Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)

1883-11-08 / 90. szám

90. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1883. Csütörtök, november 8. 14 ■% Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Demeter-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények kü­ld­endők. Kiadó hivatal: сБег. и ötévi St­ácíí KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyiltte­­rek dija előre fizetendő. ШсИЩш, társadalmi,népmdahpi. és ЧЩег XIII. évfolyam. ■ Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer : csütörtökön és vasárnap. Előfizetési év helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 8 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilt tér sora 15 kr.­­ Politikai szemle. A megyei választásoktól már csak kevés idő választ el bennünket, a tisztújítási mozgalmak országszerte megkezdődtek. A me­gyei önkormányzat barátai lemondással és bús sejtelemmel, a kinevezési rendszer hívei örven­dezve emlegetik, hogy ez lesz az utolsó megyei választás Magyarországon. És valóban, sok jelből azt lehetne hinni, hogy ez lesz az utolsó. Tizenhat év óta nem volt kormány, mely ne tartotta volna feladatának az önkormány­zati jogok csorbítását s nem volt, mely még a megmaradt autonómia korlátain belül is ne gyakorolt volna befolyást a megyei ügyekre. Ez azonban csak a kisebb veszély, mely fe­nyegeti az autonómiát. Sokkal nagyobb az a veszély, melyet a közvélemény átalakulása rejt magában. E változás nemcsak abban nyilvánul, hogy a centralizáczió barátai napról-napra sza­porodnak, hanem nyilvánul az önrendelkezési jog iránti érték elsatnyulásában is, mely fél a kezdeményezéstől s mindent a hatalomtól vár. Ebben van az autonómia legnagyobb veszedel­me. Ez az önbizalmatlanság, ez a hatalom gyámkodására támaszkodó szellem az, mely il­­luzóriussá teszi az önkormányzatot, mielőtt maga az intézmény megszűnt volna. Mi azonban azt hisszük, hogy a közvélemény átalakulása korántsem oly nagy, mint a cen­tralisták hiszik. Sőt mintha már a mostani választási mozgalmakban is jelei mutatkozná­nak a gyámkodó szellem elleni visszahatásnak. A megyei tisztviselőben kezdik nemcsak a jó közigazgatási hivatalnokot keresni, a­mi min­denesetre egyik főkellék, de csak egyik kellék , hanem az autonomikus jogok őrét és védelme­zőjét is. Megyénkben is kezd egy ily párt sorakozni, mely uj szellemet akar a hanyatló megyei élet­be önteni s fel akarja frissíteni az önkormány­zat elatélt hagyományait. Üdvözöljük e törek­vésében és sikert kívánunk. A magyar határon, Szeben közelében a Vulkán szorosban nemrég történt összeütkö­zés, mely a magyar csendőrök és romániai katonák közt folyt s az utóbbiak közül néhá­nyat a mi csendőreink elfogtak s a legköze­lebbi szolgabiróhoz kisérték azért, mert fel­gyújtottak egy határszéli őrházat, s szomba­ton szóba jött Bukarestben az oláh képviselő­házban. Bratianu miniszterelnök az e tárgyban hozzá intézett interpelláczióra azt felelte, hogy a kérdéses esetnek általában nagy fontosságot s túlságos jelentőséget tulajdonítottak. (­ ugyan azt­ hiszi, hogy az illető h­atárőrállomás oláh területen van , azonban az ügy megvizsgálásá­val osztrák-magyar-romániai bizottság bízatott meg. A kamara erre szavazás megejtése nél­kül napirendre tért. A csehek, észrevéve a nyugtalanságot, melyet a szláv törekvések keltettek a magya­rokban, közelednek hozzánk s barátságot akar­nak velünk kötni, hogy megakadályozzák az osztrákokkal a szláv törekvések ellensúlyozá­sára kötendő szövetséget. Dr. Rieger cseh párt­vezér Bécsben fölkereste Falk Miksát s érte­kezett vele az Ausztria és Magyarország közti viszonyról s a csehek helyzetéről Magyaror­szággal szemben. Ez értekezésre egyik cseh lap, a prágai „Cseszké Noviny“ a következő megjegyzéseket teszi : „Igaz ugyan, a­mit dr. Rieger mondott, hogy a cseh nemzet rokon­szenvez Magyarországgal s hogy e rokonszenv egyformán illeti a magyar államot, mint egyes nemzeteit, de kiemelendő, hogy a rokon szláv­­törzsek iránt érzett rokonszenv melegebb, mint az, melyet idegen nemzetek iránt táplálunk. A vér nem víz. A­mint a magyarok szívükön hordják a maroknyi bukovinai magyarok sor­sát, kiket semmi veszély nem fenyeget, úgy a csehekre nézve sem lehet közönyös testvéreik millióinak sorsa. Ezen faji rokonszenv azon­ban megegyeztethető a magyar ügyekben el­foglalt neutrális állással. Mi sem kívánunk a magyaroktól egyebet, mint barátságos neutra­­­litást, hogy addig ügyeinkbe ne avatkozzanak, mig azok a magyar érdeket nem érintik. Mi ilyen állást foglalunk el Magyarországgal szem­ben.“ Egy magyar származása és fényes neve mellett is a magyar alkotmányos szabadság nagy ellenségének halálát jelentik Bécsből. F­o­g­a­r­a­s­i N­á­d­a­s­d­y F­e­r­e­n­c­z gróf, az egykori erdélyi udvari kanczellár, a tetőtől­­talpig osztrák főur, kinek csak neve volt ma­gyar, de szelleme, érzelmei és lelke pecsovicsabb volt a legreakczionáriusabb osztrák tábornok­nál is, a múlt héten Bécsben meghalt 8,5 éves korában. Nádasdy gróf egykoron osztrák igaz­ságügyminiszter, aztán erdélyi kanczellár volt. Politikai szerepet főleg a Bach-korszak utolsó éveiben és a provizórium alatt vitt. A franczia képviselő­házban élénk viták folytak le Francziaországnak a tonkingi kérdésben követet politikája fölött.­­Franczia­­ország tudvalevőleg expedícziót küldött Tonking­­ba ottani gyarmatai biztosítása és terjeszkedés végett. Ez expedíczió miatt összeütközésbe jött Klímával, mely a Tonkinggal határos Annám fölött fenhatóságot követelt magának. Az ösz­­szeütközés még nem került nyílt háborúra, de közel van ahoz; a francziák már olyan mesz­­sze mentek, hogy aligha léphetnének vissza kudarcz nélkül s anélkül, hogy tekintélyük Ke­­let-Ázsiában a khinaiak előtt tönkre ne men­jen, sőt talán gyarmataikat is elveszítsék. Ez ügyben Grauet radikális képviselő interpellá­­cziót intézett a Ferry-kormányhoz. Az inter­­pelláczió bizalmatlanságot fejezett, ki a kor­mány eljárása fölött. A vitában részt vettek Clémenceau radikális képviselő, Paul Bért, ki a kormánynak bizalmat szavazott, Jules Ferry miniszterelnök, Challemes­ Lacour külügyminisz­ter s mások. Végül a képviselőház többsége (339 szavazat ICO ellen) bizalmat szavazott a kormánynak. A „Nemere" tárczája. Mit csinál örömében Darkó Dénes? (Folytatás és vége.) — Hát az öreg hol maradott, földi ? Darkó Dénest végigfutotta a hideg. Ötölve-hatolva felelé : — Átkisértem az erdőn, magam meg visszajöttem erre. Dolgom van Szentgyörgyön. Több szót nem is bírt belőle az idegen kivenni. Hallgatott, mint a sír, tette magát, hogy részeg. Pedig dehogy volt részeg! Akár ha bort se látott volna ! Erős félelem kezdé szorongatni s nem győzte eléggé várni, hogy valahára elszakadjon tőle az idegen. Csókfalván túl magára maradott. Egy lelket se látott a mezőben sehol. Megtámaszkodott egy keskeny hid karfájára s gondolkozott mélyen : — Istenem, istenem ! mi lesz most belőlem ? Az az ember jól látta, hogy nem igaz után járok. Re­am fog az vallani, ha kire megy majd a szomorú esetnek. Ott pusztulok el a tömlöczben, a gonosz­tevők között ! Mert hát bizony csak én dobtam a hóba. Hiába tagadnám. Visszatámolygott néhány lépésnyire, de megállott újra :­­ Miért mennék már ? Megfagyott az eddig. Végem van ! Gyilkos lettem ! Jaj ! Kétségbeesve rántotta össze téli köpenyegét s­­ lelkendezve igyekezett tovább, Szentgyörgy felé. Élesen süvített a szél : — Megállj, zsivány ! Haragos arczu emberré alakult a szakadozó fel­hő, melyet a szél feje fölött űzött. A keresztútn­ál mogorván nyúlt feléje a száraz útmutató karja, mintha meg akarná fogni. A kőcsorgó mellett álló hires feszületen elsöté­tült a Megváltó képe s halkan nyögött, mikor ő előtte elhaladt. Látta, hogy ellene van a világon minden ! Sírni kezdett, mint egy erőtelen asszony. Forró veríték folyt le a homlokáról s kegyetlenül rázta a hideg a belső részét. Nehéz átokkal átkozta meg azt is, ki azt a fá­­val amikor a kertjébe ültette. Az a fa csinált belőle gyilkost, földönfutót ! Verje meg az isten minden egy levelét! A szentgyörgyi nagy jegenyék között a vámosnál szeretett volna egy pohár bort inni , de nem volt annyi lelke, hogy emberrel szemtől szembe álljon. Már éjfél után járdogált az idő, mire a faluja közelébe jutott. Még a határdombon hallotta az éj­féli kakasszót. Sokáig töprengett, hányta-vetette a dolgot : váj­jon haza menjen-e, vagy ne ? Majdnem megbolondult ! Utoljára abban állapodott meg, hogy reggel jó­kor az egészet meggyónja a papnak, azután meg rendbe szed egyetmást s­­ feljelenti magát. Egyebet nem tehet. Óvakodva sompolygott végig az utczán. Lehető­leg a kerítések tövében haladott, hogy ne találkoz­zék senkivel. Mégse tudta kikerülni. A falu hidján a harangozó szembe fogta : — Te vagy Dénes ? — Én hát ! Hol jár kend ilyen későn ? — Az öreg Antal Jánoséktól jövök. Darkó Dénesnek a fejébe futott a vér s elveszett a szeme világa ijedtében. Zavartan hebegte : — Mit keresett ott? — Az öreget kurálgattuk, öcsém. Most este hozta haza az árendás zsidó. Parajdon járt sóért s a gegesi erdőn kapta meg az utón, a hóba keve­redve. Részeg volt az öreg , még most se tudja, mi történt vele ? Csak arra emlékszik, hogy veled indult el Makfalváról. Darkó Dénes a harangozót, kicsibe múlt, hogy ölébe nem kapta. Egészen felháborodott a nagy öröm miatt. Sóhajtozva, kaczagva mondá : — Én Szentgyörgy felé jöttem, látja. — Jó, hogy te is haza kerültél, Öcsém. Ládd nem érdemli meg ezt a szigorú utat az a haszon­talan nyárfa. — Nem is perlekedem én többet érezte ! — vá­gott közbe Darkó Dénes. Mondja meg reggel az öreg Antal Jánosnak, hogy jöjjön át a fiával s vág­ják ki a fát tövestől. Jól fog télire. Nekik adom ingyen. Oda is adta.

Next