Nefelejts, 1862. április - 1863. március (4. évfolyam, 1-52. szám)
1862-04-06 / 1. szám
ges, ha különben mi az executióknak valami kitűnő barátai volnánk ! Ezt nevezték aztán bonn kedves polgártársai a farizeusok és írástudók közös, szerencsétlen furulyásnak. Jámbor csendes ember volt szegény, daczára annak hogy Zajos Pistának hitták, és kezdő ügyvéd a legelöl már érintett Rákfalván, egy nagy faluból kisvárossá avanzsírozott helységben, — olyan ügyvéd tudniillik , kinek ügye ugyan még kevés van, de azért ügyesnek szeretne látszani mindenben. Legelőször is szülőföldének hirét, tekintélyét emelendő, szorgalmas és fáradhatlan gyűjtője lett volna azon előfizetéseknek, melyeknek az ő kedves polgártársai se elejét se végét nem szerették, miután se előre menni, se fizetni egyáltalában nem szerettek. Azután dalárdát, kisdedóvót, s casinót akart fundálni; de ezen életrevaló terveivel is megbukott szegény, miután dalárda nélküle is volt minden disznótor alkalmával, privátházakban, midőn már az arab vallató veszett ilybor, a torkokat elegendőképen kiköszörülé. Elhallatszott ez a félvárosban, nem kellett ahhoz még ttaktust sem verni, eléggé meg volt az verve, kinek végig kellezt hallgatnia. Kotta szintén nem kellett, mert annak csak annyi hasznát vették volna lelkesült naturalistáink, mint bármely más indifferens papírdarabnak ; legfölebb tepertőt takartak volna bele hazamenőre Kisdedovó, minek ? óvja kisdedeiket az Úristen, elég nagy hatalma van, — maguk meg úgy is azt imádkozzék : óvj meg bennünket Uram, a kisdedektől, azaz számos családi örömmel ne látogass meg bennünket e drága világban! — Casinó ? ennek a neve se magyar, hogy lehetne az nemzeti intézet ? Újsága? járt ő nekik minden hónapban egyszer, pedig stempli nélkül, midőn t. i. a hold meg új u 11, — még pedig ez ingyen példány volt a mindenség főszerkesztőjétől, aztán olyan, melyet le sem foglalhat a policzás, mert — igen magasan van! Kártya is van otthon minden háznál, még pedig olyan zsíros, hogy a pagátot gyakran az asztal alatt heverő vizsla fogja el, és ez elég neki egyszeri vacsorára! Mindezen nemes terveiben megbukván hát a mi jó igyekezete, de szerencsétlen furulyás barátunk Zajos Pista, bujában elszegődött vidéki levelezőnek egypár fővárosi hírlap mellé, miként már emlitve volt, igy akarván hatni kedves , de kissé csökönyös természetű kis városkájának czivilizatiójára. — Itt ugyan hirlapot általában igen kevesen olvastak, kivéve egypár héber vallásu de azért magyar nadrágos atyafit, kik a bécsi „Hans Jörgel“—, s az akkor tájban híressé lett „Presse“vel levelezésbe keveredvén, a tisztelt két lap még tiszteltebb ingyen példányait kapták legtiszteltebb hazafiúi fáradozásaik méltó jutalmául; azonban Pista barátunk itt is jeget tört, miután egyik szépirodalmi lapjának tiszteletpéldányával, ott lakozó Ekessy Bálint uram egyetlen hajadon leányának Máriának kívánt kedveskedni — prezentben! Ezen tisztelt ur, Ekessy Bálint uram igen jóravaló úri ember volt, kinek egyéb nevezetességei közé tartozott, hogy a legközelebbi magyar divat utol érvén, készen lelért tisztes magyar nadrágjában, idegen szabású ruhát — becsületére legyen mondva — soha se viselvén életében. S mig mások az általáos még pedig békés átalakulás nagy napjaiban fűhöz fához kapkodának, mig frakkjaikból pitykés dolmányokat csináltathattak ; ő egész megelégedéssel szivogató öntermesztette magyar zamata dohányát, annak örülvén magában leginkább, hogy az így átváltoztatott ruhák bizonyosan állhatatosabbak lesznek gazdáiknál, miután az így átalakított dolmányból a világ bármely potentátjának hofschneidere sem képes többé frakkot csinálni! Egyébiránt jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy Ekessy Bálint barátunk igen jómódú, gazdászatot űző becsületes úriember vala még akkor is, midőn polgártársai között egyedül viselé a magyar nadrágot, amelyhez nagyobb bizonyság okáért szán örömére az általános álnadrágosulásnak, kivált miután megyei bizottmányi tagnak is megválasztatott, díszes attilát, és nagy ezüst gombos budát is készíttetett. — De nem csak új budája és attiilája volt Ekessy Bálint uramnak, hanem volt egy szép fiatal leánykája is, a kit a pap annak idejében Máriának keresztelt, édesapja pedig Marinak hivogata ugyan, de ez a mai, mindent felforgató szeles fiatalság, kálimista létére is Irmának bérmása el, — mintha a név már szebbé tenné a leányt. Én ugyan még soha sem láttam, hogy a rút — akarom mondani — nem szép Mariból, a névcserével szép Irma lett volna valaha! Egyébiránt a mi kis Irmánknak erre szüksége sem volt, mert biz ő szép volt mig Máriának hivatott is , — és szép leendő , ha mindjárt Dorottyának keresztelte volna is tiszteletes uram. Pista barátunk azonban még ezzel sem elégedett meg. Neki még az az Ekés név is igen prózainak tetszett, s mint az aesthetikának felkent vitéze, az Ekés nevet egy tollvonással, mely bármely nagy diplomatának is becsületére vált volna, saját ízlése szerint átalakitás jön Ekessy Mária leányasszonyból, Ekesi Irma urhölgy, mely névre a bájos kis mezei ibolya valóban méltó is vala ! — Egy ismerős házunk hát már volna Rákfalván ! meg kell azonban még néhány notabilitással ismerkednünk, hogy magunkat a leendő események színhelyén illően tájékozhassuk. Egyike ezeknek Aggváry Jeromos nyugalmazott kapitány, őrnagyi ranggal, akinek kétfelől hosszan lecsüngő bajusza, vékony, de annál veresebb szint játszó szálaival egykor igen nagy divatnak örvendett, és tiszteletet parancsoló alakkal birt; most azonban olyanforma ábrát mutatott, mint a fogytán lévő hold vékony félkarikája ködös időben, melynek réz színéből és homályos udvarából, esős időt jósol a föld népe, mögötte pedig nem a vénus fényes csillaga ragyog, hanem két igenis földi mécses, melynek olaja már fogytán jár, de azért csak elpislog, s még fel-fellobban olykor! — Aggváry uz ő nagysága, ki nemességét a csatatéren nyeré s ezért "neve után az ipsilont igen vastagon szokta írni, nagy tiszteletben tartalék Rákfalvának, a valódi érdemeket méltánylani tudó közönsége által , hová nyugdíját élvezni csak azért menekült, mert távol a nagyvilágtól, s kényelmesebb összeköttetések hiányában, sokkal olcsóbb volt a piacz, mint más nagyobb városokban ? Ő itt különben első ember volt, kit megsüvegelt még a város bírája is, ami a mostani rongy világban szintén ér valamit. E mellett egész lakosságnak ő volt orákuluma, tekintélye, ki ha békét jósolt, felvakarva, de mégis csak iparkodott mindenki olcsó pénzen is eladogatni búzáját, zabját a zsidónak ; ha pedig olykor-olykor összehúzott szemöldökkel sétált végig az utczán, sokkal többet olvasott ki ebből a rákfalvi ember, mint más az egész Allgemeinéből. — Másik nevezetessége Rákfalvának volt a postamester, Hires T h e o f iur, ki német hangzatos jelentésű Rhum nevét még 1848-ban változtatá át Híresre, ezáltal egyszerre