Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-05-26 / 42. szám
42. szám. Szerkesztőségi iroda: Főpiacz, Jakots Áronféle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Po 11ák Mór könyvnyomdája, hová a hirdetések és előézetési pénzek bémentesen intézendők. Sepsi-Szentgyörgy, Szerda, 1875. május 26._________Ötödik évfolyam. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr. Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsőrért, vagy annak helyéért 0 kr. Bélyegért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Még egyszer a székely kivándorlás. Budapest, máj. 21. Ép e napokban a Székelyföldön tett rövid kirándulásom — elég anyagot adott arra, hogy ismét és ismét fölvegyem a fonalat, melyet nem szűnök meg s nem szűnhet meg így hírlapíró sem folytatni a székely kivándorlás dolgában. Oly dolog ez, mely a nemzet együttes és összes érzetével kell, hogy behatóan gondolkodás és cselekvés tárgya legyen. De a vész maga, mely a székelyeknek Oláhországba való kivándorlásában rejlik, igen messzevágó, a haza és a magyar nemzeti erő észrevétlen, de mind ijesztőbb és ijesztőbb mérvű kárára és pusztulására vezet. Az a faj, mely évszázadokon keresztül a magas béretek által övedzett virágos völgyeken oly szívós kitartással, oly erős ragaszkodással, oly bámulatos erénnyel és tisztasággal tartotta fenn életét, tartotta fenn faját és tartotta fenn a tiszta és nemes magyar szellemet — most már kezd senyvedni, a feszíték kipattant, az összetartás lohad, a nép pusztul és fut. Szólunk, a meggyőződés igaz, a honszeretet meleg s ez igazán tiszta magyar faj iránti határtalan lelkesedés nemes hevével. Valóban keserüséggel telünk el mindannyiszor, midőn a Székelyföldre gondolunk. Mit tett e nép, mi volt e nép s mi a székely a magyar nemzetnek ? Hol van az Alföld legtősgyökeresebb vidékén hely, mely oly megfertőztetlenül őrizte meg azt a magyaros jellemet, azt a magyar érzületet és általában azt a magyarságot, mely dicső elődeink Atilla és az Árpádok hősi népéről, most már csak legendákban él az elcsenevészedett utódok ajkain — hol van e hely, mely csak a megközelíthetőleg is tartotta fenn belsejében és életében e nemzeti kinyomatokat, ha nem Székelyföldön ?! „Menjetek és lássátok!“ mondjuk mi is a bibliával. Menjetek és tanuljátok ismerni a székelyt, becsülni erényét, lelkesedni vele a nemzeti szellemért, a magyar hazáért, keressétek föl nyelvében is s meglátjátok, tapasztalni fogjátok, hogy e nép nyelve is még tiszta és romlatlan, hogy magyaros és eredeti, hogy gazdag és találó Mennyire kellett volna, mennyire megérdemlette volna a székely nép, hogy melegebb gondozásban, hogy rá irányzott figyelemben részesíttessék — azt a tapasztalatok folytán majd csak későbben fogják belátni az államférfiak. Csakhogy akkor még késő ne legyen! Mert most már úgy állanak a dolgok, hogy egyes községekből egész tömegek vándorolnak ki Oláhországba. Úgy állanak a dolgok, hogy maholnap az emberek csak elvétve lesznek találhatók, a lakások, házak pusztákká, üresekké válnak — s nemsokára az elhagyott lakokat idegenek fogják benépesiteni. Hisz hány család ment már ki pereputtyostól, hány lak lett üresen hagyva, vagy potom áron eladva? — Aki nem hiszi, tessék megtudakolni és meg fogja kapni a szomorú megerősítést. Különösen az árvák hagyják el nagy mérvben az országot és elhagyják úgy, hogy vissza többé ne jőjenek. Mit vesztünk mi, mit veszt bennük a magyar haza, azt nem szükség latolgatni. Még egyszer szomorú oldalát mutatjuk be a dolognak s ez az, hogy székely leányaink, e tiszta vérek — alacsony kereskedés és üzérkedés tárgyai lesznek, hitvány emberek által megbecstelenitve elfajzanak s mint ocsmány betegségek szenvedői — s igy használhatatlanok — akkor az utolsó harapás kenyér befalására viszszatérnek hazájukba, melyből kimenve csak szégyent, és nyomort, csak szenvedést és betegséget szerezhettek maguknak. Íme a kép csak röviden vázolva, mely vérlázító és hajmeresztő. Tegyünk már valamit! Gyökeres orvoslást most a kormánytól nem várhatunk, de melegen ajánljuk figyelmébe. Azonban a baj nagymérvben harapódzik, és sürgős segélyt igényel, kell tehát valami módot találni, melylyel bár némileg e kivándorlás mind nagyobb és nagyobb mérveket öltő veszélye meggátoltassák. A kormánynak figyelmébe ajánljuk azt az eszközt, amelyet ily körülmények közt — addig is míg a mélyen fekvő bajok orvoslására idő és alkalom lesz — használni kell. Tiltsa el ugyanis az útlevelek osztogatását. Tegyen kemény intézkedéseket a kivándorlás ellen. A határnál állíttasson erős őrséget, hogy ne mehessen ki e nép, hogy ne pusztuljon el a Székelyföld, hogy ne gyengüljön a magyar nemzet, hogy ne átkozzák meg a késő utódok és tán már a mostani székelyek is a nemzetet. A baj nehéz, a vész káros, mi nem kivárniuk egyebet, mint hogy fogják fel annak nagyságát — a segélyt bizonyára öntudatuk, lelkiismeretük és hazafias kötelességük parancsolni fogja! V Molnár Lajos. * Szentiványi Gyula ur kineveztetett Háromszék főkirálybirájává. A legfelsőbb kézirat igy szól: Magyar belügyminiszterem előterjesztésére Szentiványi Gyula, kolozsvári törvényszéki birót, Háromszék főkirlybirájává, és Bereczk, Illyefalva, Kézdi-Vásárhely és Sepsi-Szentgyörgy városok főispánjává kinevezem Kelt Mécsben, 1875. évi május hó 19-én. Ferencz József, s k. Tisza Kálmán. Nyilatkozat. A „Magyar Polgár“ 20-ik számában a „Hirharang“ rovatban megjelent közleményre nézve hazafi kötelességemnek tartom Háromszéken ismeretes politikai elveim érdekében nyilvánosságra hozni — hogy azt hiszem azon tendentiosus czikk, mely képviselőjelöltségre vonatkozik — inkább kortessel — mint komoly nyilatkozat, mert semminemű politikai hatalmi állás — avagy főispánság eddigi elveimet, pártállásomat meg nem változtatta. Végre a főispánság kérdése is megoldatván — és a párttusák is megszűnvén — a további alaptalan méltatlankodások beállítását a „M. P.“ t. szerkesztőjének loyalitásától reméltem. Dánok, 1875. május 22-én. Lázár Mihály: Román lapszemle. A „Trompette Carpatilor“ következőleg ir. Öt év előtt, a Bratianu-kormány utolsó korszakában egy fiatal orvosnövendék Dragescu Tarinból forma szerinti nyomtatott íveken fegyverfogásra hívta föl az erdélyi románokat. Ugyanezen Dragescu — most már romániai orvostudor a csernovitzi jubileum alkalmából egy kisoláhországi „Oltenia“ czimű lapban a következő czikket írja, melyet a „Tr.“ is átvett: „Bukovina elraboltatása. A bukovinai jövevények egy emléket akarnak Cernovitzban felállítni, mely által egy jogtalan és otromba tény emlékét kívánják megörökitni, egy tényét, mely ma Ausztria homlokára a hitszegés kitörölhetlen bélyegét nyomja. Ez: Bukovinának Moldvától árulás utjáni elszakitása s Ausztriához kapcsoltatása. Valamely győzelem folytán létesült-e e törvénytelenség? Ontatott-e osztrák vér Bukovina meghódításáért? Nem! A szép Bukovina leszakittatott az anyahaza kebeléről — alattomosan, — az éj sötétében s elválasztatott brigántik módjára. A barbár félhold s a zsarnok kétfejü sas szövetkezvén, követték el a törvénytelenséget, melyet sem isten, sem a románok, sem a történelem nem fognak megbocsátni! Ily törvénytelenséget akarnak megörökitni a bukovinai jövevények, — ennek megünneplésére hívták meg Ferencz Józsefet. Mit tett a hatalmas Ausztria Bukovináért 1775. óta a mai napig? Javította tán a nép sorsát? Emelt-e iskolákat? Terjesztette-e a közmivelődést? Boldogította-e a románokat? Nem! Mit tett tehát? A románok nyakára küldte a németeket, a zsidókat s a rutheneket, terjesztette a gerimanismust és judaismust, hirdette a megvesztegetést és erkölcstelenséget, — művelte a szolgaiságot és elnemzetlenitést_ inte a sokat dicsért czivilizatió! Mindenütt németesítés, még a román pénzen épült iskolákban is. Egy század óta Ausztria semmi jót sem tett a románokért; ellenkezőleg: üldözte őket, elnyomta s minden pokoli mesterségét elővette, hogy őket elnémetesitse. Ez az ő érdeme ! Hitszegő Ausztria — meddig!? Hála a román nép életereje s jó érzelmének, ő mégis román maradt! inleguiunazni akarja emberséges munkáját — egy román ország fővárosában a német egyetem megnyitásával — s egy oly emlék felállításával, mely — ha a románokra nézve túlzás, Ausztriára nézve egy hitszegési szentfolt. Ezáltal szentesítettetik a modern jogelvek, — a század dicsőségének , nép legitimitásának — lábbal tiprása. A jog és szabadság Ausztriában soha sem találtak menhelyet, — az a tehetetlen és ragadozó kétfejű sas pedig sok vért nyelt és — sok átkot halmozott fejére. A czivilizatió és demokratia nagy előhaladást tettek — egyedül Ausztria maradt az, ami volt. A bukovinai románok Ausztriától — mit sem várhatnak ! Egyesüljenek, — tanulmányozzanak és— — harczoljanak! A végzetes nap, melyen ez emlék lelepleztetik — a románokra nézve egy gyásznap leend. Az napon városok és falvakban minden harang huzassék meg s hivja a híveket imádkozni. Minden román gyászruhában menjen templomba s imádkozzék a meghalt Glika fejedelemért, ki hazafiságának áldozatul esett. Egyesülve gondolat s értelemben emlékezzék a múlt dicsőségéről s imádkozzék az anyahaza boldogságáért s Bukovina megmentéséért, s határozza el magát egy szent harezrag jogainak visszaszerzéséért. A nagy és szent Istvánnak hamvai föllázadnának sírjukban, ha a románok részt vennének Ausztria ünnepélyén! S azon románok a kik e reánk nézve túlzott ünnepélyben részt veenének, hazaárulók lesznek! Isten mentse meg Bukovinát! Dr. D r a g e s c u.“ Az „Orientul Latin“ a nagyszebeni értekezletről következőleg ir: Előrebocsátja, hogy azon értekezlet eredményétől függ azoknak — kik ily jelenetek létrehozásában fáradoztak — nemcsak bölcsességek, vagy oktalanságok, hanem becsületök, vagy becstelenségük s függ a kolozsvári klub nemzeti erkölcsisége. Ezen értekezlet eredményét — az erdélyi román nép helyesebben — a szabadság mezején megállapított s 1869-ben Szerdahelyit s 1872-ben Gyula Fehérvártt megerősített elvekkel szemben előre meg tudja határozni. Hogy ezt tehesse, megjelöli annak természetét eként. Ezen értekezlet nélkülözni fogja mindazon kellékeket, melyekkel az erdélyi román nép értekezletének beirása kell: 1-se. Mert a felhívás román pártokat említ, melyek nincsenek s soha nem is léteztek. 2. Nélkülöz minden alkotási alapot. 3. Hiányzik abból még a képviselet alkotásának alakja is, — jelleme homályos, határozatlan, tág s az élőlényeknek ellentmondó. Azért azon értekezlet — egy minden alak és alapot nélkülöző helyi összejövetel lehet. Most már az eredmény semmi. Mert, ha az értekezlet az erdélyi románok eddigi elvei s programmjától eltérő határozatot hoz, annyi kárt okoz, hogy a választók felfogásában zavart, a nép erőiben pedig meghasonlást idéz elő: ha megmarad az előbbi Programm mellett: ez csak ismétlés s mint ilyen — felesleges. A brassói „Gaz. Tr.” is a passivitás mellett kardoskodik. A ne-emancipatió kérdéséhez. ii. (Folytatás.) Meg van elégedve magával s becsületes munkája öntudatában sokkal boldogabb érzettel hajtja fejét a nap fáradalmai utáni imájára, mint itt Európában tehetné. Nálunk az úgynevezett magasabb felfogás szerint nem is ember — hacsak más után nagy fáradsággal be nem bizonyítja — az, ki legalább a szabályszerű 8 gymnasiumot ki nem tanulta, a közönséges