Napút, 2010 (12. évfolyam, 1-10. szám)
2010-06-01 / 5. szám - Hajókatalógus
III. RAELIZÍÍVS /VépÍÁT tényleg ideológiamentes? Egy nyugati nyomozó lehet dekadens (mint Sherlock Holmes), lehet érzelgős balek (mint Philip Marlowe), de sohasem indulhat ki bevallott ideológiai premisszákból. Hiszen a rend szerkezete, maga a rendszer, az ehhez kapcsolódó politikai intézmények sokkal magától értetődőbbek egy nyugati detektív szemében - így ezekben a narratívákban a nyomozás nem igényel látványosan hangoztatott ideológiai érveket. A szocialista irodalmakban viszont más a helyzet. A gyilkos és a detektív közötti párharc individualista jellegét meg kellett változtatni a szocialista emberkép determinisztikusabb jellegének megfelelően. Ez akár a metafizikus kérdésekre is érzékenyebbé tehette volna a krimiszerzőket - ám nem így történt. De azért a szocialista krimi nem okvetlenül olyan együgyű, szájbarágós, hazug, mint a magyar szocialista sztárírók, Berkesi András, Mág Bertalan oeuvre-je. Némely „csehszlovák" bűnügyi regény - majdnem olyan mértékben, mint az amerikai hard-boiled krimik - olvasható társadalmi regényként is. Míg a Sherlock Holmes-történetekben ott lappang az angol-gyarmati ellentét (Conan Doyle-nál, tudjuk, sokszor a gyarmatokról „fertőzés módjára" behurcolt rejtély lesz a titok megoldása), addig a cseh Antonín Winter történeteit nyíltan tematizálja, sőt egyenesen traumatizálja a nemzetiségi, főként a cseh-német ellentét (pl.: Tizenhármas tipp). Itt nem a méregkeverő nagynénikkel teli angol kastélyok, hanem egy félelmetesebb építmény, Kafka Kastélya vet árnyékot. Ezek a regények fanyar iróniájukkal, borongós szomorúságukkal, idegesen szöszmötölő detektívjeikkel, tempósabb cselekményvezetésükkel mintha egy cseppet sem hasonlítanának a hard-boiled krimik feszesebb, elliptikusabb szerkesztésére. Pedig ugyanazt az amerikai krimikből ismerős „redukált realizmust" valósítják meg. A magyarországi kemény krimi fénykora a bűnügyi regények átpolitizálásának idejére, a szocializmus évtizedeire esett. A tetteseket elfogni és megírni a szocialista Magyarországon is egy hivatásos „szakember", Mág Bertalan rendőrnyomozó igyekezett a két régi nagy, nyugati detektív, Vidocq és Pinkerton nagy fegyvertényét, a társadalom és a fiktív irodalmi tér együttes meghódítását megismételni. A gyakorlatias katonai nimbusz és az irodalmi dicsfény párosítására („kard és penna") a régi magyar irodalomban is találunk példát. Az „Adriai tengernek Syrenája", Zrínyi Miklós egy személyben volt kora nagy hadvezére és a legnagyobb magyar barokk költő. Mág viszont elképesztő méretű olvasótábora ellenére hihetetlenül primitív, rossz író. Népszerűségét hagyomány és újítás merész keverékének köszönhette: egyfelől ő volt a bűnügyi regény átpolitizálásának egyik kezdeményezője (a magyar irodalom talán legmerészebb történelemhamisítója), másrészt irodalmi példát adott arra, miként folytathatók hagyományos szerepek a szocializmusban. A kelet-európai krimik nagy többségében a tabu, a titok nem a szexualitás, hanem a nemzeti történelem. A bűncselekmény felderítését többnyire nem a A magyar bűnügyi regények (többnyire inkább regénykísérletek) kelet-közép-európai kontextusáról. Benyovszky Krisztián, A jelek szerint. A detektívtörténet és kelet-közép-európai emléknyomai, Kalligram, Pozsony, 2003.