Napút, 2003 (5. évfolyam, 1-10. szám)
2003-05-01 / 4. szám - Erotéka
Az A Pilár Felborult a világ rendje, amikor félbehagytuk a szeretkezést és a konyhába mentünk kenyérért, borért, csokoládéért. Vagy amit éppen találtunk. Miként odakint a vihar, úgy tombolt testünkben a vágy. Pilár úgy ragyogott, mint egy elégedett nimfa. Összeszedegette a ruháinkat. - Ehetnénk valami meleget is - volt az első mondat, melyet Pilár előző nap óta kimondott -, kizökkent az életrendem. A csodaképpen még működő Citroennel elmentünk egy városszéli étterembe. Az estélyit viselő, grandiózus néger nő mellett bénán éreztem magam a Trapperben. Ráadásul biztos voltam abban, hogy ő fogja fizetni a vacsorát. - Meghívhattuk volna Arantxát és Javít, ugye? Mégis ők „tehetnek arról", hogy mi most itt együtt vagyunk! - mondtam. - Oké. Te kerítsd elő Javiert. Én meg átnézem az étlapot biokémiai szempontból, hogy lássam, milyen vacsora fog leginkább megfelelni mindezek után. Javi két csöngés után vette föl a kagylót. Nyugtalan volt, de hangom hallatán megkönnyebbült. - Hol vagy, ember? Miért nem jelentkeztél? Már azt hittem, hogy azok a parte viejji marokkóiak fejbe vágtak, s a testeddel önzetlenül eteted a Biszkai-szoros kiéhezett halait! Baszod, ne csináld ezt többé velem! - voltak Javi dróton küldött szavai. - Minden rendben, gyere a csajoddal vacsorázni. Pilárral várunk titeket az „Ördög farkában". Ismered a helyet? Lenn a parton... És hozd magaddal azt a csokidat, vagy füvedet... mindegy... Hogy jól aludtam-e? Egyáltalán nem aludtam! Cikizel, mi? Na gyertek! Cső! Nemsokára ismét együtt volt a társaság. Kissi - ahogy már kezdtem becézni, persze nem a matematikára gondolva, pusztán csak a rövidítés kedvéért - többet fecsegett, mint előző alkalommal. Arantxa cinkosan kacsingatott, értve, honnan kapta kolléganője a lendületet. Az est a hedonizmus jegyében telt el. Ezek azok a pillanatok, melyekre az ember akkor is emlékszik, ha éppen semmi sem működik. Jó kaja és pia, séta a parton, egy nő, ki vevő a hülyeségeidre, mi kell még? Sokáig beszélgettünk az episztemológiáról, és Javi mesélt első filozófiaprofesszoráról, aki meggyőződésből kizárólag kubai szivart szívott, és aki a legnehezebb ontológiai kérdéseket dobta a bámuló gimnazistáknak, aki második világháborús motort hajtott, s aki évente egyszer nyilatkozott. A csajszik vigyorogtak, de mi nem nevettünk. S akkor Javi - elindulva az autók felé - sodort egy hosszabbat, és odaszólt hozzám: - Pi kedves. Most boldog vagy, mi? A lányok Pilárhoz mentek, mi pedig a holmimért, ezzel megejtve az újabb költözés utolsó rituáléját. Pinél megittuk az előző napról megmaradt két üveg bort. Ezt Amaia - Pi lakótársa is észrevette, amikor néhány nappal később rábukkant az üres üvegekre az erkélyen. (A lányok mindig a szomszédból szereztek piát.) Javi és kedvese, azzal a kifogással, hogy holnap munkanap lesz, magunkra hagytak... Idegen városban ébredni, idegen országban, új lakásban... Csak most veszem észre a furcsa mintájú tapétákat. Kikecmergek a takaró alól, még kótyagosan keresem a vécét. A szobaajtón egy üzenet vár: 778