Napkelet, 1931. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)
1931-03-01 / 3. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Zaka Sándor: R. Vozári Aladár: Elszállt a Turul
259 leírása nélkül, el tudjuk mondani, mutatja, hogy a regényt magát nem ebben a történetben kell keresnünk. A történet nem is árul el semmi különösebb leleményt, szerkezetének nem egy fontos pontja (pl. a hős kikényszerítése a nagyvilágba) a naiv hirtelenségű véletlen sínein kénytelen elindulni s innen kezdve egészen a földhöz való visszatérés akaratáig nincs is emelkedés. A regény eseménybeli középrészének nagy darabjában nincsenek változó hangok, az író az először elért legmagasabb hangot tartja ki, sokszor észrevehető erőfeszítéssel, hogy az időkeretet szélesre nyitva teret adjon főhőse lélekteljesedésének. Bibó Lajos magyar fejlődés-regényt írt. Varga Jánosa époszi lehetőségű lelki adottságai teljesednek ki a kisváltozatú cselekvény folyamán. Az artista élet az ő majdnem Toldi Miklós-i lelkének «theatralische Lendung»-ja. Előiskola, hogy primitív ösztönök, játékos erők először tudatos életformává alakuljanak, majd pedig arra szolgál, hogy e képességek organizálódása után a teljessé vált lélek irányt találjon a földhöz — melyből kiindult — való visszatéréshez. Bibó Lajos regénye magán viseli a szintézisre törekvés jegyeit. A keret, melyben az írói látás és mondanivaló mozog, múltbeli irodalmi formák ma is ható képességét jelzi. Ugyanígy már megoldott irodalmi feladatokra utal a hős époszi felmagasítása, az a jóleső elmerülés a szimbolikussá növelt főalak szeretettel összerakott lelki berendezésében. Mindezekkel szemben áll az erősen mai szemmel való megfigyelés, a nem egyszer racionalista tudatosság helyzetek és dolgok romaneszk egymásra vonatkoztatásában, az erős valóság-stílus minden alkalommal, midőn hőse köré kell az eseményekből, jelenségekből, emberarcokból álló kulisszákat megfesteni. Ha mi akarnánk e különböző elemekből a regényt összerakni, minden mozdulatnál a diszharmónia jelentkeznék. Hogy magában a regényben ezt csak igen ritkán érezzük, Bibó Lajos legszembetűnőbb írói vonásának köszönthetjük. Egyike azon íróinknak, kik e mostani idők átmeneti jellegét a legtudatosabban leszámítolták magukban. Nem lévén analitikus természet, a kollektív és ösztönös erők irodalmi kifejezésével óhajtott és szívesen hallott szavakat tud mondani széleskörű közönségnek, beidegzett tradíciókat formál újra s emellett óvatos merészséggel ki-kinyit néhány olyan ablakot is, melyen át, főként a jelenítő stílus szempontjából, egy-egy lélekzetvételnyi friss levegő is besurran a ritkán mozduló és cserélődő ízlésatmoszférába. Egyensúlyérzéke szinte már irodalompolitikai; műveiben pedig ez az egyensúlyérzék s vele a lehetőségek biztos látása hozza létre még a heterogén elemek keverésénél is azt az összhangot, mely megnyugtat és bizalmat kelt. E regénye, éppen mert írói alaptermészete nagyon szerencsés formát talált magának, írói útján a legjelentősebb állomások közé tartozik. i.e. R. Vozári Aladár : Elszállt a Turul. Nem regény, hanem dokumentum ez a könyv, melyben R. Vozári Aladár tanár, a munkácsi «Az őslakó» című lap szerkesztője gyűjtötte össze cikkeit. Vozári könyvében az elszakított magyarság helyzetének javításáért, a kisebbségi kérdés igazságos megoldásáért küzd, de nem feledkezik meg egy másik népről sem, mely annyi éveken keresztül a legnagyobb békességben élt a magyar uralom alatt s most szintén elnyomott. Cikkeiben ilyeneket ír a rutén nép vezetőihez : «Mi testvéreket láttunk a velünk hosszú évszázadokig békés egyetértésben és szeretetben együtt élt nemzetiségekben, nem akarunk elnyomók lenni». Könyve nagyszerű bepillantást ad a mai cseh kormány politikájába, de nem restel megírni az olyan szégyen