Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)
1868-01-26 / 4. szám
X. ÉVFOLYAM. A JAPÁNIAKRÓL BUDÁN. A farsang előkészületei mellett — mert még az eddig lefolyt bálok alig számítanak — leginkább lekötötték a fővárosiak figyelmét a — japániak — vagy a „japáni sárkánysereg“ — mikép magát e japáni szelid akrobatacsapat nevezni szereti. A sárkányhoz egyébkép csak annyiban hasonlítanak, hogy az ő mutatványaik némelyike is — mesés. Molnár szerencsés szemmel vagy csak előérzettel — eltalálta, hogy ezek a messzeföldiek csakhamar föl fogják költeni a nagy közönség kíváncsiságát s a kiváncsiakat meg fogják lepni. Előadásaikat már harmadszor toldják meg újabb előadásokkal és a népszínház folyvást megtelik. Noha a színház szűk tere miatt a bemeneti árak meglehetősen magasak. De hát mit mivelnek ezek a barbár emberek? Semmivel sem vadabbat, mint a circusok olasz és franczia gymnasztái. A Szonettek, Nesnanmik, Cisinik stb. minden perczben koczkára teszik ha nem életünket, legalább ép tagjaikat, gyermekeiket és feleségeiket, oly nyaktörő mutatványokba bocsátkozva, melyeknél egy aprócska elsikamlás, egy másodpercznyi elmélázás, egy vonalnak eltévesztése, egy kis félrehágás vagy épen nem idejében történt tüsszentés fölér egy halálos veszedelemmel. Ezeket a kaftános és kontyba fonat hajú művészeket csak az különbözteti meg a párisi és londoni bramarbaseuröktől, hogy kevésbbé charlatánok, s mutatványaikban nincs meg a bravour fitogtatása és a szemet megvesztegető gráczia. Hanem ezért egyébbel kárpótolják a nézőt. Tudniillik eredeti külsejük és megjelenésök mellett fajuknak s szülőföldüknek némely sajátos vonásaival. Látjuk különös köszönésük módját, melyet daczára annak, hogy hasonlít a négykézlábra való kuporodáshoz, bizonyos kedvességgel s az üdvözlést szintén kifejező tiszteletes nyájassággal hajtanak végre. Ha mind a két kéz érinti a földet, az már kitünőbb tisztelet. — Látjuk sajátos öltözetüket, melyet csak a kicsinyek cseréltek föl bizonyos nemével a Kobold-álcrának; — látjuk honos tányérnapernyősöket pálmalevelekből, legyezőjüket, mely hölgyeinkéhez hasonlít, görbe csatángyaikat, kardjukat, melyet a testgyakorlatoknál szeretnek használni, hogy ízlésükhöz képest a veszély fokozása által rémítőbbé tegyék. Chacun a son gout. Mutatványaikban a következő momentumok főleg megragadják a néző figyelmét és ügyes kivitelük bámulást gerjeszt. Megjegyzendő, hogy az egyensúlyra fektetett mutatványoknál rendkívüli óvatosság, pontosság s lassú előrehaladás jellemzi őket, mi egyébiránt a siker és biztosság garantiája egyszersmind, mire a zártszékekben ülőknél annál nagyobb szükség van, miután meghiúsulás esetében az ő nyakukba omlanék mindaz, amit a hanyatt fekvő japáni művész talpain balandroz. Pedig ez többnyire oly állvány, mely a tetőzetig ér és hegyében még 8—10 éves gyermek is van. A mutatványokat egy családi kép nyitja meg, t. i. az egész szelid sárkány-család nagyja apraja, férfi vászoncseléd, ur és szolga keleti módra a földön ülve fogadja a kiváncsi nézők üdvözlő tapsait. Ezután következik a többi. Elsősorban kitűnő a jongleur, aki egy homlokán balandrozott kisebb-nagyobb tartókkal s nyílásokkal ellátott készülettel rendkívüli ügyességgel fogja föl az általa föllökött gombolyagokat, csészéket s ezeket sűrü egymásutánban játszatja a készületen fölfogva, meg föllökve, a nyílásokba eresztve, ezeken keresztülfuttatva stb. Egy játék, mely a leirhatást kizárja. Nagyon sok jongleur játszik 3—4—5 golyóval, fácskával, laptartódra kapkodván őket, de a japáninak villámgyors laptázását mintha polypok ezikáznának a légben — soha senki se közelité meg. A másik remek s még eddig utót nem ért mutatvány: a sodronyon járó bájos — kérem nem szó szerint venni — japáni művésznő. Egy 3—4 öl magasságban kifeszített sodronyon úgy sétál, mint a váczi utczai járdán, sőt biztosabban, mert ezen, kivált most az utóbbi moszat idő alkalmával a városi utczatisztitás dicső nem létezése alatt akárhányan estek el. E sodrony a kellemes duennának, ha napernyőjét s legyezőjét kezébe adják — sétány, — vagy öltözőszoba, hol öltözékét változtatja, vagy szék, melyre leül, vagy nyugágy, melyre végig fekszik, vagy tánczpadlót, melyen lejt. A harmadik rendkívüli mutatvány az egyensúly szerén a dézsapiramis. A hanyatt fekvő művész talpaira, melyekkel előbb gyermekét laptázta a levegőbe, aki kis tagjaival egy gombolyaggá kuczorgott össze, majd mint egy pörgettyűt forgatta meg, egymásra rakott fadézsákból egy oszlopot építtet, erre koronául egy nagy kerek kád jő. Ha már ez összerakott magasság igen kényes teher egy emberi talpnak, mennyivel inkább, ha még az öklével kifelé fordított kádba egy gyermek mászik föl, aki aztán a kád karámján tótágast áll. S most jön még a csattanós vég. A gyermek beleereszkedik újra a kádba, miután az egyensúlyozó terhét ide-oda forgatta , egyszerre a sok dézsából készült oszlop a kád alatt összeomlik s félrehullva, midőn mindenki a romjai alá temetett gyermek veszedelmét várja , — Íme az összedőlt oszlop tetejéről a kád egyenesen központjával a művész talpaira esett — és midőn azt újra talpain mintegy kerekrámás képet a közönség felé fordítja, az előbb 6 ölnyire fönnlebegett gyermek ott mosolyog benne a közönség szeme közé. Meglepő, hogy ennyi bizonytalanságot a mesterség egyik mint másik este oly veszélytelenül biztossá tesz, miszerint nem kell azzal befejeznünk e kis czikket, és a japáni művészek közül kettő tegnap nyakát törte, és a harmadik társának kardjába rohant, — sőt azt írhatjuk : a szerencsés megoldás után, a kis japáni csodagyermekre a páholyokból narancseső hullott. BULYOVSZKY GY. NE FELEJTS. CSEVEGÉS A DIVATRÓL. Talán nem fognak neheztelni a kedves olvasónők, hogy e nagyfontosságú themáról, a divatról, csak csevegést ígérek. Minket nőket valóban jobban érdekel egy Párisból érkezett divathír, mint oly politikai esemény, mely világokat ingat meg sarkaiban. De szerintem azért a divatról mégis csak csevegni lehet, ez fér össze szeszélyes, könnyelmű szokásával, a mindenkori változatossággal, melyben egyedül következetes. Ő egy valóságos „Perpetuum mobile“, mit azzal is tanúsít, hogy a már létezett viseleteket hozza ismét forgalomba, és szükségessé teszi a ruhaművészeknek, hogy a régi kor öltözéki szokásait egész tanulmánynyá emeljék. Most a divat szeszélyeskedésének igen nagy tere van, nincs oly szigorú korlátok közé szorítva, mint ezelőtt, de a 3 33