Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
XV. évfolyam. 42. szám. Október 19. 1873. Annunciata. [Egy barátom emlékirataiból.] Beszély, irta: Laska Gusztáv. (Folytatás.) III. : Most, miután már találkoztam szivem bálványával, miután már beszéltem vele, egy öröklétnek látszott az a három rövid nap, mely alatt nem láthattam. A negyedik nap haragosan köszöntött be, és éjjeli 10 órakor oly viharban, mely még azt az egypár lámpát is kiolta, mely az utczán pislogni szokott, állkulcsaimmal óvatosan nyitottam a zárdába. A már egyszer megjárt folyosókon, zugokban, corridorokon kétszer, háromszor is megfordultam anélkül, hogy egyetlen lélekkel találkoztam, vagy valakit láttam volna. A refectorium nem volt bezárva, azt is átkutattam, de az is csendes és üres volt. Azonnal átláttam, hogy mennyire gyáva, szórakozott vagy ügyetlen voltam a zárdában való első megjelenésemkor, hogy se a leányka szobájáról nem kérdezősködtem, se pedig utóbbi találkoztatásunk helyét meg nem jelöltem. — Ily módon, mint jelenben, látogatásaim se czélhoz, se eredményhez nem vezethettek. Helyettem azonban a véletlen vagy a gondviselés rendelkezett. Még egyszer végig mentem az előfolyosón azon pontig, hol egy ajtó a sekrestyébe, abból egy másik az egyház hajójába vezetett. — Mind a két ajtó nyitva volt. — Amint az egyházba léptem, halk suttogás nesze érintő füleimet. •— Az ég kötött össze bennünket! Annak segélyével s annak nevében szövetkeztünk, s ha a földi törvények tiltják is egybekelésünket, majd itt az oltár előtt örök frigyet kötve s örök hűséget esküdve, igaz szeretetünkben engesztelendjük ki a mindenhatót, hogy áldását kinyerhessük! Egy véknyabb és gyengébb hang válaszolt: — Oh Honoratus! Hiszed-e hogy a mindenható jóváhagyja és megbocsátja titokban szőtt és titokban folytatandó szerelmünket ? hogy nem fog mindenhová benyúló hatalmával a világi törvényeknek átszolgáltatni és megbüntettetni ? — Stefanie! Együtt fogunk élni vagy meghalni, válaszolt az erősebb hang suttogva, azután alig hallhatólag utánnatevő: " la te domine speravi, non confundar in aeternum. Az örök lámpa világánál most már jól kivehettem a titokban szövetkezett és titokban társalgó szerelmes párt. Az egyik egy előttem egészen ismeretlen karcsú apácza volt, a másik ismerőm és barátom, a helybeli segédlelkész. Én csak hasznát láthattam és örülhettem, valamint örültem is a keletkezendő négyes szövetségnek. — A szerető szivek ha megharagusznak is, hamar kibékülnek — gondolom magamban — s a kínálkozó alkalmat, ha kissé veszélyesnek mutatkozott is, meg akartam ragadni, hogy az Annunciata lakosztályát fölfedezhessem. — Helyzetem még mindég biztosabb volt segédlelkész barátom helyzeténél, s bizonyos voltam benne, hogy amint felismerjük egymást, azonnal , meg is értjük. Csendes léptekkel haladtam előre, s az egyház közepén megállottam. Egy elfojtott sikoltás azonnal tudtomra adta, hogy a lányka észrevett. Csaknem azon perczben azt is jól kivehettem, hogy szerelmes barátom a véletlen eshetőségekre is készen, egy pisztoly vagy revolver sárkányát húzta fel. — Uram! legyen ön nyugodt; ha önnek vagy nekem félnünk kellene egymástól, szavak helyett én is pisztolylyal vagy revolverrel válaszolnék; de minthogy mi ugyanazon ösvények vándorai és hasonló érzelmek rabjai vagyunk, mi szeretni fogjuk egymást és védelmezni. Honoratus meglepetésében még mindig nem ismerhetett fel, mert zavart és bizalmatlan hangon kérdező: — Uram! Bárki legyen ön, a hely és helyzet azt hiszem feljogosít felkérnem, hogy érthetőbben nyilatkozzék. Felszólítására, ami eddig történt mindent elbeszéltem. — Miután pedig tapasztalhattam, hogy elfogultságában mégse birt felismerni — barátságos hangon folytat ám : — Honoratus! Hát annyira telve van szived a Stefanie iránti szeretettel, hogy abból régi és igaz barátod Gábor emlékét is kiszoktád ? Honoratus tárt karokkal sietett felém. — Oh Gábor! Minő nem várt találkozás! — Honoratus ! Minő mystikus és minő regényes! — Adja az ég, hogy tragikussá ne legyen. — Időszakunk inkább kedvez a drámáknak, mint tragodiáknak.42