Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)
1883-01-28 / 27. szám
Simonyi Iván : A zsidó sajtóból olvastam, mint kegyed. Herman Ottó : Hogy én demagógia útján jutottam-e helyre ? Hisz a t. képviselő úr már a múlt országgyűlésen tagja volt e háznak s tudni kellett, hogy én kikérettem a háztól, ki is adattam és odaállottam a biró elé és elvállaltam a teljes felelősséget, sőt egy másik esetben sem tértem ki a felelősség elől. (Úgy van !) Hanem igenis észrevettem most a t. képviselő úr beszédjének modorában, hogy ő beszéde elején is, végén is Herman Ottóval foglalkozik s teletölti beszédjét Kossuth Lajossal s egyéb másokkal, s én azt mondom a t. képviselő úrnak, hogy én sem a függetlenségi párt álláspontjáról, sem pedig szabadelvűség tekintetében solidaritást a képviselő úrral semmikép sem vállalok. (Hosszantartó zajos helyeslés és taps.) Tisza Kálmán miniszterelnök : T. ház! (Halljuk !) Nem tudom, szerencsés leszek-e a t. ház beleegyezését megnyerni ahhoz, amit kérek. Ez nem egyéb, minthogy azért, hogy ezen vitának — ha lehet — vége szakadjon. (Élénk helyeslés.) arra kérném, hogy méltóztatnék holnap 11 órakor ülést tartani. (Zaj. Felkiáltások egy részről: Ma délután! más részről: Holnap!) T. ház ! Én egyénileg a magam részéről nem csak kész volnék hozzájárulni ahhoz, hogy délután tartassák ülés, hanem még reám nézve sokkal kellemesebb is volna, de tudom, hogy némelyek, akik éppen nem nélkülözhetők a házban, akadályozva vannak délután. Azért ajánlom a holnapi ülést. (Helyeslés jobbfelől.) Polonyi Géza ebbe beleegyezik, de ha a vita be nem fejeztetnék, kéri azt hétfőn folytatni, hogy ne legyen minden szombaton zsidó vita. (Ellenmondás.) Thaly Kálmán d. u. 5 órakor óhajtja az ülést folytatni. Ugyanez értelemben szólal fel Kállay János is. A ház azonban elhatározta, hogy a holnap d. e. 11 órakor tartandó ülésben fog folytattatni a tapolczai kérvény tárgyalása. Ezzel az ülés d. u. 2 óra 10 perczkor véget ért A napirend. A »Cimbria« szerencsétlensége. A lapokban eddig részint hiányosan, részint megmásítva adatott elő a »Cimbria« és »Sultán« összeütközése. — Azon helyzetben vagyunk, hogy a szerencsétlenség igazi, ha lefolyását a következőkben adhatjuk: A két hajó állása az összeütközés előtt közvetlenül a következő volt: Miután a »Cimbria« a »Sultán«-t nem látta, csak a sípolást hallotta, az előíráshoz híven a következő mozdulatot tette: (A »Szultán megmaradt előbbi irányában.) A »Cimbria« a »Sultán«-t azért nem látta — szakértők szerint — mert ez utóbbi kisebb hajó lévén, kisebb lámpákkal bírt, mint a »Cimbria.« De a »Szultán« látott , mégpedig, mint kapitánya állítja, először a »Cimbria« zöld fényét. Az I. számú rajzból kiviláglik, hogy a vörös fényt nem láthatta. Miután azonban a »Cimbria« a II. alatti mozdulatot tette, a »Sultán« a vörös fényt pillantotta meg. Ekkor azonban a távolság már oly csekély volt, hogy kitérésre gondolni sem lehetett, az összeütközés tehát megtörtént a következő módon. A »Sultán« tehát a »Cimbriát« a tatbalon érte, az előárbocznál, majdnem derékszög alatt. A »Cimbria« tehát, nem látván a »Sultán« lámpáit, önmaga rohant a veszedelembe. A »Sultán« azon véleményben volt — miután vallomása szerint a »Cimbria« nem szólaltatta meg a gőzsipokat, míg a »Cimbria« legénysége az ellenkezőt állítja, — hogy Amerikába szóló útlevelet kért a belügyminisztériumtól Sáros megye alispánja által m. évi deczember 23-án és 26-án kelt 23 jelentéssel 102 egyén, ugyanaz által múlt hó 27-én és f. hó 3-án 23 jelentéssel 106 egyén, ugyanakkor 12 db jelentéssel 23 egyén. Szepesmegye alispánja utján 24 db jelentéssel 29 egyén, s ugyanaz által jan. 7-én és 8-án kelt jelentéssel 13 egyén. Zemplén megye alispánja által 5 jelentéssel 17 egyén, Abauj megye alispánja által 11 db jelentéssel 11 egyén, tehát decz. 23-dikától január 8-dikáig összesen 301 egyén kért útlevelet, de nem kapott, s igy eshetőleg megmenekült a tengerbe veszéstől, mert mindezen útlevél iránti kérelmeket nagy számuk feltűnő volta miatt a belügyminisztérium visszaküldötte az illető megyék főispánjához jelentéstétel végett, vájjon az illetők katonai és egyéb kötelezettségeiknek eleget tettek-e. Ha megkapják, talán még több lett volna a »Cimbria« magyarországi áldozatainak száma, a »Cimbria” megtartotta eredeti irányát, s azért a »Sultán« is megtartotta a magáét. Abból, hogy a hajók az összeütközés után rögtön szétváltak, az látszik következni, hogy igaz Cuttill kapitány azon vallomása, miszerint ő még az utolsó másodperczben is visszafelé vezényelte a hajót. E leírásból még az is következik, hogy ezen szerencsétlenségben attól függ az ítélet, vájjon a »Cimbria« megszólaltatta-e a gőzsípot, vagy nem. Ha a kapitány — mint ez valószínűleg kiderül — teljesen correctül viselte magát a katasztrófa alatt, csak az a kérdés marad fönn, hogy a katasztrófa után megtett-e mindent, mit az emberi kötelesség parancsol, de amelyeknek elmulasztásáért senkit felelősségre vonni nem lehet. Ehhez járul még — a »Sultán« kapitányának, Cuttillnek vallomása szerint — hogy ő a »Cimbriát« az összeütközés után 20 percz múlva nem látta, s kiabálást nem hallott, különben is saját hajójának vizsgálatával lévén elfoglalva. Csolnakot azért nem küldött a tengerre, mert legénysége csak 15 emberből állt, s az átdatlan köd miatt ezt a felelősséget nem merte magára vállalni. De daczára annak, hogy semmit sem látott, kék tüzet gyújtott, s két óráig adatta a vészjeleket, s reggelig a szerencsétlenség színhelyén maradt. Érdekes e szomorú ügyben a megmenekültek eltérő vallomása. A csónakban ülők nem látták sem a »Sultán«-t, sem csónakot, míg a többiek látták a kék tüzet és egy négy emberrel kiküldött csónakot. A hajó nem rendőrileg, hanem törvényszéki végzés alapján van lefoglalva mindaddig, míg a per be nem végződik. A hajó legénysége a kapitánynyal együtt szabad lábon van. A Cuttill ellen kezdetben mutatkozó elkeseredés szűnni kezd, mindenki nyugodtabban veszi szemügyre a dolgot. Több szakértő máris úgy nyilatkozott, hogy Curtill kapitány teljesen correctül viselte magát.P ártatlan herczegkisasszonyt vesz feleségül.De a királyfi megszökik őrei, a miniszterek elől, és Tharsia után a korcsmába fut, ahol a miniszterek is megjelennek, a szökevényt keresve. Ekkor azonban lázadás tör ki; az uralmat a korcsma szolgája ragadja kezébe s halálra ítéli a minisztereket, és a szerelmeseket is. A fátum azonban beleavatkozik az újdonsült uralkodó intézkedéseibe; feltűnik a láthatáron a »fekete hajó«, mely mindenüvé »fekete halál«-t visz, a hol megjelen, hacsak fekete zászlóit fehérekkel nem cseréli fel. Ebben a bárkában Tharsia apja utazik, a bánkódó vén fejedelem, a ki leányát keresi. Mikor partra száll, felfedezi a rég óhajtottat, a ki a népet ez által nagy veszedelemtől s magát és kedvesét a haláltól menti meg. íme körvonalakban a cselekvény vázlata. E kereten belül hemzsegnek a nuditások úgy párbeszédek mint epizódok alakjában. Részletezésükbe nem bocsátkozunk. Végighallgatva és végig nézve az egészet szinte sajnálkozással észleltük, hogy a pattogó satyra, a gyakran szikrázó elmésségek milyen kevéssé hathatós ellenmérget szolgáltatnak az egész szövegen átvonuló frivol alaphang és tendentiával szemben. Báró Bánffy György szolgáltatta a zenét ez ominózus librettóhoz. Úgy látszik nagy ambitióval és szorgalommal dolgozott. A zenei productivitás e meddő korszakában minden jóakaratú kísérletet megbecsülünk és e relatív szempont jogos concessiókra késztet a műkedvelő fiatal mágnással szemben. Bánffy báró a zeneszerzés első stádiumát éli. Kissé merész hasonlattal a kutfőtanulmányozás korszakának mondhatnék. A minták reminiscentiái zsongják körül emlékezetét. Amit látott, amit hallott kissé meg- változott alakban bár, de eléggé felismerhető contourokban kerül ki tolla alól. Nincs még megállapodott irányzata, nem jegeczesedett határozott formává szülje. Az egyöntetűség hiánya abban a jelenségben nyíl- j vánul, hogy vegyesen és nem mindig a helyzetnek megfelelően lép fel a Strauss által inaugurált tánczosoperette-forma bizonyos vaudeville-zeneszerű mellékízzel, majd a franczia nagyobb operettekben meghonosult lirico-sentimentalis nézetek szélesebb alapon nagyobb praetensióval feldolgozva. Főérdeme Bánffy zenéjének a melódiái érzék, a helyesen ragozott forma és különösen a könnyedség. A hallgató nem unatkozik és mindig talál valamit, ami figyelmét megragadja és érdeklődését ébren tartja. — Kezdetnek ez mind igen szép és kívánunk kitartást a törekvő fiatal mágnásnak a szerencsés folytatáshoz. D—r. Greguss Ágost aesthetikája.*) (Befejező közlemény.) Tovább menve Greguss aesthetikájának ismertetésében, vessünk egy pillantást az aesthetikai fogalmak tisztázására. Említettük, hogy Greguss az erkölcsi szépben a kellemet és fenséget, ezzel ellentétben az erölcsi ratban az alacsonyságot és undokságot különbözteti meg. E fogalmak combinatióiból származnak még más fogalmak, melyek szintén széptani fogalmak. Ilyen a fonákság, mely az alacsonyság fogalmával szomszédos. A részességi elemek hozzájárulásával származik a félelmetes fogalma, mely a tragicumnak egyik alkotó része. A tragicum is átmenő faj, benne van egyrészről a fenség, másrészről a félelmesség. Vele szemben áll a comicum, mely a fonákságból ép úgy származik, mint a tragicum a félelmesből, s valamint ebből nem hiányozhatik a fenség úgy a comicumtól sem a kellem ; kimondhatjuk, hogy a comicum a kellem és a fonákság combinatiója. Az erkölcsi fogalmakból származott négy egyszerű fogalomhoz járul négy átmeneti fogalom s az igy keletkezett nyolcz fogalomból négy a szépség, négy pedig a rútsághoz tartozik. Mintegy láthatóvá tehetjük ezen fogalmakat és egymáshoz való viszonyukat is, ha körben képzeljük őket, oly körben, amelynek egyik részét a szépség számára foglaljuk le, másik részét a rútság számára. Legmagasabb fokon lesz a kellem és fenség, velük szemben az alacsonyság és undokság, ezek az eredeti erkölcsileg széptani fogalmak. Az alacsonyságból fejlődik a fonákság, az undokságból a félelmetesség, a fenség és félelmetesség combinatiója a tragicum, a fonák és kellem combinatiója a comicum. A szép szemben áll a rúttal, a comicum és tragicum ellentétes fogalmak, de nincs közöttük ellenkezési viszony mint a német aesthetica hirdető. E fogalmak, valamint az értelmi szépség köre hasonló fogalomfelosztással képezik Greguss aesthetikájának alapját, láthatjuk mennyire eltér előzőitől, első kísérletétől, valamint Vischer jelmondatos és Zimmermann százrendszerű széptanától. E felosztás mellett könnyen áttekinthető az egész s a részletes széptan feladata már csupán csak az, hogy a megjelölt pontoknál, mint quasi állomásoknál megállapodjék s azok mélyébe hatoljon. Tekintsük most már a széptan második alapját, az értelmi szépséget, mely tulajdonképen alaki szépség szemben az erkölcsi széppel, melyet tartalmi szépségnek neveztünk. Dumas fils a művészetet úgy határozta meg »Le bon dans le vrai« (az igazban nyilatkozó szép) és az értelmi szépség csakugyan az igazságnak szépsége, mert itt az értelem bíráskodik, ami ott szépnek, jónak ítéltetett, itt helyesnek vagy helytelennek mondatik, s ha az erkölcsi jó alapján a kérdésre, mi a szép, azt a feleletet kaptuk, hogy szép a jó, a nem szép az rész, az értelmi körben azt felelhetjük, szép az, ami igaz, rut, ami nem igaz. A realizmus hívei a szépséget kizárólag az igazba, a találó kifejezésbe helyezik, hogy helyesen-e, más kérdés. Támadása a realizmus ellen felette érdekes. Mint az emberi bölcselkedés története bizonyítja, anyagelvi elméletek itt-amott mindig feltünedeztek, de oly terjeszkedő követelésekkel s annyi bizakodással csak a természettudományok gyors haladása által bátoríttattak. És ma ott állunk, hogy a materialismus minden tudományt természettudománynyá akar tenni. »Az anyagon kívül egyéb nincs« — ez az elve — »hatvan egynéhány az elem, ami nem ebből van, az nincs« — ez a hitvallása. Hogyan lehetne szó lélekről, szellemről ? Szerencsére maguk a legkitűnőbb természettudósok, Humboldt, Liebig, Wagner Rudolf cáfolják meg, hogy a tudományos búvárkodás vezére a merő anyagi tapasztalás volna. De az anyagelviség nemcsak azért káros a tudományosság haladására, mert csupán az anyagot ismeri el, hanem káros azért is, mert minden tudományt logikai alapjától foszt meg azáltal, hogy a gondolkodás törvényeinek átalános érvényét tagadja. Az anyagban semminemű igazság biztosítéka nem található és a szellem, a lélek megtagadása azt eredményezi, hogy kiköltözik műveiből és pedig legérezhetőbben azokból, melyekben a szellemi tartalom, az eszme megléte saját létük alapföltétele: a művészet termékeiből. A művészet hanyatlását épen az okozza, hogy az eszme fokonkénti csökkenését külső czifrázattal, a művészetet mesterséggel igyekeznek pótolni. Az alkotás hiánya, a lelemény meddősége, a nyersnek, közönségesnek, átalában a rútnak kedvelése az anyagi felfogás következésekép mutatkozik s elég szomorú, hogy irodalmunk is bőven szolgáltat reá példát. Átka lesz a bárgyú érzékiség, a jellemnek megtagadása, az elvtelenség vagyis az u. n. erkölcsi nihilismus. Kikelt ellene már Erdélyi János is, Berzsenyi és mások, de »népszerű a kenyér meg az isten mint bor; népszerű az anyag.« — Ami csakugyan isteni, lehuzatik a porba, ami por, felmagasztaltatik az egekig. Ellentétben az eszmeivel, mely a dolgoknak úgyszólván javát, lelkét adja, a realismusnak tetszik a sok, a részletes, a formai tökély csak másodrendű s eredményei leghathatósabban nyilatkoznak ott, hol a műnek tüzetesen az ember, közelebbről az emberi lélekrajz a tárgya, nevezetesen a regényben és szinműben. De lehetséges-e jellemzés ily felfogással ? Az efajta egyének csak ide-oda rángatott bábok, a materialismus az embert csak példánynak rajzolja s ezzel véget vet minden indokolásnak. Senkitől sem lehet számonkérni cselekedetét, éhes volt evett, szép nővel találkozott, bírni akarta, a helyében mindenki csak igy tett volna. Itt rejlik a megölő betű. Az összesség kénytelenségét rányomják az egyénre s igy tönkre teszik szabadságát, tönkre magát az egyént. Hol áll ettől az igazi művészi jellemzés? Shakspere még a harom Kalibaut is egyénné rajzolja. A materialismus szüleményeiben tehát nem jellemekkel, csak a viszonyok és körülmények által kívánnak a szemlélőre hatást gyakorolni. »Az a nyavalyás szinirodalmi jelenség is innét van, melyben a hősök nem hogy kivívnák részvétünket, hanem kikoldulják.« Dumas »Kaméliás hölgye,« melyben a becstelenség mint nemes föláldozás szerepel, egyik kitűnő példája az anyanyelvi jellemzésnek. Különben nem kell messze mennünk, »A proletárok« nálunk hasonló. És e hanyatlásnak indult megromlott művé-szetre, irodalomra nincs orvosság ? — De van, az eszmékben való hit és ez az egyetlen! E hitet kell alapos tanulmánynyal gerjeszteni és táplálni, csak ez képes ihletni, csak ebből meríthet a művész lelkesedést, csak ez nyújthat a műnek igazi tartalmat. Nagy szükség van reá, a kor méltóan nevezi magát az anyagelviség korának, a lelketlen egyenlősítés elkövetkezett s az egyének csak számoknak tekintetnek. Az eszmék intéző hatalma megtagadtatott s ez szülte a vallási közönyt, az erkölcsi érzéketlenséget, fásultságot, mely a becsületet pénzzel méri s az igazságot szavazás alá bocsátja. Egyedüli való az anyagi lét a társadalmi eszmék, közszellem semmibe sem vétetnek, fő dolog az anyagi elvek sóvárgása, a kényelemben való baromi megnyugvás, melyen túl nincsen kívánni való. És hova vezet ez ? Eszmények nélkül az ember csak okoskodó állat, megfelel-e így hivatásának, rendeltetésének ? És daczára mindezek kiáltó igazságának, törekszünk-e a kor ezen kórja ellen küzdeni ? A közoktatás elejti a széptant, a remekírókat, a művészet történelmét, a mik az emberben az embert művelik s az ifjúság minden eszmei törekvéstől eltekintve, csak a külső javak hajhászásával foglalkozik s minő nemzedék nő fel ezekből ? Erkölcstelen és vallástalan. A materialisták maguk is megdöbbentek a rombolástól, melyet tanaik az emberi, szívben okoztak s a kitépett eszményt azzal pótolták, hogy vigadni bizonyos fájó megnyugvást hirdessenek, megnyugvást abban, amin változtatni jó volna ugyan, de nem lehet. És igy előrelátható, hogy ha az anyag elvi felfogás átalánossá lesz, megsemmisíti a hitet, erkölcsöt, kegyeletet, s mindazt, ami az emberiséget fentartja s egy iszonyú irtó háború után, melyet önmaga ellen visel, mint öngyilkos fog a földszínéről letűnni. Visszatérve az értelmi szépség körére, nem tagadjuk, hogy az igazság keresése a fő czélja, de bizonyos, hogy a szükséges magas ismeret nélkül hatástalanná válik. Az igazságot úgy határoztuk meg, hogy gondolatunk megegyezése a valósággal. A művész művében fejezi ki a valóságot s így azon kérdésre, hogy mikor lesz a művész gondolatában igazság, azt felelhetjük, hogy ha gondolata megegyez a valósággal, erre nézve pedig a feszültség: a hűség. Az idealizmus és farismus ebbe szintén belejátszik és hogy Greguss nem ítélt egyoldalúan, bizonyítják e szavai: »az ideális irány félszeggé válik a reális nélkül és viszont, a művészet akkor lesz egészséges, ha benne mindkét irány egyesül, másként kifejezve: a művészet feladata a választott tárgyat mind belső, mind külső hűséggel előadni, mihelyt ezt elhanyagolja, ruttá lesz. A merő idealismus élettelen, tehát rut, éppen oly ruta merő realismus, mely a külső valóságát ábrázolja.« A hűségen kívül szükséges még az önszerűség vagyis az eredetiség szépsége, mely a sajátost, a különöst, az egyéni bélyeget nyomja a műre. Emlékezünk a képzőművészetben Michel Angelora, vagy a mi Kemény Zsigmondunk, Arany Jánosunkra! Az értelmi szépség harmadik formája az öszhang vagyis a rendszerűség. A műnek nem tartalmára, hanem alakjára vonatkozik. Az öszhang szépsége az összeállítás, szerkesztés, kifejezés mesterségét teszi fel, nem jön magától, mint a természeti tehetség, származnia kell, tanulás útján elsajátítani. Árut Greguss szerint tagadó szépség. Magyarázatában dicsérőleg szól Rosenkranz munkájáról, mely »Aesthetik der Hässlichen« czimen 1853-ban jelent meg. A rútnak kiindulási pontja maga a szép, eredménypontja a nevetséges, a komikum. Ez tehát a tagadás tagadása által helyreállított szépség, mely mind a rutát, mind a szépet magában foglalja s melyet ezért ellentétes szépségnek is nevezhetni. Rosenkranz maga is úgy fejezi ki ezt, hogy a rut nemleges közép a szép és a komikum közé. De a rutnak csak egyik oldala ered a komikumba, a másik a tragikumba megy át. Hogyan fordul elő a rut a lövészetben ? Fennebb már szóltunk róla, most csak azt jegyezzük meg, hogy a görögöknek is voltak szűr, szörnyeik szemű óriásaik, grajáik, emptirai^ de rut csak szép mellett van megengedve, mert aesthetikailag *) Lásd • »Nem*et« 24. »atoist. HÍREK Január 27. — Erzsébet királyasszony a hozzá folyamodott szegények közt leendő kiosztás végett 500 frtot küldött a főkapitánysághoz. — A szoldobágyi rablógyilkosság. A Szoldobágy községben még múlt év július hó 21-én elkövetett irtózatos rablógyilkosság részleteit ma az erdődi kir. járásbíróság, a kibocsátott nyomozó levél szerint a következőképen adja elő: A rablógyilkosságot Pintye László 14 éves és Demeter 7 éves testvéreken egy 9 férfiból, 3 asszonyból és vagy 3 leányból álló czigánycsapat vitte véghez. A tettesek Szilágy megye Mosóbánya községe felől a Bükk hegységből jöttek le előtte való napon este és július hó 21-ik napjára virradóra, a község határának azon részén ütöttek tanyát, melyen a kora reggel sertésüket kihajtó fiuk meggyilkolva találtattak. A meggyilkolt fiuk holttestével állatias kegyetlenséggel bántak el a gyilkosok, egymáshoz kötözték a holttetemeket, egy vízmosásos árokba vonszolták, s ott álló helyzetben az árok egyik oldalához támasztva őket, földdel behányták. E kanibalizmussal véghez vitt szörny tett után a bűnösök a fiuk által őrzött 30 darab festésből két darabot magukkal vittek s eltávoztak. A nyomoozás eredménye szerint a férfiak között egy fiatal magastermetü, kancsal szemű s egy másik alacsonyabb termetű, himlőhelyes férfi volt; ezek, valamint a többiek ruházatát gyolcs ing, gyolcs lábravaló, fekete mellény s magyaros fekete posztókalap képezték. Tekintve a bűneset megdöbbentő voltát, a bíróság másodízben bocsátott ki nyomozó levelet a tettesek kézrekerítése végett. — Kitüntetések statisztikája. A következő nagyérdekű kimutatás azok névsorát közli, akik a lefolyt évben rendjeleket, vagy egyéb kitüntetéseket nyertek Magyarországon. A valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot nyerték Szabó Miklós kir. táblai elnök, Kemény Gábor br. közmunkaminiszter, Ráday Gedeon gróf honvédelmi miniszter, Károlyi Sándor gr., Fejérváry Géza br. honvédelmi államtitkár, Lönhart Ferencz erdélyi r. k. püspök, Csemegi Károly kir. curiai tanácselnök. A kamarási méltóságot nyerték Szemere Miklós, Csáky Pallavicini Zsigmond gr., Ivánka Oszkár, Szapáry Sándor gr., Viczián Antal, Prónay István, Pejachevich Tódor gr., Rakovszky István, Bartál Béla, Pongrátz Frigyes gr., Zichy Géza gr., Festetics Tasziló gr., Erdődy Imre gr., Radvánszky Béla br. A lovagrendek közül az aranygyapjas rend az 1882-ik évben egyáltalában nem adományoztatott senkinek. A Szt.István rendnek nagy keresztjét kapta Szlávy József, a középkeresztet kapták Fejérváry Géza br. honv. államtitkár és Majthényi László br. Hontmegye főispánja, a kis keresztet kapták Ivánka Imre képviselő és Kozma Ferencz miniszteri tanácsos. A Lipót-rend nagy keresztjét kapta Széchenyi Imre gróf berlini nagykövet, a középkeresztet Hieronymi Károly államtitkár, a kis keresztet Ferenczy Ferencz, a kir. legfőbb itélőszék birája, Nyeviczkey József, kir. táblai tanácselnök, Molnár István főispán, Dókus József volt főispán, Soltész Albert semmitőszéki biró, Babos Kálmán semmitőszéki biró, Takács Lajos volt főispán, Ráth György kir. táblai tanácselnök, Ybl Miklós építész, Köffinger Frigyes miniszteri tanácsos, Benkő Rezső, honvédezredes. — A vaskoronarend I-ső osztályát kapták: Stojkovics Arzén, budai szerb püspök, Angyelics Germán, karloviczi érsek ; Ordódy Pál volt miniszter; a II. osztályt podhrágyi Popper Lipót, nagybirtokos; a III-ik osztályt Stiff Károly nyug. jogügyi főtanácsos Nendtwich Károly polytechn. tanár, Krancz József, Grósz Lipót min. osztálytanácsosok, Markusovszky Lajos min. tanácsos, Hiross Imre nagyfalui lelkész, Pichler Miksa a magyar-gácsországi vasút igazgatója, Knöpfer Vilmos a marosvásárhelyi kórházi bizottság elnöke, Detrich Márton miniszteri osztálytanácsos; Platthy Gyula, nagybirtokos; Wald József, báni táblai ülnök; Fratl Endre, volt főispán; Fuchs Miksa a magyar nyugati vasút igazgatója; dr. Hoffmann Pál egyetemi tanár; Tormay Béla, kir. állatorvosi tanintézeti igazgató; Hanzély János miniszteri számv. igazgató; dr. Herich Károly, Mádai Izidor, oszt. tanácsosok; Mechwart András a Ganzgyár igazgatója; Mihálka László alispán. A Ferencz József rend nagy keresztjét kapták: Kengyelácz Emil verseczi püspök, Cseh Eduárd kamarás; Dulánszky Nándor pécsi, Schuster Konstantin kassai püspök, a középkeresztet kapta: Sávich József nyugalmazott curiai biró; a lovagkeresztet kapták: Popper Ármin, fővárosi bizottsági tag; Kaffka László miniszteri fogalmazó; Jucó Ferencz bányatanácsos; Herbich Ferencz egyetemi magántanár, Macskássy József, reáliskolai tanár, Eigl József, futtaki cath. lelkész. Szikszay Dániel törvényszéki biró. Papp Antal, nagybereznai cath. lelkész, dr. Hasenfeld Manó szlvári fürdő orvos. Lestyánszky Sándor hontmegyei főjegyző, Strasser Albert iparkamarai titkár, Leitner Izidor, vasúti felügyelő Budapesten, Haas Ignácz vasúti felügyelő, Kovács Sebestyén Jósef ipolypásztói lelkész, Fratresevics Imre, darázsi lelkész, Feszty Adolf építész, Novetly Sándor, iparkamarai elnök, Schillinger Ferencz kir. tanácsos, Hüffer Alajos dohánygyári igazgató, Boróczy László, Szirányi György, jószágigazgatók. Barabás Márkus alispán , 1110 és István törvényszéki bíró, Szepszky Frigyes fiumei tengeri hatóság építészeti felügyelője, Bohn József számvevőségi igazgató, Jaeger Henrik, kereskedelmi akadémiai tanár, Bürger Pál, a nyugati vasút felügyelője, So 11 ész Károly törvényszéki biró,Burghardt Konrád malom igazgató, Adler Károly szeszgyár igazgató, H a 111 Tivadar porczellán gyártulajdonos. Ezen összeállításba a királyi tanácsosi ranggal, s az érdemkeresztekkel, ki- t tüntetettek nevei felvéve nincsenek. A Petőfi-szobor bizottság mai napon tarta az első magyar általános biztosító társaság gyűléstermében befejező ülését, melyen Ráth Károly főpolgármester elnöklete alatt részt vettek Puszky Ferencz, Jókai Mór, Szász Károly, Ráth György, Vadnai Károly, Degré Alajos, Sárkány József, Gerlóczy Károly, Török József, Lévay Henrik, Reményi Antal, Saárossy- Kapetter Ödön és Reményi Károly bizottsági tagok. A részletes titkári jelentés felolvasása után, mely a leleplezési ünnepély országos, nemzeti és harmonikus voltáról örömmel emlékezett meg, elhatározta a bizottság, hogy Budapest főváros törvényhatóságának az ügy sikeresítése körül kifejtett bokros érdemeiért — továbbá az Athenaeumnak a Petőfiszobor emlékalbum díjnélküli és igen ízléses kiállításáért, — nemkülönben az I. Duna gőzhajózási társaságnak az ünnepély alkalmával a rakpart feldiszitéséért, — végül az I. magy. árt. biztositó társaságnak a bizottsági ülések számára gzüléstermének mindenkor szives átengedéséért jegyzőkönyvileg szavaz köszönetet. Majd felolvastatott a számvizsgáló bizottság jelentése, mely Lévay Henrik szoborügyi pénztárnok számadásait minden tekintetben kifogástalannak találván, az ő tizenhat évi ügybuzgó és a szobor tőkealapját lényegesen növelő pénztárnoki kezeléséért és hazafias fáradozásaiért a bizottság meleg köszönetének jegyzőkönyvi nyilvánítását javasolja, mely javaslat legott élénk éljenzés között talált viszhangra. A pénztári kimutatás főösszegei következők : Reményi Ede adománya és gyűjtése 9949 frt 20 kr, a pénztárnok által szétküldött ívek eredménye 2572 frt 91 kr, a megyék adakozásai 3613 frt 58 kr, a városok adományai 4798 frt 38 kr, hirlapok útján gyűjtött adományok 2676 frt 48 kr, intézetek, társulatok, hangversenyek stb. 5791 frt 49 kr. Kamatjövedelem : 23700 frt 61 kr, az értékpapírok eladási árfolyam különbözeti nyeresége 1365 forint, összes bevétel 54467 frt 65 kr. Ezzel szemben következő kiadási főtételek tűnnek ki: Izsó Miklós kapott 10,000 frt, Huszár Adolf 13,500 frt; a szobor éretbeöntése, talapzat, alapozás stb. 25,274 frt 26 kr, vegyesek 1155 frt 17 kr, leleplezési költségek 917 forint 22 kr; értékpapírokra fölvett kölcsönök utáni kamatok 1345 frt 73 kr; összes kiadás: 52,192 frt 35 kr, s így a felmaradt összeg 2275 frt 27 kr, mely összeget a bizottság következő hazafias közczélokra határozta felosztani: az írók segélyegylete javára Petőfi szobortőke alapítványként 1000 frt; a Petőfi segesvári síremlék alapjának gyarapítására 500 frt; Arany János szobrára 500 frt; a sárosmegyei magyarosító egyesületnek 250 frt; végül a maradék, melyhez még némely kin lévő csekélyebb összegek és kamatok is járnak, az Izsó-síremlékre. Ráth Károly elnök ezután az ülést berekesztvén, meleg szavakkal vett búcsút a bizottsági tagoktól, különösen is megemlékezvén a három Reményi testvérnek a szoborügy körüli érdemeiről, mit a bizottság szintén élénk helyesléssel tett magáévá. Végül Reményi Antal titkár a bizottság köszönetét tolmácsolva Ráth Károly főpolgármestert, mint fáradhatlan, buzgó elnököt éltető. — Orosz tisztviselők és a sajtó. Az orosz belügyminiszter, egyetértve a minisztertanácscsal, legújabban kiadott rendeletében megtiltja az állami tisztviselőknek, hogy az időszaki sajtóban írhassanak czikkeket. — Az országos vörös kereszt-egylet által kibocsátandó 800,000 sorsjegy utolsó részlete is elkészült. A nagy munkát Posner Károly Lajos gyára végezte s ez alkalomból a vörös-kereszt-egylet igazgatósága nevében gróf Károlyi Gyula és Ivánka Imre Lülőn levelet intéztek Posner Károly Lajoshoz, teljes elismerésüket fejezve ki azon gyors, pontos és lelkiismeretes munkáért, melyet a sorsjegyek készítésénél a gyár, mint a mely a modern technika minden követelményeinek megfelel, kifejtett. — Természettudományi estély volt tegnap d.u. 66 órakor a vegytani intézet tantermében, melyet a legdíszesebb közönség a zsúfolásig megtöltött. Az estélyen dr. Ring Ármin tartott mutatványokkal kísért előadást a világitó kő és festékről. Világitó köveket már régóta ismernek. Keleti regékben nagy szerepet játszik egy ragyogó kő, mely a sárkány fejében terem és természetfölötti varázserővel bír. A csodakőről szóló monda keletkezésére kétségtelenül az szolgáltatott okot, hogy bizonyos drágakövek tényleg világítanak a sötétben. Hieropolisban a syriai istennő templomában egy sokat bámult szobor fejékét gyémánt képezte, melynek nappal gyenge fénye, éjjel oly erős lett, hogy az egész templom belsejét megvilágította. A rómaiak »carbunculus«-nak nevezték a világító követ és sötét, véres színben ragyogó testet, rubint, vagy gránátot értettek alatta. Nagy tiszteletben állottak e kövek főként a középkor arany csinálóinál és ugyancsak egy arany csinálónak Vicenzio Cascariolónak sikerült későbben a17. század elején egy mesterséges világító követ előállítani. Cascariolo polgári állásra nézve tulajdonképen csizmadia volt, de többet foglalkozott arany csinálással, mint csizmatalpalással. Készítménye bolognai kő elnevezés alatt rövid idő alatt világhírű lett és feltalálójának sok pénzt és sok dicsőséget hozott. Későbben több olyan anyag tett ismeretes és ma már a világitó kövek egy egész seregét ismerjük, melyek közül azonban csak egy, a B Balmain-féle anyag (a legújabb világitó kő) bizonyult gyakorlati alkalmazásra hivatottnak. Balmain eljárásának titkát egy londoni cégnek adta el, mely most az anyagot nagyban gyártja és »világitó festék« név alatt a piaczra hozza. Minden ily festékkel bevont felület tündéries fényt áraszt a sötétben, ha előbb rövid ideig a napvilágosságnak volt kitéve. Használható e miatt a festék világitó szobrok, óralapok, felírások, ajtózárak, csengetyűk, gyertyatartók, gyufaszelenczék stb. készítésére. Az új festék a víz alatt is világít, segítségével megvilágíthatja a búvár a tenger sötét mélységét és víz alatti munkák ezentúl éjjel is folytathatók lesznek. Vasúti kocsik, barlangok, tunelek és bányák is megvilágíthatók a Balmain festékkel. Egy egyszerű, cartonból vagy bádogból készített ernyő, melynek belső felülete világító festékkel van bemázolva, annyi világosságot terjeszt, hogy fényénél puskapor- és szeszraktárakban, petroleumpinezékben és (hüvelyes) tűzveszélyes anyagokkal telt, másféle helyiségekben, ahová égő világgal belépni veszedelmes volna, kényelmesen durvább munkákat végezni lehet. Az előadást kísérő mutatványok kétségtelenné teszik, hogy a világító festék a gyakorlati élet minden jogosult igényeinek tökéletesen megfelel, és hogy a vegytani tudomány ezen legújabb vívmányára még úgy jövő vár. — A közönség a nagyérdekű előadást hosszasan megtapsolta. — Kétszer halt meg. Rómából a következőket írják: Nemrég meghalt Olaszországban egy előkelő orosz, a kinek eredetisége megérdemel néhány szót. C. grófnak Oroszországban kiterjedt birtokai voltak; mindazáltal nem nagyon szerette a hazáját, s nagy utakat ten meg, melyek őt éveken át külföldön járták. A mi pénzre szüksége volt, azt mindig magával hordta. Egyszer, a midőn haza utazott pénzért, Olaszország egyik városában hagyta fiatal szép nejét, a ki, midőn ő visszatért két év múlva, már Flórenczbe utazott volt. Utána ment, s megtalálta nejét, egy olasz tiszttel, a ki azon esküdözött, hogy ő imádja az orosz feleségét. C. gróf maga elé idézte a feleségét és a szeretőjét. »Én téged meg foglak büntetni, — úgy mond — a legnagyobb büntetéssel, ami csak lehetséges : feleségül adlak a szeretődhöz. Íme, itt van a számodra elég pénz, amiből megélhettek, s — ezzel félrevont egy függönyt — ott áll a pap, aki benneteket össze fog esketni. Én válok tőletek.« Az esküvő csakugyan megtörtént, az új pár túlboldog volt, a lábait ölelgették a grófnak, jóltevőjüknevezték stb. A gróf pedig mosolygott, s elutazott. Néhány év múlva a gróf ismét elutazott oroszországi birtokaira; magános életet élt, amig egy szép lány (ezelőtt 42 évvel) megtetszett neki. Ajándékozott neki szép ruhákat és gazdag ékszereket, Katinka viszonzásul adta szerelmét és egy kis lányt, kinek születését életével fizette meg. A lány, Ljuba volt a neve, szemefénye a grófnak, aki Katinkáért őszintén búsult. Ljuba már tíz éves volt; a gróf egy szigorú telet falusi jószágán töltött. Egy este szán állott meg a kastély előtt. Az elősiető szolgák egy félig megmeredt nyomorúságosan kinéző asszonyt emeltek ki a szánból, aki három különböző korú fiúcskát hozott magával. Az asszony a gróf lábai elé veté magát. — A gróf megösmerte egykori hűtlen nejét, kit második férje, miután pénzét elpazarolta, három gyermekével együtt eltaszita magától. A szerencsétlen negyedik gyermekét a szive alatt viselé. »Ön láthatja, hogy én tudtam büntetni,« — mondá a gróf, midőn az asszony elbeszélte szenvedéseit, »ön elég szerencsétlen volt. Megbocsátok önnek — itt maradhat. Jövőre bizonynyal nem fogja magát többé egyedül unni, s a nevemre szégyent nem hoz. — Természetes, hogy ön csak mellettem élhet és nem velem . . .« S igy a grófnő újra a házban maradt. Lett egy fia. A gróf gondoskodott a grófnő gyermekeiről, ki viszont a kiscsubához anyai szeretettel viseltetett, így múltak évek. A grófnő meghalt. Gyermekei megnőttek, és a gróf ellátta őket hivatalokkal, állásokkal. Ljuba egy olasz nemessel kelt egybe; atyja fényes hozományt adott