Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-11-08 / 93. szám

tarthatunk Szerbiával. De ez oly sajnos kényszerűség melyet csak fájlalnunk lehet, és melyben nem volna szabad elfelednünk a méltányosságnak hangját és kö­vetelményeit. Kossuth csak rászallani tudja azt a dur­va, sértegető hangot, melyet a magyar sajtó egy része használ a szerbek irányában. Ez a leghelytelenebb eljárás, melyet csak követhetünk. Nagy sérelmek alatt a népek fölemelkednek és kiengesztelésre lesznek haj­landók, de az apró tűszulások vérig keserítik őket és azokat nem feledik soha. . . . Kossuth szerint az egyenes izgatás a háborúra nincsen helyén, mert a háborúra nem oly egyszerű dolog. A háború mindig a szövetségesek, az európai hatalmak viszonyának kérdése, melyet ő, Kossuth „ki a diplomácziának titkaiba nincsen beavatva“, el nem dönthet. Nagy kérdés, mily magatartást fog tanú­sítani Németország, mely ha véd- és daczszövetségre lép Oroszországgal, az osztrák-magyar monarchiára nézve minden háborús vállalkozás a legvégzetesebb koc­kavetés fogna lenni. (3 megvallja, a maga szem­pontjából, mely Magyarországnak teljes függetlenségét tű­zte ki czéljául, ő a tökéletes neutralitást óhajtaná. Magyarország függetlenségi ügyére nézve ő az orosz ellen folytatott háborútól semmi kedvező eredményt nem várhat. De egészen máskép áll a kérdés mind­azokra nézve, kik a dualizmus államrendszerét elfo­gadják. Az osztrák-magyar államférfiak teljes neutra­­litása, merőben passiv magatartása csak chim­aera, mely semmikép nem lehet valósággá, és melylyel nem érdemes foglalkozni. Az osztrák államférfiak mindig teljes tudatában voltak a mély érdekellentétnek, mely Ausztria és Oroszország között létezik, s reájuk nézve sohasem volt más választás, mint egy háború Orosz­ország ellen, vagy megegyezés Oroszországgal, és kö­zös osztozkodás a keletiek kizsákmányolásában. Az osztrák államférfiak rendszerint az utóbbit vá­lasztották. Most is hasonló alternatíva előtt állunk. Az ud­vari párt jelenleg is az osztozkodást kívánja, és az úgymondott neutralitás, ha megtörténnék sem volna egyéb álc­ázott osztozkodásnál, azaz egy convenczió eredménye, mely Ausztriának megfelelő részesülést biztosítana hódítás eredményeiben. De mintsem hogy osztozkodásra kerüljön a sor, mely a legnagyobb kül és belveszedelmek forrása lenne, százszor inkább előnyt kell adnunk a háborúnak. A háború mind­­ koc­káz­­tatott dolog, és kemény megfontolást kíván. De ha Ausztria-Magyarország arról szerezne magának bizto­sítékot, hogy több európai hatalmak, ha nem is nyúj­tanak tényleges támogatást, legalább mindnyájan neu­trálisak maradnak, akkor legtanácsosabb a háború in­dítása Oroszország ellen, mihelyest ez nyíltan kinyúj­taná rabló kezét Törökország szétdarabolására. De ő, Kossuth háborútól is csak­­akkor várna valódi eredményt, ha az osztrák államférfiak elég bá­torsággal bírnának Lengyelország helyeállítását czél­­jobul kitűzni E nélkül minden fáradság kárba veszett és minden véráldozat hasztalan volna. Mégis nem ta­gadhatja, hogy az ilyen czél alighanem szólítaná a sorompók közé Ausztria ellen a német birodalmat, melynek semlegessége különben is kétes. (Ezek Kos­suth nyilatkozatának lényeges pontjai. Figyelmet kérünk! Bennünket, háromszékmegyeieket is, mint álta­lában az országot, ez évben mostohán sújtott a sors. Az aratás eredménye aggódva táplált végső re­ményeinket is teljesen meghiúsította. Az elvetett mag s a munkabér sincs megkapva. A lakosság nagy részének kenyere sem lévén biz­tosítva, Moldva-Oláhországban silányul dijazott mun­kájával keresi élelmét. Ezeknek bekövetkezése a tavaszi szárazság s az annakutána bekövetkezett fagy miatt előrelátható lé­vén, törvényhatóságunk közgyűlése még júniushóban sietett erről előterjesztését a magas kormánynál meg­tenni. S ehez képest, minthogy alkotmányos ország­ban a pénzügyi igazgatásra irányadó elv , oly esetek­ben, hol az adózó polgárok, tőlök nem függő baleset s károsulás következtében, adófizetési képtelenek­ké váltak, ideiglenes adómentesség, vagy ép végelengedés jótéteményeiben részesítessenek, akartuk reméleni, hogy ha az ország jelen pénzügyi helyzete miatt elengedésben nem is részesülhetünk, legalább a kényszer alkalmazásától egy ideig mentve leszünk. Csalódtunk. Az időközben életbeléptetetett kir. adófelügyelő­ség működésének üdvös (V) volta bemutathatásáért dús áldásról értesítvén fenhatóságát, az adóbehajtás elrendeltetett s törvényhatóságunk előterjesztőre csak annyiban fordíttatott figyelem, mennyiben humánus, kíméletes és kevés költségbe kerülő eljárásra hivatott az adófelügyelőség fél. A kormány ezen, intézkedése után nem mertük volna hinni, hogy már július hóban adóvégrehajtással , kíméletlenül fogunk zaklattatni , tehát ép azon időkben, midőn a múlt évről megtaka­ríthatott kevés készletünket is függő terményeink be­takarítására kellett fordítanunk. Megtörtént. Harmincznál több végrehajtó külde­tett a megyébe ki s négy hónapig folytonosan zaklat­tak bennünket. Eseteket tudnánk felhozni, hogy az adóvégre­hajtó több napidijt és fuvarilletményt vett ki az ál­lam pénztárából, mint a­mennyi állami adót felhajtott. Mintegy 10,01­0 frt napidij s 1500 frt fuvarillet­­ményt emésztettek 4 hó alatt fel az állam pénztá­rából ; hisszük, hogy tisztán a végrehajtás következ­­i*n.c a­l al att Hm*gi állami adó nem folyt be az adópénztárba, mint a mennyi a végrehajtásra kiadatott. Ez aztán kevés költségbe került eljárás ! No, de ezt meg kellett a kir. adófelügyelőség­­nek tenni, maga is üdvös volt a beiktatásáért. Nemde ? 358 — . . . E téren már ismerkedtünk. De lássuk az üdvös (?) működés többi részét is. . Tudvalevő dolog, hogy az adóleszámolásokra a törvényhozás által bizonyos mennyiségű összeg vágyó megszavazva. Úgy azt is tapasztalás után tudjuk, hogy a költségvetésbe felvett tételeket el kell költeni, alább a háromszékmegyei adófelügyelőség igy véle­n­dik. Mert tán csak azért, mivel az 1876. évi XX -a törvényczikk határozványainál fogva már többé nem alkalmazható végrehajtói élet-existentiáikat tengethes­se, még az oly községekben is 3 írt napidij mellett, hol adóleszámolás kérve nem volt, s hol határozottan kijelentetett, hogy leszámolás nem kell, és ahol kimu­tatták, hogy a leszámítolásokat keresztülvitték , adó­­leszámítókat küldött ki, határozatát indokolván azzal, hogy állam­költségen eszközöltetik. Tehát el kell kelni a törvényhozás által kivételes esetekre megszavazott összegnek. Az állam deficitekkel s adóssággal vajúdik s közegei könnyelműen pazarolják az állam pénzét. Ez igy nincs jól; az állam érdekében felhívjuk erre magas kormányunk figyelmét. Szerbia sírjánál. Most egy éve, élt egy kis nemzet boldogan, va­lóságos független politikai életet. Bírt saját felelős kormányával, saját katonájával, saját parlamentjével, vagyona és vére felett maga határozott, a vérengző háború közepett még csak határszélei sem sértették meg, nyugodtan és békében munkálkodhatott. A vén Európa helyeselte a kis nemzet politikai eljárását, mely úgy látszott, hogy a 19-ik században uralkodó ész politikáját fogja követni. Egy szép napon Európa csak azon vette észre magát, hogy mennyire csalódott, csak azon vette észre magát, hogy ez a kis állam, adva a csábító sza­vakra, helyet adva a megvesztegetésnek, megzavarta az európai békét, — előidézte a vérengző keleti háborút. Ma élvezi Szerbia nagyravágyásának gyümölcsét, — és méltán­­ Török kezében van Alexinácz és Deligrad, a szerb-orosz*) hadsereg tökéletesen megveretett, — a szerb tüzérség megsemmisítetett, az oroszokból 75°/0 esett el, számos ágyuk és zászlók, török kézre jutot­tak, Belgrádhoz az út a török elött nyitva áll. Most az utolsó eszközhöz folyamodik Szerbia, összehívja az egész ország agaatyánjait, nem hogy harcrtérre vezesse őket, hanem azért, hogy Belgrá­­dot védelmezhesse. Megfogyva, megtörve és megsemmisítve áll most az a nemzet, mely most egy éve a legtökéletesebb szabadelvű alkotmányt élvezte; nyomor és éhhalálnak van kitéve az a nemzet, mely most egy éve az anyagi jólétnek oly nagy mértékben örvendet, így járnak azon nemzetek, kiket telhetetlen nagy­­ravágyás, telhetetlen terjeszkedési vágy, meggondolat­lan kényelmű lépések arra bírnak, hogy a szomszéd nemzetek integritását nem tisztelik, a jó tanácsoló nagyhatalmak jó akaratát gúnyosan kikac­agják. Szerbia felzavarta Európa nyugalmát, — ma megsemmitve van e kis nemzet, legjobbjai a csatatéren maradtak, falvai elpusztultak, anyagi tekintetben kol­dusbotra jutottak. Utól érte Szerbiát a Nem­ezis legbor­zasztóbb módon, és méltán! De emberiségi szempontból kívánjuk mégis, hogy a megérdemelt megaláztatás után, hasson oda Európa hogy Szerbia integritása fenntartassék. B. H. A román országgyűlés megnyitása November­­2-án déli 12 órakor nyittatott meg ünnepélyesen a rendkivülileg egybehívott román or­szággyűlés. 11 órakor a metropolita templomban ünnepélyes Tedeum tartatott, melyen jelen voltak: a senatorok, képviselők, miniszterek, a legfőbb ítélőszékek, a fő számvevőség, törvényszékek, tribunálok, katonai és polgári hatóságok, és a fővárosi tanács tagjai. Ezen ünnepélyes szertartás után, a fent előso­roltak a képviselőház üléstermében foglaltak helyet. 12 órakor Carol fejedelem ő fensége a polgári és katonai udvari személyzet kíséretében lépett a te­rembe, és a trónról az országgyűlést megnyitó beszé­dét olvasta fel, szokott szép csengő hangjával. E trónbeszédet terjedelmes kivonatban, fontos­ságánál fogva mi is közöljük. Mindenek előtt kiemeli ő fensége, hogy a jelen­legi országgyűlést rendkívüliig azért hívta egybe, mert a jelenlegi aggasztó viszonyok megkívánták ezt Ezek után így folytatja: „Viszonyaink az idegen államokkal a legjobbak, a garantírozó államok által felbátoríttattunk, hogy ezen eventuális magatartást, melyet kormányom a Balkán félszigeten létrejött háború óta elfoglalt, ezután is kö­vesse. Sőt maga a magas porta, hajlandóbb követelé­seink igazságát elismerni. Mindennap, mondhatjuk, vesszük jelét az euró­pai nagyhatalmak Románia iránti legjobb indulatuknak. Hála azon bölcs és szilárd iránynak, melyet a nemzet képviselői kormányomnak kijelölt, ennek kö­vetkeztében van alapos reményünk, hogy azon eset­ben, ha Romániát veszélyek fenyegetnék, és nem volna elegendő erőnk a vészt magunkról elhárítani, úgy ak­kor, az európai kezes nagyhatalmak hatalmas oltalma *) Bátran így nevezhetjük, mert 30,000 muszkánál több volt a szerb seregnél­ nem fog hiányozni, hogy államunk integritását és nemzeti jogainkat megvédjék. Teljes bizalmunk és reményünk van azonban, hogy a legközelebbi jövő, vissza fogja állítani a keleti békét, hála azon törekvéseknek, melyeket az európai hatalmak kifejtenek, a keresztény népek sorsának javításáért.“ Eddig a külügyi viszonyokról. A trónbeszéd má­sodik része a belügyekkel foglalkozik. A magyar ifjúsághoz. Testvérek! A Balkán félsziget szürke szikláit pirosra festé a hősök vére. Élet-halál harczot viv­ott két nemzet. Az egyik, melynek hazát adtunk midőn üldöz­­tetett, r megvédtük midőn megtámadtatott, s mely ezért, midőn baráti jobbot nyújtottunk neki, gyilkokkal válaszolt. A másik, melylyel a félreértés következtében századokon át harczolunk, felismerte bennünk a test­vér nemzetet, barátjaiul fogadta hőseinket akkor, mi­dőn mindenki elhagyta, mindenki megtagadta a magyart. És azon nemzet, mely irántunk eléggé hálás soha sem lehet, megtámadta azt, mely minket védelmezett. Hónapok óta dúl a véres harcz, s a háború bor­zalmai napról napra rémesebb alakban jelennek meg. A sebesültek jajkiáltásai áthallatszanak a szőke Dunán, s a földön, mely Árpád ivadékainak lakhelye, nem hallják azt. Az egyik fél, mely visszauta­ita barátságunkat, pártfogását kérte szabadságharczunk elnyomóinak, s nem talált süket fülekre, mert a Fehér tenger part­jairól kimondhatatlan mennyiségben hordják még a meg nem engedett segélyt is a Timok völgyébe. De a derék török nép elhagyatva is vitézül küzd a veszélyes áramlat ellen. A háború viszontagságai által kimerítve alig birja­­még betegeit is ápolni. A műveit Európában nincs egyetlen nemzet, mely ipar­kodnék a szenvedők fájdalmit enyhíteni. Lehetünk e mi hálátlanok? megfeledkezhetünk-e azokról, kik szívükre ölelték hazátlanul hajdosó apáinkat ? Nem, a magyar ifjúság ily nyomorult nem volt, s nem is lesz soha! Nem engedi meg azt, hogy az utókor megvesse a lovagias magyar nemzetet! Mi ösz­­szerakjuk filléreinket, míg fillérekből ezrek lesznek, s elküldjük oda, hol segélyért kiált a szenvedő. A zászló, melyet a magyar ifjúság vesz kezébe, nem bukhatik el s mi megmutatjuk török testvéreinknek, hogy e kalmár időben is tud a magyar áldozni, ha magasztos eszméről van szó. És a magyar ifjúság nem engedheti meg, hogy valaki által megelőztessék, a magyar ifjúság féltékeny e dicsőségre. Testvérek! Szervezkedjetek! Alakuljatok bizottságokká,­­ aztán indítsátok meg a gyűjtéseket a tö­rök sebesültek részére; keressétek fel a koldusok kunyhóját, a gazdagok pa­lotáit; ne legyen falu, puszta, ne legyen viskó, hol gyűjtő ivetekkel meg nem jelentek; rendezzetek táncz­­vigalmakat, hangversenyeket, sorsjátékokat, a mint vi­szonyaitok engedik. S hogy az összeg impozáns legyen, küldjétek hozzánk (Gyűjtő­bizottsági iroda, Zöldfa utcza 30-ik szám), s mi azt hirlapilag nyugtázva, eljuttatjuk ren­deltetése helyére. Testvérek! Nem biztatunk, nem lelkesítünk benneteket, hisz eléggé lelkesít szándékunk tisztasága. Tegyetek meg mindent a mit lehet, egy pillanatra se tévesszétek szem elől, hogy ti magyar ifjak vagytok. Budapest, 1876. november 2. A budapesti két egyetem ifjúságának nevében: Szűcs Gyula, Soós Jenő, elnök, alelnök. Lukács Gyula, pénztárnok. Az időjárás előjelei. (Vége) Hogy a jelen ismert légköri állapotokból minő következtetések vonhatók a bekövetkező időjárásra, röviden a következőkben foglalható össze. 1. Következtetések a legmérsék­ellásából és in­gadozásaiból. Jóllehet a meleg valamennyi légkörbeli változá­sok és jelenségek legfontosabb tényezője gyanánt te­kintendő, mindazonáltal a hőmérő állása s napi és évi ingadozásai alapján keveset következtethetünk a be­következő időváltozásra. Általában mondható, hogy a hőmérsék feltűnőbb és a szabályszerű menettől eltérő ingadozásai egyúttal a további légköri tényezők eléréseit is maguk után vonják s befolyással vannak a legközelebbi időközök melegére. Bizonyos helyen és időben tett hőmérsék­ű meg­figyelések egyébiránt gyakran csak helyi értékkel bír­nak, a mennyiben lehetséges, hogy kisebb vagy na­gyobb távolban levő szomszédos helyek egyidejű hő­­mérséke tetemesen különbözik s ez utóbbi a bekövet­kező időváltozásra nem kevesebb befolyással van, mint a megfigyelés helyén uralgó hőmérsék. Ha meleg évszakban mindjárt nap följötte után a légmérsék feltűnően emelkedik, ugyanazon nap foly­tán több valószínűséggel számíthatni zivatarra, mint

Next