Napkelet, 1939. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1939-09-01 / 9. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Szinnyei Ferenc: Herczeg Ferenc emlékezései

függetlenítette magát, mint Mátyás király halála után a Fekete sereg.» «Megint egyszer nyilvánvaló lett, hogy a magyar ember senkit sem tud olyan jóízűen gyűlölni és irtani, mint a saját fajtáját.» Magánéletéről előkelő tartózkodással keveset beszél, de amit elmond róla, mind érdekes, jellemző és mulatságos. Milyen ragyogó pl. a régi Konstantinápoly leírása, ahol már pályája elején meg­fordult, vagy milyen finom megfigyelésekben gazdagok orosz- és görögországi képei, s kalandos tengeri vitorlás-útjainak leírásai! Őt azonban — mint maga mondja — az úti kalandoknál jobban érdeklik az útitársak, s könyve valóban kortársainak páratlanul gazdag képcsarnoka. Az írók közül érdekes arcképeket fest Jókairól, Rákosi Jenőről, Gyulai Pálról, Ambrus Zoltánról, Justh Zsigmondról, Mikszáthról, a művészek közül Feszty Árpád­ról, Jászai Mariról, Fadruszról, Mednyánszkyról, Kassai Vidorról, a politikusok és más közéleti férfiak közül Szilágyi Dezsőről, Wekerléről, Kossuth Ferencről, Bánffy Dezsőről, Tisza Istvánról, Pulszky Károlyról, Szemere Attiláról, gr. Keglevich Istvánról, dr. Aczél Béláról, Zubovics Fedorról, hogy csak néhányat em­lítsünk. Ezek az arcképek hol részletesebben kidolgozottak, hol csak egy-egy vonásra, megfigyelésre, egy-egy anekdotára szorít­koznak, s néha csak a szóban forgó egyéniségnek felszínét érintik, de tömörségükben és könnyedségükben legtöbbször a jellem mé­lyére világítanak. Mondanunk sem kell, hogy magának az írónak arcképe emel­kedik ki a sok közül legérdekesebben a nélkül, hogy erre az érde­kességre szándékosan törekednék. E tekintetben szinte példa­szerű ez a memoár-kötet. Herczeg sohasem tolja előtérbe egyéni­ségét, nem dicsekszik, nem fontoskodik, nem nagyképűsködik, mint sok emlékíró. Amennyire csak teheti, a háttérbe vonul, s mindig önérzetes szerénységgel (nem szerénykedve), előkelő tartózkodással és finom ízléssel beszél magáról. Az érdekes életrajzi és korrajzi anyag a legművészibb for­mában jelenik meg. A nagyszerű elbeszélő és szellemes csevegő az elsőtől az utolsó lapig le tudja kötni érdeklődésünket, hosszú életének tapasztalataival tanít, pompás humorával mulattat s pazarul szórja elmésségének színes rakétáit. íme néhány a sok közül : «A sztár legtöbb esetben olyan művész, aki a színház és a szerző feje fölött összeesküvést sző a karzattal és elárulja a szín­házat és a szerzőt is». «Az osztrák hazafiság, amely a soknyelvű államot valahogyan összetartotta, tulajdonképpen a magyarság iránt érzett közös ellenszenv volt.» «A nő rászületik a szerelemre.

Next