Nemzet, 1883. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1883-02-01 / 31. szám

Budapest, január 31. Három része van annak a törvényjavas­latnak, melyet ritka érdekeltséggel és tárgyi­lagossággal tárgyal most a képviselőház. Az első rész felett, mely a tulajdonképen való uzsoráról szól, ma végleg határozott a több­ség, mely különböző pártárnyalatokból ala­kulva, a kamat­maximumot feltétlenül, min­den (állandó és változó) alakjában, elvete és elfogadta az igazságügyi bizottság szövege­zését, mely az uzsorát a szorult helyzet, könnyelműség és tapasztalatlanság kizsák­mányolásában keresi és büntetőjogi szem­pontból sújtja. Nem szándékozunk visszatérni a vitára, mely e kérdés felett kifejlett. Csak consta­­tálni kívánunk e tekintetben három dolgot. Egyik az, hogy az uzsorára vonatkozó ily természetű intézkedés szükségességéről min­denki annyira meg volt győződve, hogy a kormányt, a javaslat benyújtásáért, az ellen­zék több kiváló szónoka őszintén üdvözölte. Ennek következtében oly tárgyilagos volt a vita, hogy ha Apponyi gróf és Szilágyi egy­­egy élesebb hangot abba bele nem kevernek, senki sem vette volna észre, hogy politikai pártok között folyik le az, és e mellett annyi szakszerű fejtegetés volt abban, hogy bátran szaktanácskozásnak is lett volna tekinthető. Amiből bizony nem származott hátrány a kormánypártra, mert annak szónokai leg­alább is voltak olyan magaslaton, mint az ellenzékiek, de az ellenzéktől sem fogja az országban senki sem rész néven venni, ha a törvény létrehozását előmozdítja, és elnapo­­lási, valamint más indítványokkal, a tárgya­lást félbe nem szakítja, így tehetne más­kor is. A másik körülmény, mit az eddigi vi­tából kiemelni akartunk, abból áll, hogy a törvényjavaslat elfogulatlan védői e javaslat intézkedéseinek inkább morális hatásától, mint közvetlen pozitív eredményétől várnak valami üdvöset s nem kételkedünk, hogy ez a várakozás teljesülni is fog. Ezzel kapcsolatban kiemeljük továbbá azt, hogy a kamatmaximum eszméjének elve­tése helyesen történt. Ez már közgazda­­sági rendszabály lett volna, s oly térre vitte volna a javaslatot, a­hol eredményeket nem produkált volna, hanem a helyett oly zavaro­kat idézhetett volna elő hitelviszonyainkban, melyek több kárral jártak volna, mint a­mennyivel az uzsora összekötve van. Megszo­rította és megdrágította volna a hitelt ott is, hova eddig azt a szabad verseny könnyen és zavartalanul elvitte s azoknak ártott volna, a­kik eddig az uzsora súlyát nem érezték, s nem használt volna azoknak, a­kik terheit viselik. A harmadik kiemelendő körülmény az, hogy a kamatmaximummal kapcsolatosan tár­sadalmi-politikai eszmék, sőt rendszerek is ke­rültek felszínre és ha kifejtésük nem is volt részletes, elég világosak a hangoztatott alapesz­mék arra, hogy még azok is Apponyi ellen forduljanak, a­kik vele egy pártban küzde­nek. E tekintetben a leplezgetés és félrema­gyarázás minden lehetőségét eloszlató Szilá­gyi Dezső két beszéde, mert az elsőben Ap­ponyi felszólalásának socialistikus tendentiá­­ját, a másodikban osztályszempontokból való kiindulását igen világosan és határozottan el­ítélte. És Apponyi ugyan iparkodott a bekö­vetkezendő bűnhődéssel megfenyegetni, meg­rémíteni eddigi elvbarátait az esetre, ha cser­ben találják őt hagyni, de ezek bírtak elég bátorsággal vele szemben is helyt állani. Azt hisszük, hogy már csak e három mozzanat is emlékezetessé teszi e vitát, mely társadalmi és közgazdasági viszonyainkra ép úgy, mint a társadalmi és közgazdasági néze­tekre élénk világítást vetett és így az eszmék és helyzet tisztulására is lényeges befolyás­sal lesz. De van a törvényjavaslatnak még két része, mely figyelmet érdemel. Az egyiket el­fogadta a ház, ez az, mely egyfelől a becsület lekötésével, valamint átalában a kiskorúakkal kötött hitelügyleteket absolute semmiseknek mondja ki, másfelől a kamatelévülést 32 évről 3 évre szorítja. Ez intézkedés sok megkárosítást lesz hi­vatva megakadályozni, s sok olyan ügyletet lehetetlenné tesz, mely jómódú fiatal embe­rek, becsületes hivatalnokok és katonatisztek romlására vezetett, és így az uzsorát oly fész­keiben támadja meg, melyekben eddig leg­biztosabban és legháborútlanabbul tenyészett és szaporodott. Ezeket az intézkedéseket a képviselőház ma csaknem vita nélkül fogadta el, mi szintén bizonyítja, hogy azok valódi szükségnek felelnek meg. Azonban hátra van és csak most került tárgyalás alá a törvényjavaslatnak a korcs­mahitelre vonatkozó része. Ezt az eredeti tör­vényjavaslat átalában tiltá , az igazságügyi bizottság szövegezése 4 irtot szabott meg mint maximumot, a meddig a korcsmahitel behajt­ható. Ezekkel szemben gróf Bánffy Béla ma egy módositványt javasolt, mely szerint a törvényes utón behajtható korcsmahitel ma­ximuma 2­­­8 írtban állapittatik meg, illető­leg e korlátok közt, annak conkret megálla­pítása a törvényhatóságokra bizatik. Azt hiszszük, hogy az ország viszonyai­nak és érdekeinek leginkább gróf Bánffy mó­­dosítványa felel meg. Mert két fontos érdeket kell itt kiegyeztetni. Egyik abban áll, hogy a népet a korcsmahitel által kizsákmányol­­tatni és tönkretétetni ne engedjük ; másik áll abban, hogy a községek és birtokosok sok helyen főjövedelmi forrását képező korcsma­jövedelmét meg ne semmisítsük. És ezenkívül tekintettel kell lenni földművelési viszonyainkra is, melyek a munkásosztálynak az alföldön egy­­kétheti korcsmahitelt nyáron, a mezei munka derekán szükségessé tesznek, míg a felföldön kisebb hitel is elég. A Bánffy által javasolt és a helyi viszonyokhoz alkalmazható maximum mellett el lehet érni azt, hogy 218 forint hitel miatt sehol, senki vagyonában meg nem rontatik, és másfelől ilyen hitel mellett a korcsmajövedelem állandóan nem csökken. Ha még ehhez hozzá­vesszük azt, hogy Tisza miniszterelnök ma kijelenti, hogy a re­­galemegváltás úgy elő van készítve, hogy csak a pénzpiac­ javulásától függ annak ke­resztülvitele, azt hisszük, elmondhatjuk, hogy ez intézkedések együtt és egészben minden jogosult érdeket megóvnak s népünk morális és anyagi bajai egyik leggyűlöletesbikét alapjában megszüntetik. Budapest, január 31. Trefort Ágoston közoktatási miniszter három nagy franczia szónok beszédét adta ki, melyeket ezek a felsőház kérdése fölött tar­tottak. A kiválóan jeles fordítás K­e­s­z­­­e­r József munkája. Hogy a magyar közvéle­mény figyelmét e kis munka a felsőházra vo­natkozó reformtervek alkalmából, a franczia szónoklati remekek és eszmék felé fordítja, ez meg Trefort érdeme. Csak régi művét foly­tatta ekkép. Trefort a kiváló szellemek azon szép és történeti nevezetességű elitjéhez tar­tozott, mely a negyvenes években a magyar észt belekapcsolta az európai észbe. Közvetí­tette, beleoltotta a magyar társadalomba a nyugati eszméket. Fejlődésünknek és nemzeti átalakulásunknak magasabb irányt adott. Döntőleg folyt be a magyar institutióknak a parlamentarismushoz való átidomítására. De nem lehet feladatunk ez alkalommal azon kiváló csoport, a magyar doctrinairek működését rajzolni, kiknek sorába emelke­dett szellemű közoktatási miniszterünk is tar­­tozott, s a­kik közül — Kemény, Szalay, Eötvös, Csengery halála után — még egye­dül Ő szenteli tetterejét a magyar, európai szellemű közművelődésnek. Az általa kiadott füzet — Thiers, Gui­zot, Roger-Collard beszédei — a parla­menti szónoklatra fordítja figyelmün­ket, melynek jelenlegi rézkoráról any­­nyi panaszt, és annyi téves felfogást hallunk. Tény, hogy mikor a Trefort által ki­adott beszédek tartottak, a parlamenti szó­noklat még aranykorát élte úgy Franczia­­országban mint Angliában, s aranykorába kezdett átlépni Magyarországon, hol pedig ekkor még valódi Parlamentarismus sem lé­tezett. A franczia parlamenti szónoklatot nem a nagy forradalom nyers erélye, tűztenger gyanánt rohanó phrasis-dagálya hajtotta leg­szebb virágzásába. Mirabeau magas szó­noklati művészete, az ajkán csengő szó igaz bája még nem teremtette meg a classikus franczia szónoklatot. Danton dörgő hangja, valamint Barrére, S­t.-J­ust vérgőztől párolgó beszédei annál kevésbé. Az angol Parlamentarismus ekkor már rég kifejtette pompáját. Fox már megvívta csatáit North ellen. Burke, az angol Cato már meny­dörögte hatalmas philippikáit a franczia forradalom, s a felforgató eszmék el­len. P­­ 11 kelő , s csakhamar délpontjára emelkedő napja volt az angol parlamentaris­­musnak. Francziaország a forradalom orkánjának lezajlása után utolért Angliát. A restaurátió ép oly bőven ter­mette a nagy szónokokat, mint a nagy forradalom a hadvezéreket. A legitim és a júliusi monarchia nagy szóno­kainak egy része már a forradalom idején szerepelt ugyan, de csak a Parlamentarismus légkörében fejlődött ki, s hozta létre a fran­czia parlamenti szónoklat aranykorát, mely 1819-től az 50-es évekig tartott. De Serre be­­végzett szónoki tökélye, Benjamin Constant, Camille Jordan, Roger-Collard, Guizot stb. eszmegazdasága, teremtő képzelme, mély tudománya, szónoki pompája, vagy hideg bonczolása mindmegannyi virága volt a fran­czia parlamenti szónoklatnak. Thiers, Cha­teaubriand, Casimir Perier, Richelieu, de la Bourdonnaie, Decazes, Vilitele, Berryer stb. kiegészítették a bámulatos csokrot, mely év­tizedeken át megmaradt idén, pedig a forra­dalmak és a reactió viharai csaptak el felette. A múlt század végének nagy angol szó­nokai sem vesztek ki a Foxokkal, Pittekkel és Bürkével. Canning, O’Connel, Palmerston, Cobden, Gladstone, Disraeli fentartották a csodálatos lánczolatot. Magyarországon pedig a megyei szónok­lat, a nagy politikai harczok közepett, parla­menti szónoklattá finomult, s bár megtartotta eredetiségét — alig volt szónokaink közt né­hány, ki franczia, angol mintákat követett volna — versenyzett a nagy nyugati népek parlamenti szónoklatával. Széchenyi szakga­­tott, de eruptív erejű, Kossuth lángoló, bűbá­jos, Deák egyszerűségében imposáns szónok­lata versenyzett bárkiével is a világon. Sze­mere, Kazinczy formatökélye elérte a nagy francziák alaki szépségeit. S volt a magyar szónoklatnak egy sereg más mestere a negy­venes években. Oly nagyságokról, mint Wes­selényi, Eötvös, Klauzál, Somssich, Erdély­ben id. Szász Károly, Kemény Dénes, stb., nem is szólva, arról, hogy az alsó és felsőház egyaránt tuc­atszámra mutatta fel a jelesebb­nél jelesebb szónokokat, kik csak azért nem voltak első ranguak, mert az ékes szónak ná­luk még nagyobb mesterei éltek. A magyar igazi szónoknép ma is, mint az angol. Különösen az volt a megyei élet fénykorában, midőn a megyeháza a szónok­lat melegágyát, buján termő talaját képezte. A magyar szónokoknak szinte tanulniok sem kellett a szónoklat művészetét, mint a fran­­cziáknak, kik — ügyvédek, ügyészek nem lé­vén — a törvényszéki parketen nem szerez­hették meg első sarkantyúikat. A politikai közélet hatalmas lüktetése magával ragadta az összes gentryt. A megyei közgyűlések gyakorlatilag képezték ki szóno­kainkat. Azért jellemezte a negyvenes évek­ben a magyar parlamenti szónoklatot a köz­vetlenség, amit a gyakorlat adott meg, s a hazafias phrasis, mely akkor benne volt a le­vegőben. Ha ellenben most körültekintünk parla­mentünkben, nagy szónokot minél kevesebbet találunk ott. A dis minorum gentium csoportja sem mérkőzhetik az 1830—48 évi korszak szó­nokainak zömével, mely korszakot szintén a magyar politikai szónoklat aranykorának le­hetne nevezni. Ennek oka bizonyára első­sorban az, hogy a nagy nemzedékre következett új nem­zedék már nem a megyei élet légkörében nö­vekedett fel. Sőt híjával volt a közélet nyil­­vánulása minden alkalmasnak. Az iskolai ön­képző körökre szorult. Sőt mikor a megye­házak kapui ismét megnyíltak, a régi megyei élet többé nem létezett. A nemzet politikai súlypontja a parlamentbe helyezkedett át. De a parlamenti szónoklat hanyatlása ott is bekövetkezett, ahol a nemzet nem ment át oly catastrophákon, mint átment a magyar. Nagyra becsüljük mi Bright ékesszólását, annyira, mint korunk történetének írója. De azért mégis Gladstone-é, a régi gárda e bá­mulatosan szívós erejű egyetlen tagjáé az el­sőség. S nincs ma az angol parlamentben senki, a­ki a múlt század vége, vagy a jelen század elejének nagy szónokaival mérkőzhet­nék. Valamint nincs senki, aki Macaulay­­nak hideg pompájú, formailag bevégzett töké­­lyű beszédeit ki tudná a szó érctéből faragni. Francziaországban a nagy szónokok nem­zedéke szintén nem létezik. De ez csak természetes úgy Angliában, mint Magyarországon és Francziaországban. A politikai viszonyok, parlamenti har­crok, maguk az intézmények és eszmék át­alakultak az utolsó ötven év alatt. Át kellett alakulnia tehát a parlamenti szónoklatnak is. A nagy parlamenti csaták eredménye diadal lett. A szabadeszmék és intézmények diadala. A parlamentarismusnak hétköz­napjai érkeztek . Az élettel érintkező folytonos munka korszaka következett a par­­lamentarismusra is a munka századának má­sodik felében. A szenvedélyeket helyettesíti a komoly tanulmány és iparkodás. Az ékes szóvirágokat az egyszerűségével ható érv. Aki ma utánozni akarná a nagy francziák és angolok külső modorát, mikor egy köznapi törvényjavaslatról van szó, bizony nem egy­szer nevetségessé válnék.Azok a mintaszerű viták, melyek 1819- ben a franczia kamarában a sajtótörvény, 1822-ben ismét a sajtószabadság kérdései, 1824-ben a verificatio, 1825-ben a vallási kérdések, 1826-ban az első­szülötti jog stb. felett folytak, vagy amelyek a belga alkot­mányt a tiszta doctrinalinismus alapján léte­sítették, örök mintái maradnak a parlamenti vitáknak. De az ily viták a parlamentaris­musnak ünnepnapjai. S az idő, az élet nem­csak ünnepnapokból áll. A­ki megfigyelte parlamentarismusunk­­nak legújabb fejlődését, az egyátalán nem panaszkodhatik, s nem lehet oka az aggoda­lomra. A mely parlamentnek oly nagy sza­bású debatterje van, mint Tisza Kálmán, a régi gárdából oly szónoka, mint Somssich, az ifjabból oly kész oratora, mint Hodossy, Szilágyi, Apponyi . A­hol a parlament maga nevelt magának szónokokat, s olyanokat, mint a még ifjabb nemzedékből Baross, He­gedűs, Láng, Berzeviczy, Pulszky stb. ott nincs ok a panaszra. A­mennyit a szó vará­zsából vesztett parlamentünk, annyit nyert munkaerőben. Több és jobb törvényt tárgyal le most a magyar országgyűlés pár év alatt, mint régen évtizedeken keresztül, mikor az organikus reformok elnyeltek minden reform­­törekvést. A szakszerűség aránytalanul na­gyobb 1867 óta a parlamentünkben, mint a ma­gyar parlamenti szónoklat arany­korában volt. A sallangos phrázis ma kevesebb, de annál több az ismeret és gyakorlati érzék. A mely parlament oly codexeket emelt tör­vényerőre, mint p. o. a büntetőtörvénykönyv (habár azt Csemegi csinálta), képes a nagy alkotásokra, vagy azokhoz mindenesetre van érzéke. A legutóbb lefolyt viták pedig arról tet­tek tanúságot, hogy parlamentünk képes a magasabb eszmei lendületre, fényes szónoki productiókra is. A vallási és az uzsora­tör­­vénynyel kapcsolatos gazdasági és társadalmi kérdések felett parlamentünkben oly magas színvonalú viták folytak, melyek emlékezete­sek lesznek a magyar Parlamentarismus tör­ténetében. Mutatják, hogy ha ismét a li­­beralismus nagy kérdései, az esz­mék éles harczai kerülnének na­pirendre, a magyar parlament méltó lenne tradi­ci­óihoz. Ünnepnap­jai valódi ünnepnapok lennének. B. G. A képviselőház f. évi február hó 1-én d. e. 10 órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadelvű párt f. é. február hó 1-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. Tárgy: A va­dász-törvényjavaslat részletes tárgyalása. Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 7 óra­kor Vizsolyi elnöklete alatt tartott értekezletén a vadászati jogról szóló törvényjavaslatot tár­gyalta s azt átalánosságban elfogadta. A napirend előtt Tisza miniszterelnök be­jelenti, hogy a ház üléseinek napirendjére nézve a hol­napi ülésben a háznak előterjesztést teend. Ezután megkezdetett a vadászati jogról szóló törvényjavaslat tárgyalása, mely Péchy Jenő elő­adó indokolása és Lázár Lajos, Sporzon Ernő, Andrássy Manó gr., Mamusich Lázár s T­i­s­z­a Kálmán miniszterelnök felszólalásaik után átalános­ságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. A részletes tárgyalás a holnap délután 6 órakor tartandó értekezletre tűzetvén ki, a tárgyalás véget ért. A közigazgatási bizottságok kebeléből alakult megyei fegyelmi bizottságok felől újab­ban a következő értesítéseket vettük. Bács-Bod­­r­o­g megye közigazgatási bizottságának fegyelmi vá­lasztmányába beválasztottak , rendes tagokat dr. Al­földi Gedeon kir. közjegyző, Czirfusz Ferencz tanfel­ügyelő, Schlagetter Gyula ügyvéd, Buday József, póttagokul Trifolszky Gyula főmérnök, Pletikoszics Sándor lelkész. C­s­a­n­á­d megyében: rendes tago­kul Návay Lajos földbirtokos, Kemény Mihály tan­­felügyelő, Kun László plébános, Müller Gusztáv adó­felügyelő, póttagokul Szőllősy Antal ref. lelkész, Ri­­gyicsky István főmérnök. Fejér megyében: rendes tagokul Zichy Jenő gróf, Sárközi Aurél országgyű­lési képviselő, Zobel Gyula adófelügyelő, Schier Fe­­rencz főmérnök,­­ póttagokul Hollósy Károly or­szággyűlési képviselő, Kolozsvári Miklós tanfel­ügyelő. Mindezen fegyelmi választmányok törvény sze­­rerinti elnöke az illető megye főispánja, avagy ennek akadályoztatása esetén a megyei alispán. A megyei mérnöki külfoglalkozások költségeinek viselése iránt a törvényhatóságok egy része nem bír­ván kellő tájékozottsággal, igen gyakran megtörténik, hogy a megyei hatóságok a kir. mérnökökkel olyan munkálatokat végeztetnek az államkincstár terhére, melyek magán természetű voltuknál fogva, az illető testületek, községek vagy magán felek költségein lettek volna teljesítendők,­­ vagy ha a munkálatok költségei az államkincstárt illetik is, kérdéses marad, hogy azok melyik minisztérium tárc­ájának terhére számolandók el. Az említett költségek szabályszerű elszámolása tekintetében, követendő egyöntetű eljá­rásra, mint értesülünk a közlekedési miniszter, a me­gyék törvényhatóságait és közigazgatási bizottságait közel­ebb közrendeletileg fogja utasítani. A hiteltelekjegyzőkönyvek átalakításáról s a földadó kataszteri adatokkal való kiegészítéséről szóló törvényjavaslat megvitatása végett f. évi február hó 6-án kezdetét veendő szaktanácskozmány tagjaiul meghivattak: Berczelly Jenő, igazságügyminisz­­teri tanácsos, D­é­vány Henrik, a központi telek­könyvi hivatal főnöke, dr. Wekerle Sándor és Fehér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsosok S­ü 1t­ő Rudolf, a kir. curiához osztott kir. táblai biró, P­u­k­y Gyula, kir. táblai biró, C­z­e­v­e­c­i Kál­mán, budapesti törvényszéki biró, P­á­p­a­y Mór, pest­vidéki törvényszéki biró és dr. Wl­a­s­s­i­c­s Gyula kir. igazságügyminiszteriumhoz osztott budapesti kir. alügyész, mint jegyző. — Az igazságügyminiszter akadály­oztatása esetén a szaktanács kormányelnöke Berczelly Jenő lesz. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este 6 órakor O­r­d­ó­d­y Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjére volt tűzve az 1885. évben Budapesten tartandó országos átalá­­nos kiállításról,­­— valamint az 1872. X. t.-cz. érvényen kívül helyezéséről s a ri­mamurán­y-salgótarjáni v­a­s­m­ű tár­sa­sággal kötött szerződés beczikkelye­­zéséről s­z­ó­l­ó törvényjavaslatok tár­gyalása. Az ülésen a bizottsági tagokon kívül a kormány részéről Szap­áry Gyula gróf és Széchenyi Pál gr. miniszterek, továbbá Matlekovics Sán­dor államtitkár voltak jelen. Az ülés megnyitása után Hegedűs előadó jelenti, hogy az 1872. X. t.-cz. tekintetében napiren­den levő javaslat jelenleg bizonyos akadályok miatt nem tárgyalható. Ezután az 1885. évi országos átalános kiállításról szóló törvényjavaslat vé­tetett tárgyalás alá, melyet Hegedűs előadó a köz­­gazdasági bizottság jelentése kíséretében tüzetesen ismertetvén, azt elfogadásra ajánlja. Er­e­s Henrik maga részéről is elfogadja a ja­vaslatot, de nem akarja titkolni, hogy helyesebb és olcsóbb is lett volna, ha a kiállítás létesítése a fővá­rosra bizatott legyen. Matlekovics államtitkár megjegyzi, hogy a főváros maga a kiállítást rendezni soha nem akarta, hanem az iparegyesület. A bizottság ezután a törvényjavaslatot úgy átalánosságban, mint részleteiben a közgazdasági bizottság szövegezéséhez képest változatlanul el­fogadta. Ezzel az ülés véget ért. A képviselőház közoktatási bizottsága ma d. u. 6 órakor Baross Gábor elnöklete alatt ülést tar­tott, melyen folytatólag tárgyalta a középisko­lákról és azok tanárai képesítéséről szóló törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Trefort Ágost miniszter és Szász Károly miniszteri taná­csos. Előadó Szathmáry György. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után tárgyalás alá vétetett a 27. §. végpontja helyett az albizottság által újra szövegezett s a tagok között kiosztott javaslat az érettségi vizsgálatra kiküldendő miniszteri biztos hatásköréről. Hegedűs László a javaslatot, mint a feleke­zetek jogaiba ütközőt, szükségtelent és károsat el nem fogadja. Kovács Albert concedálja mindazt, a­mi a főfelügyelet jogából folyik, de hibáztatja a szerkezet egyes részeit és a vétő­jogot, mint a­mely rendelkezést tartalmaz, el nem fogadja ; szabálytalanság esetében előbb a felekezeti főhatóság útján kíséreltessék meg az orvoslás; ily értelmű módosítványt is nyújt be. Horánszky Nándor átalánosságban elfogad­ja a javaslatot, mert kívánja, hogy a felügyeleti jog­nak hatálya is legyen, a részletekre nézve észrevéte­lei lesznek. Berzeviczy Albert Kovács indítványa által pezselt eltévesztettnek látná, mert a sza­­v­a alul kiállított érettségi bizonyítvány­­yát csak a biztos aláírásának megtagadása függeszt­heti föl, elfogadja átalánosságban a javaslatot. Szathmáry György hasonlóan elfogadja azt mert a miniszteri biztos itt tervezett jogára súlyt fektet. Zsilinszky Mihálynak aggályai vannak arra nézve, hogy a biztos jogával nem mindig a kellő mér­séklettel és tapintattal fog élni. Kovács javaslatát pártolja. Trefort miniszter a javaslat alapelve mellett nyilatkozik, s nem hiszi, hogy az a gyakorlatban össze­ütközésekre vezetne. B­á­r­c­z­a­y Ödön nagyrabecsüli a protestáns auton­ómiát, de úgy ennek, mint az államnak érdeké­ben a függő kérdéseket mielőbb s mindkét félre nézve méltányosan kívánja megoldani; ez álláspontról a javaslat alapelvét elfogadja. Hegedűs szavait magyarázza. Baross elnök recapitulálja az eldöntendő kérdéseket; nem ellenzi az első rész némely pontjá­nak azon szerkezeti átváltoztatását, melyet Kovács indítványában ajánl, de kiemeli a 4. pontra nézve az albizottsági javaslatnak Kovácsétól eltérő alapelvét. Mint analóg intézkedésre hivatkozik az 1879. évi XVIII. t. ez 6. §-ára (a magyar nyelvi tanítás eldön­tése). A bizottság hivatva lesz először az elvi kérdés­ben dönteni. Jónás Ödön az első részre nézve Kovács ja­vaslatához csatlakozik. Horánszky a Kovács által ajánlott első részt, mely szerint a biztos minden tantárgyra nézve kérdések intézése által ellenőrködhetik, túlságosnak tartja. A bizottság általánosságban elfogadja az albi­zottsági javaslatot; az első rész a Kovács Albert szövegezése szerint vétetik részletes tárgyalás alá. Az első pont (a biztos feladata általában), 2. pont (írásbeli dolgozatok megvizsgálása) elfogadtatik; a 3. pont a szóbeli vizsgánál minden tárgyból kérdések intézésére ad jogot. Hegedűs ez ellen nyilatkozik. B­á­r­c­z a­z elfogadja a pontot. — A többség elfogadja azt. A 4. pontnál (a tanácskozásban való rész­vétel) Horánszky concedálja a tanácskozó részvé­tet, de eldönteni kívánja azt, hogy van-e a biztosnak szavazati joga is. Elnök az előző pontok elfogadása után a szavazati jog megadását elkerülhetlennek tartja. Zsilinszky a szavazatot nem tartja a fel­ügyeleti jog kifolyásának. Kovács indítványát úgy interpretálja, mint azt az elnök tette. Horánszky a vétő­jog által a biztost a többi tagok fölé helyezettnek tartja s ezért a szava­zati jogot megadandónak nem véli. A pont változatlanul, minden bővebb megha­tározás nélkül fogadtatott el, ugyanígy az első rész többi pontjai. A második részre nézve két ellenindít­­vány van: az albizottságé (veto-joggal) és a Kovácsé (veto-jog nélkül.) A bizottság e résznél szótöbbséggel az albizott­ság szövegezését fogadta el alapul. Az első pont (bevezetés) elfogadtatott. Az ez­után következő a) (szabályrendeletek meg nem tartása esetére megadatik a veto-jog) és b) (nem kellő mérték alkalmazása esetére megadatik a veto-jog) pontoknál felszólal Horánszky, ki az a) pontot elfogadja, a b) pontra nézve aggálya van. A biztos jogát azáltal kívánja jobban praecisirozhatni, hogy »aránytalanul kisebb mérték alkalmazása« esetében legyen csak a biztosnak megtagadási joga. Szász Károly magyarázza a pontot, melynek eredeti szövegezését megfelelőbbnek tartja Horánszky javaslatánál. Zsilinszky­nek Horánszky indítványára nézve a gyakorlati magyarázat tekintetéből aggályai vannak. Úgy ő, mint Hegedűs a 27. §-ra (vizsgá­lati utasítás) való hivatkozást ajánlják. El­n­ö­k is szükségesnek tartja e hivatkozást. Kovács ös­szevonandónak vélné a pontokat s a magyar nyelv és irodalom tanításának külön emlí­tését (c. pont) mellőzendőnek tartja. Miután Zsilinszky is e mellett nyilatko­zott, a három pont így összevonva, s csupán hivatko­zással a törvény rendeletére és a miniszteri utasításra fogadtatik el. Az utolsó két bekezdést (eljárás az aláírás megtagadása esetében) elnök indokolja s ajánlja, hogy végül vetes­sék fel egy hivatkozás, mely e­k. intézkedéseit a ki­fogás alá eső intézetek elleni eljárást tartalmazó ké­sőbbi §. rendelkezéseivel kapcsolandja össze. Zsilinszky az orvoslási eljárást gyakorla­tilag kivihetetlennek tartja. Elnök hivatkozik az 1879-iki népoktatási törvény analóg intézkedéseire. Trefort miniszter czélszerűnek tartja e ren­delkezést. Hor­á­n­s­z­k­y praecisíroztatni kívánja az eljá­rást , a javaslat technikai kivitelét ő is nehéznek tartja,­­úgy véli, hogy a miniszter az ügyiratok alapján is ha­tározhat, próbavizsga nem szükséges. Hegedűs a múltra nézve intézkedést nem lát lehetőnek, ily esetek consequentiája csak az le­gyen, hogy az intézet jövőre jobban járjon el. Baross elnök nehéznek ismeri el a kérdést, de az intézkedést szükségesnek véli. Zsilinszky azt indítványozza, hogy az el­döntés az új tanév elején történjék meg. Szász Károly ezt az ifjak bizonytalan sorsa tekintetéből tartja helytelennek. Horánszky és Berzeviczy felszólalása kapcsán elnök ajánlja, hogy a törvénynek vonat­kozó intézkedéseire való hivatkozás is fölvetessék, ez elfogadtatván, e betoldás után az elnök által előbb javasolt külön bekezdés elmarad. Ezzel az albizottsági pót javaslat tár­gyalása befejeztetvén, az rövid eszmecsere után ketté osztatott s a 25. és 27. §. végére illesztetett be. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés február hó 2-án, pénteken d. u. 5 órakor Táviratok: Bécs, jan. 31. Plason külügyminiszteri osztálytanácsos, ki Károlyi gróf nagykövet mellett mint műszaki tanácsos vesz részt a londoni conferentiában, utasításokkal ellátva Londonba utazott. Páris, jan. 31. (Eredeti távirat.) Campenon tábornok állítólag oly föltétellel vállalta el a hadü­gyminiszterséget, hogy a vitatott törvénynek katonai részét kellő al­kalommal fogja érvényesíteni. A hadügymi­niszter azonban ki fogja jelenteni a szószék­ről, hogy a hadseregre nem fog rossz benyo­mást gyakorolni a törvény erélyes végre­hajtása.

Next