Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-02-21 / 15. szám
Harmad évi folyam 15. szám. Péntek, február 21 Brassó, 1873. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastrofautcza 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegenj minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. czitt politikai, közgazdászai és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Márczius—deczember 5 fzt. — kr. Márczius — szeptember 3 „ 50 „ Márczius—juni . . . „ — „ Egy hóra .... — „ 50 „ A „Nemere“ egész tiszta jövedelme a „székely nemzeti történet“ megírása jutalomdijára van szánva. A „Nemere“ szerkesztősége. Brassó, 1873. febr. 16-án. (Vége.) Valami átokszerü dolog az, hogy a magyar ember mindig inkább hódol az idegen ajkúak előtt és inkább pártolja, tiszteli ezeket, mint a saját véréből való vért. Így van ez az életnek minden ágában és mindenütt, de különösen úgy van ez olyan helyeken, hol különböző nemzetiségek laknak együtt mint épen Brassóban. Minden más nemzet inkább tudja magát emancipálni a mások befolyása alól, mint a függetlenséggel fennen dicsekvő magyar és székely. — Pl. Brassóban a román ember elmegy magyar, román, szász ügyvédhez ha dolga van, úgyszintén még az önző szász is elmegy nemcsak szász, hanem román és magyar ügyvédhez; míg ellenben a magyar vagy magát magyarnak tartó örmény égbekiáltó véteknek tartaná, ha magyar vagy román és nem szász ügyvédet tisztelne meg bizalmával. És ez koránt sem puszta képzelődés, hanem valóságos tény, mit bármely perezben képesek vagyunk bebizonyíthatni, és amelyet csak azért voltunk bátrak a t. szerkesztő úrnak felhozni, miszerint bebizonyítsuk, hogy a hirdetj Edényeknek a „Kr. Z.“-ba való iktatása nem annyira a törvényhatóságok és ügyvédektől függ, mint azon publicumtól, mely szóval nagy barátja a hazafias és testvéries cselekedeteknek, áldozatoknak; de tettleg a „Kr. Z.“ és hívei anyagi érdekeinek adózik, mi által nagyon természetesen velünk épen annyi vagy aránylag több kárt okoz mint a mennyi hasznot túlfelöl bajt. És még többet is mondhatok a szerkesztő urnak. Láttam a legvérmesebb magyaroktól és örményektől magán hirdetményeket a „Kr. Z.“-ban, mely hirdetményeknek a „Nemere"' hírét sem halotta. — Már pedig egy ily magán hirdetménynél sem a törvényhatóság, sem az ügyvéd semmi befolyást nem gyakorolhatott az illetőre. Mi az oka tehát, hogy ez a magyar vagy örmény kereskedő mégis a „Kr. Z.“ viszi hirdetményét. Azon gyáva kicsinylése saját nemzeti tételünk, működésünk és intézményeinknek, melynél fogva idegent majmolva idegenek rabjává sülyedünk. Akik pedig ennyire sülyednek és saját vérüket annyira ignorálják, azok ne beszéljenek nekünk hazafias érzelmeikről és ne panaszkodjanak a szászok suprema fiájáról,amidőn minden lépteik és tetteik által megczáfolják, amit szóval hirdetnek. Saját publicumunk az, tisztelt szerkesztő úr, melynek tagjai minden krajczárt, melylyel rajtunk segíthetnének a „Kr. Z.“ és hívei zsebébe hordják. Hiába nekünk sem hírlapunk sem emberünk nincs, a mely és a ki a mi kereskedőink és iparosaink magas (?) igényeinek, várakozásának megfelelhetne! . . . xH y. Néhány megjegyzésünk van az előbbi czikkre. A hírlapi hirdetés üzleti dolog és határozottan ott és úgy kell történnie, hol és hogy legtöbb eredményt hoz létre. Ez rendesen akkor történik, időn a hirdetmény minél többeknek jut tudomására azok közül, kik általán érdekelve vannak vagy lehetnek. Olyan hirdetéseknél tehát, melyek a helyi nem magyar közönséget illetik, magunk is azt tanácsoljuk hirdető atyánkfiainak, hogy azokat inkább a „Kr. Z.„-ban tegyék közzé. De már olyanoknál, melyek a brassói vagy vidéki magyarságot érdeklik, a hirdetők jól felfogott érdeke maga — minden hazafiság és pártolástól eltekintve — azt kívánja, hogy közleményeiket a „Nemerédben is közzétegyék annál is inkább, mivel a „Nemere“ hirdetési díja olcsóbb mint a „Krönst. Ztg. “-é, miről bárki könnyen meggyőződhetik. Arra nézve pedig, hogy ügyködő testvéreink inkább szász ügyvédeket szoktak megbízni, egyszerűen csak azt véljük, miszerint ennek oka nem az, mintha nem volnának megbízható, derék, ügyes, képzett és jártas magyar ügyvédeink, hanem mivel a felek talán tapasztalták, hogy: „könnyen üdvözöl, kinek Krisztus a barátja!“ Szerk. Magyar bálok Brassóban. „Brassói Carneval“ czim alatt a „M. P.“ 37. számú tárczájában ezeket írja a brassói magyar bálokról. Január hó 26-án volt a magyar casinó bálja. Az ezt jelentő falragaszokon egy a testvériesült nemzetek egyenlőségi eszméjét sértő nyomdahiba szemtelenkedett: a magyar hirdetésen ugyanis a belépti díj 1 frt. 30 krra volt szabva, a németen és románon pedig 1 frt. 50 krra. A hibát helyreigazították. (A belépti díj 1 frt. 50 kr. volt.) A magyar olvasó egylet bálja mindig nevezetes mozzanat helyi magyar társadalmi életünkben, mely, ugyszólva, az egylet szűk helyiségére szorult, s csak az éventei bálban szokott nyilvánosság elé jönni. Azért is ezen bál minden brassói magyarra nézve becsületbeli s minden casinótag s általán minden magyarbarátra nézt méltányossági dolog. Valamikor ezen tánczmulatságot azon hitbe hozták, hogy publicuma igen pelemele, de a tavaly igen díszes közönség gyűlt azon össze, s az idei is szép auspiciumokat nyújtott. Egy épen nem magasrendű nő vonakodott a bálba menni. „Kisasszony mondom, igen szép közönségünk lesz.“ „Hallom, hogy vegyes lesz, nem megyek.“ „Nem megy, akkor kegyednek nem lesz igaza!“ És a bál teljesen sikerült. Minősége tökéletesen megfelelt a csinos fogalomnak. Igaz, hogy sokan hiányoztak, kiknek megjelenni illett volna. A casinó helyiségei tulajdonosának családjából nem jelent meg senki. Rebesgetik, hogy a házi kisasszonyok előszeretettel viseltetnének a „nyalka szép vitézek iránt." A huszár pedig nagyon international fogalom lett, s így közülök kevés jött a magyar bálba. A trics-tracs világ nem tudom miféle összefüggést találhatott e két meg nem jelenési tény közt. Én azt hiszem, ha volna valami a dologban, akkor épen megjelent volna mindkét fél — rendezvousra ! A testvériesült nemzetek pedig talán nem akarták megzavarni a bál tiszta magyar jellegét s igen gyéren képviseltették magukat. A románokat reprezentálta egyetlen román menyecske, ugyan csinos asszony, egész magyaros természetű, ki ugyan lelkesen járta a csárdást. A német — nem szász — párt képviselve volt elnöke , Herrmann Antal által, ki különben a „Nemere" szerkesztője és igen derék, buzgó magyar hazafi. Német névvel jelent meg, de — szokása szerént — magyar ruhában, melyet egészben csak vagy haton lehetett látni. Ki a magyarok zászlóvivője volt az 1871-iki testvériesülési ünnepélyen, most — gondolom mint rendező — frakkban pompázott, mit én nagyon is antigermanisatori demonstrationak tartok. A frakkot ez idei farsangon száműzték Germania salonjaiból — ergo nekünk épen azért viselnünk kell. Bizonyára a frakk alatt is hőn dobogot minden hazafi szív, midőn a helyőrség zenekara a „Szózat"-ot játszta a nagyon szépen rendezett fűszértáncz közben, mely körülmény ezt valódi fűszer tánczczá tette, mint a tánczrendben hibásan volt megnevezve a cotillon. Nem vétek a krónikás hűség ellen, ha az általános hangulatot mindvégig zavartalanul derültnek mondom, ami ily viszonyok közt nem is lehetett volna másképen. A díszes közönségből különösen megemlítendők a honvéd- és huszárezredes. A szép és ízletesen öltözött hölgyeket registrálni igen hosszadalmas volna, a nővendégek teljes lajstromát kellene közölnöm. Legyen elég constatátora, hogy alkotmányos bálkirálynőnek felséges báju Réthy Lajosnét nevezvén; de magam is egy piczit republikánus lévén, és ezen bált a szépség valódi köztársaságának tekintvén, fentnevezett urhölgynek a bálelnöki czimet megszavazom azon őszinte óhajjal, hogy azt még sokszor ily jogosan viselhesse. — Február 1-én volt a református iskolák javára bál a Nro. 1. termében. Ismét derék közönséget volt alkalmunk látni, többnyire oly egyéneket kik a casinó bálján nem voltak jelen. Nagyon örvendettünk azon jelenségen, hogy a brassói magyarságból kitelik két népes, csinos magyar bálnak tisztességes, derék, mivelt magyar közönsége. Míg a casinóbálban az intelligentia mellett túlsúlyban volt a kereskedők eleme, addig a reformátusok bálján inkább volt képviselve az iparos osztály , csinosság és kedvesség által kitűnt a házi kisasszony, a helyi ref. lelkész fiatal leánya. (Azt hogy a franczia négyeseket németül vezényelték, nem akarom elárulni.) A hadsereg tiszti kara és a szászok. A „Kr. Ztg.“ szíveskedett rövid értesítésünket a helyi tiszti kar múlt csütörtöki tánczestélyéről becses műelfordítására méltatni. Viszont udvariasságból mi is hozzászólunk 25. számának ez estélyröli hosszú tudósításához. A „Krönst. Ztg.“ a hölgy vendégek virágfüzérét összekötteti a helyi tiszti kar fekete-sárga szalagja által. Ez ellen sem nekünk sem a koszomnak — véljük — nincs kifogása. Abban is tökéletesen egyetértünk hogy ezen tánczestély testvériesülési ünnepély volt a katonaság és polgárság között ; hogy a hadsereg lovaglás és társas szelleme kapósul szolgál a két birodalom különféle nemzetiségei közt. De azt nem értjük, hogy miért hozza fel ezt a „Kr. Z.“; hogy miként kérdezi épen : mi okból nincs meg ezen testvéries szellem a népben is, mért ápoltatik nálunk az elkülönzöttség ? — Az utóbbi két kérdést eleget szellőztettük a testvériesült nemzetiségek részéről a szász Separatismus ellenében. Tudva van, hogy midőn a többi nemzetiségek a testvériség zászlója alá gyűltek, a szászok akkor is fentartották megközelíthetlen különállásukat. Ők századokon át mint valami mágusok féltékenyen baglyoskodtak szellemi kincseik felett, melyek élvezetéből kizárták a velük lakókat (s ezt ők culturmissiónak hívják!) teljesen elszigetelve tartották magukat a társadalomban, úgymint az ipar és kereskedelem terén. Az előbbiben mindig szivélytelen, gyanakvók, az utóbbiban önzők, kajánok, irigyek voltak a többi nemzetiségek Lányában. — És ezen rideg elkülönzöttséget tapasztalták hadsergünk tisztjei is, — a jelenségek legalább arra mutatnak. Tudtunkkal ugyanis Brassóban még nem volt helyőrség, melynek tiszti kara vonzalmat érzett volna a városi szász elemhez. Ellenkezőleg majdnem általánosan idegenkednek azon utálatos viszonyoktól, ama gyűlöletes kasztszellemből, mely abban uralg. (Azt a jellemző nyelvet már épen ki nem állhatják.) Nem vesznek részt