Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-08-04 / 62. szám

Brassó, 1872. Másod évi folyam 02. szám. Vasárnap, auguszu­s 4. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám.NEMERE Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. „Hallucinationen.“ A „Krst.“ azt véli, hogy szemfényvesztései által a „Nemereit is megkápráztatta, s folyó évi 120. számában rá fogja, hogy káprázatokban szenved. Haj! nem volna csoda, ha a becsüle­­­­tes embernek kápráznék is a szeme — ilyen­­ dolgok láttára. De hála a testvériség nemtője­­i­nek­­ az elnyomottak szemeiről is kezd hullni a­­ fátyol, melyet azok borítottak rá, kik szeretnék, ha az egyesült náziók merő hallucinátiók vol­nának! Azt mondja a „Krst.“, hogy a Nemerétől szidatni : érdeme­s általa dicsértetni : gyanús. Hisszük, hogy a „Krst.“-nek a mi dorgálásainkon kívül nincs sok érdeme; igaz ugyan , hogy nem fog rajta, de azért ne tartson attól, hogy ily iránya mellett dicséretünk által gyanúsítani fognék. A „Kr.“ szám­ hányó vetője beszélteti szá­mait mint valami szarkát, de számai ép úgy­ hazudnak mint ő maga. Valóságos Walpingis éji „Hexeneinmaleins“, mely az igazság napfé­­­nyénél nullára oszlik. Lássuk, hol van elvétve a mi banyánk „szobotálása !“ Az első összeiratásnál a „Krönst.“ szerént választókká felvetettek : 2309 szász és 2344 nem szász; ha tehát senki sem lenne párthagyott, melyik részen van a többség? De a választók jegyzékei máskép alakultak. Mozgásainkat a szászok figyelmökre kezdették­­ méltatni , s elég „prudentes et circumspecti“­­ voltak, hogy 654 teljesen jogtalan szász nevek­ nagyobb részét maguk nagylelkűleg eltörölték. Ezek tehát semmikép sem jöhetnek számí­­­tásba, mivel jogtalanságukat maguk elismerték. De hogy a „Soll & Haben“ veszélyeztetett bi- :­rance-ot helyreállítsák, az 1304 (kevés kivétellel mind) határozott választási joggal biró románok épen, — de épen felét, azaz 652-t kiátkoztak. De ezek és pártjuk tiltakoztak ezen oligar­chiai eljárás ellen és többnyire bebizonyították törvényes módon, hogy a választási jogra teljes igényt tarthatnak. Ezek tehát a „Kr.“ féle egyen­let, megoldásnak kiküszöbölési módszere daczára nagyon is számításba jönnek. S most hogy áll a dolog? 1655 szász választó. 1265 (legalább)” román 343 magyar 39 örmény 19 czigány 1666 választott volna velünk s a töb­biben most mi osztozhatnánk, de előre látható­lag kellő időben­­ nekünk jut azokból az orosz­lánrész, m­ig a „Kr.“-nek a mese szerént a — nó, a másik marad. (Igaz mégis, hogy a szászok jelöltjei bizonyosan nagy absolut és relatív ma­joritással választattak meg ! !) Ezek lényegileg ugyanazon számok, melye­ket a „Kr.“ idéz, de itt úgy látszik nem szólnak ő mellette. Az arab szövetségesek ott hagyták az igaz­talan pártot, és hozzánk csatlakoztak ! (Eltekintve attól, hogy a „Kr.“ számfeladata 1304X579 Х37ХсГб nem 1956-ot hanem 1.005.681.312-at adna eredményül a mi részünkre!) A­kik nem a „Kr.b iskolájába járnak, nem tévesztik össze a számmiveleteket. De nekik ám még más számaik is, és rejtiétális,­­hogy számítások nem soká dicsőn­­kiálljak a próbát! A "X Ha a nemzetiségeket akarnék rész­tegni, megj­egyezhetnék, hogy a szászok dicséretben figyeltek nyájukra, igy pl. egy eltévedt juhot, mely az indóháznál vakolatozott, díszhintóban hoztak a választásra. Nem csodálkoztunk volna, ha az összeírás és választás közt meghalt szász választók szellemeit idézték volna a választási hamvvederhez (az „urna“ alkalmi fordítása). A németek nagy része megengedte magát félemlí­­tetni a szászoknak az ipar és családi élet terén tett rémítései által; a „görögök“ ki akarták mu­tatni ünnepélyesen, hogy ők nem „oláhok“; a zsidók — legyen nekünk is zsidónk, hadd le­gyen mit üssön a „Kr.“; a 22 magyarban a­­ „Kr.“-nek legalább egyszer volna valamije, mi­vel jogosan dicsekedhetnék, ha azok nem vol­tainak a hontszerző Árpád párthagyott utódjai; s­mi a czigányokat illeti, még azoknak sem kell olyan­­ képviselő! S a „Kr.“ ismét azt fogja mondani, hogy­­ az igazságot arczul csaptuk, pedig a „Kr.“ igaz­­i­sága, mint láttuk, arczátlanság! Ha. г­ Miként halnak meg­ az uralkodók. Wehl F. után. (Vége.) S-ik Károly mindenesetre készültebben várta a halált, de neki sem volt boldog vége, melyről a leg­pontosabb tudósításaink vannak, minthogy Stirling Wil­liam Károly klastrom-életét az utolsó részletekig tel­jesen megírta. E szerint Károly az ő lelkét spanyol ceremóniák és a katholikus egyház szertartásos pompá­ja között adta ki. Köztudomású dolog, hogy Károlynak étel és ital­ban való mértéktelensége nem kis mértékben folyt be korai halálára. Habár folyvást szenvedett, még­sem ta­gadta meg önmagát. Midőn 1568 augusztusában végét közeledni érezte, azon furcsa kedve jött, hogy temeté­sének úgy szólva főpróbáját tartassa meg. Valahány­szor a juste-i klastromban tartózkodása alatt egy feje­delmi barátja vagy az aranyyapjas rend lovagja meg­halt, soha sem feledte el, hogy a barátokkal temetke­zési ünnepélyt tartasson s ezen gyászünnepélyek vol­tak némileg a komor zárdái élet ünnepei és színelő­­adásai. Tehát saját temetkezését is megparancsolta. Ez aug. 30-ikán tartatott minden szokásos fény és pompa mellett. Miután megtörtént ebédkor ez egyszer — kevesebbet evett, mint különben. Egy jó ideig még a napon ülve, megnézte előtte elköltözött nejének — Izabellának — arczképét , később, mintha a világi ger­jedelm­et el akarta volna fojtani, szentképeket nézege­tett végig. Igy betegeskedett majd­nem szeptember végéig. E hó 20-kán úri sz. vacsorával óhajtott élni s midőn felvilágositák, hogy az utolsó kenet használata után nem szükséges, így szólt a haldokló: „Lehet hogy nem szükséges, mégis jó kisérő lehet oly hoszszu útra.“ — Reggeli 7 órakor egy szentelt ostyát hoztak neki, melyet azonban igen nagy fáradtsággal tudott bevenni. A miatt aggódva, ha vajon elnyelte­ é s igy az isteni áldásokban részesülhet-e, kinyitotta száját s megné­zette, hogy valóban bement-e az ostya. Ezután so­káig térdelve imádkozott, mig rohamos hányás érte el s az e miatt bekövetkezett nagy gyengeség ágyba fek­tette le. 8 óra felé azt kérdé Károly, ha vajon a szentelt gyertyák kéznél vannak-é ?­s midőn igenlőleg feleltek, megparancsolta, hogy hozzák oda. Mindazáltal még reggeli 2 óra felé is csendesen susogta kedvencz lelké­sze után az ima szavait, miket aztán igy szakított fél­be : „ütött az óra ! hozzátok ide a gyertyákat és feszü­letet !“ Ezek drága ereklyék voltak, melyeket ép ezen időre tartogatott. A gyertya ugyanis a montserrati sz. anya tartójából való volt és a szép müvü feszület To­­ledoben haldokló nejének kezéből vétetett ki s később még fiát is vigasztalta élete utolsó órájában. A császár mohón nyúlt ez ereklyék után, midőn azokat az érsek feléje tartá és mindkét kezébe egyet fogva nehány per­­czig hallgatva szemlélte a Megváltó alakját s aztán keb­léhez szok­ta. Azok, kik elég közel állottak hozzá, nem sokkal ezután a következő szavakat hallották, mint­ha bizonyos hivó­szózatra akart volna felelni : „Igen uram ! most én jövök.“ Azzal feszület és gyertya kisiklott kezeiböl s majd azután halott volt. Sokkal kinteljesebb volt 9-dik Károly kimú­lása. — E szerencsétlen uralkodó, ki elég gyenge volt be­­léegyezni a hugenották iszonyatos lemészárlásába az 1572 aug. 23—24-ki Bertalan-éjszakáján s a ki — a monda szerint — a rémes vérfürdő alatt kastélya abla­kából lőtt alattvalói közé, kínos lelkiismeret — furdalások között végezte be életét. Jól érezte, hogy senki sem tiszteli őt, s hogy mindenki rosz embernek tartja. Hasz­talan igyekezett, hogy a legveszélyesebb vadászatok és megerőltetett testgyakorlatok között keressen szórakozást, hasztalan folyamodott nyugalomért a költészet és zené­hez, melyeket nagyon kedvelt s melyekkel maga is fog­lalkozott. Napról-napra nyugtalanabb és komorabb jön. Ki a magas, sovány, beesett arczu fiatal embert — ha­talmas fasorrával és mord tekintetével — meggörbedve ide s­tova járni látta, borzadály futott végig egész va­lóján. Egy emberre sem tudott egyenesen nézni; kihall­gatások alkalmával szemeit jobbára lecsukta; ha pedig kinyitotta, úgy szemeivel mindig a magasban járt, de hirtelen ismét földre szegezte azokat. Rémes álmai a Bertalan-éj vad jeleneteit láttaták vele; azt hitte, hogy mindenütt a legyilkoltak árnyai lengik öt körül. Ilyen borzasztó pillanatai ritkán szűntek meg. A belső, ag­gály teljesen fölemésztő a különben is gyenge király testi erejét. Az utolsó héten semminemű helyzetben sem tudott csendesen ülni; folyvást reszketett; azt mondják, hogy utoljára bőre pólusaiból amúgy tolult ki a vér, így múlt ki, még nem is 24 éves korában, 1574 május 30-kán. D. G. A székelyföldi választások. A székely nép politikai, életében egy sajátszerű csaknem megmagyaráz­atlan tünemény lép előtérbe a mostani követ választások alkalmával, mi komoly meg­fontolást, okokat kutató utánnézést igényel. Míg ugyan­is hazánk többi részeiben, mint azt a választásokat re­­gistráló tudósítások mutatják.­­ Deák politikája ha­talmas aratást vitt végbe, míg az eddig balpártnak kür­­­tött választó­kerületek közül sokan hagyták el az ed­dig követett magatartást, addig a székely föld igen­­ sok­­ as­­ztó kerülete éppen az ellenkezőről tanúsko­­­­dik, sőt bizton állíthatjuk, hogy az erdély részi bal­­párti képviselőknek nagyobb részét éppen a székely föld adja." Honnan e rögtöni fordulat ? Honnan magya­rázható ki az, hogy a nép, mely eddig ha szövetségessé vátt a kiegyezésnek, egyszerre tömegesen fordít hátat neki? Váljon a hidegen számító ész, belátás volt-e itt a jó irányadó, vagy egyéb körülmények működtek köz­re? Én azt gondolom, hogy az utóbbi vitte a fősze­repet. Meg vagyok győződve, hogy a székely nép po­litikai meggyőződését ma is a Deák által lerakott el­vek uralják, s ha a választások formailag ellenkezőt mu­tatnak, én azt nem az elv feladatának, nem a Deák politikája elhagyásának, hanem azoknak tulajdonítom kik e politika keresztül vitelével közvetle­nül, vagy közvetve meg vannak bízva. A szé­kelyföldi választások egy mély tanúságot rejtenek ma­gukban, melyet jó lesz napvilágra hozni, s okulás vé­gett el­tenni jövőre. Azt tanúsítják, hogy a legszebb politikai rendszer, mely az összesség véleményét uralja, ha a gyakorlati alkalmazásnál nem találja meg min­­azon elemeket, melyeknek csak együttes működése biz­tosítja a diadalt, nem elégséges arra, hogy egy ellen­

Next