Napút, 2006 (8. évfolyam, 1-8. szám)

2006-07-01 / 6. szám - Kolozsvárunk

KOLOZSVÁROM_____________________/VIKÁT Bánffy Miklós dolgozott, és nem messze az első magyar kőszínháztól kiérünk a Farkas utcába, a csodálatos református templom mellé. Alig tettünk meg há­romszáz métert oldalirányban a Magyar utcától. Visszatérve fő útvonalunkhoz, a sarkon a lutheránus templomnál érünk ki a Fő térre. Ne időzzünk most el itt sem a Szent Mihály-templomnál, sem Báthory Zsigmond vérpadjánál, sem az ablaknál, amelyből Rhédey Claudia pillantott ki hajdanában, amikor még nem tudta, hogy az angol királyi ház fölmenője lesz. A ház mellett, a New York saroknál nyíló Egyetem utcából ide­látszik a piarista templom, azon túl a magyar oktatás egyik intézményegyüttese, ha úgy tet­szik, történelmi fellegvára, amely a jezsuiták ál­tal lerakott alapokra épült. Ám ha a Fő tér és az Unió utca sarkáról, kö­rülbelül onnan, ahol Móricz regényében Beth­len Gábornak az az emlékezetes látomása tá­madt, ha erről a pontról nem a Házsongárd irányába pillantunk, hanem az ellenkező irány­ba, orrunk előtt ott van Mátyás király szülőháza, mellette pedig Bocskai Istváné. Egy sarokkal odébb a ferencesek temploma: barokk öltözet egy gótikus váron. De térjünk vissza a kelet-nyugati tengely­hez, induljunk el az Unió utcán Kolozsmonostor felé. (Ha Cs. Szabó László családjának házát el­hagyva az Egyetemi Könyvtár irányában letérnénk erről az ösvényről, Szabó De­zső szülőházához érnénk.) Eljutottunk a házhoz, amelyben Bornemisza Karola élt (lásd az A Dunánál 2006-os 1. számát), nem messze átellenben az Óváry-ház emlékszik a benne 1944 őszén lejátszódott tragédiára. Kis román ortodox kápolnácska van a kö­zelében, ez is egészen újonnan épült. Ám száz-kétszáz méterrel tovább elérünk Végh Sándor szülőházához - a XX. század egyik legnagyobb hegedűművésze volt ő, még ha ezt Magyarországon nem is tudják. Több mint száz évvel Bolyai után ő volt az utolsó zseni, aki városunkban született. Innen már csak a „kakasos" református templom van hátra meg egy kis katolikus templom, és már meg is érkeztünk hatezer méteres sétánk vég­pontjához, a kolozsmonostori apátsági templomhoz. A szent helyeknek, a géniuszok szülőházai üzenetének, a történelmi emlékeknek olyan sűrű szö­vedékén hatoltunk át, amilyenhez hasonlóval a bolygó kevés pontján ta­lálkozhatunk. De mit érdekli ez, mondjuk, az MMA-t? Vagy az, hogy hol lak­tak és dolgoztak a hordák, hol járt iskolába Ligeti, hol nyomorgott Tasso Marchini - de nem folytatom. Csak arra a lehetséges felvetésre válaszolok, hogy hát vajon nem az egykori város területe, fekvése, szerkezete határoz­za-e meg a templomok (és végső fokon a lakóházak) elhelyezkedését? De igen. És ez természetesen, megmagyarázhatja egyes épületek egy­máshoz való közelségét. De akkor miért nem ugyanilyen gazdag hasonló em­lékekben minden más város is? És hogy lehet, hogy minden egyes pont, amely­

Next