Nefelejts, 1871. január-december (13. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-22 / 43. szám
■ S ss sss s ) \ s rssss s s Eljutottam, odaértem végre, Hol a vágyak véghatára van; Mondhatatlan édes sejtelemnek Lágy ölében ringatom magam. Lelkem éled, szivemen az érzést Láthatatlan szellem kelti fel, Én magam meg átfonom mindkettőt Szép remények szövevényivel. Alkotom az álmodott világot, Édes, boldog, szép világ lesz ez ; Édes, boldog, mert üdvösségének Éltetője, lányka, te leszesz ! Hagyd remélnem boldog sejtelemmel, Hogy az ábránd teljesedni fog: Olyan édes ábrándoknak élni, És a hívők olyan boldogok. S én hiszek, lásd! a hit volt ama láncz, Mely a földről a magasba vitt, örökéltű fényével bevonva Lelkem gyötrő álmodásait. Hit nyitá meg az eget előttem, Mely szemedből enyelegve néz, Csak hihetném, csak tudhatnám azt is, Nekem várjon jut-e benne rész ! Itt vagyok, lásd, várva mint a gyermek, Várva, vágyva egy szavadra még, Melytől a hit örök éltet nyerne, S üdvösségem fölvirágzanék. Itt vagyok, lásd, küszöbén a menynek, És belépnem mégis nem szabad, Holott erre nem kellene semmi, Csak egy édes, egy meleg szavad. Eljutottam, odaértem végre, Hol a vágybél boldogság leszen ; Lelkemen a rejtve levő szikrát Örök tűzzé nőni érezera; A guilfr Ámde a tűz nélküled eléget, S elmúlandó tünemény marad, Hogy teremtsen, messze hintve fényét, Add meg hozzá boldogságomat. — Eredeti beszély. — (Vége.) Igen nyugtalan éjszakám volt s reggelre meg voltam dermedve; a legerősebb láz dulongott ereimben. — Mi bajod neked ? — kérdi sógorom. Az egész éjjel úgy küzdöttél, hánykolódtál, hogy majd letört az a régi ágya alattad. — Igen roszul vagyok — mondám. — Láz gyötör s fejjemet kád nagyságúnak érzem. — No csak az kell még! — mond Gyula s ágyából kiszökve hozzám közeledett. — Itt távol minden orvosi segélytől kellemes lesz betegeskedni. — Úgy látszik — mondom — Isten azt akarja, hogy itt maradjak ... De mégis megkísértem fölkelni. Megkísértettem, de nem ment sehogy. Visszahanyatlot- tam fekhelyemre. — Pedig nekem mennem kell okvetlenül — mondja k Gyula. — De sebaj, legalább küldök egy orvost, ki egy jó adag rachinahéjjal majd segít rajtad valahogy. Elbúcsúztunk s Gyula eltávozott. Nekem behozták a reggelit, melyen Esztike gondos kezét véltem fölismerni, de ennek 15 daczára minden étel érintetlenül ment ki. Egész testemben reszkettem s egy időre elvesztem eszméletemet. Midőn először újra magamhoz tértem, egyátalában nem volt fogalmam arról, mennyi ideig fekhettem ez állapotban. A szobában esti vagy reggeli derengő fény volt, ágyam 3 előtt kis asztal, mely rakva volt félig vagy egészen elfogyasz-43 Udvardy Géza.