Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-09-12 / 73. szám

Miként tanulnak a mesterek ! Bizony igaz az, hogy az ember a­mig­ól min­dig tanul. Rég hallottam azt az örvendetes hírt, hogy a néptanítóknak ifjú­ örege össze fog gyűlni Brassóba tanulni. Ne ítéljen engem el azért senki, ha én­­ rendkívüli dolgon csodálkoztam , mert biz így volt az, uraim, hogy én és más polgártársaim előtt is egyaránt feltűnő valami volt midőn olvastuk azt, hogy a vén mesterek mennek iskolába. Őszintén megválva, a kíváncsiság nagyon sar­kalt engem, az öreg mesteruramat, meg a fiatal ta­nító urat az iskola padján láthatni. Czélom sikerült : egy előadásra mesteruram bevezetett. Meg is köszöntem ekeimének s még ezután is megköszönöm, hogy megmutatta miképen tudnak az érett korú emberek ép úgy, mint az iskolás gyere­kek szépen a padon ülni és együtt tanulni. Ott volt ám a drága dolog! Csak azt sajnáltam miért nincs ott a tiszteletes és nótárius uram, hogy látták volna milyen szépen lehet a felnőtteket ok­tatni és vettek volna példát, miként lehetne a köz­ségeinkben oly nagy számmal írni olvasni nem tudó­kat a téli napokban tanítani. Tudom azt, hogy sok polgártársam nem látott ilyen kedves dolgot; engedje meg azért a szerkesz­tő úr, hogy becses lapjában mondjam el azoknak, a­mit én láttam egy pár órán. Egy tanár elkezdett beszélni a tanítóknak olyan szükséges dolgokat, melyek a népiskola köré­be megkívántatnak. Mikor jól kibeszélte magát kér­dést intézett hallgatóihoz, és igazán nagyon féltem akkor, nehogy engem megszólítson, hogy lehetne ezt meg amazt a népiskolában keresztül vinni. Nem maradtak ám adósok a tanítók is a felelettel. Egyik egyet, másik mást, eddigi tapasztalataik alapján mind ügyes dolgot beszéltek. Na de azért nem haragszik meg az a bizo­nyos tanító úr, kinek azt mondották, hogy bizon col­­léga ur, ha úgy járt el tanításában a mint itt el­mondotta : nem helyesen cselekedett. Alapos okok­kal meggyőzték róla ,hogy mi a jobb, és az annak rendi szerint miden harag nélkül elállott elvétől. Úgy látszik azt tűzték ki jelszavul : győzzön a jobb ! Ha az előadó tanár valami nagyon szépet, de kivihetetlent mondott, belebojtorjánkodtak amúgy igazán, és kölcsönös eszmecsere után megállították a jót és kivihetők Nagyon hamar lejárta magát igy egy óra, és akkor kimentünk a gangba s pipára gyújtottunk. No de ekkor láttam én még valamit. A szomzéd szobából jönni kezdtek elő a románok bevegyültek a magyarok közé és viszont­­ volt kérdezés egymás­tól, hogy ti collégák mit csináltatok ezen az órán, miért ezt meg amazt stb. egyszóval : pipaszónál is mind okos dolgot beszéltek. Szinte elfeledem hogy jobbfelől is szomszédság volt, és onnan is előállottak ép a szomszédok (szá­szok). De azt nem halgathattam kérdés nélkül, hogy ők miért vannak oly kevesen. Erről is felvilágosí­tottak a tanítók. Állítások szerint annyit tudnak a szomszédok, hogy nem fér több belejök. Tudtam is én erre mindját, hogy hol van a bibi. Hej ! pedig a kinek a feje lágya még nincs benőve, mindig tanul­hatna. — Népünk iránti jóakaratukért fogadják a taní­tó urak több polgártársaim nevében az őszinte kö­szönetét. Székely polgár. V­idék, Kézdi-Vásárhely, 1871 September 6-án. Közelebbről városunkat lehangolt egyforma­ságából a hét testvér székely városok főispánjává kinevezett Lázár Mihály ő méltósága megjelenése ébreszté fel. M­ég esmérve városunk közönsége ő méltóságá­nak mint mindenben, úgy a közigazgatás élén is erélyes, tappintatos és sikeres működéseit, örömmel fogadta már a kinevezés hirét. — És ezen örömét sietett is bebizonyítani; mert midőn meghaltá, hogy ő méltósága körútjában legelőször is szerény váro­sunkat fogja meglátogatni, ez oly nagy örömet idé­zett elő minden kedélyben, hogy nem volt gazdag és szegény, ki egyforma lelkesültséggel ne sietett volna múlt vasárnap délután 4 órakor a város vé­gén a főispán úr tiszteletére felállított díszkapuhoz, a­hol minden ezédek, valamint a város elöljárói s csak­nem minden előkelő polgárai összegyűlve vár­ták ő méltóságát. — Ezenkívül válogatott fiatalokból egy csinos lovas­­ bandérium számos kocsik kíséretében egész a határszéléig ménének ő méltósága fogadására. — Itt, — volt honvéd őrnagy Nagy Dániel ur fogadó és üdvözlő értelmes és jól ki­gondolt beszédével, tol­mácsolván a nép érzelmét, tiszteletét és benne he­lyezet­t nagy reményét. — A melyre főispán ur válaszolván, forró szavak­ban fejeze ki megelégedését és köszönetét a tiszte­letért, Ígérvén egyszersmind, hogy igyekezni fog azt a város jólétének előmozdításával pótolni vissza. — És azután ezek kíséretében a disz­kapunkhoz meg­érkezvén itt a nép éljen kiáltásai, taraczkok dörgése és város kapitány Nagy Sámuel ur beszéde fogadá, a hónán aztán zene és szakadatlan éljenzések s mind­nyájunk kíséretében érkezők meg városunk kebelébe, hol vendégszeretetében páratlan tekintetes Benkő Dá­niel ur házát tisztelé meg, mint annak vendége. In­nen szemlélő városunk kivilágított, görög tűz és fáklyák fényében úszó ünnepélyes alakjelt, melyet a tisztelet és szeretet varázsola elő. — És ugyan itt tetvéli 8 órakor a helybeli zenészek és a polgári dalárda váltogatott közreműködése mellett fáklyás­zenével tisztelők meg, midőn rövid, de értelemdus beszédében ref. segédlelkész Kovács István ur még egyszer kinyilvánitá a nép tiszteletét hivatalába he­lyezett nagy bizalmát, és hivataláhozi szerencse ki­­vonatát, melyek után nagy éljenzések közt szétosz­lott a nép. — Ezeknek mint­egy folytatását képező a Benkő Dániel ur házánál szeretett neje tiszteletére tartott névnapi ünnepély, hol számos vidéki és hely­beli asszonyságok kedves társalgással különösen ő méltóságának nagyon tisztelt neje nyájasságával igen vidámá tevék a társalgást, kivált ha még ezekhez hozzá-számítjuk tisztelendő Benkő Pál úr nagyon talpraesett kifogyhatatlan pohárköszöntéit. Következő nap, azaz folyó hó­d­ikén, számos vidéki és helybeli polgárok összegyűlvén a városház termében, főbiró tekintetes Benkő Pál ur indítványára egy küldöttség ment főispán ur után, ki is megje­lenvén a gyűlés előtt, bemutatá kinevező okmányát a hol felolvastatott egyszersmind a belügyminiszter ur leirata, melyben tudata a várost, hogy Lázár Mi­hály ur a 7 testvér székely városok ispányjává ne­veztetett ki a király által. — Felolvastatott továbbá az esküforma, melyre főispán ur létévé az esküt. A főispán ur azután beszédében felfejtvén saját és a polgárság hivatását, felhivá a népet az egyetértésre, hivatalábani támo­gatásra, kiemelvén különösen, hogy felejtsenek min­den párt különbséget, ott hol a haza, hol a közjóllét megkivánja. Azután főbiró tekintetes Benkő Pál úr emelt szót, megköszönvén főispán ur ígéretét és egyszers­­mint ígérvén, maga és hivatal társai nevében, minden törekvésök oda irányulását, hogy ő méltósá­gát hivatalos eljárásaiban segíteni és a közjóllétet előmozdítani ők is fökötelességüknek fogják ismer­­ni. Ezzel a gyűlés be is végződött volna, ha hozzá nem kapcsoljuk mint folytatását a közös ebédet, me­lyet a város termében a város közönsége rendezett, és a melyben számos vidéki és helybeli urak részt vettek. — Azt már említenem sem kell, mert az a dol­gok természetes folyásából következik, hogy itt meg­kezdettek a toásztok ; legelőbb is főispán úr emelt poharat a király felségéért és családjáért, azután fő­bíró úr, a főispán úrért, ezenkívül számosan ki a haza, ki a miniszterek és nagyon sokan magán egyénekre, melyek mindenike éljen kiáltások és ta­raczkok dörgésében végződtek. Városunkból Bereczkbe szándékozván, még e nap tovább utazott a mikor is több mint 25 kocsi és nagy éljen kiáltozások kíséretében távozott. — Mondják, hogy Sárfalvánál, a falu népe elébe ki­­gyű­lve, nagyra becsült lelkésze által tolmácsoltatván érzelmeit fogadta. A nők pedig virág koszorúkkal halmozák ko­csiját. — Adja az ég, hogy mindenütt hasonló rész­vétre találjon, akkor nem kell a kezdet nehézségei­től visszarettennie. D. J. — 290 — Kézdiszék, szeptember 5. Megköszönöm a tekintetes szerkesztő úrnak azon emberségét, hogy múltkori tudósításomat jóaka­rattal fogadta, hosszadalmasságtól megmentette, tisz­tességes formában közreadta. Hogy mi történt azórától fogvást nevezetes do­log, nem tudhatom, mivel hogy sok munka miatt falumból ki nem mozdultam ; utolsó volt dálnoki ebé­delés. Beszélnek ugyan szóbeszédben egyet is mást is, de én ahoz nem szólok, mert magamnak tiszta tapasztalásom felőle nincsen. Hanem tegnap előtt biró koma városból jővén, egy éneket hozott ma­gával készen leírva, melyben úfféle dolgok vannak, a­milyeneket még nem énekeltek Kézdiszéken. Ha a szerkesztő úr szereti a szép nótákat, ide melléke­lem számára, hogy fakassa. Egyébként jót kívánok mindenekben. K­é­z­d­­. Követ választási dal! Harmatos az őszi rózsa. Pirosat nyit a bimbója, Követ választásra nyílik, Kalapunkra oda illik. Gyönyörűn. Most a választás nem bajos, Éljen, éljen Tisza Lajos, S lesz hozzánk eljövendő Általa lesz szebb jövendő. Egünkön. Siet az Olt a Tiszába, S azt csevegi mostanába, Mindenük a Kézdiszéken : Tisza Lajos követ éljen. Sokáig. Székelyország, Székelyország, de gyönyörű szép kis ország, Hej de sok a baja, baja, De talán megvigasztalja. Most az ég. Jogainkat lesz ki védi, Panaszunkat, ki megérti, Igazságot ad majd nekünk. Tisza Lajos a követünk. Bizonnyal. Fényes már a hite, neve, De fényesebb becsülete, Szive, lelke igaz magyar, Ilonszerető szivet takar. Kebele, Tisza Lajos lesz követünk, Érte mindent elkövetünk, Senki másról ne beszéljen, Tisza Lajos követ éljen ! Sokáig. É . I f . 1­­1. FRANCZIA ÜGYEK. A „Times“ egy czikkében Francziaország jó­lén helyzetéről többek közt igy elmélkedik : „A francza népnek személyes tekintélyre vá­gyódása, a­mely azon érzetből ered, hogy az, ha­csak nem létezik oly egyetlen egyén, ki előtt meg­hajoljon, s ekkér az önkormányzat erőfeszítését ki­kerülhesse, czéltalan hánykódásokra van kárhoztatva csodálatos és elcsüggesztő tény. Szintúgy mint a hajdani görögök,­­ a modern Francziaország is egyik bálvány oltárától a másikhoz fut. Húsz éven át a nép nem tudott létezni a császár nélkül ; ő volt a társadalom megmentője. — Minő a helyzet a jelen perezben? A név változott, de a phrasis megmaradt. „Thiers nélkül“ — ezt mondja mindenki — „hely­­zetü­nk reménytelen lenne . —­­ tüstént anarchiába juthatnánk.“ Ez igen szomorú dolog lenne, ha igaz volna ; — de mi nem akarjuk elhinni, hogy azon állítás igaz lenne, azon értelemben, a­mint az nyil­ván ittazik. Egyetlen ember sem lehet nélkü­lözhetlen, hanem ha azok hihetetlen gyengesége által, kik közt él , s mi nem hihetjük el, hogy Francziaország egy­sége a jelen perczb­en valamely véletlentől függene. Thiers már öreg ember. — ereje nagy lehet ugyan, de az kemény próbákna­k volt kitéve . d­s ha igaz lenne, h­ogy egyedül ő tartja össze Francziaországot, ez utóbbi barátjainak sötét sejtelmekkel kellene el­telve lenniök a jövőre nézve. Tegyük föl, hogy tíz hónap előtt Angliába, Szt. Pétervárra, Austria­, s Olaszországba sietve tett utazásának fáradalmai le­győzték volna az ő phisicai erejét, várjon Franczia­ország ily föltevés mellett képtelen lett volna-e re­generálóra, a béke helyreálltával? A fájdalmas va­lóság abban áll, hogy a­midőn a versailles-i politi­kusok azt mondják, hogy Thiers nélkü­lözhetlen, azon titkos félelmeket vallják be, hogy ha­­ elmozdittat­­nék ők egyszerre saját egyéni czéljaikra törekedné­nek, nem gondolva a közjóval. A közjó semmibe sem vétetnék ; — egy kisszerű clique, túluralkodása lenne a törekvés legfőbb czélja. Ők azonban igazta­­lanságot követnek el önmaguk irányában ezen féle­lem által. Az általunk képzelt eshetőség mérséklett­­ségre kényszerülne, hacsak a mérséklettség nem le­hetetlen. Talán mivel Thiers nincs trónjától meg­fosztva, épen azért engedi át magát a kamra oly trivialitásoknak, melyek szükségtelenek, s egyszers­mind fölingerlők. Úgy, a­mint most áll a dolog, le­hetetlen a jelen nemzetgyűlést az 1849-iki gyűlé­sel hasonlítni össze, a­nélkül, hogy azt ne éreznék, miszerint ez utóbbinál magasabb politikai képességet tapasztaltunk. A kamra jelenlegi elnöke által előterjesztett „Grévy-féle módosítvány­ fölötti vita államférfiakhoz méltó volt , s noha a módosítvány — szerencsétlen­ségre — utoljára elvettetett, az mégis tetemes ki­sebbség által volt támogatva. Jelenleg úgy látszik,

Next