Napkelet, 1927. július-december (5. évfolyam, 6-13. szám)
1927-07-01 / 7. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Brisits Frigyes: Váry Rezső: Urak és gazdagok
emlékeztet. Az Imrus-középpontú szakaszokban azután az előadás szélesebb, kényelmesebb mederbe szakad, az «életmonológok» közt itt Imrus veszi át a főmonológot, melyet «a színfalak mögül behangzó idegen szavak» csak új érzelmi s értelmi anyaggal táplálnak. E részek halkabb, tartózkodóbb hangja önkéntelenül is arra tereli az olvasó gondolatát, hogy itt a szerző nem egészen független a «de me fabula narratur» gátlásaitól ; maga is megvallja, hogy az író «talán sokban hasonlít is a regény Imréjéhez» — s noha nagy művészettel teremti át önmagát újjá és mássá, a hangban ott lélegzik a lírikus Babits, akinek legszemélyesebb költeményei is magukon hordják a szerénység és szemérem fátyolát. A Halálfiai általános benyomását is főleg második felének íze és stílushangulata dönti el. Ez a benyomás bizonynyal nyomasztó és örömtelen, hiszen nyomasztó kor és örömtelen környezet rajza maga a regény. J’accuse szavát különösen azok vehetik majd szívükre, kik maguk is abból a fából hajtottak ki, melyből az író is nőtt: a magyar lateiner középosztálybeliek s közülök is leginkább azok, kiknek erjedési korszakuk az íróéval egybeesett. Ezek aligha fognak együttérezni e regénynek ama neves kritikusával, ki a műben egyebet sem igen talált amolyan százszázalékos irodalmi pesszimizmusnál s bírálata végén — a komikumnak nem minden árnyalata nélkül — nagy buzgalommal sietett az író vigasztalására , a Horatius-ismerő Babitshoz appellált, lelkére kötvén a tiburi bölcs intelmét: «Et si male nunc . . .» Sötét eposz ez a regény, de távol minden pesszimizmustól. Költője romboló munkát végez, de lehetetlen nem érezni, hogy minden, amit le akar rontani, önmagában van. Nem bír, de nem is akar oly archimedesi pontba helyezkedni, honnan e magyar glóbusz sarkából kivethetné. Most is elmondhatná, amivel egyszer egy merőben más tárgyról írt tanulmányát végezte : «Mi van a magyar levegőben? helyzetünk hibás-e, vagy lelkünk? nem tudom, diagnózist adhattam, az etiológiát adja más. Én nem orvos vagyok, hanem a betegek testvére és talán magam is beteg». Ez a testvéri, mély együttérzés a magyar helyzet s magyar lélek osztályosaival , lebeg a Halál fiai-évák lapjain is. Pesszimista regény? Akár optimistának is mondhatnám. Hétszázoldalas könyvet az ember cél nélkül nem ír, s amiről hétszáz oldalnyi mondanivalója van, azt merőben reménytelen ügynek aligha tekinti. Babits regényével nem a lemondás gyászfátyolát szövi szemünk elé, inkább beteg illúziók fátylát akarja onnan eltávolítani. Célja van : a láttatás. S akinek célja van : nem pesszimista. Rédeiy Tivadar. Váry Rezső : Urak és gazdagok. Regény. Lampel R. kiadása. Budapest, 1927. A világháború Magyarországába világít bele Váry Rezső regénye. Látásának és tollának fénye nem a szórakoztató szépírónak tisztán csak esztétikai, hanem a férfias hazafiasságnak fájdalmas világosságából és erkölcsi érzékenységéből villant ki. Mégsem mondjuk Váry Rezső könyvét irányregénynek. A XIX. század ezirányú esztétikai felfogása és ítélete — minden tévedése ellenére is — még sokkal közelebb áll hozzánk, hogysem ez az elnevezés el tudta volna veszíteni még ma is, a rossz avagy kellemetlen irodalmi ízt és értékelést adó erejét. Várj Rezső munkáját ne is esztétikai kategóriával, hanem annak a gondolkodásnak a tiszteletével tekintsük, amellyel ő maga is szolgálta ihletét, mikor regényt merített belőle. Egyébként is nem, tudom, érhet-e ma nagyobb esztétikai tisztesség regényt, mint az, ha valamely nagy gondolat vagy eszmény szolgálatából fejthetjük meg irodalmi létértelmét. Váry Rezső regényét is ilyen mély probléma-tisztelet magyarázza. Könyve harc a magyar földért. Ugyanaz a kérdés gyötrődik benne, mint amely Justh Zsigmondtól kezdve benne íródik minden magyar talajból fakadt írásban. De egy írónál sem kap ez a tudat oly megdöbbentő sorsot, történelmi hangsúlyt, mint Várynál. A harc ugyanis nemcsak a földért, hanem a földet éltető lélekért is folyik. Itt lesz a problémából regény, azaz szimbólum. A regény hőse Zarándy Miklós, aki eljegyzi a gazdag Svábhegyi Fülöp bankár leányát, hogy a jövendő hozománnyal megmentse családja ősi birtokát. Még igaz szerelméről is lemond e cél érdekében. Hiába hozza azonban meg ezt az áldozatot , mint egyén e ténnyel fokozza talán egyéniségének értékét, de nem tud boldog lenni a benne folytatódó múlt, mely csupa