Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1995. 3. szám
Karl Kraus-rovat - Gulyás Gábor: Levél Szilasi Lászlónak
Gulyás Gábor Levél Szilasi Lászlónak Kedves Szilasi László, nemrég olvastam a Nappali házban megjelent Jánoskám, egyetlenem — mégis oly sokféle című, rendkívül tanulságos kísérletedet, amelyben túlzott egyoldalúságért — an bloch megrovod a Darvasi-recepciót, majd be is mutatod, hogyan kell(ett volna) egy Darvasi-novellát elemezni. Megengedem, számodra sommásnak tűnhet az írásod ilyetén összefoglalása, ám egy olyan szöveg, amely szándékos leegyszerűsítésekkel él, szerintem maga is el kell, hogy viselje a zanzásítást. A módszered — ahogyan azt Károlyi Csaba is jelzi Káosz és elbeszélés című kommentárjában — lényeges értelmezésbeli félreértéseket okozhat, ami persze aligha kérhető számon: bárkinek joga van annyiféleképpen érteni félre a Darvasiról szóló írásokat, ahányféleképpen (konzekvensen) ez egyáltalán lehetséges. A kritikák tartalmának kvázi halmazok szerinti összefoglalása, illetőleg csoportosítása azonban olyan erőszakosan leegyszerűsítő művelet, amelyet konzekvens értelmezésbeli distanciák révén képtelenség végrehajtani, így aztán, véleményem szerint, csúsztatásra kényszerülsz. Ha jól értem, azt kívánod bizonyítani, hogy Darvasinak mind ez idáig egyféle olvasata volt, s az (elbeszélés, történet, világszerűség, metaforikusság, eleje-közepevége-teljesség kifejezésekkel leírható) egyféleség nyomasztó és veszélyes kizárólagosságként van jelen a magyar kritikai közvélekedésben. A Darvasi-recepció általad említett írásainak hozzávetőlegesen korrekt (mármint: a saját olvasatom szerinti korrekt) rekapitulálása rendkívül hosszadalmas volna, így érthető okokból főként arról a csúsztatásról írok, amely az én kritikámat (is) érinti. Szerinted meglehetősen messziről (-re) nézek: mindjárt a kezdeteknél kezdem. Eszerint kezdetben volt a szövegirodalom (lévén, hogy ezt diktálta a nemzedéki irodalom nemzedéki értékrendű nemzedéki kritikája), s később lett (ti. Darvasinál) a történet, „ami pedig, ugyebár azzal lenne egyenértékű, hogy van eleje-vége-közepe”. Kicsit szégyellem, hogy az alábbiakban olyasmit kell bizonygatnom, amit a Kortárs-beli kritikában egyszer már leírtam — ám legyen. Végül is nem arról van szó, hogy egy, két vagy néhány állításomat „elferdítetted” volna, tulajdonképpen minden nekem tulajdonított állításnak az ellenkezőjét gondolom. Valóban használtam a történet kitüntetettsége, a fiatal irodalom és az úgynevezett szövegirodalom terminusokat — de éppenséggel azért, hogy elhatárolódjak tőlük. Meglehet, nem érzékelted e kifejezések kapcsán a szándékolt iróniát (nyilván azért nem, mert számodra e három fogalom közül kettő nem igazán problematikus), azt azonban végképp nem tudom megmagyarázni, hogy az első és harmadik személyű alanyok különbségét miért nem ismerted fel. Aztán: az írás további kilenctized részét elolvasva hogy a csudába’ nem tűnt fel, hogy mind a Károlyi Csaba által reprezentált úgynevezett nemzedéki kritikától, mind a Bán Zoltán András nevéhez kötött, úgynevezett szalonkritikai attitűdtől távol marad az értelmezésem (s ilyen módon — például — a történet kitüntetettségéről, ami a Darvasi-kritikákban Neked valami miatt különösen fáj, egyáltalán nem esik szó)? Egy kicsit feszengve írom le ezeket a kérdéseket — nem akarnék én semmit számon kérni Rajtad, csak jelezni szeretném, hogy annál talán némileg bonyolultabb a képlet, mint amit oly imponáló lendülettel megcáfoltál (s azt gondolom, nem csupán nálam, de Károlyi, Mikola, Szirák, Wemitzer, sőt Bán Zoltán kritikájában is). Mindamellett úgy látom, Te sem vagy teljesen mentes az írásodban finoman bírált nemzedéki szemlélettől — legalábbis az, hogy legújabb prózáról, JAK-korú szerzőkről beszélsz, s tanulmányod első két mondatában három (úgynevezett orientáló) évszám is szerepel, engem arról győz meg, hogy az irodalomszociológiai tényezők esztétikai alkalmazhatóságáról különbözőképpen vélekedünk. Én — történetesen — nem tudom az „1956 táján született” írók prózai szövegeihez képest értelmezni Darvasit, s nem pusztán azért, mert számomra a legújabb próza nem az írók, hanem a művek születési idejét jelenti, de azért sem, mert az alakuló magyar irodalmat nehezemre esnék tele.- 104 Karl Kraus-rovat