Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-02-21 / 15. szám

Harmad évi folyam 15. szám. Péntek, február 21 Brassó, 1873. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastrofautcza 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegen­j minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. czi­tt politikai, közgazdászai és tár­sadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Márczius—deczember 5 fzt. — kr. Márczius — szeptember 3 „ 50 „ Márczius—juni . . . „ — „­­ Egy hóra .... — „ 50 „ A „Nemere“ egész tiszta jövedel­me a „székely nemzeti történet“ meg­írása jutalomdijára van szánva. A „Nemere“ szerkesztősége. Brassó, 1873. febr. 16-án.­­ (Vége.) Valami átokszerü dolog az, hogy a magyar ember mindig inkább hódol az idegen ajkúak előtt és inkább pártolja, tiszteli ezeket, mint a saját véréből való vért. Így van ez az életnek minden ágában és mindenütt, de különösen úgy van ez olyan helyeken, hol különböző nemzetiségek laknak együtt mint épen Brassóban. Min­den más nemzet inkább tudja magát emancipálni a má­­­­sok befolyása alól, mint a függetlenséggel fennen di­csekvő magyar és székely. — Pl. Brassóban a román ember elmegy magyar, román, szász ügyvédhez ha dolga van, úgyszintén még az önző szász is elmegy nemcsak szász, hanem román és magyar ügyvédhez; míg ellen­ben a magyar vagy magát magyarnak tartó örmény égbekiáltó véteknek tartaná, ha magyar vagy román és nem szász ügyvédet tisztelne meg bizalmával. És ez koránt sem puszta képzelődés, hanem valóságos tény, mit bármely perezben képesek vagyunk bebizonyíthatni, és a­melyet csak azért voltunk bátrak a t. szerkesztő úrnak felhozni, miszerint bebizonyítsuk, hogy a hirdet­­j Edényeknek a „Kr. Z.“-ba való iktatása nem annyira a törvényhatóságok és ügyvédektől függ, mint azon pu­blicumtól, mely szóval nagy barátja a hazafias és test­véries cselekedeteknek, áldozatoknak; de tettleg a „Kr. Z.“ és hívei anyagi érdekeinek adózik, mi által nagyon természetesen velünk épen annyi vagy aránylag több kárt okoz mint a mennyi hasznot túlfelöl bajt. És még többet is mondhatok a szerkesztő urnak. Láttam a legvérmesebb magyaroktól és örményektől magán hirdetményeket a „Kr. Z.“-ban, mely hirdetmé­nyeknek a „Nemere"' hírét sem halotta. — Már pedig egy ily magán hirdetménynél sem a törvényhatóság, sem az ügyvéd semmi befolyást nem gyakorolhatott az illetőre. Mi az oka tehát, hogy ez a magyar vagy ör­mény kereskedő mégis a „Kr. Z.“ viszi hirdetményét. Azon gyáva kicsinylése saját nemzeti tételünk, műkö­désünk és intézményeinknek, melynél fogva idegent majmolva idegenek rabjává sülyedünk. A­kik pedig ennyire sülyednek és saját vérüket annyira ignorálják, azok ne beszéljenek nekünk hazafias érzelmeikről és ne panaszkodjanak a szászok suprema fiájáról,a­midőn minden lépteik és tetteik által megczá­­folják, a­mit szóval hirdetnek. Saját publicumunk az, tisztelt szerkesztő úr, mely­nek tagjai minden krajczárt, melylyel rajtunk segíthet­nének a „Kr. Z.“ és hívei zsebébe hordják. Hiába nekünk sem hírlapunk sem emberünk nincs, a mely és a ki a mi kereskedőink és iparosaink ma­gas (?) igényeinek, várakozásának megfelelhetne! . . . xH­ y. Néhány megjegyzésünk van az előbbi czikkre. A hírlapi hirdetés üzleti dolog és határozottan ott és úgy kell történnie, hol és hogy legtöbb eredményt hoz létre. Ez rendesen akkor történik, időn a hirdetmény mi­nél többeknek jut tudomására azok közül, kik általán érdekelve vannak vagy lehetnek. Olyan hirdetéseknél tehát, melyek a helyi nem magyar közönséget illetik, magunk is azt tanácsoljuk hirdető atyánkfiainak, hogy azokat inkább a „Kr. Z.„-ban tegyék közzé. De már olyanoknál, melyek a brassói vagy vidéki magyarságot érdeklik, a hirdetők jól felfogott érdeke maga — min­den hazafiság és pártolástól eltekintve — azt kívánja, hogy közleményeiket a „Nemerédben is közzétegyék annál is inkább, mivel a „Nemere“ hirdetési díja olcsóbb mint a „Krönst. Ztg. “-é, miről bárki könnyen meggyő­ződhetik. Arra nézve pedig, hogy ügyködő testvéreink in­kább szász ügyvédeket szoktak megbízni, egyszerűen csak azt véljük, miszerint ennek oka nem az, mintha nem volnának megbízható, derék, ügyes, képzett és jártas magyar ügyvédeink, hanem mivel a felek talán tapasztalták, hogy: „könnyen üdvözöl, kinek Krisztus a barátja!“ Szerk. Magyar bálok Brassóban. „Brassói Carneval“ czim alatt a „M. P.“ 37. szá­mú tárczájában ezeket írja a brassói magyar bálokról. Január hó 26-án volt a magyar casinó bálja. Az ezt jelentő falragaszokon egy a testvériesült nem­zetek egyenlőségi eszméjét sértő nyomdahiba szemtelen­­kedett: a magyar hirdetésen ugyanis a belépti díj 1 frt. 30 krra volt szabva, a németen és románon pedig 1 frt. 50 krra. A hibát helyreigazították. (A belépti díj 1 frt. 50 kr. volt.) A magyar olvasó­ egylet bálja mindig nevezetes mozzanat helyi magyar társadalmi életünkben, mely, ugyszólva, az egylet szűk helyiségére szorult, s csak az éventei bálban szokott nyilvánosság elé jönni. Azért is ezen bál minden brassói magyarra nézve becsület­beli s minden casinótag s általán minden magyarba­rátra nézt méltányossági dolog. Valamikor ezen táncz­­mulatságot azon hitbe hozták, hogy publicuma igen pele­mele, de a tavaly igen díszes közönség gyűlt azon össze, s az idei is szép auspiciumokat nyújtott. Egy épen nem magasrendű nő vonakodott a bálba menni. „Kis­asszony mondom, igen szép közönségünk lesz.“ „Hal­lom, hogy vegyes lesz, nem megyek.“ „Nem megy, akkor kegyednek nem lesz igaza!“ És a bál teljesen sikerült. Minősége tökéletesen megfelelt a csinos fogalomnak. Igaz, hogy sokan hiányoztak, kiknek megjelenni illett volna. A casinó­­ helyiségei tulajdonosának családjából nem jelent meg senki. Rebesgetik, hogy a há­zi kisasszonyok elősze­retettel viseltetnének a „nyalka szép vitézek iránt." A huszár pedig nagyon international fogalom lett, s így közülök kevés jött a magyar bálba. A trics-tracs világ nem tudom miféle összefüggést találhatott e két meg nem jelenési tény közt. Én azt hiszem, ha volna valami a dologban, akkor épen megjelent volna mind­két fél — rendezvousra ! A testvériesült nemzetek pedig talán nem akar­ták megzavarni a bál tiszta magyar jellegét s igen gyé­ren képviseltették magukat. A románokat reprezen­tálta egyetlen román menyecske, ugyan csinos asszony, egész magyaros természetű, ki ugyan lelkesen járta a csárdást. A német — nem szász — párt képviselve volt elnöke , Herrmann Antal által, ki különben a „Ne­mere" szerkesztője és igen derék, buzgó magyar haza­fi. Német névvel jelent meg, de — szokása szerént — magyar ruhában, melyet egészben csak vagy haton lehetett látni. Ki a magyarok zászlóvivője volt az 1871-iki testvériesülési ünnepélyen, most — gondolom­­ mint rendező — frakkban pompázott, mit én nagyon is antigermanisatori demonstrationak tartok. A frak­kot ez idei farsangon száműzték Germania salonjaiból — ergo nekünk épen azért viselnünk kell. Bizonyára a frakk alatt is hőn dobogot minden hazafi szív, mi­dőn a helyőrség zenekara a „Szózat"-ot játszta a na­gyon szépen rendezett fűszértáncz közben, mely körül­mény ezt valódi fűszer tánczczá tette, mint a tánczrend­­ben hibásan volt megnevezve a cotillon. Nem vétek a krónikás hűség ellen, ha az általá­nos hangulatot mindvégig zavartalanul derültnek mon­dom, a­mi ily viszonyok közt nem is lehetett volna másképen. A díszes közönségből különösen megemlíten­­dők a honvéd- és huszárezredes. A szép és ízlete­sen öltözött hölgyeket registrálni igen hosszadalmas volna, a nővendégek teljes lajstromát kellene közölnöm. Legyen elég constatát­ora, hogy alkotmányos bálkirály­nőnek felséges báju Réthy Lajosnét nevezvén; de ma­gam is egy piczit republikánus lévén, és ezen bált a szépség valódi köztársaságának tekintvén, fentnevezett urhölgynek a bálelnöki czim­et megszavazom azon őszinte óhajjal, hogy azt még sokszor ily jogosan visel­hesse. — Február 1-én volt a református iskolák ja­vára bál a Nro. 1. termében. Ismét derék közön­séget volt alkalmunk látni, többnyire oly egyéneket kik a casinó bálján nem voltak jelen. Nagyon örven­dettünk azon jelenségen, hogy a brassói magyarságból kitelik két népes, csinos magyar bálnak tisztességes, de­rék, mivelt magyar közönsége. Míg a casinóbálban az intelligentia mellett túlsúlyban volt a kereskedők ele­me, addig a reformátusok bálján inkább volt képvi­selve az iparos osztály , csinosság és kedvesség által kitűnt a házi kisasszony, a helyi ref. lelkész fiatal leá­nya.­­ (Azt hogy a franczia négyeseket németül ve­zényelték, nem akarom elárulni.) A hadsereg­ tiszti kara és a szászok. A „Kr. Ztg.“ szíveskedett rövid értesítésünket a helyi tiszti kar múlt csütörtöki tánczestélyéről becses műelfordítására méltatni. Viszont udvariasságból mi is hozzászólunk 25. számának ez estélyröli hosszú tudósítá­­sához. A „Krönst. Ztg.“ a hölgy vendégek virágfüzérét összekötteti a helyi tiszti kar fekete-sárga szalagja által. Ez ellen sem nekünk sem a koszomnak — vél­jük — nincs kifogása. Abban is tökéletesen egyetértünk hogy ezen tánczestély testvériesülési ünnepély volt a katonaság és polgárság között ; hogy a hadsereg lova­glás és társas szelleme kapósul szolgál a két biroda­lom különféle nemzetiségei közt. De azt nem értjük, hogy miért hozza fel ezt a „Kr. Z.“; hogy miként kér­dezi épen­­ : mi okból nincs meg ezen testvéries­ szel­lem a népben is, mért ápoltatik nálunk az elkülönzött­­ség ? — Az utóbbi két kérdést eleget szellőztettük a test­vériesült nemzetiségek részéről a szász Separatismus el­lenében. Tudva van, hogy midőn a többi nemzetiségek a testvériség zászlója alá gyűltek, a szászok akkor is fentartották megközelíthetlen különállásukat. Ők száza­dokon át mint valami mágusok féltékenyen baglyoskod­­tak szellemi kincseik felett, melyek élvezetéből kizárták a velük lakókat (s ezt ők culturmissiónak hívják!) teljesen elszigetelve tartották magukat a társadalomban, úgymint az ipar és kereskedelem terén. Az előbbiben mindig szivélytelen, gyanakvók, az utóbbiban önzők, kajánok, irigyek voltak a többi nemzetiségek Lányá­ban. — És ezen rideg elkülönzöttséget tapasztalták had­­sergünk tisztjei is, — a jelenségek legalább arra mu­tatnak. Tudtunkkal ugyanis Brassóban még nem volt helyőrség, melynek tiszti kara vonzalmat érzett volna a városi szász elemhez. Ellenkezőleg majdnem általánosan idegenkednek azon utálatos viszonyoktól, ama gyűlö­letes kasztszellemből, mely abban uralg. (Azt a jellemző nyelvet már épen ki nem állhatják.) Nem vesznek részt

Next