi megítéléseket lehetne alkalmazni egy-egy konkrét ügy kapcsán. S mint Hosszú Katinka esetében: természetesen bizonyítékok nélkül. Lehet kedélyesen és pityókásan pofozgatni, diktátorozni; lehet a nyilvánvaló teljesítményt kósza dopping­vádakkal bagatellizálni, amelyeket ráadásul itthonról sugallnak politikai ellenlábasok, sőt a saját hazájuk megbüntetését köve­telik nemzetközi fórumokon. Kérdés, létezik-e olyan előny, si­ker és győzelem, amiért érdemes volna eladnunk a lelkünket. 2015. május 28., csütörtök

Next