Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-08-05 / 31. szám
sem lángolt, a költő már delét élte korának, túl volt a negyvenen is. De a szerelem, amely mindent pótolt, gazdagon pótla az ifjúság fékeztelen ábrándját a tiszta idealizmussal, az első szerelem vesztett boldogságát reményekkel, s a szöghajú szép Etelkát az érdekes arczu, hollófekete hajú Laurával. Bajzáéknál találkozott 1841 ben Csajághy Laurával először. Nővérét, Bajzánét látogatta meg ekkor Pesten a szelíd leány, Komárom megyéből jött a fővárosba. Laura rögtön megifjította Vörösmarty kedélyét, a kihűlt szívbe életet öntött, a szerelem hevével lüktette. De a költő csak leghűbb pajtására,lantjára bízta egy ideig titkát. Félt, hogy ismét reménytelen szerelem tüzét ápolja. Lantja után Bajzának fedezte föl szivének titkát. Bajza vallott barátja nevében Lauránál szerelmet. Sógornéja megdöbbent, midőn oly közel tudta szivéhez Vörösmartyt, kit annyira maga fölött képzelt. A leány mitsem felelt először Bajzának a szerelmi vallomásra, lassan kint gondolkodóbbá lett, gyermekdedségét veszte el és „merengővé“ változott át. „Merengőről“ szól a gyönyörű költemény, mit Laura Vörösmartytól kapott — nászajándékkép. „A kézirat most is megvan, — írja a költő méltó biographja —, a papír elsárgult, mint a kéz, mely beírta, de a fölindulás, melyet költött, most is él a menyasszony— az özvegy szivében.“ 1843. május 9-én a boldog szerelem diadalt ült, ez nap tartotta a költő Laurával esküvőjét. Tizenkét viszontagságos év után még mindig ifjú szerelmét asírba vitte el. A büli szerelme olyan, mint napunk, mely a világ más részén is ragyog! Az újabbkor lángelméjű költője Petőfi különös genialitást tanúsított szerelmében is. Mint élete, úgy szívtörténete is leginkább Csokonaiéhoz hasonlít. Néha csak játszott a szívviszonyokkal, házasságokat akart rögtönözni, máskor segélyezett érzelem által erős szenvedélye egész bensőségében ragadta meg. *) Kappel bankár leányát prima vista megkérte atyjától. Az atya válasza nem volt kedvezőtlen, de hisz ő ezt csak azért téve, mert társai a gazdag leánynyal szemközt, őt a lelkigazdag költőt, szegénynek mondták. Többet azután nem is ment a nyájas bankár felé. Másszor (1846) a debreczeni színházban Prielle Kornélia szomszédságában ült. Az előadás alatt halálosan belészerettek egymásba, szerelmet vallottak, örök hűséget esküdtek s a harmadik fölvonás alatt késő estve paphoz szaladtak, eskesse őket össze. De estve még a debreczeni pap sem eskethet, másnapra hízta meg őket. Igen ám! — de már másnapig kihűlt a halálig hű szerelmesek szíve. Többet nem is látták egymást az életben. Mint Vörösmartinak, megvolt Petőfinek is a maga Etelkája. Csapó Etelka, szép szőke leány, erről sem igen tudjuk, viszontszerette-e a költőt.Petőfi ezen szívviszonyában komolyan beleképzelte magát a szerelembe. Midőn Etelka meghalt, önmaga tette a koporsóba, keresztjére virágkoszorúkat aggatott, s órákig elzokogott a kedves hantja fölött. Lantján a „Cipruslombok“-kal örökíte meg a leány emlékét és saját szívfájdalmát. Az idő megterme az irt szívére. Egyik tánczmulatságban valamelyik tánczosnő zavarta meg fejét.Úgy, hogy Vahot Imrétől tánczolni akart tanulni. Már ezt a szerkesztő principális nem tette meg. Volt is érte harag, de ez a tánczosné iránti vonzalommal lecsillapult. Ha Petőfi könnyen odahagyta kedveseit, az ő érzelmei sem találtak mindig viszonzásra. A gödöllői jószágigazgató leányát, Mednyánszky Bertát „Szerelemgyöngyeivel“ sem bírta lebilincselni. Azaz, mint költő meghódította az elmés leányt, de nem mint udvarlt. Bármennyit is futott ki Gödöllőre, végre azon vette magát észre, hogy a leány őt nem szereti. Csatavesztett harczosként lemondott a szivhóditási hadjáratokról; érzéketlen báboknak nevezte a leányokat, kik dalt nem érdemelnek. Dehogy is nem, mily szépen hallotta meg nemsokára Júliáját. Az 1846. September 8. volt a nap,melyen Szendrey Ignácz, jószágigazgató leánya Julia meghódította a költő szívét. Azaz, hogy előbb látnia kellett a leányt. Biz’ nem előbb, mert a leányba első látásra beleszeretett. A leánynak is megtetszett az eredeti költő, viszonozta szerelmét, meghízta szülői házához Erdődre. Vendégszerető fogadtatásban részesült itt a költő, Szendrey Ignácz házában. Tisztelte Julia atyja a hires költőt, csak vejének nem óhajtotta. De bit azért Petőfi a következő év tavaszán ismét Erdődön termett. (1847. máj. 21.) Tudta, hogy epedve várja őt. Hamar készek voltak a kedvesek a házasság tervével. A szülök vetőt mondtak, Petőfi győzött; Julia kedveséért a szülői ház szeretetéről is lemondott. Szeptember 8-ára volt határozva az esküvő napja. Petőfi már júliusban Szattmáron termett, epedve várta üdvnapját. Az esküvő az erdődi vár kápolnájában ment véghez. S Júliából, Petőfi utolsó kedveséből szerető hitves lett, hű fehéregyházi sírjáig, hol (?) „vakmerő reményei álmát aluszsza s piheni ki a vesztett ütközet rövid, de gyilkos keservét.“ --------------Petőfi sírjánál megállapodtam, Vilma szép szemeit mosolygva szegezte reáms elbeszélésem fonalát ő vette föl. „Tehát ön az újabb nemzedék kedveseiről mitsem tud? — Vagy talán nagyon is sokat? Mig a régi költő egyet szeretett s az egyben négyet is hallott, Daphnet és Chloet, Doris és Rózit, az uj nemzedék egyhez írja költeményeit: „Hozzá“, s minden kedvesével azt hitetné el, hogy a dal neki szól. Talán már elmondtam önnek. Így tett az én kedvesem is. Magas, sápadt fiú volt, szép nagy szemét oly hamisan tudta reám szegezni. Hittem is neki, hisz mindig hűséget esküdött. „Hozzá“írta ő is szerelmi dalait, s én elhittem, mindez nekem szól. Kolozsvár kis város, majd minden nőt ismertem ott. Egybejöttünk barátnők hárman, s eldicsekedtük egymásnak,mily szép költemény jelent ma meg, s e költemény nekünk szól. Kinek? — Barátnők összevesztünk rajta, a rosz poéta mindhármunkát reászedett. ---------------Mit mondott Vilma azután, nem írom le. Talán háborgatná egyik szerkesztő barátom lelkiismeretét. *) *) Zilahy Károly „Petőfi Sándor életrajza“ 70. , köv., 84. és 90. old. *) E pikáns célzás az „Auróra“ szerkesztőségének szól.