Nefelejts, 1863. április - 1864. március (5. évfolyam, 1-52. szám)

1863-08-02 / 18. szám

r ( )h gondold el csak, gondold el csak Szivemnek szép egyetlene: Mit érne a nap lángival, ha A földre nem tekintene?! Sötét szemöldök árnyékában Mit érnek a bajló szemek — Mit érnek nékem a tiéid : Ha reám nem tekintenek? Képzelj erdőt, hol nincs madárdal, Szellő sem leng a bokrokon; A patak medre zajtalan, csak A zörgő lomb hull olykoron . . . Oh sütne bár a nap sugára — Mindez de máskép lenne itt! Daltól harsogna a vaderdő, Langy szél lengetné berkeit! Képzelj szivet, hol nincs vidámság, A vig öröm mély gyászra vált; Busái, busái, mint őszi erdő — S busáivá várja a halált. Tekintne rám szemed sugára — Mindez de máskép lenne itt! Örömdalt zengne keblem, ajkam, Mely szivet, lelket földerít. . . . A napsugár mosolygva fénylik — Az erdő újul ékesen . . . Te is mosolygasz, — lelkem éled — Borulj szivemre édesem! THALY KÁLMÁN: Törpe vázlatok párisi utániból. (Lásd a 17-ik számot.) A másfél órai néma csend után Páris utczái, boulevartjai, tévéi, kertjei a millió gáz-lángok fénytengerénél újra zajló éle­tet öltnek magukra, s a kirakatok fényes világítása melletti tar­kábbnál tarkább tárgyak, az utakon haladó ezer és ezer fogatok sárga-, fehér-, vörös-, kék színű lámpái, melyek a messze távol­ban a lejtős domb és halmok, völgyekben mint bolygó csillagok tűnnek elő, valamint a két oldalon részint álló , részint függő lámpák végetlen sortüze oly nagyszerű képet mutat, mintha az ég minden csillaga leszállt volna a Párisiak világítására; s hogy a képzelődést még nagyobban fölülmúló valóság meg­legyen, az Elysee mezők bokros lombjai, a virágágyak szálai, a szökő­ku­­tak köveit, mind meg annyi apró lángban látjuk ragyogni, mint­ha csak egy csillagos tündérkertben lennénk, melynek közepette egy zöldellő virágos bokor mellett némán hallgatva, a lassú mély moraj közöl egy-egy női hang, dal vagy szavalat hangzik föl, s a szép és gyönyörteljes nagyszerű egyvelegben csaknem a paradicsom képzeleti világában hisszük magunkat; csak ekkor értjük azt, midőn arra figyelmeztettek, hogy Párisba estve kell megérkezni, mert Páris estve ragyog tündöklő fényében. Az Elysée mezőkről tekintsünk be a Sdres Jardin Mabille Chateau de fleure tündér­kertekbe , bámuljuk meg itt a termé­szeti szépséget a Chateu de fleureben, a Jardin Mabille-ben pedig a természetet mesterileg utánzó ügyességet, hol a termé­szet virágai, zöld levelei helyett, olajjal szépen befestett, cas­­sierozott vasat érezünk. Mindkét helyen roppant tömeg, mely egyikből másikba át- át­szaladgálva keres, kutat, de csak régen ismert dolgokat talál, csalódásban sem ringathatván magát, mert a borzasztó valóság az arczfestészet művészete mellett is elviselhetlenül áll az emberi káprázolat előtt. Férfiak , nők tömege jár föl s alá a félhomályosan világított zöld lombozatok, bokor és fasorok közt; a zene fölharsog, min­denki a zenekar körébe siet, egyik helyen a zenekart körben fogva, másik helyen a zenekar —mint színpad előtt — fölállva , belől a tánczolva vigadók serege, kivü­l a vásártér, a bámusok és árusok tömegével. 18

Next