Nefelejts, 1864. április - 1864. december (6. évfolyam, 1-39. szám)

1864-07-10 / 15. szám

D­a 1­D VII. Te vagy, te vagy lelkemnek üdvössége A nagy világon te vagy mindenem! Te vagy jövömnek minden reménysége Te vagy a múlt és te vagy jelenem! Csak egy van még kívüled angyal-szentem A kit szintén oly forrón szeretek, Mint férfiú tiéd vagyok egészen S szeretek, mint honfi, egy nemzetet. Ti értetek imádom a nagy Istent, Ti hozzátok zendülnek dalaim, Ti értetek teszek e földön mindent, Halálban is tietek hamvaim! VIII. Szerettem eddig is, De igy még senkit sem Mint téged kedvesem! Nem is volt, nem is lesz A ki igy szeressen, A mint te kedvesem. De mit is bánom én Jobb ne is szeressen Ily forrón senki sem! Elég vagy magadban Egy világ vagy nekem, Angyalom — kedvesem! IX. Nem volt ilyen boldog Soha, soha, senki! Hogy is tudhat ember Ilyen boldog lenni! Boldog vagyok én is. . . Üdvösséges perczek! Ily perezeket élnek Mennyben a jó lelkek. Boldogságomnak még Egyedüli díja: Nem tudhatom mikor Fakadok el sírva? Nem tudom, hogy téged Nekem szánt-e Isten Egymásé leszünk-e Szerelemben, hitben! Leszesz-e majd arám, Leszek-e majd férjed De hisz a jövőtől Ugyan minek féljek? Kétkedő kínokban Mért fakadjak sírva? Reméljünk, a jövőt Boldog Isten bírja. X. Álmodtam hogy a mennyekben vagyok; Előttem Isten — szentek — angyalok, — Zsolozsma zengett napsugáros légben, A lélek ringott milliónyi kéjben. Az álom nem csak álom marada, Karomban ő, lelkemnek angyala. — Üdvösségemben szárnyakat nyerek : Szemed, ajkad, karod — megnyilt egek! Halász Dezső:/ 15

Next