Nefelejts, 1868. január-december (10. évfolyam, 1-52. szám)

1868-10-18 / 42. szám

X. évfolyam, 42. szám, 1868. October 18. *­­‚;›(((¤ ‹ V,‚ sssl. s‚ A HALÁL, MELY NEM ÖL. Sentir ce vil poids c’était vivre ! Et le moment qui te délivre, Les hommes l’appellent mourir! Lamartine. Az élet estjén, hol nincs szenvedély, S a vágyak is már ismeretlenek; Hol a szív hal már s csendesen dobog, S az eszmék álmosan szendergenek; Hol a múlt édes szép emlékei Szivárványt vonnak át a lét felett, Mely összekapcsol földet és eget, Titkok honát, a kéklő fedelet, Ott a halál, ha jő, várt helyre lő; És bár ha öl, örökké nem sebez : Hiú ábránd s tűnő álmok helyett Az örök élet kezdeménye ez. Nem a halál ez, mely felszabadít­va, fájdalom s emésztő gond alul, S mely hogyha egyszer ölt, végzett veled, S többé nem kínoz irgalmatlanul. Más a valódi, a zsarnok halál, Mely élni hagy, de tép s dúl szüntelen; Agyadban zúg és forr, ébren ha vagy, S szivedre ül, ha alszol ételen; Ha szived ég a birhatatlanért, És mégis ég, mert érez és szeret; Ha szenvedélynek lángja folyja áz Agyad s szivedben az érző eret; Ha minden vágyad egy-egy sasköröm, Mely szaggat és tép kíméletlenül; Érzéked elhal, de perczekre csak, S hogy fájjon ismét, megelevenül. Ez a valódi, a zsarnok halál, Mely rád tapos, tép, fojt és még sem öl, De vad gyönyörrel, mint egy keselyű, Csak kínoz, és kínozva öldököl. Ha ülsz kórágynál s kétségek között Szemléled a legdrágább beteget, S borzadva látod, mint siet s rohan Az óra, mely válsággal fenyeget; Ha munkálsz, fáradsz éllen, szomjasan, És mégis a bér, mit érdemlenél, Nem jutalom, de aljas gúny csupán, Mi nemtelen s irigy keblekben él; Ha jó barátod, az éj hősei, Mert sorsod immár elsötétedett, Mi eddig rakva volt, de puszta most, Elhagyták hűtlenül tűzhelyedet; S magad maradtál, mint a megszedett Szőlő, mit a madár sem látogat, Átkozni a hálátlanság bűnét, S gyászolni a letűnt szép napokat; Ha a mi szent volt és legkedvesebb, Önkény nyomá le drága szép honod, S lánczok között, az istenen kívül, Másnak nem is szabad panaszionod; És tűrsz békével mindent, a mi sért, Elfojtva legszentebb fájdalmadat, S reménytelen vársz, vájjon hasad-e A hon sötét egére virradat? . . . Ez a valódi, a zsarnok­ halál, Mely rád tapos, tép, fojt és még sem öl, De vad gyönyörrel, mint egy keselyű, Csak kínoz és kínozva öldököl. BEÖTHY ZSIGMOND: KÉT HÓNAP A CSÉPLŐ GÉP MELLETT. — RESZÉLY. — írta: MAJOR BÉLA. Biz az nem a legkellemetesebb állapot! Kora reggeltől késő estig az isten szabad ege alatt ta­nyázni, kitéve forró napsugárnak, hideg szélfúvásnak; eső ide­jén, mikor a gép nem dolgozhatok, egy kerekeken járó rögtön­zött deszkabódéban lelni áldatlan menedéket. A mellett foly­vást szaladgálni az izzó katlan körül, irányozni a fűtőt, lesni a moderátort, vigyázni a ventilátorra, ellenőrizni az etetőket, hogy egyenesen hányják a dobba a kévéket; porban, piszokban, 24

Next