Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-01-14 / 4. szám

Brassó, 1873. Harmad évi folyam 4. szám. Megjelenik ez a lap hetfen­­kint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klask­óm utcza 564 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garm­ondi sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy­obb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. Előfizetési felhívás a czimű­ politikai, közgazdászai és tár­sadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — kr. Fél „ 3 „­­Negyed „ 1 „ 50 „ A „Nemere“ szerkesztősége. A székely nemzet története megírása ügyében. (J. L.) A székely, e hún-utód, régibb e földön a magyarnál, egészen demokratiai intézményei, sajátsá­gos törvényei és jogszokásai voltak már királyságunk megalapításakor, nyelvében is sok az önálló elem, szó­lamai, a népszokások, költészete, zenéjének jelleme, élet­módja, a nemzeti genius és erkölcsök eredetiek, csak hozzá illők, szinte egész Európában csak nála feltalál­­hatók. E nép beférkezett ide, örök zöldségű fenyőborított hegyei közé; itt találta őt a magyar honfoglalók világ­áramlata, nem érintve, nem döntve meg a teljes jog­­egyenlőségen nyugvó polgári nép szerkezetét. Eltűntek mellőle a hunok és besenyők — ők megmaradtak. El­jött a tatár, feldúlta a mongol a magyar birodalmat szerteszét — a székely megmaradt, e nép túlélte mind a két fergeteg pusztitását. Betört e földre a moldovai és havasalföldi, és-elvonult mellette a török, de a szé­kely mindig megmaradt; a német fegyverbe öltöztette őt, őriztette vele szinte egy századig a birodalom keleti részét, majd elvette tőle a szabadságát s kiváltságos kedvezményeit, részint az 1848-iki törvény, részint ő maga jószántából bocsátotta közre. S a polgári és po­litikai élet mind e nagy változásai között ő változat­lanul maradt nyelvére, életmódjára, nemzeti jellemére nézve. Menynyi viszontagság érte e nemzetet és hazáját ezer évnél régebbi itt lakása óta! Mennyi nagy és szent küzdelemben ontották vérüket vitéz gyermekei!­ Hány­szor csörgöttek végig a határokon rablánczai a zsarnok­ságnak ! S hányszor derült fel vidám hegyei felett ismét a szabadság szivárványa! Mennyi jó és rosz napot élt e földön a székely, mily derék fiak­at szült, s mekkora szolgálatokat tett a civilisatiónak a barbárság ellenében. S mind e viszontagságok emlékei csak itt-ott kró­nikákban és egyes levelekben elszórva hevernek. E tör­téneteket együvé foglalva, egy képben egyesítve, egész­­szé alkotva sehol sem találjuk. Az erdős ben pragmati­­kailag legrégibb népének története máig megírva nincs. Meddig tart még ez önmagunk iránti mostoha rész­vétlenség ? Hol éri el határát nemzeti közönyünk ? Magyarországnak meg van írva története, s bele csekély része van abban a székelységnek ! Erdélyről is van elég írott történet, de a székelyekre ebben sincs elég figyelem fordítva. E történetek írói mind az egye­temesre fektetik a súlyt, pedig a székelység megér­demelne egy önálló történetírási kidolgozást. E bátor és munkás nép élete egy érdekes monographia tárgya lehetne. Lám a szászok megiratták saját történetöket ! Edert, a tudós apátot egy művéért jutalomban része­sítették, Schnell népszerű szász történelmét megkoszo­rúzták. Ez mutat nemzeti öntudatosságra. Ily földben terem a nemes honfi erény. A szásznak főbb városai és nagyközségei monographiája, polikai és egyházi története, ipara, kereskedése, tanintézetei és műveltsége, szóval lefolyt polgári­ életének minden nevezetes­ mun­kássági ága írásba van foglalva. Mikor követi a székely nép az előtte álló fényes példát? Mikor ébred fel szivében az ősök iránti ke­gyelet, s múltjának megbecsülése által mikor szerzi meg a jogot, hogy egykor az ő neve is tisztelettel és becsüléssel említtessék ? Sajnálnám, ha valaki különködési indokot tulaj­­donítna ez eszmének, vagy ha azt vélné, hogy az a haza köztörténete rovására esnék. Ez oly kevéssé fo­roghat fenn itt, mint a városok monographiáinál, az egyes nagy férfiak életiratainál. Egy teljes monogra­phia a köztörténet teljességére nagy mérvben foly be, és a haza jeleseinek jól megírt élettörténete mindig a haza egyetemes történet földét gazdagítja és terméke­ny itil meg. A hol akkora földterületnek és népnek, mekkora a Székelyföld és népe, különböző századokban oly egyedi élete volt, a figyelemre s fenntartásra méltó ese­mények , férfiak és emlékezetre méltó dolgok figyel­metlen mellőzése erkölcsi kár. Mint a vén fák elkor­hadt gyökeréről erős sudarok emelkednek fel, úgy hajt ki a tiszta hazafiság erény­­virága a hajdankori nagy férfiak és jeles asszonyok fölelevenített szép emlé­kezetéből. Nagy népek a tudomány és művészet, az ipar és mesterség nagy alkotásaiban örökítik magukat. A római régiségi emlékek évezredek óta hirdetik s évezredekig fogják hirdetni e város és népe nagy nevét és teremtő szellemét. G­örögországot tudománya és művészete teszi a világ példányképévé ma is . . Mi van, a­mi a székely hajdankor emlékét fentartja csak egy század múlva : basilicák, szobrok, valamely tudományágban tett felfedezések-e? Nem, semmi egyéb, mind védve magunkat és szomszédunkat, oltalmazva nyugat civi­­lisatióját itt keleten. Szabad alkotmányunk áldott árnya alatt csendes munkásságban elfolyt életünk hasz­nos és szép tetteinek följegyzése, küzdelmeink és szenve­déseink örökítése, nem egyéb, mint történelmünk meg­írása. Tegyük hát meg ezt. Tűzzünk ki nemzeti jutalmat az írónak, adjuk rendelkezésére leveles lá­dáink régi adatait; az ős székelyszék tegye meg a kez­­­deményezést csak 100—100 forinttal; indítsunk körnvet gyűjtésre székelyink között, legyenek bár­hol a magyar királyság területén; nem hiszem, hogy sok akadjon olyan, a­ki ha megtaláljuk, megtagadja a tehetsége sze­­rénti áldozathozást. Kolozsvárit, 1873. jan. havában. („J. L.u) JAKAB ELEK. 31&&42ЖА. A természettudomány mint a közlekedés elő­mozdítója. Képek és vázlatok az életből. Deák G­erőtől. A legelső közlekedési ut kétségkívül egy keskeny ösvény lehetett, mely az ókor rengeteg vadonjaiban egyik szegényes gunyhótól a másikig vezetett. Ennyi a legelső embereket ki is elégíthette. De a­mint az emberek szaporodtak és szükségeik nőttek, természetesen a közlekedés is élénkebbé vált. Azelőtt egy levágott fatörzsön is áthaladtak a folyón és nagy kövek vagy fatuskók­segítségével könnyen túl tettek a mocsáron; most azonban már durva hidakat kezdettek készitni és gátakat verni a vizekben. Nem­sokára egy üres fatörzset kezdetleges tutajjá alakítnak át, hogy ezáltal gyorsabban haladhassanak a folyókon. Ez a legelső vízi jármű. Egy fonák vagy ehez hasonló egyéniség alattvalói által viteti magát ezeknek vagy vállaikon vagy egymás­mellé rakott fegyvereiken, így származnak az első gyaloghintók. Egy másik pedig valaminek elhozása, megrendelé­séért küldé embereit: ezek a első követek, futárok. Itt láthatjuk első kezdeteit a közlekedésnek, mely — mint egy folytonos örvény — soha meg nem szűnő s mindig élénk mozgalomban tartja az emberiséget és azon fontos emeltyűk egyike, mely az emberi nemet igazán méltó nagyságának magaslatára juttatá, hol most oly büszkén és dicsően székel. Úgy vagyok meggyőződve, hogy igen jutalmazó és tanulságos munka, ha az ember egy — bármily cse­kély és mindennapi — tárgyat kezdetleges állapotától egész a tökély magaslatáig kísér szemléjében. És ezért néhány ilynemű képet akarunk — az ol­asónak előadni a közlekedés köréből, főleg azon eszközöket emelve ki, melyek által a közlekedés óriási léptekkel terjedett el az egész világon. Еж eszközöket a természettan szolgáltatta. A ter­mészettan alkalmazta ugyanis az emberi és állati erőt a közlekedésben , a természettan segélyével ho­zott létre a technika mindig tökéletes­ szerszámaidat, készített szekereket és hámakat csolnakokat és ha­jókat stb. ; a természettan tette a víz, tűz és leve­gőnek erejét a közlekedés előmozdítójává, az egyesítette a természet leghatalmasabb erőit s tudta felhasználni azoknak gyermekeit: a gőzt, villanyosságot sat, sat. Hogy pedig olvasóim a természettannak a téren való teljes értékét beláthassák s hogy értekezésem ne váljék az emberi szellem fölfedezései és vívmányainak puszta, száraz, untató előadásává, a mennyire szüksé­gesnek látom, szemlém történeti, műtani és ipari olda­lára is ki fogok terjedni. 1) Igás állatok és szekerek. A műveltség legalsó fokán álló emberek a végre, hogy a gunyhóik felépítéséhez szükséges fát vagy más nehéz tárgyat kellő helyre szállíthassák, a szánkát használták fel. Kezdetben igen egyszerűen egyik vé­géhez akasztották a tárgyat s aztán előre húzták vagy csúsztatták. Később fagyökerekből font köteleket kötöttek reá. A csúszás könnyítése végett idővel kerek ágakat tettek a terek alá : ezek első kezdetei a gépé­szetnek (mechanica) Ezen első szánkákat épen olyanoknak képzelhet­jük, minek a mi téli szánaink fatalpai, melyeket később midőn nagyobb terhek szállítására akartak használni, akként módosítottak, hogy a szántalp nem csúszott többé, hanem hengergett, forgott a földön. E hengerfák viszont idővel kerekekké változtak, melyek tenge­lyeik körül forogtak. S midőn aztán, kezdetben min­denesetre csak rudakat, de később deszkákat, sőt talpat alkalmaztak a tengelyekre, akkor az első szekér ké­szen volt. Az időt, melyben a szekeret föltalálták, nem tud­juk meghatározni. Ugyanez az eset „az ember legne­mesebb társának“ —­ a lónak — megszelidítésével is. Egy körülmény azonban arra mutat, hogy a legelső, bár igen tökélytelen szekeret emberek húzták és hogy a szekeret nem a már megszelídített lóért találták fel, hanem hogy a terepszállítást a már említett módon em­beri erő által is eszközölhessék. E körülmény ugyanis az, hogy a legrégibb egyip­­tomi pyramisokon láthatni már küzdő szekereket, de azok elébe nincsenek lovak fogva, hanem emberek. — Csak is az arab pásztornépeknek Egyiptomba való be­törése után lesz itt a ló ismeretes s fordittatik attól kezdve harczi és közlekedési czélokra egyaránt. Az araboknál mind a ló, mind a teve kétségkívül sokkal előbb volt használatban, mint a föld minden többi né­peinél , valószínű­leg azonban csak lovagoltak rajtuk, mert a szekeret sokkal később vették alkalmazásba. A legrégibb görög történetírók egyike — Herodotus — azt írja például, hogy Xerxesnek egész táborában csak az arabok voltak az egyetlen nép, mely tevéken lova­golt. Más népek : scythák, médek, numidiaiak jóval előbb használják a lovat, de mindig csak lovaglásra, így tehát az emberi műveltség két főtényezője, melyeket mi alig gondolhatunk szétkülönözve, t. i. a szekér és ló — mint házi állat — teljesen függetlenek egymástól, egészen különböző időben és különböző né­peknek lettek sajátai, míg végre egymással örökre egye­sültek.

Next