Napi Magyarország, 2000. április (4. évfolyam, 77-88. szám)

2000-04-06 / 81. szám

2000. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK Az adónyomozók a szellemi holdudvart vizsgálják Az APEH előtt a hites alapítványok ügyei A Hit Gyülekezete ügyében az APEH Bűnügyi Igazgatósága által végzett nyomozás többek között a felekezethez tarto­zó alapítványokat is érinti. A vizsgálatok során értesülése­ink szerint most újra­ áttekintik a felekezet szellemi hold­udvarába sorolható Észak-magyarországi Evangéliumi Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány ügyeit.­ ­ Jezsó Ákos A Hit Gyülekezete ügyében a Fővárosi Főügyészség határo­zata értelmében az APEH Bűn­ügyi Igazgatóságának vizsgálati főosztálya magánokirat-ham­isí­­tás és a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyamja miatt - ismeretlen tettes ellen - folytat nyomozást. Értesülése­ink szerint jelenleg a Hit Gyüle­kezetéhez közel álló vagy an­nak szellemi holdudvarába tar­tozó alapítványok ügyeit tekin­tik át az adónyomozók. Meg­tudtuk: újra átvilágítják az Észak-magyarországi Evangéli­umi Hit és Erkölcs Kulturális Alapítványt, amelytől Morvay Péter, a gyülekezet szóvivője korábban egyháza nevében már többször is elhatárolódott. A lapunk birtokában lévő doku­mentumok tanúsága szerint az alapítvány ennek ellenére még­is több tízmilliós nagyságrendű összeggel támogatta a Hit Gyü­lekezetét, hogy az a fővárosi Gyömrői úton istentiszteleti céljaira felépítse hazánk legna­gyobb működő fedett sport­csarnokát. Mint azt lapunk korábban már megírta, a felekezet 1994- ben nagyszabású pénzgyűtés­­be, majd 1996-ban építkezésbe fogott. A Hit Csarnok másfél milliárdos beruházásának lebo­­nyol­tása érdekében 1996-ban a Hit Gyülekezete a Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvánnyal karölt­ve létrehozta a H and H Projects Kft.-t. Az építkezés azonban na­gyon hamar felemésztette a kis­­egyház anyagi erejét, ezért a Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvá­nyon keresztül felszólították a gyülekezethez közel álló alapít­ványokat - úgymond - fokozott mértékű áldozatvállalásra így kapcsolódott be a Hit Gyüleke­zete építkezésébe a váci székhe­lyű Észak-magyarországi Evan­gélumi Hit és Erkölcs Kulturá­lis Alapítvány is. Erre a célra az alapítvány már 1994 szeptembe­rében is 30 millió forintot utalt át. A váci alapítványhoz azon­ban ezt követően egyre gyak­rabban érkeztek a segélykérő le­velek, amelyek kimerítették a pénzügyi erejét. Ezért különbö­ző banki értékpapírügyletbe, va­lamint külföldi pénzkihelyezés­be, iletve gazdasági vállalkozás­ba fogott. Volt olyan üzleti tranzakciójuk, amely után nem fizettek adót, a számlákat pedig nem tudták hiánytalanul felmu­tatni, a jugoszláviai Zomborban bejegyzett - tehát külföldi válla­latnak - Diforex Doo Kft.-nek pedig úgy adtak 80 millió forin­tos kölcsönt, hogy a szerződést később egy 120 milliós váci la­kóház vásárlása során is fel­használták. Ezenkívül az alapít­vány értékpapír-vásárlással is foglalkozott. A Dunaholding Brókerháztól például 40 millió forint értékben államkincstárje­gyet vásárolt. Az alapítvány alapszabálya, valamint a társaságról szóló törvény egyaránt tiltja az ilyes­féle pénzügyi tranzakciókat. La­punkat több, neve elhallgatását kérő tanú is úgy tájékoztatta, hogy az így befolyt összegek rendre a Hit Gyülekezetét gaz­dagították. Az átutalt pénzek azonban az alapítvány naplófő­könyvében nem minden eset­ben jelentek meg. 1998-ban a pénztárkönyv bevételi placán szereplő adatok és a bankszám­la tényleges mutatói között már jelentős, mintegy 102 millió fo­rintos eltérés alakult ki. Húsz éve gyülekeznek Fotó: Talum Aniu Fővárosi gondozóközpont MTI Cisztás fibrózisban szenvedő gyermekek számára nyitt gondo­zóközpont Budapesten, az V. ke­rületben tegnap. A Károly körúti központot Harrach Péter szociá­lis és családügyi miniszter, vala­mint Karsai Károly kerületi pol­gármester nyitotta meg. A cisztás fibrózis olyan anyag­csere-betegség, amely a szervezet belső elválasztású mirigyeinek működését gátolja Ennek követ­keztében jelentősen károsodik a tüdő és az emésztőrendszer. Holics Klára, az Országos Cisztás Fibrózis Egyesület elnö­ke elmondta, hogy a betegség génkárosodáson alapul, amely már a fogamzástól meghatározza a gyermek életét. A betegségért felelős hibás gént minden hu­szonötödik ember hordozza, a kór minden kétezerötszázadik új­szülöttet érinti. A Magyarországon még gyó­gyíthatatlan betegségben mint­egy ötszáz fiatal és gyermek szen­ved. A most átadott központ százhúsz gyermeknek biztosít te­rápiás lehetőséget. Holics Klára hangsúlyozta: a beteg gyermek mindössze néhány évet élhet, ha a kórt nem ismerik fel időben. Gyógytornával, megfelelő diétá­val és lelki gondozással az érin­tettek élete meghosszabbítható. A cisztás fibrózisban szenvedők átlagéletkora Magyarországon húsz év, míg Nyugat-Európában harminc esztendő. PÁLYÁZAT Pest Megye Önkormányzata nyitt ajánlatkérés keretében kívánja kiválasztani azon vállalkozásokat, amelyek az alábbi 15 intézményünknél meleg étkeztetést biztosítanának. Intézmény neve Címe Kapacitás adag Étkezések száma Kihasználtság % Számított adag Losontzi István Óvoda, Ált Isk., Spec. Szakisk., Diákp. és Gyermekotthon Cegléd, Buzogány u. 23. 6005 100 600 Ált Isk., Speciális Szakisk., Diákotthon és Gyer­ekotthon Gyömrő, Pf. 20 2005 75 150 Cházár András Óvoda, Ált Isk. és Diákotthon, Spec. Szakisk. és Gyermekotthon Vác, Március 15. tér 6. 4505 44,6 200 Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakiskola és Kollégium Aszód, Hatvany út 3. 4505 89 400 Mezőgazdasz Szakmunkásképző Iskola és Kollégium Biatorbágy, Danyanich u. 12. 7003 52 364 Táncsics Mihály Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola Dabas, Március 15. tér 2. 3005 128,33 384 Dai­yanich János Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola Nagykáta, Dózsa Gy. u. 26/A 6003 30 180 Fáy András Mezőgazdasági, Közgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola Pécel, Maglód­ u. 57. 2004 83 163 Ady Endre Gimnázium és Szakiskola Ráckeve, Kossuth L u. 82. 3001 81 241 Batthyány Kázmér Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6-14. 10003 100 1000 Egészségügyi Szakközépiskola Vác, Jávorszky sétány 2. 4001 100 400 Egészségügyi Otthon Göd, Munkácsy u. 2. 4004 100 400 József Attila Nevelőotthon Abony, Jókai u. 10. 2005 90 180 Erdei Fenyő Idősek Otthona Gyömrő, gr. Teleki u. 39. 3003 100 300 Pécel Idősek Pszich. Otthona Pécel Ady E. u. 8. 803 103 83 Lehetőség van a felsorolt valamennyi konyha, illetve azok egy részének vállalkozásba vételére, helyben történő üzemeltetéssel vagy az élelem kiszállításával, melegítőkony­hai üzemeltetéssel. A pályázatokat 2000. április 25-ig kell benyú­tani a Pest Megyei Önkormányzat (Buda­pest V. ker., Városház u. 7.) Közgazdasági Iroda 135-ös szobájában, Voda Ferenc műsza­ki csoportvezető részére három példányban, az eredeti megjelölésével. A konyhákkal kapcsolatos műszaki információkat az intézmények, egyéb információkat pedig Pest Megye Önkormányzatának Közgazdasági Irodája adnak. A kiíró fenntartja jogát, hogy külön indoklás nélkül érvénytelennek minősítse a pá­lyázatokat. Napi Magyarország.5 Kevesebb munkanélküli Növekvő regionális különbségek Több mint kilencezer fővel csökkent a regisztrált munkanél­küliek száma a múlt hónapban Magyarországon. Tovább nőtt viszont a különbség a foglalkoztatási szempontból legkedve­zőbb és legrosszabb helyzetű megyék között. Borsodban je­lenleg a munkanélküliségi ráta hétszerese a fővárosinak. Z. N. - Márciusban 427,9 ezer állásta­lan szerepelt a nyivántartásban, ami 9,6 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - ismertette az a mutatók. Budapesten 3,3 száza­lék a munkanélküliségi ráta, míg Borsodban 21,5 százalék. Székely Judit, az OMKMK igazgatója szerint tartható az a prognózisuk, hogy június végére ben 16 ezer egyéni munkavállalói engedélyt adtak ki külföldieknek. Az év utolsó napján 28 ezer 469 külföldi rendelkezett érvényes en­gedéllyel, akik közül a legtöbben Romániából, Ukranából, illetőleg Kínából érkeztek. Egyébként több mint 150 országból, még Új-Zé­­landról is érkeznek munkaválla­lók hazánkba A külföldiek olyan munkát végezhetnek, amelyre nincs megfelelő magyar munka- Munkanélküliségi ráta a legkedvezőbb és a legrosszabb helyzetű megyékben Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ (OMKMK) adatait Pulay Gyula, a Szociális és Családügyi Minisztérium köz­­igazgatási államtitkára tegnapi tájékoztatóján. December és feb­ruár között egyébként 33 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, ám ez egyértelműen sze­zonális okokra vezethető vissza - tette hozzá az államtitkár. Az ada­tok szerint a pályakezdő munka­­nélküliek száma a múlt hón­ vé­gén 11,5 százalékkal kevesebb volt, mint 1999 márciusában. Pulay Gyula kitért arra is, hogy tovább nőttek a regionális különbségek, a foglalkoztatási szempontból kedvezőtlen helyze­tű területeken tovább romlottak 370-380 ezerre csökken a regiszt­rált munkanélküliek száma Mint azt már korábban megír­tuk, az OMKMK adatai eltérnek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataitól, mert a KSH nem számol azokkal, akik az adott hé­ten legalább egy órán át jövede­lemszerző tevékenységet végez­tek. A KSH reprezentatív felmé­résében az is feltétele a munka­­nélküli-státusnak, hogy az illető legalább négy hete aktívan állást keressen. ♦ 1997 óta folyamatosan emelkedik a külföldiek számára kiadott egyé­ni munkavállalási engedélyek szá­ma - mondta el a tájékozatón Fulay Gyula 1999 második felé­­re. Ez alól kivétel például a sport A hazánkba érkezett külföldiek között többségben vannak a fizi­kai munkások, főként az építőipa­ri dolgozók, az üvegfúvók, de van­nak varrónők, s az utóbbi időben megemelkedett a kínai kereske­dők és szakácsok száma is - tette hozzá Székely Judit Nemreg nőtt az Európai Unió­ból érkezők száma is - igaz, még így is viszonylag kevésnek szá­mít Ez a szám viszont megté­vesztő lehet, miután többek kö­zött a vállalatvezetőknek - közü­lük sokan az EU-ból érkeznek - nem kell engedélyt kérniük. A ná­lunk dolgozó külföldiek 70 száza­léka a fővárosban és Pest megyé­ben tevékenykedik. Megye 2000. március 1999. március 1998. március 1997. március % % % % Budapest 3,3 3,9 4,1 4,9 Borsod-Abaúj-Zemplén 21,5 20,7 19,1 19,7 Győr-Moson-Sopron 5,3 5,1 5,7 7,1 Nógrád 15,9 17,0 16,4 17,3 Pest 5,6 6,4 6,7 7,4 Szabolcs-Szatmár-Bereg 21,2 19,8 18,8 20,2 Vas 6,0 6,0 6,2 7,0 Pártingatlanvíza Zuglóban A zuglói vagyongazdálkodási bizottság keddi döntése értel­mében az MSZP a jövőben havi ezer forintért használhat egy frekventált helyen lévő, közel 170 négyzetméteres ön­­kormányzati ingatlant pártirodaként. A Fidesz szerint az önkormányzat felelőtlenül döntött a kerületi vagyonról. B. L. - Az MSZP zuglói elnöke, Pelyva Zoltán, aki egyben a kerület gaz­dasági ügyekért felelős alpolgár­mestere is, azzal a kéréssel for­dult a bizottsághoz, hogy pártja a Thököly út 106. szám alatt lévő in­gatlant térítésmentesen bérbe kí­várja venni - mondta lapunknak Rozgonyi Zolán, a kerületi Fi­­desz-MDF-MKDSZ fr­akcióveze­­tője. Kérését azzal indokolta, hogy a pártingatlanokról szóló új sza­bályozás elfogadása esetén vár­hatóan vissza kell adniuk a kerü­letben lévő egyik állami tulajdon­ban lévő ingatlant - A bizottsági ülésen már kicsit hanonytatta: az MSZP az előterjesztést Jelezte, hogy ezerforintos havi bérleti díjat fizetne -m­ondta Rozgonyi Zoltán. A Fidesz tiltakozott a döntés ellen, véleményük szerint pártkö­zi egyeztetésre lenne szü­kség a pártingatlanok ügyében. A frak­cióvezető elmondta: az önkor­mányzat felelőtlenül bánt a kerü­leti vagyonnal, hiszen ha bevétel­re van szüksége, akkor az ingat­lant piaci áron kellene bérbe adni. Rámutatott arra is: az MSZP-nek a kerületben van iro­dája, így ezt a helyiséget karitatív célokra vagy cM szervezetek­nek lehetett volna átadni.

Next