Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-10-10 / 81. szám
Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Első évi folyam 81. szám. Kedd, október 10. Brassó, 1871. vrrsnam vrimnn T.mc&iEJiitjm' ни Ш1йдвиняр| Politikai, közgazdászaii és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. A magyar és szász protestánsok középiskolái Erdélyben. I. A „Kronstädter Ztg.“ rövid idő alatt már másod ízben talált alkalmatlutólagos összehasonlítást tenni az erdélyi magyar és szász középiskolák között, s míg saját nemzete intézetei felett a lehető dicsekvéssel ömleng, minden körülményt felhasznál oldalrugásokat adni a magyar intézeteknek. — Egy pár esetből kiindulva tele torokkal hirdeti, hogy magyar középtanodákból kitűnő osztályzattal jövő növendékek távolról sem állanak a megfelelő szász osztály képzettségi vonalán; ellenkezőleg a szászoktól képtelenség miatt elhullott növendékek nagy készséggel vétetnek föl a magyaroknál az épen következő, vagy még felsőbb osztályba. Ebből aztán következteti, hogy a szász tanintézetek igen magasan állanak a magyarok felett. Mi is hozzá akarunk szólani ezen tárgyhoz, nehogy hallgatásunkból azt következtessék, hogy fajunk ellenségének mindenben igazat adunk. De hozzászólunk azért is, hogy kimutassuk, miben és menynyiben állanak elől a szászok ; mert még akkor is örömest tanulnánk tőlök is — ha van náluk számunkra tanulni való— ha az egész népecske minden tagja oly megrögzött ellensége volna fajunknak, mint a Kronstädter említett czikkeinek írója. Mi nem tartjuk szégyennek, tanulni akárkitől; mi nem fogadunk el csalhatatlanságot és kiváltságot egyetlen tudományban sem, mintha az kizárólag egy vagy más nyelvhez, egy vagy más intézethez volna kötve. A mi szemünkben nem baj, hogy Deák Ferencz nem járta Németország egyetemeit; jó, hogy jogérzetre, közjogi alaposságra és államférfiságra nézve keresni kell párját Európában. Azon sem szégyenkedünk, hogy Csengén ép úgy használt német, mint magyar, franczia és angol tanulmányokat; jó, hogy a tudományosságnak olyan fokán áll, amely legfelsőbbnek ismertetik el világszerte. Kerkápolyról épen tudjuk , hogy német egyetemek növendéke; hála istennek, hogy azon egyetemek kincsei által olyan férfiúvá és tudóssá fejlesztette magát, amilyenné azon intézetek tiszta német növendékei közül igen kevesen. Tanulunk tehát akárkitől és szász urakгktól is igen szívesen. És megmondjuk már előre, hogy erdélyi magyar protestáns tanintézeteink felett vannak bizonyos előnyei az erdélyi szász tanintézeteknek. Hozzá kell szólanunk ezen tárgyhoz végül azért is, hogy lapunk olvasói közt igen sok gondos apa tájékozva legyen az iránt, mely intézetet válassza gyermeke nevelésére, kitűzött ez,áljainak megfelelőleg. Mielőtt azonban a dolog érdemére térnénk, ki kell fejeznünk, mennyire nem méltányos és nem illedelmes az a hang, amelyen a Kronstädter összehasonlításait szokta tenni. Nincs okunk eltitkolni semmit, azért utána jártunk, és úgy értesültünk, hogy Fagyas Bálint honvéd főhadnagy fia azon magyar növendék, a ki magyar gymnasiumról kitűnő osztályzattal jött Brassóba s itt, állítólag, közelről sem állott az ösmeretek olyan fokán, mint a megfelelő osztály. — Innen pedig szászok tusunkkal Hór- Váth, botfalvi segédlelkész és Bömcheskeresztyénfalvi lelkész fiaik mentek közelebbről magyar gymnasiumra Sz.-Udvarhelyre. Fadgyas fiát itt a tudós professzor urak felvételi vizsgára állították és nagy diadallal kisütötték, hogy nem tud annyit, mint az ők megfelelő osztálybeli növendékeik. Közbe legyen mondva, van egyszerető professor a világon, aki arra ne törekednék, hogy az ő növendéke többre menjen a másénál? S ha erre törekszik valamennyi, bizony mégis ítéli, ha őt teszik bírónak, hogy sokkal jelesebb az övé. Milyen nagy vitézség kell ahoz, hogy néhány tudós professor sarokba szorítson egy idegen és épen azért félénk gyereket s rásüssék, hogy az nem tud annyit, mintha ők tanították volna! Már hogy is tudna az istenért? Hiszen ez bizonyos volt előre is. Hozzá kell tennünk, hogy a mi haza, középtanodáink, főként a protestánsok, annyira függetlenek egymástól, és annyira nem ismernek valamely közös felügyeletet, hogy semmi csoda sincs benne, ha egyiknél egészen más a tárgybeosztás, mint a másiknál. Úgy is van tényleg. A rom. katholikusok még engednek némi beleszólást az államnak, de a reformátusok, unitáriusok, evangélikusok rendezik iskoláikat egymástól egészen függetlenül, saját belátása szerint valamenynyi. Csak valamely csoda eszközölhetné, hogy ilyen eljárás mellett egészen összetaláljon a tárgybeosztás. Megtörténhetik tehát igen könnyen, hogy a magyar református iskola növendéke nem tud némely tárgyból annyit, mint TÁRCZA. Széchenyi, Kossuth, Deák. (Látogatás Kossuth Lajosnál.) Turin, szept. 7. (A Reformból.) Turinban lévén, nem tagadhattam meg magamtól, hogy ne lássam azon férfiút, kinek, Széchenyivel és Deákkal egyetemben, Magyarország mai önállását, szabadságát, virágzását köszöni. Kossuth népszerűsége Magyarországban újabban meglehetősen alábbszállt; nem a tömegnél, mely csak szeretni vagy gyűlölni tud, hanem az intelligenczia azon részénél, mely gondolkozni szokott, anélkül azonban, hogy a rokon- és ellenszenvet kiküszöbölné a gondolkozás tényezői közül. Az emberi természet gyarlósága eklatánsan nyilatkozik kiváló emberek megítélésében. Még a műveltebb osztályoknak nagy részét is a szenvedély vezeti, mely istenit vagy elátkoz ; másokat az irigység, csak keveset a józan ész s még kevesebbet az igazság tiszta szeretete. Nagy emberek szomorú privilégiuma, hogy életükben méltatlanul bálványoztatnak s méltatlanul káromoltatnak, s többnyire csak haláluk után jutnak az utókor, a história kezéből ahoz, mit apró embereknek már kortársaik magadnak: az igazságos ítélethez. Két kiváló embere él még forradalmunknak, kiknek még be kell várnia a részrehajlatlan história ítéltét : Kossuth és Görgei. Nem akarok párhuzalmot vonni a két ember közt, még azon tekintetben sem, melyben egy katona és politikus közt vonni lehetne ; de tán nem lesz fölösleges figyelmeztetni a felületes itélőt, miszerint a történet mélyebb vizsgálata arra tanít, hogy a benne szereplők ritkán oly jók és sohasem oly roszak, mint minőknek látszanak. Az újabb események, a Kossuth támadásai az 1867-ki törvények ellen, melyek az idő által máris oly fényesen megczáfoltattak, nem egy emberben leszálliták azon tiszteletet, melylyel iránta viseltetett. Azt hiszem, ok nélkül. Kossuthot ma az idő megczáfolta. Az 1867-ki törvények igazolták a hozzájok kötött reményeket Az igaz, hogy a nemzet egy része nem volt s nincs velük megelégedve, az igaz, hogy a nagy tömeg nem tud érettük lelkesülni, de mit bizonyít ez ? Tudott-e valaki lelkesülni azon alkotmányért, mely Észak-Amerika szövetségét nyolcvan év alatt a világ első államává tette? Aki az egyesült államok történetét ismeri, az előtt föl kellett tűnnie, hogy a szövetségi alkotmány jellemző vonása épen az volt, hogy nem kellett senkinek. Patrick Henry, a forradalom legjobbjainak egyike, minden erejével ellene küzdött, Randolph ellene szavazott, Hamilton nagyon demokratikusnak, Franklin nagyon arisztokratikusnak találta s még Washington is kétkedőleg nyúlt a tollhoz, melylyel aláirta. És igazolt-e valaha a história politikai müvet oly fényesen, mint a konföderáczió alkotmányát ? Kompromisszum müve vala, s a kompromisszum mennél tökéletesebb, annál kevésbé alkalmas arra, hogy lelkesülést költsön maga iránt. Ez volt az 1867-iki kiegyezésnek természete is. A nemzet megérte e tény jelentését s elfogadta, ismételt szavazatával szentesítette azon törvényeket, melyeknek egyes pontjaival aligha lehet valaha tömegeket föllelkesíteni. S már azon rövid idő is, mely azóta lefolyt, ékesszólóan igazolta a nemzet elhatározását. És mégis, ez mit sem von le Kossuth érdemeiből. Valamint tévedne az, a ki Deák históriai egyéniségét az 1867-ki mű mellőzésével akarná méltányolni, és úgy igazságtalan volna az, a ki Kossuthot az 1868. évben viselt dolgai után akarná megítélni. A mit 1868 ban tett, az egy kiváló embernek tévedése volt. A mit 1848-ban tett, az a históriai nagyság magas polczára emelte. Hálátlan munka kiváló embereinket egymás rovására dicsérni, h úgy sera vagyunk bővében a nagy tehetségeknek, — s amellett igazságtalan, mert a história, ha egykor az utókor részrehajlatlan magaslatáról fogja Magyarország új történelmét megítélni, annak három főhordozóját nem egymással szembe, hanem egymás mellé fogja állítani. Mit is tett Kossuth, Széchenyi és Deák közé helyezve azon nagy átalakulásban, mely a hitellel kezdődött egy irányban az 1867-iki törvények által befejeztetett ? A nagy franczia forradalom egyes újításai elhatottak még Oroszországba is, csak Magyarországba nem bírtak utat törni maguknak. A középkori állam sehol a világon nem állt fen szilárdabban, mint Magyarországon, s a kormány mégis oly reakciót fejtett ki ott, ahol akczió nem volt, mintha mi csináltuk volna az 1789-iki forradalmat, és a nemzet bámulatos indolencziával tűrte mindezt. Lehetett-e ily viszonyok közt Magyarországon forradalom nélkül modern államot teremteni ? Széchenyi és Wesselényi hitték és hirdették, bár mindegyik a maga módja szerint fogta föl egy modern állam természetét, de az eszközök, melyekkel Széchenyi élt, saját hitét megcáfolták. Azon agitáczió, melyet Széchenyi kezdett, s Kossuth csak folytatott, ha nem hangzik el nyomtalanul, ily körülmények közt csak is forradalomra vezethetett, mely Magyarországra nézve 1847-ben életszükséggé lett. (Folytatása következik).