Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)
1883-01-29 / 28. szám
SZERKESZTŐSÉG! Barátok tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. hirdetések úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. REGGELI KIADÁS KIADÓ-ROIVATALI Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....................................................... 2 frt. 3 hónapra ......................... 6 » 6 hónapra ............................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felillfizetés negyedévenként .............. 1 » II. évi folyam. Budapest, 1883. hétfő, január 29. 28. szám. Budapest, január 28. A képviselőház mai ülésén véget ért a tapolczai kérvény hosszadalmas tárgyalása. Minden ellenszenv daczára, melylyel e czéltalan s bizonyos mértékben már magában megtörténte által szégyenitő hatású vitára gondolunk, nem mondhatjuk, hogy az teljesen haszon nélkül folyt volna le. Szemmel láthatólag demonstrálta e vita, hogy az antisemitismus elhatalmasodásáról, térfoglalásáról, népszerűségéről terjesztett hírek nem egyebek koholmányoknál, melyeket ügyesen, bár lelketlenül terjesztenek azok, kiknek érdekükben lenne, ha igy lenne, s a kik erre való törekvésük némi sikeréért nem törődnek azzal, ha magát Magyarországot — a vallási türelem s felvilágosodottság eme földjét — oly hírbe keverik, mely mind hagyományaival, mind gondolatirányával, mind eszményeivel, mind érdekeivel homlokegyenest ellenkezik. Ezt a taktikát tette semmivé az antisemiták által meggondolatlanul felidézett vita, a tapolczai kérvény tárgyában. Midőn a ház őszi ülésszakában, a tiszaeszlári famosus ügy napirendre hozatala alkalmával, az igazságügyminiszter válasza a házban tetszésre talált: az antisemiták abból, hogy a miniszter az ő ellenlábasaiknak sok kívánalmát visszautassa s hogy a ház ezt tetszéssel fogadta, elég élelmesek voltak azt a következtetést vonni le, s azt kürtölni világgá, hogy a képviselőház az ő ügyöknek meg van nyerve. Diadalmas arczczal hirdették ezt mindenfelé, s legnagyobb sikert reméltek a pillanattól, melyben a ház nem incidentaliter, nem mellékesen, hanem alapjában s érdemileg foglalkozhatik az általuk fölvetett kérdéssel. S a sóvárgott alkalom elkövetkezett. A tapolczai kérvény módot nyújtott a háznak arra, hogy egyenesen és érdemileg szóljon a zsidó ügyhöz. Nem a sakterek ügye, nem a tiszaeszlári lány eltüntetése, nem a nyíregyházai törvényszék részrehajlása, nem az állítólag pro és contra elkövetett visszaélések álltak többé a ház előtt, amelyek iránt felfogás, hajlam, egyéni rokonszenv s a benyvnyomások különbözősége szerint különbözőleg ítélhetnek az emberek , hanem ott állt a maga egészében a tapolczai (Deák Ferencz megyéjebeli !) választók nyílt, határozott, választ kívánó petituma : szorítsa meg a törvényhozás a jogegyenlőség kimondott nagy elvét ; vonja meg a polgári jogokat a zsidóktól. Erre a petitumra adott a ház választ. Oly választ, aminőt egyedül adhatott. Elutasítót, tagadót. Választ, mely a magyar alkotmányosság és nemzeti szellem hagyományaihoz hű, s mely egyúttal az európai eszméknek is magaslatán áll. S az egyetemesség, melylyel a magyar képviselőház ez ügyben eljárt , azok elenyésző, sem számban, sem súlyban nem jelentékeny volta, a kik e részben kisebbséget képviseltek, s kik együtt valószínűleg az elfogulatlan ítélő előtt kevesebb súllyal bírnak, mint mikor ez eszmeáramlatnak még csak egyetlen szószólója volt a házban , mindez nyilván megcáfolja, hogy Magyarországon az antisemitismus barbár eszméinek népszerűsége lenne. Nem népszerűek ez eszmék. Magyarországon nem népszerű az, ami retrograd; nem népszerű, ami igazságtalan; nem népszerű, ami nemzetellenes. S a mai vita is igen szép adalékokat szolgáltatott e részben. Az előadó férfias és emelkedett szava elevenre tapintó elmeéllel mutatá ki ezen törekvések retrograd és igazságtalan voltát; Chorin Ferencz pedig világos és meggyőző módon utalt rá, hogy ebben az országban, melyben oly életszükség az assimilálódás, nemzet ellen való bűnt követ el, ki az assimilatióra leginkább hajló fajt üldözések rémképének fölidézése által visszariasztani megkísérti. A ház hangulata, mely pártoktól eltekintve nyilatkozott, merőben igazat adott e felfogásnak s megmutatta, hol áll Magyarország közvéleménye. Az antisemitismus bizonynyal meg fogja még kísérteni, hogy állítólagos népszerűsége bizonyítására a parlament ellenében más tényezők közt keressen segítséget. A múlt vasárnapi kecskeméti csődület előjátéka volt e szándéknak. Nem fog azonban sikert aratni e részben is. Bebizonyíthatja ugyan, ami nem is igen szorul már bizonyításra, hogy nem csupán reactionárius, hanem egyúttal rendzavaró párt is: egyéb eredményt nem ér el. A parlament nyilatkozott s annak szava elég hatalmas, hogy az antisemitákat elhallgattassa. S ezt annak a tapolczai kérvénynek fogják köszönhetni, amelyet úgy mutogattak, mint egyik legnagyobb diadalukat és sikerüket. Ilyen diadalt és ilyen sikert érjen Magyarországon minden kísérlet, mely a hazára veszedelmes. A franczia állapotok viszonylagos nyugalmát a halál zavarta meg ; hogy e nyugalom helyre ne állhasson, most a betegség is beavatkozik. A hosszas vajúdás, mely a trónkövetelők ellen teendő törvényes intézkedések létrejöttével jár, s mely már két ízben fenyegetett imminens kormányválsággal, most még kínosabbá lett azáltal, hogy a franczia kormányelnök komolyan megbetegedett s a politikában való minden aktiv részvételtől tartózkodni kénytelen. Az események azonban nem várnak, s mig Duclerc betegszobája előtt orvosai őrt állnak, s minden izgalomtól tartózkodást ajánlanak »legalább még tizennégy napig«, a parlamenti helyzet egyre acutabb lesz, acutabb még Duclerc mellhártyalábjánál is, mely — mint az orvosok biztosítanak — nem veszélyes, míg a franczia parlamenti helyzet lobjáról nincs »orvos«, aki ki merné adni ezt a bulletint. Nem csoda tehát, ha újabb válsághírek járnak, s ha a franczia kormány tényleg már be is adta lemondását, anélkül, hogy Grévy annak elfogadása iránt határozott volna. A praetendensekről szóló javaslat parlamenti tár A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 28. A sumias báró. — Rajz a népéletből. — Lecsapta a dér a réti tarlót, fűnek, virágnak alatta lett holta , zörgő falevelet hamvas köd puhít meg, zúzmara csípi meg a gyenge hajtást, őszi hideg eső megveri a cserépház födelét, zimankós szél keresi a mezőn a kóbor katángkórót, s azt-viszi hajtja a bolond ördögszekeret s meg sem áll csak amott a kapufélnél. Épen oda csapta a vaskilincshez. Bangó Ádám ur kapufélfáján pedig nagyon erős a zár, hiába csimpaszkodik rá a katáng, hogy senki se férjen hozzá. Benőtte azt már bodorodó szökőinda is, de el is száradt róla, senki sem szakíta le. Nem jár ki azon a kis ajtón senki — azóta. Az pedig régen volt. Annak, aki ott járt ki, minden útja piros rózsává vált, minden fűszál piros rózsát termett annak a nyomában — Vér Klári lába nyomában. Azóta is benövi ezt az utat a fa, de nem terem piros rózsát, mert nem érzi a Vér Klári lába nyomát. Bangó Ádám úr egyedül ül a karosszékben az ablak előtt. Bodorodó füstje pipájának ott karikázik a légben, Bangó Ádám úr nagy örömére. Nagyon szereti a röpke füstfelhőket, hisz ezek az ő igaz, meghitt barátjai. Kinek mondaná el gondolatait, ha nem a füstfelhőknek ? Pedig a füst csak füst, bodorodik, karikázik a levegőben, hallgatja a Bangó Ádám ur meséjét, s egyszerre oda van, szétröppen a légben s vele együtt a mese,is. De mégse úgy! Bangó Ádám ur legalább nem hiszi. Nem azért ütközik ki barna hajából itt-ott a deres is, hogy ne volna meg neki a maga gondolatja. Szegény ember, nagyon is megvan neki a maga gondos észjárása. Mikor már harapni való a füst a szobában, Bangó úr szépen kinyitogatja az ablakokat s kiereszti a szürke felleget. S úgy elnézi, hogy belevegyül az a nedves őszi párába, hogy viszi aztán a búgó szél tova, neki a laposnak, vagy fel az égbe. Azt is tudja, hogy mi képződik odafenn. Csepegős eső, vagy pihés hó. Az a füstfelleg terhes az ő gondolataitól. Künn aztán megoszlik a ködséggel, felmegy az égbe. Oda az égbe. Hadd tudják meg ott, mit érez ő, mi fáj neki. Azok a fellegek pedig elbeszélik azt odafenn. S miért esnek le aztán esőcseppek, vagy hó alakjában? Mert az ő panaszaihoz ott fönn több is járult, ott fenn nem maradhatott, le kell esnie. Le is esik aztán a bűvös eső a kerek földre. Hadd essenek. Ezek az ő panaszos könyei és még valakié. Talán a Vér Klárié ? Ha pedig ezüstszínű pelyhek hullanak alá, s kavarognak a jégben, azok is az ő panaszos fellegeiből származtak. Hadd hordja a szél a havat, kavarogjon a levegőben, majd bevonja az a szürkés tarlót, száraz gályát, hegyet völgyet. Fák sudarain elmondják, hogy ki panaszolja őket odafenn, ki panaszolja őket idelenn ? Persze, hát mit is beszélne most a hópibe. A sudaras fa pedig háladatos. Megtartja a mesebeli mesetörténetet és elmondja tavaszkor, nyárban a rügynek, a bimbónak, ezek a virágnak, virág a napsugárnak, csacsogó madárnak, madár dalba fogja, erdőn mezőn énekeli, átadja a szélnek mind, a szél eldalolja az egész határon, a hol pedig mindenütt csak azt a feleletet hallja, hogy — tudjuk, — tudjuk. Ki ne tudná a bundás bárónak, Bangó Ádám urnak történetét. Szegény Bangó Ádám. És csakugyan azt hiszi, hogy ez így történik, így is kell lenni, mert máskép hogy tudhatná meg az egész világ ? Pedig nem tudja mindenki. Hisz nagyon szűk a bundás báró kis világa. Kerüli ez embereket, ezek megkerülik őt. Hanem azért beszélnek róla, meséset, sokat. Rájár a falu szája, azért is nevezték el bundás bárónak. Pók Évi, a falu szája, sok mindent beszél róla. Minden héten tud ő új történetet a bundás báróról. Azért nem látni soha, mert rengeteg sok kincsét ott őrizi a faluvégi nagy házban. Hat szoba van teli aranynyal, másik hat meg ezüsttel. Kánya Danitól tudja, a ki patkoló kovácsa a szomszéd helységnek, de egyúttal lódoktor is és évi fizetést hűz ilyen minőségben a bundás bárótól. Kánya Dani pedig tudja, mert ő ott belső ember s neki is csak áron mondta meg, egy — uram bocsá’ — forró csók árán. Erre aztán rádupláz Czingár Julis, aki a legszebb hangon énekeli vasárnaponkint az öreg templomban a szent zsoltárokat, s egyúttal javas asszony — hogy de bizony nem igaz, mert a bundás báró hét szobában őrzi ott a legszebb leányt a föld kerekségén. Ő tudja azt legjobban, mert hiszen hát annak a tündérleánynak ő a doktora. Pedig legjobban tudta azt a Szercsányi Jankó, a falu bolondja. Ő ismerte nagyon jól a bundás bárót, meg azt a szép lányt, a Vér Klárit. De hát ki hallgatna a falu bolondjára ? Bangó Ádám, hisz azt nem is beszélik, mert tény, a leggazdagabb gazdaember ott a vidéken. Nem hiába nevezték el bundás bárónak. A faluban két utczasor ház az övé. Egyik sem zsindely, sem csutka tetejű, mind szép új cserepes. Már messzire csillognak a fehér házfalak, melyek alól szépen ki vannak húzva, ki fehérre, ki pirosra. Leveles kis kapu mindegyiken, zöld salukáteres ablak, muskátli virágokkal. Hát aztán a határban a rengeteg sok dűlő szántóföld, a melyekben a legaczélosabb búza terem. Gulya-ménes, emeletes górék, teli piros magvakkal, melyek majd kicsattannak a kövérségtől. Két-három nap is kell hozzá, mig Bangó Ádám úr, ha kedve kerekedik, lóra ülve bejárja birtokait. Nem hiába nevezik bundás bárónak, csakugyan báró, ha bundában is. Bangó Ádám úr apjától örökölte ezt a nagy kincset, de ki örökli ő utána ? A gomolygó füstfellegek, amint kifelé szállingóznak a kitárt ablakon a híres légbe, úgy igyekeznek oda fel a magas égbe, oda az égbe ... Az öreg Bangó Ádám jó parasztember volt. Munkás, dolgos, meg is áldotta az ég mindkét kezével. Özvegy ember volt, csak egy fia maradt. Ebből aztán urat akart nevelni. Azt mondta a rektor uram is, azt a tisztelendő úr is, hogy a kis Ádám urnak született. »Vagyom«-ja úgy is lesz neki elég, hadd tanuljon isten segítségével, még tán követ is lesz belőle idővel. Ezt ugyan az öreg Bangó úr gondolta úgy, titokban de még ki nem merte mondani. Hanem már képződtek a titkos vágyak benne. Fia majd tanult, neves-hires ember lesz, gazdag leányt vesz feleségül, talán bizony grófnét, az a, grófnét. Az öreg aztán ki nem tudta verni fejéből ezt a gondolatot. Az ő Ádám fiának felesége, az ő menye grófné lesz. Az lesz ! Aztán még majd ő is leveti azt a kék mandlit, guba szűrt, kerek kalapot, s »nimet« nadrágot húz, a milyen a Tót Misi kántoré, magas tetejű kalapot, a milyen a városi »fiskálisé.« Úr lesz ő is, az lesz. A kis Ádám meg azalatt a szomszéd városban járta az iskoláit. Nem is gondolta, hogy milyen tervei vannak ő vele az apjának. Úri nevelőt tartott mellette, a tanárhoz adta »kosztba« s ha haza ment a vacatióra, mindig olyan »furcsán« beszélt vele. »Mit tanulmányozott már az poétás magas művészetek tudományából.« »Hajlandó-e szónoklási készségek rögtöni kitevésére.« »Az insurrectio hadaskodó viszontagságai milyen gondolásokat keltenek benne az hazai történelemre nézve.« »Az aritmetikának jártas-e már borongó ködében ?« »Lesz-e eső Szent-György napköreges csillagászati szempontok hiányosságában ?« Persze az öreg Bangót ezen kérdésekre a helybeli kántor tanította, jó borok »leivása« reményében. Bangó uram pedig szinte restellett fia előtt a régi, közönséges jó nyelven beszélni. Tán még »megaprehengyálna« érte. Hanem mikor a fiatalabb Ádám úr bevégezte a szomszéd városban iskoláit, s apja felvitte Pestre a »nagy iskolába«, akkor már azt az utasítást adta neki, hogy : fiam te, odafenn aztán úri lányok után nézz, — a Vér Klárit pedig elfelejtsd — aszondom. Ott nevekedett a Bangó Ádámék jószágán, künn a pusztán ; sohasem látta még a falu színét sem. Nyári meleg napokon, mikor rásütött a falu toronyomjára a ragyogó nap, kicsillant a sugártoronyból is egy rész a pusztára. Vér Klári, mikor lenn a mély határból a tornyot meglátta először, csodálkozva kiáltott fel, hogy hát »nini, hogy ragyog ott messze az kutyém, mintha sáraranyból volna !« Nap sütötte pirosra az arczát, suhogó szél keményítette csattanóssá, njaka pedig — hiszen szerette az epret. Nem csoda, ha Bangó Ádámnak szemet ütött, mikor úgy otthonr mikor ki-kijárt a pusztára. Nagyon szeretett pedig kijárni. Ha apja kérdezte, hogy mit csinál hetekig odakünn, hogy be sem jön a faluba, azt mondta, hogy virágokat gyűjt. S igaza volt Ádám urfinak, gyűjtötte Klárinak a réti virágot, s lopott érte mézet. Hát ellenáll a virág a méhnek, mikor ez rászáll és lecsókolja róla a himport ? — Sok olyan legény van arra lent messze, az aranyos kutyémnél, mint te vagy ? — Van Klári lelkem, van, de úgy egyik sem szeretne, mint én szeretlek téged. — Hát ha te megcsókolsz, az a szerelem ? Ha te megölelsz, az a szerelem ? Ha a te szemed úgy ég, mint éjszaka a csillag, az a szerelem ? — Az a szerelem.. . — Hát az én csókom is szerelem ? Ölelésem is szerelem, az én szemem is szerelem ? — Az is szerelem. S hogy Vér Klári megmutassa, hogy ő tudja mi a szerelem, hát csókolta is, ölelte is. . . . .........Vér Klári egyszerre eltűnt a határból. Senki sem tudta merre, ki hajtotta el ? Megtudta a dolgot Bangó Ádám is. Hazajött. Sohasem járta aztán a nagy iskolákat. Kutatta, hogy merre mehetett, kérdezte fűtői-fától, ki tudta volna azt, hogy még Vér Klári is él a világon. Az öreg Bangó igyekezett fiát vigasztalni, »gróf lányt hoz neki«, nem kellett annak. Az apja halálos ágyán is azt fogadta, hogy sohase kell neki senki feleségül, ha a Klárit fel nem találja. Kire száll hát akkor az óriási vagyon ? S az öreg csak akkor hunyta le aztán a szemét az örök nyugalomra, mikor azt mondta a fia: — Édesapám, én érzem, én tudom, hogy még utánnam is a mi vérünkre .... .........A bundás báró ur egyedül ül a karosszékben az ablak előtt. Bodorodó füstje pipájának ott karikázik a légben, s mikor befelitette a szobát, kinyitja Bangó úr az ablakot. — Menjetek, szálljátok fel az égbe, ha ott van, mondjátok neki, várom, még most is várom, egyre várom , kérdezzétek meg tőle, egyedül van-e, a másik is ott van-e ? Miért nem jön el hozzám vagy egyik, vagy másik? Várom, nagyon várom,régen várom__ A bundás báró azt vette észre, hogy a füst nem száll kifelé az ablakon, mint máskor. Köd sem ereszkedik, tiszta a levegő, kék az ég, fák rügyeznek, bimbó virággá lesz .... De ez a füst!.... Kinyitja az ajtót is. Vér Klári áll előtte, azzal a másikkal. — Hát te, csakugyan te, az égből ? .. . — A harmadik határból csak, ott is a temetőből, apám sírjától. — Hát már tudod, hogy a torony nem aranyos kútgém ? . . . — Tudom azt is, hogy jobban szeretlek, mint azelőtt; eddig apám gyűlölete tartott vissza, de látod ezt ? A szerelmemen kívül ez hozott most ide. A bundás báró nem látta többé a füstöt, csak arra az izére nézett s csak annyit mondott: — Édesapám, én éreztem s tudtam, hogy nem hal ki a vérünk. IRÁNYI DEZSŐ gyalása ennek folytán holnapról valószínűleg későbbre marad. A képviselőház 1. évi január hó 29-én d. e. 10 órakor ülést tart. Az igazságügyminiszter a következő körrendeletét bocsátotta ki: a császári és apostoli királyi felségének múlt évi deczember hó 28-án kelt legfelső elhatározása folytán, rendelem amint következik : Az egyptomi alkirályságban létező osztrák-magyar consulságok birói hatóságának a magyar állam honosaira vonatkozó korlátozása tárgyában 1876. évi január hó 5-én 491. szám alatt kiadott igazságügyminiszteri rendelet hatálya, 1884. évi február hó 1-ig meghosszabbítatik. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága ma délután 5 órakor Baross Gábor elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a középiskolákról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását. Az ülésen a kormány részéről Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter és Szász Károly miniszteri tanácsos voltak jelen. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Elnök bemutatja a középiskolák kérdését is érintő s a ház által e bizottsághoz utasított katholikus esperességi kérvényeket. E kérvények olvasása után folytattatott a törvényjavaslat részletes tárgyalása. A 19. §. az okleveles tanárjelöltek és oklevelet még nem nyert tanárokról szól. Herman Ottó módosítványt nyújt be a szakaszhoz, mely szerint oklevelet nem nyert egyének helyettes tanárokul, nemcsak okleveles egyének hiányában, legyenek alkalmazhatók. Szász Károly, Hegedűs, elnök, Bárczay, Kováts és Szathmáry felszólalása után a szakasz szövege változatlanul elfogadtatott. A 20. §. a tanórák heti számáról (a tanulókra nézve) szól. Hegedűs e szakaszt elhagyandónak véli. A bizottság rövid eszmecsere után a szakaszt változatlanul elfogadta. A 21. §. a tanulók létszámáról szól. Elnök ismerteti a szakértők múlt évi nyilatkozatát. Herman indítványozza, hogy azon maximál szám, melynek esetében okvetlenül parallel osztály állítandó fel 3 éven át 75-ben állapíttassék meg. Szász Károly, Hegedűs, elnök, Trefort miniszter, Herman és Bárczay felszólalása után az, változatlanul elfogadtatott. A 22. §., mely az évi szorgalom és nagy szünidőt állapítja meg, rövid eszmecsere után változatlanul elfogadtatott. — A 23. §. következő szövegben jön elfogadva: »A tandíj mennyisége iránt a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg az iskola felekezeti főhatósága intézkedik.« Az a passus, mely szerint a felekezeti intézetekben a tandíj nem lehet nagyobb, mint az államiakban, kihagyatott. A 24. §-t, mely a vizsgálatok megtartása iránt intézkedik, változatlanul és vita nélkül fogadta el a bizottság. Nagyobb mérveket a vita a 25. §-nál öltött, mely az érettségi vizsgálatról szól s melynek 2-ik bekezdése fölhatalmazza a minisztert, hogy az érettségi vizsgálatra minden középiskolába biztost küldjön, mely okból köteles az illető iskolai főhatóság az érettségi vizsgálat idejét legalább egy hóval előbb a miniszternek bejelenteni. Mindenekelőtt Hegedűs László három kérdést intéz a miniszterhez és képviselőjéhez, úgy ezen szakasz jelentősége és értelme, mint más későbbi szakaszok tekintetében, melyek a tankerületi főigazgató hatásköréről, illetőleg az állami főfelügyeletről szólnak. Miután ezekre nézve Trefort miniszter és Szász Károly megadták a kellő felvilágosítást, elnök figyelmeztetett arra, hogy a vita ne teremtessék túl sajátképi medréből s ne vonassanak a tanácsko- zás keretébe oly részei a javaslatnak, melyek csak később kerülhetnek tárgyalás alá. Itt az állam főfelügyeletének az érettségi vizsgálatnál való érvényesítéséről van szó. Ezt kell megvitatni. Herman Ottó határozottan ellene nyilatkozik az állam főfelügyeleti joga olyatén körülírásának és érvényesítésének, mint az a javaslatban contemplálva van. Azt mondja, hogy az egész javaslaton keresztül e tekintetben olyan tendentia, olyan értelmű felügyelet és ellenőrzés vonul végig, mely igen rendőri szagú s ő bizony, ha eme szakaszok így maradnak, mint az albizottság szövegezte, nem fog szavazatával a javaslat illető részeihez járulni. Protestál is azok ellen a hazafias protestáns intézetek nevében, mert ha vannak is egyes felekezeti tanintézetek, melyekhez hazafiság tekintetében szó fér, nem lehet e miatt a többieket is így megrendszabályozni. A magyar protestáns tanintézetek háromszáz éven át mindig igyekeztek eleget tenni a hazafiság és kultúra igényeinek, s ha tán egyben és másban elmaradtak is, ennek oka nem a törekvés, hanem az anyagi eszközök hiányában keresendő. Hegedűs László kifejti, hogy a fennálló törvények és a gyakorlat értelmében az állami felügyelet csak negatív és közvetett, nem pedig pozitív és közvetlen lehet. Márpedig a javaslat 25. §-a az utóbbit intendálja. Azért nem járulhat hozzá. Trefort miniszter előadja, a nevek elhallgatásával, hogy országszerte igen sok helyen visszaélések történtek az érettségi vizsgálatokkal. Ezeket jövőre meggátolni, a cultura érdekében, az államnak joga is, kötelessége is. Horánszky Nándor kijelenti, hogy miután a bizottság is az előbbi ülések egyikén elismerte és elfogadta azt, hogy az államnak joga van megállapitni tanügy tekintetben az elérendő czélt s a tanítandó ismeretek mértékét, ebből önként következik az, amiről e §-ban szó van s azért azt annyival inkább elfogadja, mert nem lát benne semmi sérelmet az autonómiára. Ez a minimum, mit az állam kiköthet magának. Egyenlő mértékkel akar mérni, s nem fogadhatja el, mit Herman intendált, hogy más felekezetek tekintetében kivételes intézkedéseket tegyen a tör■ vényhozás. Kováts Albert elfogadja az t, mert nem lát benne semmi sérelmest. Szathmáry György örömmel hallotta az előtte szólónak eme kijelentését s a maga részéről annyival inkább hozzájárul eme szakaszhoz, mert az a biztos, kit a kormány az érettségi vizsgálatokra kiküld, ez értelme szerint csupán szemlélődő, figyelő szerepre van utalva. No ez csak nem sértheti az automiát. Hiszen az a biztos a magyar állam kiküldöttje. Az államnak természetszerű joga van, tájékozva lenni a felől, mi történik úgy kulturális, mint állami tekintetből, a területén levő iskolákban s kivált egy oly fontos momentumnál, mint az érettségi vizsgálat. De tagadhatlan az is, hogy vannak Magyarországon tanintézetek, melyek állami szempontokból többé-kevésbé kifogás alá esnek. Márcsak azért is, hogy ezek az állami ellenőrzést ki ne kerüljék, kellene valamennyi hazafias felekezetnek ezen §. intézkedésébe belenyugodni. Megszavazza tehát a §-t, de félreértések és későbbi súrlódások kikerülése végett a 2-ik bekezdést következő szövegezésben ajánlja elfogadásra: »A vallás és közoktatási miniszter minden egyes ilyen vizsgálathoz biztost rendel ki.« Kijelentik hozzájárulásukat ehhez Zsilinszky Mihály és Bubics Zsigmond is, kik után újra Trefort miniszter szólalt fel, kifejtvén, hogy a felekezeti intézetek nem csak a felekezetek, hanem az állam számára is nevelnek és tanítnak polgárokat, minélfogva az államnak szüksége van a felügyeletre és ellenőrzésre. Elnök kifejti, hogy épen e pontnál kell megadni a hatékony ellenőrzést az államnak. Hogy a kiküldött biztosnak rendelkezési joga legyen az érettségi vizsgálaton, azt sem a szöveg nem mondja, sem az albizottság szándékában nem volt. Erre az élénk discusszót elnök bezárta s a 25. § elfogadtatott Szathmáry említett módosítványával. A 26. §-nál, mely meghatározza, hogy a tanuló melyik intézetben tegyen érettségit, nem volt vita s módosítás nélkül elfogadtatott a szakasz. Hanem a 27. §-nál ismét élénk, helylyel-közzel heves discussió támadt és pedig annak utolsó kikezdése fölött, mely igy hangzik: »Az érettségi bizonyítványokhoz a miniszteri biztos aláírása is szükséges.« — Kováts szerint ez túlkapásokra fog ajtót nyitni, mert a biztosnak vétója van esetleg az egész vizsgáló bizottság ellenében s befolyhat a calculusokra. — Szász Károly ezzel szemben utal arra, mit a bizottság a nem-magyar tannyelvű intézetekre nézve már elhatározott. Elnök hangsúlyozza, hogy ebben van egy előbbi intézkedésnek a sanctiója. Kováts újra felszólal , azt kívánja, hogy a biztos hatáskörét praecisirozni kell. Szász Károly óva int ama törekvésektől, melyek az állami ellenőrzést illusóriussá tennék. Lelkesen, nemes hévvel hangoztatja, hogy ő is van olyan jó protestáns, mint más és csak az fekszik a szívén, hogy az összes magyarországi középiskolák és általában tanintézeteink a kor színvonalára emeltessenek. Végül abban történt megállapodás, hogy eme kifogásolt bekezdés újra szövegezésére egy bizottság küldetett ki, melynek tagjai Baross, Jónás, Kovács és Szathmáry. Ezzel az ülés, mely 5 órától */* 8-ig tartott, véget ért. Legközelebbi ülés kedden délután 5 órakor. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január hó 28-dikán. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross, Rakovszky, Fenyvessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Széchenyi gr., Pauler, Ráday gr., Bedekovich. Előzetes bejelentések. Elnök az ülést d. e. 11 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja Steuerlein Lajos kérvényét a múlt évi 62743. számú belügyminiszteri leirat megszüntetése iránt. Kiadatik a kérvényi bizottságnak: A tapolczai kérvény. Következik a tapolczai kérvény tárgyalásának folytatása. Chorin Ferencz : Tisztelt ház ! (Hallljuk!) Egy tanulságot merítettem Simonyi képviselő úr és a tapolczai kérvényt támogató képviselő urak felszólalásaiból, és ez az, hogy lehetetlen egy vallás eltiprására törekedni anélkül, hogy a modern állam összes intézményeivel a leghatározottabb ellentétbe ne jöjjünk. (Helyeslés jobbfelől.) És meg vagyok győződve tehát, hogy ők c céljaikat csak úgy tudnák elérni, ha sikerülne a társadalmat azon helyzetbe viszszaterelni, amelyből az a múlt század végén szerencsésen kibontakozott. A kérvényt támogató képviselők mindnyájan kénytelenek voltak reactionárius eszméket pengetni. A rumi kerület képviselője feláll és pálczát tör a szabad forgalom elvei felett. A második Verbovay képviselő úr, kigúnyolja a szabadelvűség általa ismertetett három faját: a phrasisos szabadelvűséget, a zsidó szabadelvűséget és a német szabadelvűséget, de elfeledte elmondani, hogy Deák Ferencz és Kossuth Lajos szabadelvűségét melyik kategóriába akarja sorozni. A harmadik Simonyi Iván képviselő úr, a magyar alkotmány és a modern Parlamentarismus felett tör pálczát. Áttérve magára a kérvényre, én azzal szemben tisztán az ország érdeke szempontjából, egész objectíve fogok nyilatkozni. Hitem, politikai álláspontom és meggyőződésem, hogy oly országban, hol két külön-