Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-09-12 / 73. szám
Miként tanulnak a mesterek ! Bizony igaz az, hogy az ember amigól mindig tanul. Rég hallottam azt az örvendetes hírt, hogy a néptanítóknak ifjú örege össze fog gyűlni Brassóba tanulni. Ne ítéljen engem el azért senki, ha én rendkívüli dolgon csodálkoztam , mert biz így volt az, uraim, hogy én és más polgártársaim előtt is egyaránt feltűnő valami volt midőn olvastuk azt, hogy a vén mesterek mennek iskolába. Őszintén megválva, a kíváncsiság nagyon sarkalt engem, az öreg mesteruramat, meg a fiatal tanító urat az iskola padján láthatni. Czélom sikerült : egy előadásra mesteruram bevezetett. Meg is köszöntem ekeimének s még ezután is megköszönöm, hogy megmutatta miképen tudnak az érett korú emberek ép úgy, mint az iskolás gyerekek szépen a padon ülni és együtt tanulni. Ott volt ám a drága dolog! Csak azt sajnáltam miért nincs ott a tiszteletes és nótárius uram, hogy látták volna milyen szépen lehet a felnőtteket oktatni és vettek volna példát, miként lehetne a községeinkben oly nagy számmal írni olvasni nem tudókat a téli napokban tanítani. Tudom azt, hogy sok polgártársam nem látott ilyen kedves dolgot; engedje meg azért a szerkesztő úr, hogy becses lapjában mondjam el azoknak, amit én láttam egy pár órán. Egy tanár elkezdett beszélni a tanítóknak olyan szükséges dolgokat, melyek a népiskola körébe megkívántatnak. Mikor jól kibeszélte magát kérdést intézett hallgatóihoz, és igazán nagyon féltem akkor, nehogy engem megszólítson, hogy lehetne ezt meg amazt a népiskolában keresztül vinni. Nem maradtak ám adósok a tanítók is a felelettel. Egyik egyet, másik mást, eddigi tapasztalataik alapján mind ügyes dolgot beszéltek. Na de azért nem haragszik meg az a bizonyos tanító úr, kinek azt mondották, hogy bizon colléga ur, ha úgy járt el tanításában a mint itt elmondotta : nem helyesen cselekedett. Alapos okokkal meggyőzték róla ,hogy mi a jobb, és az annak rendi szerint miden harag nélkül elállott elvétől. Úgy látszik azt tűzték ki jelszavul : győzzön a jobb ! Ha az előadó tanár valami nagyon szépet, de kivihetetlent mondott, belebojtorjánkodtak amúgy igazán, és kölcsönös eszmecsere után megállították a jót és kivihetők Nagyon hamar lejárta magát igy egy óra, és akkor kimentünk a gangba s pipára gyújtottunk. No de ekkor láttam én még valamit. A szomzéd szobából jönni kezdtek elő a románok bevegyültek a magyarok közé és viszont volt kérdezés egymástól, hogy ti collégák mit csináltatok ezen az órán, miért ezt meg amazt stb. egyszóval : pipaszónál is mind okos dolgot beszéltek. Szinte elfeledem hogy jobbfelől is szomszédság volt, és onnan is előállottak ép a szomszédok (szászok). De azt nem halgathattam kérdés nélkül, hogy ők miért vannak oly kevesen. Erről is felvilágosítottak a tanítók. Állítások szerint annyit tudnak a szomszédok, hogy nem fér több belejök. Tudtam is én erre mindját, hogy hol van a bibi. Hej ! pedig a kinek a feje lágya még nincs benőve, mindig tanulhatna. — Népünk iránti jóakaratukért fogadják a tanító urak több polgártársaim nevében az őszinte köszönetét. Székely polgár. Vidék, Kézdi-Vásárhely, 1871 September 6-án. Közelebbről városunkat lehangolt egyformaságából a hét testvér székely városok főispánjává kinevezett Lázár Mihály ő méltósága megjelenése ébreszté fel. Még esmérve városunk közönsége ő méltóságának mint mindenben, úgy a közigazgatás élén is erélyes, tappintatos és sikeres működéseit, örömmel fogadta már a kinevezés hirét. — És ezen örömét sietett is bebizonyítani; mert midőn meghaltá, hogy ő méltósága körútjában legelőször is szerény városunkat fogja meglátogatni, ez oly nagy örömet idézett elő minden kedélyben, hogy nem volt gazdag és szegény, ki egyforma lelkesültséggel ne sietett volna múlt vasárnap délután 4 órakor a város végén a főispán úr tiszteletére felállított díszkapuhoz, ahol minden ezédek, valamint a város elöljárói s csaknem minden előkelő polgárai összegyűlve várták ő méltóságát. — Ezenkívül válogatott fiatalokból egy csinos lovas bandérium számos kocsik kíséretében egész a határszéléig ménének ő méltósága fogadására. — Itt, — volt honvéd őrnagy Nagy Dániel ur fogadó és üdvözlő értelmes és jól kigondolt beszédével, tolmácsolván a nép érzelmét, tiszteletét és benne helyezett nagy reményét. — A melyre főispán ur válaszolván, forró szavakban fejeze ki megelégedését és köszönetét a tiszteletért, Ígérvén egyszersmind, hogy igyekezni fog azt a város jólétének előmozdításával pótolni vissza. — És azután ezek kíséretében a diszkapunkhoz megérkezvén itt a nép éljen kiáltásai, taraczkok dörgése és város kapitány Nagy Sámuel ur beszéde fogadá, a hónán aztán zene és szakadatlan éljenzések s mindnyájunk kíséretében érkezők meg városunk kebelébe, hol vendégszeretetében páratlan tekintetes Benkő Dániel ur házát tisztelé meg, mint annak vendége. Innen szemlélő városunk kivilágított, görög tűz és fáklyák fényében úszó ünnepélyes alakjelt, melyet a tisztelet és szeretet varázsola elő. — És ugyan itt tetvéli 8 órakor a helybeli zenészek és a polgári dalárda váltogatott közreműködése mellett fáklyászenével tisztelők meg, midőn rövid, de értelemdus beszédében ref. segédlelkész Kovács István ur még egyszer kinyilvánitá a nép tiszteletét hivatalába helyezett nagy bizalmát, és hivataláhozi szerencse kivonatát, melyek után nagy éljenzések közt szétoszlott a nép. — Ezeknek mintegy folytatását képező a Benkő Dániel ur házánál szeretett neje tiszteletére tartott névnapi ünnepély, hol számos vidéki és helybeli asszonyságok kedves társalgással különösen ő méltóságának nagyon tisztelt neje nyájasságával igen vidámá tevék a társalgást, kivált ha még ezekhez hozzá-számítjuk tisztelendő Benkő Pál úr nagyon talpraesett kifogyhatatlan pohárköszöntéit. Következő nap, azaz folyó hódikén, számos vidéki és helybeli polgárok összegyűlvén a városház termében, főbiró tekintetes Benkő Pál ur indítványára egy küldöttség ment főispán ur után, ki is megjelenvén a gyűlés előtt, bemutatá kinevező okmányát a hol felolvastatott egyszersmind a belügyminiszter ur leirata, melyben tudata a várost, hogy Lázár Mihály ur a 7 testvér székely városok ispányjává neveztetett ki a király által. — Felolvastatott továbbá az esküforma, melyre főispán ur létévé az esküt. A főispán ur azután beszédében felfejtvén saját és a polgárság hivatását, felhivá a népet az egyetértésre, hivatalábani támogatásra, kiemelvén különösen, hogy felejtsenek minden párt különbséget, ott hol a haza, hol a közjóllét megkivánja. Azután főbiró tekintetes Benkő Pál úr emelt szót, megköszönvén főispán ur ígéretét és egyszersmint ígérvén, maga és hivatal társai nevében, minden törekvésök oda irányulását, hogy ő méltóságát hivatalos eljárásaiban segíteni és a közjóllétet előmozdítani ők is fökötelességüknek fogják ismerni. Ezzel a gyűlés be is végződött volna, ha hozzá nem kapcsoljuk mint folytatását a közös ebédet, melyet a város termében a város közönsége rendezett, és a melyben számos vidéki és helybeli urak részt vettek. — Azt már említenem sem kell, mert az a dolgok természetes folyásából következik, hogy itt megkezdettek a toásztok ; legelőbb is főispán úr emelt poharat a király felségéért és családjáért, azután főbíró úr, a főispán úrért, ezenkívül számosan ki a haza, ki a miniszterek és nagyon sokan magán egyénekre, melyek mindenike éljen kiáltások és taraczkok dörgésében végződtek. Városunkból Bereczkbe szándékozván, még e nap tovább utazott a mikor is több mint 25 kocsi és nagy éljen kiáltozások kíséretében távozott. — Mondják, hogy Sárfalvánál, a falu népe elébe kigyűlve, nagyra becsült lelkésze által tolmácsoltatván érzelmeit fogadta. A nők pedig virág koszorúkkal halmozák kocsiját. — Adja az ég, hogy mindenütt hasonló részvétre találjon, akkor nem kell a kezdet nehézségeitől visszarettennie. D. J. — 290 — Kézdiszék, szeptember 5. Megköszönöm a tekintetes szerkesztő úrnak azon emberségét, hogy múltkori tudósításomat jóakarattal fogadta, hosszadalmasságtól megmentette, tisztességes formában közreadta. Hogy mi történt azórától fogvást nevezetes dolog, nem tudhatom, mivel hogy sok munka miatt falumból ki nem mozdultam ; utolsó volt dálnoki ebédelés. Beszélnek ugyan szóbeszédben egyet is mást is, de én ahoz nem szólok, mert magamnak tiszta tapasztalásom felőle nincsen. Hanem tegnap előtt biró koma városból jővén, egy éneket hozott magával készen leírva, melyben úfféle dolgok vannak, amilyeneket még nem énekeltek Kézdiszéken. Ha a szerkesztő úr szereti a szép nótákat, ide mellékelem számára, hogy fakassa. Egyébként jót kívánok mindenekben. Kézd. Követ választási dal! Harmatos az őszi rózsa. Pirosat nyit a bimbója, Követ választásra nyílik, Kalapunkra oda illik. Gyönyörűn. Most a választás nem bajos, Éljen, éljen Tisza Lajos, S lesz hozzánk eljövendő Általa lesz szebb jövendő. Egünkön. Siet az Olt a Tiszába, S azt csevegi mostanába, Mindenük a Kézdiszéken : Tisza Lajos követ éljen. Sokáig. Székelyország, Székelyország, de gyönyörű szép kis ország, Hej de sok a baja, baja, De talán megvigasztalja. Most az ég. Jogainkat lesz ki védi, Panaszunkat, ki megérti, Igazságot ad majd nekünk. Tisza Lajos a követünk. Bizonnyal. Fényes már a hite, neve, De fényesebb becsülete, Szive, lelke igaz magyar, Ilonszerető szivet takar. Kebele, Tisza Lajos lesz követünk, Érte mindent elkövetünk, Senki másról ne beszéljen, Tisza Lajos követ éljen ! Sokáig. É . I f . 11. FRANCZIA ÜGYEK. A „Times“ egy czikkében Francziaország jólén helyzetéről többek közt igy elmélkedik : „A francza népnek személyes tekintélyre vágyódása, amely azon érzetből ered, hogy az, hacsak nem létezik oly egyetlen egyén, ki előtt meghajoljon, s ekkér az önkormányzat erőfeszítését kikerülhesse, czéltalan hánykódásokra van kárhoztatva csodálatos és elcsüggesztő tény. Szintúgy mint a hajdani görögök, a modern Francziaország is egyik bálvány oltárától a másikhoz fut. Húsz éven át a nép nem tudott létezni a császár nélkül ; ő volt a társadalom megmentője. — Minő a helyzet a jelen perezben? A név változott, de a phrasis megmaradt. „Thiers nélkül“ — ezt mondja mindenki — „helyzetünk reménytelen lenne . — tüstént anarchiába juthatnánk.“ Ez igen szomorú dolog lenne, ha igaz volna ; — de mi nem akarjuk elhinni, hogy azon állítás igaz lenne, azon értelemben, amint az nyilván ittazik. Egyetlen ember sem lehet nélkülözhetlen, hanem ha azok hihetetlen gyengesége által, kik közt él , s mi nem hihetjük el, hogy Francziaország egysége a jelen perczben valamely véletlentől függene. Thiers már öreg ember. — ereje nagy lehet ugyan, de az kemény próbáknak volt kitéve . ds ha igaz lenne, hogy egyedül ő tartja össze Francziaországot, ez utóbbi barátjainak sötét sejtelmekkel kellene eltelve lenniök a jövőre nézve. Tegyük föl, hogy tíz hónap előtt Angliába, Szt. Pétervárra, Austria, s Olaszországba sietve tett utazásának fáradalmai legyőzték volna az ő phisicai erejét, várjon Francziaország ily föltevés mellett képtelen lett volna-e regenerálóra, a béke helyreálltával? A fájdalmas valóság abban áll, hogy amidőn a versailles-i politikusok azt mondják, hogy Thiers nélkülözhetlen, azon titkos félelmeket vallják be, hogy ha elmozdittatnék ők egyszerre saját egyéni czéljaikra törekednének, nem gondolva a közjóval. A közjó semmibe sem vétetnék ; — egy kisszerű clique, túluralkodása lenne a törekvés legfőbb czélja. Ők azonban igaztalanságot követnek el önmaguk irányában ezen félelem által. Az általunk képzelt eshetőség mérséklettségre kényszerülne, hacsak a mérséklettség nem lehetetlen. Talán mivel Thiers nincs trónjától megfosztva, épen azért engedi át magát a kamra oly trivialitásoknak, melyek szükségtelenek, s egyszersmind fölingerlők. Úgy, amint most áll a dolog, lehetetlen a jelen nemzetgyűlést az 1849-iki gyűlésel hasonlítni össze, anélkül, hogy azt ne éreznék, miszerint ez utóbbinál magasabb politikai képességet tapasztaltunk. A kamra jelenlegi elnöke által előterjesztett „Grévy-féle módosítvány fölötti vita államférfiakhoz méltó volt , s noha a módosítvány — szerencsétlenségre — utoljára elvettetett, az mégis tetemes kisebbség által volt támogatva. Jelenleg úgy látszik,