Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)
1880-01-01 / 1. szám
A liberális-conservativ párt a szkupstina jelen ülésszaka után külön hírlapban fogja tudatni e programját a néppel. Kétség nélkül itt volna már az ideje, hogy reactio álljon be Szerbiában Risztics perfid politikája ellen. Hir szerint Montenegro is meg akarja szakítani a diplomatia eszköztetést a postával, Radnics, Montenegro konstantinápolyi ágense decz. 26án szándékozott Cetinyébe utazni. E tény állítólag a diplomatiai összeköttetés megszakítását jelenti. A franczia kormányválság véget ért. Grevy köztársasági elnök elfogadta a kabinet lemondását s az új kormány megalakításával Freycinet-t (tehát mégis Freycinet!) bízta meg. Hir szerint a minisztérium így alakult meg: Freycinet elnök és belügy, Varroy közmunka, Lepére igazságügy, Favre hadügy. A többi miniszter megtartja tárczáját. Konstantinápolyból egy feltűnő táviratot hozott a „F. H“, tudatva a legújabb öszszetűzést Anglia és a porta között. Egy Ahmed Tevik nevű török pap lefordította a bibliát török nyelvre s a régi török hitágazatok ellen elkövetett e bűn miatt halálra ítéltetett. Anglia nevében Layard az ulema megkegyelmezését követeli és pedig aligha a biblia iránti kegyeletből, hanem inkább, hogy a török pap valószínűleg az angol missió megbizásából cselekedett Anglia e föllépése az első eset, hogy idegen hatalom ily közvetlen belügyébe avatkozzék Törökországnak s bár alapjában tiszteljük a humanizmust, mely e föllépésnek okul vagy legalább ürügyül szolgál, tettét nem helyeselhetjük. Mi, a halálbüntetés ellenei azt mondjuk : „Leperjen Anglia a maga ajtaja előtt, otthon járjon elől a jó példával, a halálos ítéletek és „a kilenczfarkú macska" kínzásainak megszüntetésével. Konstantinápolyt emit forrongásba hozta, sőt a tömeg fenyegető állást foglalt az angol követségi palota előtt. A porta maga még nem határozott, de nem hisszük, hogy az angol ultimátummal szemben egyszerűen megszakítja Angliával a diplomáciai érintkezést. Valószínűnek tartjuk hogy enged, de egy „tiltakozó jegyzékben“ fog elégtételt venni, a milyent annyit láttunk legutóbb a szegény állam rérészéről, melyet oda vittek, hogy seélni, se halni nem tud. Egy kis mondanivaló: Lapsi Szerirgyirgíj, 1871. decz. 31. A háromszék-barczasági vicinális vasút kiépítése tárgyában már meglehetősen összeírtunk — s előreláthatólag — igen természetesen — még sok czikket kell közreadnunk, hogy a közönség a tájékoztató felvilágosítások, a dolgok rendszeres megbeszélése által lássa át tisztán azon ügyet, értse meg azt a czélt, melyet elősegítni kíván. Eddigelé nem volt ember, ki az építendő vasút szükségességét vitatni merte volna, legalább nyilvánosan nem, csupán annak kiépítési módozatai felől tértek el a nézetek s ágaztak el a vélemények. Most már eljutottunk oda, ahol tenni, összetett várakkal munkálni kell ; mikor fel kell használni az akarat teljes erejét s folytonos tervszerű rendszerrel tényeknek kell kisérni azokat, a mik eddig még csupán előzetes megbeszélések tárgyai valának. E czélból megyénk főispánja, Társa József úr deczember 29-ére egy értekezletet hívott össze a városház tanácstermébe, melynek feladata lett volna a háromszék-barczasági vasút kiépítése czéljából a teendőket körvonalazni. A gyűlésen néhány érdeklődő városi és egy-két vidéki birtokos megjelent, számra nézve nagyon kevesen, de mindannyia áthatva a czél üdvös és közgazdasági tekintetben hasznos volta által, egy szívvel-lélekkel kimondották a vasút építésének szükségességét, a módozatok, a teendő intézkedések részleteibe azonban nem bocsátkoztak, mint- hogy ily kevesen nem akartak oly nagyfontossággi ügyben döntő határozatot hozni, s így azt egy későbbre összehívandó népesebb értekezlet számára tartották fenn. Emelkedtek ugyan erélyes hangok s talán helyesen — a mellett is, hogy ez az értekezlet, már indítsa meg a tanácskozásokat azon teendők körül, mivel nagy czélok elérésére nem nagy szám, hanem nagy lelkesedés és erős akarat kell csupán, az értekezlet többsége mégis jónak látta az ügyet egy nagyobb számú tagokból álló gyűlés elé halasztani Elnöklő főispán úr tehát feloszlatta az értekezletet azon óhajtása kíséretében, hogy ha a jövő gyűlés sem látna több érdeklődő tagot a maga körében, ha nem vesznek részt akkor sem azok, kiket a közvélemény az előhaladás harczosai közt szeretne látni, kik magukat szívesen számítják azok sorába, akik az ész és vagyon tekintélyével a megyei életre befolyással lehetnek , ha akkor is hiányozni fognak ők az érdeklődők közül, akkor vegye kezébe az ügyet azon néhány ember, ki tud és akar is tenni ily nagy horderejű kérdésben és segítse kivitelre lankadatlan munkásságával a háromszéki vasút kiépítését. A főispán ur beszédét lelkes éljenzés követte s az értekezlet feloszlott. Közelebbről ismét összehívja elnök úr a gyűlést s akkor lesz alkalma kimutatni Háromszék megye birtokosságának egy gazdasági tekintetben nagy fontosságú vasút iránti érdeklődését. Ami minket illet, kénytelenek vagyunk a megbotránkozás legkomolyabb hangjával konstatálni hogy Háromszék megye birtokosai ez értekezleten távollétük által tündököltek. Nem tudjuk, mi volt indoka ez indokolatlan kimaradásnak, annyi bizonyos, hogy megdöbbentő közönyösségre mutatna, ha a közelebbi gyűlésen is ennyire representálnák magukat. Higyjük a jobbat és addig hallgassunk. Fel fogjuk azoknak neveit jegyezni, akik a létesítendő vasút érdekében csak a legkisebb buzgóságot is mutatnak; megérdemlik, hogy neveiket megörökítsük. De feljegyezzük azok neveit is, akik e nemes küzdtérről elmaradnak, — hogy lássa meg a közönség, kik hordják szivükön Háromszék megye anyagi felvirágzását s kik óhajtják népünk boldogságát nemcsak szájjal, hanem tettel is. Könnyű dolog a gyűléseken fényes dikeziókat tartani, az „a nép“ mellett — s aztán összedugott kézzel várni a munkát másoktól. — Most fog kitűnni, ki szolgálja hazája, megyéje érdekeit úgy, a mint kell: tettel és nem szájjal. Ez nem pártkérdés, ez az egész megye általános érdeke; a ki itt elmarad, az ne beszéljen többé hazafiságról, az oly fajtájú piaczi némberektől kölcsönzött szavakat tőle elsajátítani. Egyébiránt azt mondom én is, a mint Kóré Ferencz barátom uram, hogy döntsön a többség , de azt, hogy egy nehány összeálljon, aZ enyém és a tiéd felett minden előleges megszólítás nélkül határozzon, abba csakugyan józan észszel bele nem nyughatom. Megvallom, lehet, hogy figyelmemet kikerülte, de soha egy lapban sem olvastam a szakaszodnak összehívását, hogy azok képviselőket válasszanak; bocsánat, lehet, hogy meghivattak de én nem emlékszem arra. Meghívót mi, kik Kolozsvárit lakunk, sohase kaptunk s ép ezért egy új nagygyűlés tartása elkerülhetően szükséges lenne. Nem hagyhatom azonban mégis érintetlenül miszerint Csutak Zsigmond ur — igaz hogy egyes szavakat kiragad az én felszólitásomból és Künte úr leveléből s azokat úgy könnyedén, néhol goromban nevetségessé akarja tenni, t. i. kimutatni azt, hogy egy takarékpénztár nem hasznos, hanem káros. Mindaddig, míg nézetemet ez irányban meg nem cáfolja, ragaszkodnom kell állításomhoz. Legyen szíves kimutatni azon okokat, melyek a takarékpénztár ellen szólanak s meggyőzni, hogy téves utón vagyok, akkor szívesen meghajlok bölcsessége előtt, de valakinek azzal mentegetni magát, hogy az ő makacs természete : „csak azért se“, megjár tréfának, de nem sokat nyom a higgadt gondolkozó előtt. És végül, ha csakugyan a többség azt fogja határozni, hogy oszlassák fel az alap, akkor kár minden szószaporítás, hanem testületileg szorgalmazni kell a gyűlést és az ügy végleges befejezését. Boldog újévet kíván (Szabó József stadter Zeitung“, „Gazeta“ etc. kollegákat világosítsd fel a felől, hogy Magyarországon és nem Németországban vagy Romániában élnek, de őrizz meg minket „ázsiai állapotoktól" és attól, °A-’,a Muszkaországból kitiltott emancipálatlan zsidók elfoglalják a magyar földet. (Na, Istóczy !) Adj e lapnak nagy olvasó közönséget, de minél ritkábban legyen részünk a „Közönség köréből.“ Őrizz « S“alattomosságtól'adj nyiltságot,de s°p , '^ specialitások után áttérve az általánosokra : ion leirnlin°^?A minden városban és faluban akad kik valameyik K. tudnak e kérem hallgatni? igen : én is. Janus. Ha Még egyszer a lóbeszerezési alap ügyében. Kolozsvár, 1879. decz 28. Miután becses lapja 96-ik számában alkalom szerűleg bátorságot vettem magamnak egy szerény felszólítást a volt székely huszárokhoz intézni, ennek folytán úgy látszik Csutak Zsigmond úr étvágyát egészen összerontottam, és minthogy a megtörténtet meg nem történtté tenni nem lehet, engedje meg szerkesztő úr — habár későre is — még egyszer szerény nézetemet röviden elmondani. Mindenek előtt sajnálattal kell kijelentenem, miszerint tekintetes Künte József úr az én hibám folytán kevertetett ezen, úgy látszik Csutak úr által igen élre állított ügybe. Nevezett úr szíves volt egy hozzá intézett levelemre válaszolni, és én azt is minden megfontolás nélkül közre bocsátottam, azt hiszem, ennyi elég az igazság kiderítésére, főleg azért, hogy értse meg Csulak úr is, miszerint Künte úr ez ügyben csakugyan ártatlan! — Ami pedig az én igénytelen személyemet illeti, mint okozója Csulak ur felháborodásának és talán étvágya elvesztésének , tetszésére és ízlésére bízom az oly polémiát, mint a milyent Csulak ur a „Nemere“ 98 és 103. számaiban folytat. Legyen meggyőződve, hogy soha se fogom őt e téren követni, és Fővárosi levél, Budapest, 1879. deczember 24. A természet felölte hideg mezét, 20 — 2201 hideget élünk, a zúzmara koszorút köt ablakunkra, hol a hóvirág tündöklő tarkaságát sivitva fújja be fagyos lehelletét, — adva tudtára a bennülőknek, hogy künn rideg, hideg minden. Fent szikrázó csillagok — alant boldog és boldogtalan emberek végtelen serege kóborol pattogó fagyban, csikorgó jégben, mert ez tükrözi vissza a legszebb legendát. A tél talán soha sem mutatta ki jobban a foga fehérét, mint most; az ember fél az utczára kimenni, pedig ha valamikor érdemes a főváros utczáin barangolni, úgy most menjünk ki, — hisz minden időszerű, minden jelentős. Az utczákon — ünnep előestéje lévén — czimeres fogatok robognak végig, melyekből selyemruhás, sleppes delnők lépegetnek ki, a földön maguk után hordva a fagyos havat. A karácsonya után útfélen ki van szűrva a hótömegekbe; a vásárlók nyüzsögnek, s az élet tarkaságai aé hányféleképen újulnak meg itt is a különböző elemek közt. A váczi-, Dorottyautczák fényárban úsznak, s ilyenkor kinek jutna eszébe a státusadósság vagy a delegáczió; mikor a házmesternétől a comtessig az élet nagy arányokat mutat. Különösen karácson küszöbén a kiadás és fényűzés oly magas fokot ér, hogyha a társadalmi osztályok és a rang lajtorjáján felemelkedünk a felsőbb régiókba, elfog a káprázatszülte szédülés. Az ilyen eszeveszett pazarlási versenyről aligha tudnak még önök s áldják sorsukat, hogy nem tudnak. Itt minden lépten-nyomon egy-egy látvány csiklandozza szemeinket, erszényeinket, vágyainkat, melynek ellenállani csak kevesen tudnak, amikor maga az egész élet nem egyéb, mint látszat, mesebeli álarcz. Midőn soraimat irom, az egyes családok már ünnepet ülnek. A szülők örvendeznek gyermekeik örömén, akik zsibongó zajjal veszik körül a föleziezomázott karácsonfát. Szerető csókokkal áraszszák el az anyák férjeiket és utána gyermekeiket. A rokonok, barátok megemlékeznek egymásról és a béke, a szeretet hagyományos hangján köszöntik egymást: boldog ünnepeket! — Egy-egy apa még fut az utczán, zsebei telvék csecsebecsékkel, itt egy ló feje lóg ki, másikban a bábu, papagáj, síp és kötéltánczosok. Oh hogy siet keresztül a lánczhídon e vad időben , — hiába, a vásárlásnál megkésett. Fedi a mama honn majd kétségbeesik, a nagypapa zúgolódik, a nagymama „adott“ kiáltásokkal sietteti a közeledő hatalm férjet. Rajta, házasodjatok, üljetek boldog családi ünnepet; igy — hisz van e ennél szebb — nyugtot áraszt a karácson szentsége és boldogsága. A nemzeti színházban tegnap a „Hugenottákat“ adták. Valentin szerepében mutatta be magát Pappenheim Eugenia kisasszony, a londoni udvari operának elsőrendű tagja. A színház egészen megtelt , a művésznő egy kis elfogultságot érzett, de ez a rokonszenv gyakori nyilatkozata után eloszladozott. Pappenheim hivatott drámai művésznőnek