Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-05-26 / 42. szám

42. szám. Szerkesztőségi iroda: Főpiacz, Jakots Áron­­féle ház, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­nyek küldendők. Kiadó-h­ivatal: P­o 11­á­k Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előézetési pénzek bém­en­tesen intézendők. Sepsi-Szentgyörgy, Szerda, 1875. május 26._________Ötödik­ évfolyam. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr. Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petits­őrért, vagy annak helyéért 0 kr. Bélyegért külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Még egyszer a székely kivándorlás. Budapest, máj. 21. Ép e napokban a Székelyföldön tett rövid kirándulásom — elég anyagot adott arra, hogy ismét és ismét fölvegyem a fonalat, melyet nem szű­nök meg s nem szűnhet meg így hírlapíró sem folytatni a székely kivándorlás dolgában. Oly dolog ez, mely a nemzet együttes és összes érzetével kell, hogy behatóan gondolko­dás és cselekvés tárgya legyen. De a vész maga, mely a székelyeknek Oláhországba való kivándorlásában rejlik, igen messzevágó, a haza és a magyar nemzeti erő észrevétlen, de mind ijesztőbb és ijesztőbb mérvű kárára és pusztulására vezet. Az a faj, mely évszázadokon keresztül a magas béretek által övedzett virágos völgyeken oly szívós kitartással, oly erős ragaszkodással, oly bámulatos erénnyel és tisztasággal tartotta fenn életét, tartotta fenn faját és tartotta fenn a tiszta és nemes magyar szellemet — most már kezd senyvedni, a feszíték kipattant, az össze­tartás lohad, a nép pusztul és fut. Szólunk, a meggyőződés igaz, a honszere­­tet meleg s ez igazán tiszta magyar faj iránti határtalan lelkesedés nemes hevével. Valóban keserüséggel telünk el mindannyi­szor, midőn a Székelyföldre gondolunk. Mit tett e nép, mi volt e nép s mi a szé­kely a magyar nemzetnek ? Hol van az Alföld legtősgyökeresebb vidé­kén hely, mely oly megfertőztetlenül őrizte meg azt a magyaros jellemet, azt a magyar érzületet és általában azt a magyarságot, mely dicső elődeink Atilla és az Árpádok hősi népéről, most már csak legendákban él az elcsenevészedett utódok ajkain — hol van e hely, mely csak a megkö­­zelíthetőleg is tartotta fenn belsejében és életé­ben e nemzeti kinyomatokat, ha nem Székely­­földön ?! „Menjetek és lássátok!“ mondjuk mi is a bibliával. Menjetek és tanuljátok ismerni a szé­kelyt, becsülni erényét, lelkesedni vele a nem­zeti szellemért, a magyar hazáért, keressétek föl nyelvében is s meglátjátok, tapasztalni fogjátok, hogy e nép nyelve is még tiszta és romlatlan, hogy magyaros és eredeti, hogy gazdag és találó Mennyire kellett volna, mennyire megér­­demlette volna a székely nép, hogy melegebb gondozásban, hogy rá irányzott figyelemben ré­­szesíttessék — azt a tapasztalatok folytán majd csak későbben fogják belátni az államférfiak. Csakhogy akkor még késő ne legyen! Mert most már úgy állanak a dolgok, hogy egyes községekből egész tömegek vándorolnak ki Oláhországba. Úgy állanak a dolgok, hogy maholnap az emberek csak elvétve lesznek találhatók, a la­kások, házak pusztákká, üresekké válnak — s nemsokára az elhagyott lakokat idegenek fogják benépesiteni. Hisz hány család ment már ki pereputtyos­tól, hány lak lett üresen hagyva, vagy potom áron eladva? — Aki nem hiszi, tessék meg­tudakolni és meg fogja kapni a szomorú meg­erősítést. Különösen az árvák hagyják el nagy mérvben az országot és elhagyják úgy, hogy vissza többé ne jőjenek. Mit vesztünk mi, mit veszt bennük a magyar haza, azt nem szük­ség latolgatni. Még egyszer szomorú oldalát mutatjuk be a dolognak s ez az, hogy székely leányaink, e tiszta vérek — alacsony kereskedés és üzérke­dés tárgyai lesznek, hitvány emberek által meg­­becstelenitve elfajzanak s mint ocsmány beteg­ségek szenvedői — s igy használhatatlanok — akkor az utolsó harapás kenyér befalására visz­­szatérnek hazájukba, melyből kimenve csak szé­gyent, és nyomort, csak szenvedést és betegsé­get szerezhettek maguknak. Íme a kép csak röviden vázolva, mely vér­­lázító és hajmeresztő. Tegyünk már valamit! Gyökeres orvoslást most a kormánytól nem várhatunk, de mele­gen ajánljuk figyelmébe. Azonban a baj nagy­mérvben harapódzik, és sürgős segélyt igényel, kell tehát valami módot találni, melylyel bár némileg e kivándorlás mind nagyobb és nagyobb mérveket öltő veszélye meggátoltassák. A kormánynak figyelmébe ajánljuk azt az eszközt, amelyet ily körülmények közt — addig is míg a mélyen fekvő bajok orvoslására idő és alkalom lesz — használni kell. Tiltsa el ugyanis az útlevelek osztogatását. Te­gyen kemény intézkedéseket a kivándorlás ellen. A határnál állíttasson erős őrséget, hogy ne mehessen ki e nép, hogy ne pusztuljon el a Székelyföld, hogy ne gyengüljön a magyar nemzet, hogy ne át­kozzák meg a késő utódok és tán már a mostani székelyek is a nemzetet. A baj nehéz, a vész káros, mi nem kivá­rniuk egyebet, mint hogy fogják fel annak nagy­ságát — a segélyt bizonyára öntudatuk, lelkiis­meretük és hazafias kötelességük parancsolni fogja! V Molnár Lajos. * Szen­tiványi Gyula ur kineveztetett Há­romszék főkirálybirájává. A legfelsőbb kézirat igy szól: Magyar belügyminiszterem előterjesz­tésére Szentiványi Gyula, kolozsvári törvény­­széki birót, Háromszék főkirlybirájává, és Be­­reczk, Illyefalva, Kézdi-Vásárhely és Sepsi-Szent­­györgy városok főispánjává kinevezem Kelt Mécsben, 1875. évi május hó 19-én. Ferencz József, s k. Tisza Kálmán. Nyilatkozat. A „Magyar Polgár“ 20-ik számában a „Hirharang“ rovatban megjelent közleményre nézve hazafi kötelességemnek tartom Háromszé­ken ismeretes politikai elveim érdekében nyil­vánosságra hozni — hogy azt hiszem azon ten­­dentiosus czikk, mely képviselő­jelöltségre vo­natkozik — inkább kortes­­sel — mint komoly nyilatkozat, mert semminemű politikai hatalmi állás — avagy főispánság eddigi elveimet, párt­állásomat meg nem változtatta. Végre a főispánság kérdése is megoldatván — és a párttusák is megszűnvén — a további alaptalan m­éltatlankodások beállítását a „M. P.“ t. szerkesztőjének loyalitásától reméltem. D­á­­­n­o­k, 1875. május 22-én. Lázár Mihály: Román lapszemle. A „Trompette Carpatilor“ következőleg ir. Öt év előtt, a Bratianu-kormány utolsó korszakában egy fiatal orvosnövendék Dragescu Tarinból for­ma szerinti nyomtatott íveken fegyverfogásra hívta föl az erdélyi románokat. Ugyan­ezen Dragescu — most már romá­niai orvostudor a csernovitzi jubileum alkalmából egy kisoláhországi „Oltenia“ czimű­ lapban a következő czikket írja, melyet a „Tr.“ is átvett: „Bukovina elraboltatása. A bukovinai jövevények egy emléket akarnak Cernovitzban felállítni, mely által egy jogtalan és ot­romba tény emlékét kívánják megörökitni, egy tényét, mely ma Ausztria homlokára a h­itszegés kitörölhetlen bélyegét nyomja. Ez: Bukovinának Moldvától árulás utjáni elsza­­kitása s Ausztriához kapcsoltatása. Valamely győzelem folytán létesült-e e törvénytelenség? Ontatott-e osz­trák vér Bukovina meghódításáért? Nem! A szép Bu­kovina leszakittatott az anyahaza kebeléről — alatto­mosan, — az éj sötétében s elválasztatott brigántik módjára. A barbár félhold s a zsarnok kétfejü sas szövet­kezvén, követték el a törvénytelenséget, melyet sem isten, sem a románok, sem a történelem nem fognak megbocsátni! Ily törvénytelenséget akarnak megörökitni a­ bu­kovinai jövevények, — ennek megünneplésére hívták meg Ferencz Józsefet. Mit tett a hatalmas Ausztria Bukovináért 1775. óta a mai napig? Javította tán a nép sorsát? Emelt-e iskolákat? Terjesztette-e a közmivelődést? Boldogí­­totta-e a románokat? Nem! Mit tett tehát? A románok nyakára küldte a németeket, a zsi­dókat s a rutheneket, terjesztette a gerimanismust és judaismust, hirdette a megvesztegetést és erkölcstelen­séget, — művelte a szolgaiságot és elnemzetlenitést_ inte a sokat dicsért czivilizatió! Mindenütt németesí­tés, még a román pénzen épült iskolákban is. Egy szá­zad óta Ausztria semmi­ jót sem tett a románokért; ellenkezőleg: üldözte őket, elnyomta s minden po­koli mesterségét elővette, hogy őket elnémetesitse. Ez az ő érdeme ! Hitszegő Ausztria — meddig!? Hála a román nép életereje s jó érzelmének, ő mégis román maradt! inleg­uiunazni akarja emberséges munkáját — egy román ország fővárosá­­ban a német egyetem megnyitásával — s egy oly em­lék felállításával, mely — ha a románokra nézve túl­zás, Ausztriára nézve egy hitszegési szentfolt. Ezál­tal szentesítettetik a modern jogelvek, — a század dicsőségének , nép legitimitásának — lábbal tiprása. A jog és szabadság Ausztriában soha sem találtak men­helyet, — az a tehetetlen és ragadozó kétfejű sas pedig sok vért nyelt és — sok átkot halmozott fejére. A czivilizatió és dem­okratia nagy előhaladást tettek — egyedül Ausztria maradt az, ami volt. A bukovinai románok Ausztriától — mit sem várhatnak ! Egyesüljenek, — tanulmányozzanak és­­— — harczoljanak! A végzetes nap, melyen ez emlék lelepleztetik — a románokra nézve egy gyásznap leend. Az napon városok és falvakban minden harang huzassék meg s hivja a híveket imádkozni. Minden román gyászru­­hában menjen templomba s imádkozzék a meghalt Glika fejedelemért, ki hazafiságának áldozatul esett. Egyesülve gondolat s értelemben emlékezzék a múlt dicsőségéről s imádkozzék az anyahaza boldogságáért s Bukovina megmentéséért, s határozza el magát egy szent harezra­g jogainak visszaszerzéséért. A nagy és szent Istvánnak hamvai föllázadnának sírjukban, ha a románok részt vennének Ausztria ün­nepélyén! S azon románok a kik e reánk nézve túlzott ünnepélyben részt veenének, hazaárulók lesznek! Isten mentse meg Bukovinát! Dr. D r a g e s c u.“ Az „Orientul Latin“ a nagy­szebeni értekezletről következőleg ir: Előrebocsátja, hogy azon értekezlet eredményétől függ azoknak — kik ily jelenetek létre­hozásában fáradoztak — nemcsak bölcsességek, vagy oktalanságok, hanem becsületök, vagy becstelenségük s függ a kolozsvári klub nemzeti erkölcsisége. Ezen értekezlet eredményét — az erdélyi román nép helyesebben — a szabadság mezején megállapított s 1869-ben Szerdahelyit s 1872-ben Gyula Fehérvártt megerősített elvekkel szemben előre meg tudja hatá­rozni. Hogy ezt tehesse, megjelöli annak természetét eként. Ezen értekezlet nélkülözni fogja mindazon kel­lékeket, melyekkel az erdélyi román nép értekezleté­nek beirása kell: 1-se. Mert a felhívás román pártokat említ, me­lyek nincsenek s soha nem is léteztek. 2. Nélkülöz minden alkotási alapot. 3. Hiányzik abból még a képviselet alkotásának alakja is, — jelleme homályos, határozatlan, tág s az élőlényeknek ellentmondó. Azért azon értekezlet — egy minden alak és alapot nélkülöző helyi összejöve­tel lehet. Most már az eredmény semmi. Mert, ha az ér­tekezlet az erdélyi románok eddigi elvei s programm­­jától eltérő határozatot hoz, annyi kárt okoz, hogy a választók felfogásában zavart, a nép erőiben pedig meghasonlást idéz elő: ha megmarad az előbbi Prog­ramm mellett: ez csak ismétlés s mint ilyen — fe­lesleges. A brassói „Gaz. Tr.” is a passivitás mellett kar­doskodik. A ne-emancipatió kérdéséhez. ii. (Folytatás.) Meg van elégedve magával s becsületes munkája öntudatában sokkal boldogabb érzettel hajtja fejét a nap fáradalmai után­i imájára, mint itt Európában te­hetné. Nálunk az úgynevezett magasabb felfogás sze­rint nem is ember — hacsak más után nagy fáradság­gal be nem bizonyítja — az, ki legalább a szabály­­szerű 8 gymnasiumot ki nem tanulta, a közönséges

Next