Nemzet, 1883. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1883-02-23 / 53. szám

Szerkesztőség : Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. ESTI KIADÁS Kiadó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................ 2 frt. 3 hónapra .. .. ......................................... 6 » 6 hónapra ................................................ 12 » Az esti kiadás postai különküldéseát felül­fizetés negyedévenként ........................ 1 » II. évi folyam. Budapest, 1883. péntek, február 23. 53. szám. áviratok. VIDÉK.­ London, febr. 23. Mac’ Irvis tábornok, ki jelenleg Párisban időz s kit azzal gyanú­sítottak, hogy ő az ir összeesküvők »1. szám« elnevezés alatt ismert feje, az esti lapokban a leghatározottabban megczáfolja azon alá­való vádat, melylyel illetik és kijelenti, hogy haladéktalanul lépéseket tett az angol nagy­­követségnél az iránt, hogy kifü­rkésztessék, hogy e kíméletlen rágalom kitől ered. London, febr. 23. Az alsóház ülése. Fitz­­m­a­u­r­i­c­e egy hozzá intézett kérdésre vála­szolván, kijelenti, hogy a Szuez-csatornát il­letőleg tett javaslatokra beérkezett válaszok átalában kedvezőek. A csatornában való ha­józás nem érinti a szultán közvetlen pénzügyi érdekeit. Ezután a válaszfelirati vita folytattatott. Forster kormányzatát védelmezi és megtámadja a parnellitákat. O’Kelly gyakran közbeszól,miért rend­­re utasíttatik, s midőn ismét közbekiált: »Ha­zudik!« a ház 305 szavazattal 20 ellenében az ülésből való kirekesztését kimondja. Alexandria, febr. 23. Egy franczia fregatta ide­érkezett. Pétervár, febr. 23. Ma a téli palota előtt dísz­szemle lesz a Pétervárott és környékén állomásozó csapatok felett. Róma, febr. 23. Az Oberbank-mellszobor lelep­lezése alkalmából január 6-án és 7-én elfogottak el­leni perben az okmányok már átadattak a fenyítő törvényszéknek. A vádlottak közül 15-en azzal vádol­­tatnak, hogy az országot háború veszélyének tették ki, mely bűntett ellenében a büntető törvénykönyv 174. czikke alkalmazandó. Róma, febr. 23. A Stefani ügynökség jelenti Tripolisból. A tripolisi főkormányzó a szultán pa­rancsához képest látogatást tett az olasz consulnál és félórai beszélgetés közben élénk sajnálatát fejezte ki előtte a legutóbb történt esemény fölött. — Az eset elintézése az olasz gyarmatra kitűnő benyo­mást tett. Madrid, febr. 23. Mint Manillából írják, a gőzös, mely a Philippini szigetek közt közlekedett, jégbe röpült. A halottak száma körülbelül 10­0-ra rúg. Választási mozgalmak a volt h­orvát határőrvidéken. Zágráb, febr. 23. Zimony város polgársága a küszöbön álló volt határőrvidéki képviselőválasztások alkalmából képviselőjelöltül Zsivkovics k­­osz­­ályfőnököt kiáltotta ki. (Távirataink folytatását 1. Legújabb rovatban.) zottait úgy a magyar, mint az osztrák igazgatóságba kiküldi, s ekkor végbe mehet az osztrák és a magyar igazgatóságok megalakulása. Ez az »Orsz. Ért.« sze­rint február végén, legkésőbb márczius elején fog megtörténni. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magy. kir. miniszter, egyetértőleg a magy. kir. pénzügymi­niszterrel, Hirsch Náthán magasfalvi lakos gazda­sági szeszgyára részére, az 1881. évi XLIV. tör­­vényczikkben biztosított állami kedvezményeket megadta. Jász-Nagykun-Szolnokmegye törvényhatósági bi­zottsága a folyó évi első rendes közgyűlését márczius hó 12-ik és következő napjain fogja megtartani, és ez alkalommal az üresedésben levő alispáni és több jegyzői állást választás útján betölteni. Az osztrák-magyar ál­lam vasúttársaság igazga­tóságának megalakulását eddig két nehézség gátolta. Egyik az, hogy a bejegyzés nem történt meg, a má­sik az, hogy az alapszabályok helybenhagyása késett. Ezek megtörténvén, most csak a párisi igazgatóság alakulása van hátra, mely, a­mint megalakul, megit­ ORSZÁGGYŰLÉS. Budapest, február 28. A képviselőház ma elintézte a vadá­­szati fegyveradóról szóló javaslat hátramaradt pár szakaszát, vita csak a 49. és 50. §§-nál merült fel, hol Tomcsányi, Sies, Lázár Ádám, Spéner, Harkányi, Németh Al­bert és Szapáry gr. miniszter vettek részt az eszmecserében, illetőleg adtak be módosítvá­­nyokat. A ház a két szakaszt Sponer módo­­sítványa szerint összefoglalva oly értelemben fogadta el, hogy ha a vadászati ügy elvész, 50 krajczárral ellátott folyamodványra min­den újabb adó nélkül ismét kiadatik a jegy azon időre, melyre az első (elveszett) jegy kiállítva volt. A többi szakasz minden vita és módosí­tás nélkül elfogadtatott. Végül a ház a zárszámadási bizottság jelentése alapján tudomásul vette a honvé­delmi miniszternek a Ludovica akadémia ál­lapotáról benyújtott előterjesztését. Ezzel az ülés véget ért. Holnap d. e. 11 órakor kezdődik az ülés és a kérvények fog­nak tárgyaltatni. * A képviselőhöz illése február hó 33-én. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Rakovszky, Pejacsevich gr., Feny­vessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Széchenyi gróf, Pauler, Ráday gr., Bedekovich. Elnek az ülést d. e. 101/4 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hite­lesíttetik. A fegyver- és vadászati adó. Következik a napirend: a fegyver- és vadászati adóról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 49. §. így szól: »Ha a vadászati jegy elvész, az, a ki elvesztette, annak elvesztését azon szolgabirónál (városi polgár­­mesternél), a kinél a vadászati jegy elnyerése végetti bejelentését eredetileg beadta, bejelenteni köteles és még ugyanazon időnek lefolyása előtt, melyre az el­veszett jegy kiadatott, a jelen törvényben körülirt módon s a kiszabott egész évi adónak lefizetése mel­lett, a folyó évre szóló újabb vadászati jegyet nyerhet.« Tomcsányi László a pénzügyi bizottsághoz in­dítványozza visszautasíttatni a szakaszt újabb szöve­gezés végett, mert hogy az elvesztett jegynek birto­kosa kétszer legyen köteles vadászati adót fizetni, az nem méltányos eljárás. Sitz Gyula a szakasz azon rendelkezését, mely szerint ha valaki vadászati jegyét elveszti, csak az egész évi adónak befizetése mellett nyerhet újabb jegyet, szintén igazságtalannak s némileg zsarolásnak is tartja, ennél fogva annak kihagyását indítványozza. Harkányi Frigyes előadó: T. ház! Azt hiszem, már úgy a miniszter úr, mint én is, elég tanújelét adtuk annak, hogy a­hol lényeges javítás szüksége mutatkozott, ott a javításoknak útját nem állottuk, így elfogadtatott az új 7. §., mely a dúvadak elpusz­títására szükségesnek mutatkozott. Kérdés, hogy a most ezen szakaszra nézve tett indítványok helyesek és keresztülvihetők-e ? T. hát! A tárgy már a pénzügyi bizottságban is megfordult, s elismerem, hogy az látszólag igazság­talannak tűnik fel, hogy ha valaki már egyszer meg­fizette az adót, a vadászati jegy elvesztése esetén újra fizesse azt. De itten tisztán áll az az elv: casus nocet domino. Miért nem vigyáz rá? Ha valaki egy tizes bankót elveszít, azt sem fogja soha visszakapni. (Nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) Az intézkedés horderejére nézve fel akarom említeni, hogy sokkal nagyobb lenne a secatura, hogy ha valaki visszaélésből más jegyével vadász, kénytelen lenne s­zemélyazonosságát kimutatni. Ve­gyük pl, hogy én Madarász képviselő­társamnak je­gyével vadászok. Madarász József: Olyan nincs ! Nem vál­tok soha ! Harkányi Frigyes előadó : Sajnos, mert egy adóval kevesebbet fizet. (Derültség.) Hogyha valaki a más jegyével vadász, kénytelen személyazonosságát kimutatni, mert azt mondhatnák, hogy ő nem vesz­tette el a jegyet, hanem bejelentette rosszakaratból, hogy elvesztette. Ha a pénzügyi közegnek mindig tisztességes emberrel volna dolga, természetesen erre szükség nem volna. De például vasutakon is igen gyakran megtörténik, hogy olyanok szabad jegyet használtak, kik arra nem voltak jogosítva, így ha ezen intézkedés a törvényben nem lenne, mindenki kénytelen volna személyazonosságát mindig igazolni, holott most a fináncz tudva azt, hogy minden ember­nek csak egy jegy van kiadva, erre nem kényszerít­heti. Ezen secaturának volna akkor az ember kitéve, ha ez az intézkedés a törvényben helyt nem foglalna. Másképen áll a dolog az elromlott vadászje­gyekkel ; ezek — habár megromlott állapotban — meg lévén, megnyugvással adhatja ki a pénzügyi ha­tóság az új jegyet. Ez mutatja tehát, hogy nem ha­szonlesésből, hanem az ellenőrzés megkönnyítése vé­gett kell az elveszett jegyet újonnan megfizetni. (He­lyeslés jobbfelől.) Lázár Ádám a szakaszt a következő szövege­zésben ajánlja elfogadásra: »A­ki vadászati jegyét elveszti, ezt a 31. §-ban kijelölt illetékes közigazga­tási tisztviselőnél bélyegtelenül bejelenteni köteles, kitől a hátralevő időre adómentesen újabb vadászati jegyet másolatban nyerhet, miről a 22. §-ban felso­rolt hatóságok ellenőrzés végett értesítendők.« Spóner Andor az elveszett vadászati jegyeket egy osztályba óhajtja sorozni az elromlottakkal, me­lyekről a következő 50. §. intézkedik. Ezen szempont­ból indítványozza, hogy a 49. és 50. §§-ok egy sza­kaszba foglaltassanak össze a következő szövegezés­sel : »Ha a vadászati jegy elvész vagy elromlott, az illetőnek 50 kros bélyeggel ellátott folyamodványára azon kir. adóhivatal által, mely az elveszett vagy elromlott jegyet kiállította, újabb adó fizetése nélkül kiállítandó. Ezen újabb jegy azonban csakis az idő lejártára adatik ki, melyre az elveszett vagy elrom­lott jegy kiállítva volt. (Helyeslés.) Németh Albert röviden az előadóval polemizál s végül a következő módositást nyújtja be: Ha a vadá­szati jegy elvész, a személyazonosságot igazolva szó­beli kérésre a község elöljárósága az illetékes ható­ságtól a másod kiadványt ugyanazon folyó­szám alatt szorgalmazni köteles.« Szapáry gróf miniszter a kellő ellenőrzésnek szempontjából nagyon kívánatosnak tartja, hogy mi­nél kevesebb kivételt tegyünk. Azon intézkedés, mely e szakaszban foglalt­k, az eddig fennállott 1875. XXI. tcz. 19. §-ából van átvéve. Pénzügyi eredmé­nye ezen kérdésnek nem lehet nagy, mert csak a legritkább esetben fordulhat elő, hogy valaki vadá­szati jegyét elveszítse. Különben kijelenti, hogy Spó­ner indítványát elfogadja. A ház erre elfogadta Spóner módosítását, a többi módosítások visszavonattak. A törvényjavaslat többi szakaszai változatlanul elfogadtattak. Erre észrevétel nélkül tudomásul vétetett Lu­kács László előadó rövid indokolása után a zárszám­adási bizottságnak jelentése a Ludovica akadémia 1882. évi állapotáról. A holnap d. e. 11 órakor tartandó ülésen a 25. sorjegyzékben foglalt kérvények fognak tárgyaltatni. Ülés vége d. e. ,­a 12 órakor. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 23. Criquette. Regény. Irta: Lendlovic Halévy. (Folytatás.) 14 Azután Criquette és Pascal csevegései a szín­házban mindig ritkábbak és rövidebbek lettek .. . Aurélie nagyon gondosan őrködött Criquette fölött; nem engedte meg Criquettenek, hogy folyton vele futkossa a színház folyosóit és a színfalakat; készteté őt öltözőjében maradni mindaddig, míg a színpadon dolga nincs, s ha azt elvégezte, ismét öltözőjébe térni vissza. Pascal ezután kénytelen volt megelégedni az­zal, hogy egész este Criquette körül forgolódott, vi­szont Criquette az előadás végén az apotheosisban, midőn legfelül állva csókot kellett szórnia a közönség felé, e csókokat mind Pascal felé hintette. Nemsokára aztán még a csevegések is teljesen elmaradtak, mert nem volt többé színház . . . Cri­cri augusztus hó első napján letűnt a színlapról, meg­unva a közönség által, egy elég tisztességes, hosszú élet, százharminczezok­ előadás után. Előadtak egy drámát, melyben nem volt szerepe sem Rositának, sem Criquettenek, de Pascalnak akadt benne dolga. Egyetlen mondatot kelle mondania, talán öt szóból állót, melyet egy utczai suhancz dob oda a zajongó, zsibongó tömeg közé. Pascal föllépte! Rositának ott kellett lenni az első előadáson, s Criquette könyörögve mondá neki: — Oh, kérem önt, vigyen el engem holnap magával .... Annyira szeretném látni Pascal föl­léptét. Rosita megkapatva Criquette könyörgő hangja által, megígérte neki, hogy elviszi magával. De mi­után meglehetős hosszasan tanácskozott Aurélievel, mégis azt határozta el, hogy Criquette nem megy a színházba, hanem otthon marad. Sirt is a miatt Cri­quette eleget. Más­nap este képtelen volt arra, hogy elalud­jék. Pascal játszott, s ő nem lehetett ott, hogy apró kezeinek minden erejével tapsoljon. Izgatott volt s folyton forgolódott ágyában. A szomszéd szoba ajtaja mindig nyitva volt, s Criquette, midőn elütötte az éj­felet, látta jönni-menni Auréliet, elrendezni dolgait gépiesen — s Aurélie e közben vetett egy-egy pillan­tást ő rá is, kiről azt hiheti, hogy mélyen aluszik. Aurélie lement az első emeletre, hogy hírlap-olvasás­­sal töltve az időt, megvárja asszonyát. Criquettenek egy ötlete támadt. Egy órával későbben, midőn hallotta begördülni az udvarba Ro­sita kocsiját, leugrott ágyából, s mezítláb, egy ingben, fekete haját vállaira omlasztva, az árnyék födezete alatt kifutott a folyosóra, s le akart kiáltani: »Ké­rem, kérem, sikerült-e a Pascal fellépése ?« — mi­dőn meglátta a herczeget, a­mint lassan jött a lép­csőn fölfelé Rosita mögött. Hátra hőkölt tőle, resz­ketve, sápadtan emlékezve vissza a herczeg harag­jára ama napon, midőn a salonban játszott a kis ku­tyával. Criquette azt remélte, hogy másnap Pascal meg fogja látogatni, de Pascal nem jött el. Elmúlt az egész nap, s Pascal még mindig nem jelentkezett. Criquette nem beszélhetett Rositával sem, mert ez nagyon el volt foglalva. A herczegnek estére Szt.­­Pétervárra kellett utaznia. Mint a nemesség marsal­jának, kötelessége volt otthon lennie, Saratov kor­mányzóságban, hogy foglalkozzék a parasztok felsza­badításának rettenetes kérdésével. Rosita pedig más­nap akart elutazni Dieppele Criquette-tel és Aure­­lieve. Criquette úgy öt óra tájban egyedül volt háló­szobájában, foglalkozva azzal, hogy a földrajzból va­lamit meg ne tanuljon. Gondolatai másutt jártak. Egyszer kinyílik az ajtó és titokteljes arczc­al lép be a groom. — Nincs itt senki ? kérdé elfojtott hangon. — Nincs. — Fogja, gyorsan . . . Attól a kis színésztől való, akit ön ismer ... De vigyázzon, hogy Aurélie kisasszony meg ne lássa! . . . Lent vár az utczán a kis színész. Hogy ha akar valamit válaszolni, én majd leviszem. Úgy adja ide a választ, hogy senki észre ne vegye .. . Oda lent leszek az előszobában. Átadott Criquette-nek egy négy rétegbe hajtott papírt, és elfutott. E papír Pascal levele volt, íme a következőket írta Criquettenek: »Az a pár szó nagyon jól sikerült. Nevettek rajta. Amiből az következik, hogy tetszett. A mondat különben komikus volt, mert néha szoktak olyan mondaton is nevetni, amelyhez nem illik a nevetés. De ez a mondat egészen sikerült. A darab írója is meg volt elégedve. Azt mondta nekem, hogy jó volt. Eljöttem hozzád ma, hogy ezt neked megmondjam, de nem bocsátottak be. Aurélie kisasszony paran­csára történik ez. Nekem a groom mondta. Jó fiú ez a groom. Ő fogja neked átadni levelem. Bennünket el akarnak választani, Criquette. Annak az a rossz asszony az oka. De nem lesz rá képes, mi újra látni fogjuk egymást, Criquette, s én szeretni foglak örök­ké, örökké, örökké! Csókollak, Criquette, s nagyon meg vagyok elégedve azzal, hogy föllépésem sikerült... S bizonyos vagyok benne, hogy ennek te is örülsz, Criquette.« Oh, nagyon örült, a kedves kicsike, s forró kényeket ontott örömében. El akarják őt választani Pascaltól! Ő lent vár az utczán válaszra . .. s nincs utczai ablak ! A palotát kert veszi körül. Criquette az első pillanatban arra gondolt, hogy menekül, s le­fut az utczára Pascalhoz. De kiengedné-e a kapus ? Minden szolga reszketett Aurélie előtt. Criquette ezt nagyon jól tudta, s egyiknek sem lett volna annyi bátorsága, mint a groomnak. A szegény gyermek, a­ki máris kénytelen volt tettetéshez, ravaszsághoz, ön­védelemhez folyamodni, gondolkozni kezdett. Azt gondolta, hogy talán jobb volna Pascalnak nem írni, nehogy felköltse maga ellen Aurélie haragját, ki ta­lán sohasem fogná többé megengedni, hogy Pascalt újra meglássa. Aztán meg elkergethetné a házból a kis groomot. Leginkább ez volt, a­mi őt visszatartó. Aztán egy darabka papírra mégis fölírta e szavakat: »Igen, nagyon örülök, de egy utas nagyon sze­rencsétlen vagyok, én is szeretlek téged Pascal, sze­retni foglak öröké, öröké, öröké! Hallotta, hogy Aurélie bejött szobájába, levél­kéjével gyorsan kisuhant az előszobába, hol a groom egyedül volt, s nem tudva iránta máskép hálás lenni, megcsókolta mind a két orczáját, azt mondva: — Köszönöm! . . . köszönöm !. . . Érezte magában, hogy ez fiú és oly szegény, mint ő, s épen olyan jó, mint ő. Másnap reggel tíz órakor Rosita így szólt Au­­réliehez: — Üljön kocsira, és siessen hamarosan Plau­­tinhez. Magamnak az utóbbi napokban nem volt egy pereznyi időm sem, most pedig olyan fáradt vagyok, hogy majd meghalok. — Mit csináljak Plautin urnái? — Megkérdezi, hogy miben áll annak a családi tanácsnak az ügye, melyet Criquette miatt össze kell hívni. Ő tudja már, hogy mit mondjon. Igazán szé­gyenlem, hogy ennyire elhanyagoltam ... de annyira el voltam foglalva ... A herczeg elutazása is ... . — Hát olyan sürgős ? Hiszen . . . visszajövünk .. . egy . .. hónap . . . múlva .... Aurélie az utóbbi szavakat rendkívül lassan, szakadozottan mondá el, amint olyan emberek szok­tak, kiknek más van az ajkukon, mint amiről gondol­koznak ... de egyszerre így szólt: — Igen, asszonyom, ... elmegyek Plautin úr­hoz, rögtön megyek Plautin úrhoz. Elsietett, s anélkül, hogy egy pereznyi időt is elvesztegetett volna, betoppant Plautinhoz. — Micsoda gyámsági ügy az, kezdő, az a csa­ládi tanács, melyet asszonyom akar összeállítani Cri­quette miatt. — Nincs benne semmi komoly. Beszéltem erről az ön asszonyával, mert láttam, hogy mulattatja. Még mindig megvan ez a terve. — Úgy látszik, mert engem ide küldött ... De elvégre mint akar az én asszonyom ? — Hivatalos gyámja akar lenni annak a gyer­meknek. — Nehezen megy az ? — Egyáltalán nem megy. — Miért? — Különösen azért, mert még nincsen ötven éves. — Ah! S annyi kell lenni ? . . . — Igen. — Ön azt mondta: különösen ... Van még egyébb akadály is? — Sokkal nagyobb ennél. Soha bíróság a gyer­mek gyámságát olyan asszony kezeibe, — a­ki ilyen életet folytat, mint az ön asszonya, — letenni nem fogja . . . Remélem, hogy megértett. — Tökéletesen ... De ha asszonyom más élet­módot folytatna ? . . . — Ah! hogy ha jó hírben álló asszony volna. — Jó hírű és ötven évesnél idősb. Ezt a tör­vény kívánja igy. Nem mutathatná meg nekem azo­kat a törvényczikkeket. . . — Miért kívánja ? . . . — Asszonyom kedvéért.. . Hogy megmutas­sam neki, mennyire komolyan foglalkozom ez ügy­gyel . . . Mutassa meg, kérem. — Nagyon szívesen, ime, ezek azok. A 361. czikk és a következők ... a hivatalos gyámságról. Csakhogy ez egy kissé hosszú és bonyolult. Van er­ről vagy tíz czikk. Aurélie visszaadta két czikk elolvasása után a törvénykönyvet Plautinnak. — Valóban az egy kissé bonyolódott és nehéz nekem. Megmondom asszonyomnak, hogy az egész dolog lehetetlen, és addig van. S valósággal ezt mondta Rositának, a midőn hazatért; de azt nem mondta meg, hogy útközben vett magának egy könyvkereskedőnél egy törvény­­könyvet, melyet jól elrejtett málhája egyik szögle­tébe, hogy magával vigye Dieppe-be. Nyolcz nappal későbben Rosita a következő le­velet kapta Lavelinetől: »Kedvesem, én itthon végzendő dolgaimat na­gyon összehalmozottaknak találtam. Azt gondoltam, hogy csak két hétig kell itthon maradnom, de kény­telen leszek itt maradni három, sőt talán hat hóig is. Jöjjön el rögtön hozzám, rögtön, rögtön, rögtön, a legközelebbi gyorsvonattal. Csak e feltétel alatt fize­tem ki adósságait. De, természetesen a kis­lány nél­kül jöjjön. Adja be nevelőbe, én megfizetem a díját. A czár még mindig ragaszkodik a jobbágyok fölsza­badításának kihirdetéséhez. Szeretem önt. Tartsa meg az isten kegyelmében s őrködjék ön felett.« (Folytató«» következik.) Lippa, február 20-án. Lippa városa és több ma­rosmenti község határai a Maros kiöntései által évről­­évre mindinkább veszélyeztetnek, s különösen az utóbbi években, a Maros még régi ágyát is elhagyva, több helyen tekervényesen képezett új ágyával oly te­rületeket is megsemmisített, melyek veszélyeztetése előbb nem volt lehetségesnek tekinthető. Ezekhez já­rul, hogy a Maros minden combinatióval daczoló ára­dásai által okozott f okozandó károk mellett, oly foly­ton megújuló birtokzavarokat okoz, melyeknek rendbe hozására az érdeklett községek, sőt a törvényhatóság ereje is elégtelennek mutatkozik, nemcsak az egyes földbirtokosok, hanem a községek között is eligazít­­hatlan perek, egyenetlenségek, sőt elkeseredett ellen­ségeskedések merülnek fel, s eképen a marosmenti földbirtok ily ingadozó alapon nem bir azon biztosí­tékkal, melyet a reáforditott szorgalom s munka szükségképen megérdemlene, miből átalános elszegé­nyedés s a földbirtok teljes értéktelensége származik. Mindezen bajok megszüntetése végett Lippa városa kezdeményezése folytán legközelebb küldöttség járt Budapesten. Ezen küldöttség tagjai Mindl József, Wecke Döme, Schmidt Péter és Lázár Ernő lippai ügyvéd, ez utóbbinak vezetése mellett f. hó 14-én a miniszter­­elnöknél és közlekedési miniszternél szívélyes fogad­tatásban részesültek. Lázár Ernő lippai ügyvéd előadta a küldetés czélját, mely szerint a Maros folyónak nemzet­­gazdászati szempontból szükséges néhány átvágása, az országos közmunkák közé felvétessék. A miniszterelnök úr az ügyet fontosnak s tü­zetes tárgyalásra méltónak találta, a közlekedési miniszter úr szintén megígérte, hogy a közvetlenül érdeklett községeknek indokolt kérelmét pártolandja, minek folytán a küldöttség a legszebb reményekre jogosítva és a sikerben bízva, az országgyűléshez in­tézett fentebbi értelmű folyamodványát, a lippai ke­rületben nagy népszerűségnek örvendő Lukács Béla gyulafehérvári országgyűlési képviselő kezé­hez tette le. E küldöttség még egy más fontos tárgyban is eljárván, a befolyásosabb egyéniségektől nyert biz­tosítás folytán alapos reménynyel tértek haza, hogy az országgyűléshez intézett folyamodványukra a lip­pai választókerület székhelye, mely nemzetiségi súr­lódások következtében 1861. évben Hidegkutra téte­tett át, ismét Lippára vissza fog helyeztetni. Deés, febr. 20. (Megyei központi levél­tárak felállítás­a.) A megyei közigazgatási állapotok javítása érdekében az utóbbi évtized alatt gyakorlatilag czélszerűnek bizonyult több olynemű ujjítás hozatott létre, melyek eredményeikben meg­nyugvást nyújtanak az ország mindazon polgárainak, kik a beligazgatás javítása által hazánk erejének fo­kozását szívükön hordozzák. Ezen czélból alkottatott a köztisztviselők minő­sítését szabályozó törvény és ezt involválja magában a megyék háztartása rendezéséről szóló s a közeleb­bi napokon jogerőre emelkedő törvényjavaslat, mely­nek sikeres következményeit már a közel­jövőben minden kétség kizárásával tapasztalni fogjuk. Ezen két törvény képezi a jogos igényeknek megfelelő és nemzetiségünk érdekében kívánatos azon nagyobb szabású újítást, mely a megyei intézmény keretét körvonalazva annak alakot ad s életet le­hel belé. A tervező építész, midőn egy monumentális épületet akar létesíteni, annak külalakjáról, nagysá­gának méreteiről és szilárdságáról tervezetet készít magának , de nem hagyja figyelmen kívül a részlete­ket sem, mert ezek adják meg az épület értékét, s mert csak úgy lehet öszhangzó egészet alkotni. A magyar kormány, az adott viszonyok közt, e tekintetben is megtett minden lehetőt. Felállította a megyei közigazgatási bizottsági intézményt, mely által — eltekintve a gyakorlatban kipróbált egyéb előnyeitől — a megyékben öszpontosított állami és törvényhatósági különböző hivatalok szerves kap­csolatba hozattak. Szabályozta a kir. államépíté­­szeti hivataloknak a megyékben való viszonyát; kije­lentését birjuk továbbá azon nagybecsű ígéretének hogy a megyei pénzkezelés egyöntetű, szabatos eszköz­lése iránt már ez év folyamán intézkedni fog. Nem akarjuk tovább folytatni a törvények és rendeletek tárában feltalálható reformok és prakti­kus intézkedések hosszú sorozatát, úgy is mindnyá­junk előtt, kik nemzetünk fejlődési processusát figyelemmel kísérjük, eléggé ismeretesek azok , szo­rítkozunk egyszerűen közleményünk tárgyára: a megyei köz- és hivatalos élet egyik lényeges alkatré­sze, a megyei levéltárak országos rendezése iránt mu­tatkozó halaszthatatlan intézkedéstétel szükségének kijelentésére. Az eszme nem új, a kivitel nem nehéz. Jelent már meg erről a »Nemzet« hasábjain a múlt év fo­lyamán egy közlemény, sőt az országos költségvetés tárgyalása alkalmával a levéltárak egyöntetű rende­zésének fontosságát a belügyminiszter is elismerte, s hisszük, mikép ezen legilletékesebb helyen tett nyi­latkozat nagyfontosságú következményeit mihama­rabb meg fogja hozni. A megyei levéltárak jelen szerkezetekben ezen követelményeknek egyátalán nem felelnek meg. Magyarország igen sok megyéjében a levéltári kezelés tekintetében részint helyiség- és munkaerő hiányában, részint és legkivált a rendszertelenség miatt csak a jelennek dolgoznak úgy annyira, hogy már a 10 éves iratok méltán részesülhetnek a »lom­társ elnevezésében. A­mennyiben ezen sajnos állapot személyi okokra vezethető vissza, a köztisztviselők minősíté­séről szóló törvény meghozatala által teljesen orvo­solva van; a radicális rendszerváltoztatás pedig a kormány , illetőleg a törvényhozás bölcs intézkedését igényli. Szükségesnek látjuk, mikép a legaprólékosabb kezelési részletekig megállapítandó eljárás körülírá­sán kívül a levéltárak akként legyenek szervezve, hogy a megyében levő minden hivatal régi és értékesebb írásai ott feltalálhatók legyenek. Nevezetesen szabá­lyozni lehetne, mikép a közigazgatási, tan- és adófel­ügyelői, államépítészeti, törvényszéki, járásbírósági stb. hivataloknál lévő irományok, könyvelések, terve­zetek, rajzok és költségvetések, melyek mint elinté­zett, befejezett ügyek már le vannak téve, szabálysze­rű kezelés és megőrzés végett bizonyos meghatáro­zandó idő múlva levéltárba helyeztessenek. S ezen idő­számokban is kifejezhető, mégpedig az ügy végel­intézésétől számítva a bíróságoknál 20, esetleg 30 év egyéb hivataloknál pedig 12 év múlva a iratok levél­tárba helyezhetők lennének. Ezen intézkedések által el lenne érve — egyéb előnyeitől eltekintve — azon megkönnyítés, hogy bár­kinek bármi czélból, ha régi irományokra, adatokra szüksége lesz, azt minden fáradságos utánjárás és kérdezősködés nélkül tudni fogja, hogy hol keresse. A főfelügyeletet és a személyzet feletti fegyel­mi jogot a szervezet természeténél fogva a megyei közigazgatási bizottság esetleg a főispán lenne legil­­etékesebb gyakorolni. Ez lenne a »megyei központi levéltár«, mely­nek vezetése a qualifikált megyei levéltárnakra lenne bízva . Az ajánlott szervezet keresztülvitele számbave­­hető költségtöbbletet nem vonna maga után, mert az előleges berendezésekre fordítandó kiadásokon kívül a megyei költségvetések egy, vagy a körülmények szerint két napdíjas foglalkoztatásához szükséges pénzösszeggel lennének csak felemelendők. Tábla Bíró, Szabadka, febr. 21. (Politikai tapintat­lankodás Kossuth üdvözletével). Hogy a magyar történelemnek kimagasló alakját Kossuth Lajost, születésére 80-ik évfordulóján nemcsak egyes hazafiak, hanem a miként tapasztaljuk és látjuk, az országnak csaknem valamennyi törvényhatósága üdv­irataival megtiszteli ,és a múltak nagy emlékeiért — a miként ezt különösen a főváros és Pest-, Pilis- és Solt terv. egyesült vármegyék közönsége — is megtette, üdvözli, mind ezt értjük; s a tapintatot ab­ban, hogy ez üdvözletekbe a jelen politikai kérdései, melyekben Kossuth és e haza népe közt az előbbi által is áthidalhatatlan hézag van, nem érintetnek .

Next