Nemzet, 1883. december (2. évfolyam, 450-478. szám)
1883-12-03 / 452. szám
SZERKESZTŐSÉG! Ferencesek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. fc. lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el, Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hvatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. KIADÓ-HIVATAL: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földazlat. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......... .............................. „ „ 2 frt 8 hónapra ............. ................................. 6 * 6 hónapra .............................. .................. » Az esti kiadás postai különküldéséért felkifizetés negyedévenként .................. „ 1 * Egyes szám 4 kr. 452. (332.) szám. Budapest, 1883. Hétfő, deczember 3. II. évi folyam. Budapest, deczember 2. A horvát báni állásnak, gróf Héderváry Khuennel betöltése valószínűleg épp olyan zavarba hozta a magyar ellenzéket, mint a szélső horvátokat. Ezek arra számítottak, hogy horvát bánt nem fog a magyar miniszterelnök találni, ha csak velük nem padál ; amaz pedig már felállította a tant, hogy kiszolgáltatták Horvátországot a »katonai pártnak«. Minthogy azonban már Bambergnek királyi biztossá neveztetése alkalmával hirdették ezt, jó lenne, ha constatálnák, hogy a királybiztos éppen semmit sem ártott az alkotmányosságnak és, hogy nem tartotta meg a maga számára vagy az állítólagos katonai pártnak Horvátországot, hanem csak addig és úgy volt annak élén, ameddig és ahogy a magyar miniszterelnök akarta. Tehát nem volt »kiszolgáltatva« Horvátország senkinek, megmaradt Magyarország kizárólagos fenhatósága alatt és így marad jövőre is. Ezt constatáljuk. Furcsa politika az mindenesetre, mely egy ember kinevezéséhez az alkotmányos hatáskörök és törvényes felelősség minden korlátait átlépve olyan alkotmányellenes feltevéseket köt, milyeneket Bamberg kinevezése után a Philippovicscsal való combinatióhoz fűztek. Mindjárt készek voltak az uralkodónak és kormánynak egyaránt, alkotmányellenes törekvéseket tulajdonítani, azonnal készek voltak egy sehol sem található katonai pártnak Magyarország feletti győzelme és Horvátország birtoklására terjedő hódítása felett elmélkedni. Ha most következetesek akarnak maradni, nem marad más hátra, mint hogy most meg hálaéneket zengjenek az alkotmányosság diadala, Horvátország visszahódítása és a katonapárt veresége felett. De ezt természetesen nem teszik. És jól teszik, hogy nem cselekszenek úgy, mint vádaskodásaikból következnek, mert ez által bizonyítják azt, hogy milyen légből kapott fictiokból állottak vádjaik és ez által győzik meg a magyar közönséget arról, hogy komolyan sem egyik, sem másik esetben állításaikat venni nem kell. De hát előttünk van egy tény, mely Horvátországgal való politikai viszonyunkban nevezetes fordulatot jelez. Nem a politikában, de az eseményekben. Héderváry kineveztetését egész Magyarország szívesen vette. És reméljük, hogy Horvátországban sem fogják azt félremagyarázni. A rend ott helyreállott, a vitás kérdés függőben tartatik, a kedélyek lecsillapodtak, a magyar kormány egész jóakarattal nyitja meg az alkotmányos élet sorompóit, anélkül, hogy a múltból egyebet,mint oly tanulságokat vont volna le,melyek Magyarországnak és Horvátországnak egyaránt javára válnak. A boszu politikáját senki sem kívánja folytatni, sőt—minthogy megkezdeni nem akarta azt senki sem — erre szükség sem volt. Az új horvát bán magyar hazafisága nem fog akadályul szolgálni abban, hogy elfogulatlan, igazságos horvát bán legyen és így azon ország javát mozdítsa elő, melynek élére állíttatott. De másfelől, a magyar politika sem követeli azt, hogy ha Horvátországban közigazgatási sérelmek vannak,azok ne orvosoltassanak. Nem akarjuk mi sem az alkotmányosságot, sem Magyarország supprematiáját igazságtalansággal, zsarolással vagy más jogos sérelmekre okot szolgáltató eljárással erősbíteni, sem a horvátok, sem nemzetiségeink irányában. De tőlük is megköveteljük — éspedig éppen ez alapon követeljük meg azt, hogy alkotmányos kötelességeiket lelkiismeretesen teljesítsék és politikájukat is úgy rendezzék be, törekvéseiket is úgy irányozzák, hogy sehol, semmi téren ne jöjjenek összeütközésbe a magyar állammal. És az új horvát bán nem kis jelentőségű feladata lesz az, hogy megtegye e tekintetben azt, mit elődei elmulasztottak, t. i. úgy vezesse Horvátország belpolitikáját, hogy az teljesen összhangban álljon Magyarország politikájával és ne teremjen semmiféle ellenséges politika számára gyümölcsöket. Ezt el lehet, talán erélyes és tapintatos kormánynak felvilágosítással, minden kétértelműség kizárásával is érni. Mert eddig hiányzott a horvát kormányokban az az őszinte bátorság, mely a törvény egész erejét éreztesse némely izgatókkal és a magyar állam követelményeit feltétlenül hangsúlyozza a habozókkal vagy kétszinűekkel szemben. Ha így támaszokat és korlátokat lehet teremteni Horvátországban, a magyar állam minden chauvinista tendentiáktól ment politikájának, akkor a békés fejlődés biztosítva van. Ha pedig ezen útra nem akarnának térni a horvátok (már t. i. a többség), akkor bizony ők mondják fel a békés és rendes alkotmányos kormányzás feltételeit, és akkor maguk teremtenek maguknak kivételes állapotokat, melyekből most oly szépen és kevés hátránynyal szabadultak. De ez nem mindig lehetséges. Az utóbbi tény Bamberg ügyességének és a magyar kormány mérsékletének köszönhető. Ismerjük el, hogy a katona egy polgári feladatot nagyon sok ügyességgel oldott meg és a horvátok is ismerjék el, hogy a magyar kormány a rendkívüli hatalmat nagyon kevéssé éreztette velük. De birt azzal feltétlenül. Ebben sok tanulság van reájuk nézve. Vegyék hasznát! A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 2. A műcsarnokból. (A pályaművek.) Ha valahol, úgy nálunk van arra szükség, hogy pályadijak kitűzése által éleszszék a fiatalabb festőnemzedék munkakedvét. Való tények előtt hunynék szemet, ha azt állítanám, hogy hazánkban az utóbbi évek alatt a képzőművészetek állapota nem vett örvendetes fordulatot. Tények, hangosan beszélő tények győznek meg az ellenkezőről. Jobb módú családoknál ma már nem ritka eset, hogy a korábban annyira divatos színnyomatú képek helyett eredeti művekkel díszítik termeiket, s fiatal képíróink, egy kis tehetség és munkakedv mellett, itthon is kereshetnek már annyit, hogy a megélhetés gondjai miatt ne kelljen aggódniok. Mindez azonban még nem elég az üdvösségre, legkevésbbé pedig arra, hogy a művészet izmosodását, nemzeti irányban való fejlődését előmozdítsa. A csekély fénynek ugyanis, mely képzőművészeti viszonyaink felett mutatkozik, megvannak a maga árnyai. A magyar műpártolás még sokkal vékonyabb érben csörgedez és sokkal felületesebb, semhogy komolyabb, odaadóbb munkára bátoríthatná a képzőművészeket. Csak olcsó képeket vásárolunk, s a mit reszünk sem válogatjuk meg. Három-négyszáz forintnál drágább kép, csak kivételképpen kel el műtárlatainkon s nem ritkán éppen a tetszetős, de felületes munkának van kelete. Kiváló kegyben a tájképfestők részesülnek, kik egy-egy hangulat visszatükrözésével, kevesebb tudás mellett is, könnyen be tudnak férkőzni a közönség kegyébe. Ezért, különösen a fiatalabb tájképfestőkről gyakran hallhatni, »ltenek valamit az őszi, vagy tavaszi tárlatra, talán csak akad vevője.« És akad is rendesen, mert a kép három-négy nap alatt elkészül, s a festő munkájáért eléggé megvan fizetve 1 200 írttal, amennyit könnyen megad a kevésbbé válogatós ízlésű műbarát. Másképpen áll a dolog a történeti és genre-festészettel, hogy ne is szóljak a vallásos festészetészetről, melynek élvezése élénkebb vallásos érzületet követel, mint a minővel napjainkban találkozhatunk. A művészi alkotás ez utóbbi ágai, melyek nemcsak több tudást, de egyúttal több időt és munkát is igényelnek, nálunk még nem találnak piaczra. Emlékezhetünk reá, hogy Baditz Ottó megragadóan szép festménye, az »Angyalcsináló« visszavándorolt a festő műtermébe s Gyárfás Jenő nagy zajt ütött képe: a »Tetemre hívás« — ajándékképpen került a nemzeti múzeum képtárába. Mindez eléggé bizonyítja, hogy a műpártolás itt még nagyon kezdetleges fokon áll, s mellette nemcsak elfér, de szükséges is a pályadíjak támogatása. Az országos képzőművészeti társulat szép kötelességet teljesít, midőn ilyen pályázatokkal serkenti a munkabíró tehetségeket. Ez idei három pályadíja is örvendetes mozgalmat idézett elő festőink között, s az érdekes képek egész csoportját szerezte meg őszi tárlatunk számára. Az Ipolyi-féle ötszáz forintos díjra, mely a magyar nemzet történetéből kíván valamely »nemesebb és lélekemelő« jelenetet, »a tárgynak s alakoknak megfelelő, erősen jellemző és kifejezett előállításával, s a kort s annak jellemét, viseletét, ha kell bútorzatát, építészetét híven visszatükröző alakítással, öszszesen húsz pályamű érkezett. Margitay Tihamér, e fiatal festő, ki sokat dolgozik, de nem ismeri azt az odaadást, melyet minden komolyabb munka megkövetel, két műves vesz részt a versenyben. »Zrinyi Miklóso«-n a költő-hadvezért abban a jelenetben tünteti fel, midőn »Szigetvár veszedelmé«-t először felolvassa bajtársainak. A vázlat egyszerű helyzetkép, rosszul rajzolt alakokkal, erő és kifejezés nélküli színekben. Valamivel lendületesebb compositio »II. Lajos holttestének elszállítása a Cselepatakból« , de ez viszont nemzeti múzeumunk egyik hasonczimű festményére emlékeztet igen élénken. A fiatal festőnek még sokat kell tanulnia, hogy igényei lehessenek a komolyabb számbavételre. Nem sokkal kellemesebb benyomást tesz reánk Aggházy Gyula versenyműve. A Munkácsy-ünnepélyek ama mozzanatát festette meg, midőn Ipolyi Arnold püspök az ünnepelt művésznek a képzőművészeti társulat ajándékát átadja. A vázlaton közéletünk számos kiváló alakja van élethíven, vagy legalább könynyen felismerhetőleg ábrázolva; de a csoportosítás a bírálat leggyöngébb kifejezésével élve is, igen kezdetleges. A compositió nagy választékossága, a beosztás szellemes találékonysága kívántatik meg ahoz, hogy a modern élet hasonló jeleneteit, bármily nagy érdek fűződjék is azokhoz, művészileg érdekessé tudja tenni a képbró. Aggházy Gyulában, úgy látszik, ilyen munkához, teljesen hiányzik a találékonyság. Már magában az, hogy csoportozatát közvetlen Munkácsy nagy képének közelében helyezi el, nyugtalanná teszi a kép szinhatását s a lényegről egészen a mellékes dologra tereli figyelmünket. Hát még maga a csoportozat! A kép főalakja, Munkácsy hátát fordítja a nézőnek, s úgy áll a tisztelt gyülekezetet előtt, mint valamely pensumát felmondó iskolás gyermek. A kép többi alakjainak elhelyezése szintén kevés találékonyságra mutat. Csaknem geometriai pontossággal vannak egymás mellé ékelve, mint a játékdoboz fakatonái, s a csoportozatban egyetlen mozdulat sem érezteti azt a lelkesedést, mely a Munkácsy-ünnepélyek eme kétségen kívül legfényesebb mozzanatát jellemezte. Nem szeretném, ha Aggházy képe után ismerkednék meg valaki a közelmúlt e nagy fontosságú momentumával. Székely Bertalan, fesztésetünk e régibb jeles képviselője, szintén megjelent a pályázaton. — Zrínyit festi Szigetvárit, de az eddigi ábrázolásoktól eltérőleg, nem a kirohanás pillanatában, hanem még benn a várban, nők és gyermekek csoportja által környezve. Mozdulatán már látjuk, hogy az élet-halál harczra készen áll, de szemei még a hátramaradókon pihennek, kiket talán ezúttal lát utolszor az életben. Zrinyi mozdulatában lendület és erő nyilatkozik; én azonban, a kép egységes hatásának szempontjából, örömestebb láttam volna, ha Székely nem a búcsú és hősies elhatározás váltakozó érzései közt ingadozva vezeti elénk a szigetvári hőst. Az érzelmek ilyeténféle megosztása mindenkor a kép összbenyomásának rovására történik. — A vázlat előterében van egy-két csinos csoportozat; a kép színei azonban egészen színtelenek s nem sok biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy Székely valaha e vázlat nyomán festészeti szempontból is érdekes — kész képet készíthetne. Egészen ellentétes hatást gyakorol reánk Vágó Pál versenyműve: »Kiev hódolása a hazát kereső magyarok előtt.« A fiatal festő, ugy látszik figyelemmel tanulmányozta az újabb coloristákat s jól ismeri a történelmi festészet Matejko és Pradilla által képviselt újabb irányát, de vázlata szerfelett zűrzavaros s inkább a merészség, mint a biztosság bélyegét viseli magán. Vágó Pál nagy tömeggel dolgozik, mely felett azonban legalább ma még nem tud uralkodni, csoportozatai nem olvadnak egymásba, s nemcsak távlat, de rajz tekintetében is lényeges fogyatkozásokról tesznek tanúságot. Látszanak rajta a nem közönséges tehetség nyomai, de látszik egyúttal az is, hogy ez a tehetség most még forrongásban van s keresi a formát, melyben nyilatkozhassál Valamennyi versenymű felett magasan kiemelkedik Paczka Ferencz, Emese álmát ábrázoló festménye. Ez a fiatal művész nagy léptekkel és biztosan halad pályáján. Tavaly »Tékozló fiú«-ra keltett figyelmet; az idén pályaművével készteti hoszszabb megállapodásra a tárlat látogatóit. A magyar ősmondából mindnyájan ismerjük Emesének, Álmos anyjának, költői alakját, s el van mondva ebben a mondában az is, hogy Emesének s a turul madárnak frigyéből született a honfoglaló hős. Paczka képe az ébredés pillanatában, ihletett meglepetés hatása alatt mutatja be Emesét, a menekülő turullal, melynek egy tolla a csábos teremtés fekhelye előtt pihen, sokat mondó jel gyanánt. Kifejezőbb, beszédesebb női aktot magyar művész még aligha festett. A meztelen test mozdulata, a leányos arcz kifejezésének ereje és ifjúsága, egyesülve ama technicai bravourokkal, mely két Paczka, mondhatnám játszva győzött le, az újabbkori magyar fstészet egyik maradandóbb alkotásává teszik »Emese álmá«-t. Ezen a képen nem csak a tudásnak, de egyúttal költői kedélyének is nem közönséges bizonyítékát adta a fiatal festő. Őszinte örömmel üdvözlöm a szép sikerért, s még akkor is hirdetném diadalát, ha művét netán mellőzni akarnák a pályabírák. A képzőművészeti társulat 200 aranyos nagy díjára ez idén a hazai művészek olajba festett táj-, állat- vagy csendélet képei pályáznak. A díj odaítélése azt hiszem, sok fejtörésre nem fog okot adni a bírálóknak. A jelenlegi tárlatnak nincs egyetlen jelentékenyebb állatképe sem, a csendélet pedig olyan genre, melynek művelésével nálunk hivatottabb tehetségek soha sem foglalkoztak. Választásuk tehát csakis a tájképekre eshetik, melyeket első szemlémben már tüzetesebben ismertettem. Előre látható, hogy legerősebb lesz a küzdelem Mészöly Géza s az utóbbi években gyors fejlődésnek indult Spányi Béla között. Mindkettőnek eléggé markírozott egyénisége van arra, hogy úgy a műpártolók, mint a műbirák körében hiveket tudjon szerezni irányának. Közös jelemvonásuk, hogy egyéni hangulatukat ritka közvetlenséggel tudják visszatükröztetni festményeiken; de míg Spányi csakis kizárólag hangulatok visszaadására törekszik, s talán a kifejezési erő hiányában olykor-olykor kelletén túl is használja a ködöst, homályost, addig Mészölynek egyéni érzelmei mellett rendesen valami mondanivalója is van s táj képei nemcsak magát a művészt, de a gazdagon alkalmazott staffage alakok segítségével s a lényeges részletek végtelenül fontos megfigyelésével magát a tájat is charactetizálják. Spányi kizárólag lyrai természet, ki mindent saját szemüvegén keresztül lát, míg Mészöly olyan elbeszélő, kinek művein csak jóleső járulék gyanánt szerepel a művész egyéni hangulata. A két művész közti ellentét legvilágosabban nyilatkozik, ha balatoni képeiket veszszük bírálat alá. Mind a két festmény díszére válik a kiállításnak; mindkettő mélyen átérzett hangulatos kép, de Spányi csak szép vizet és szép levegőt festett, míg Mészöly vásznán a Balaton vidékével ismerős néző elsősorban a magyar tenger vizének és levegőjének jellemző vonásait látja. Nem kis nehézséggel jár a Ráth-féle díjnak odaítélése. Már maga az a körülmény, hogy történelmi és életképek pályázhatnak, megnehezíti a bírák munkáját. Nem fog-e mindjárt elsősorban az a kérdés felmerülni: váljon a történelmi kép már társánál s az arra fordított gondnál fogva is nem követelheti e meg a figyelem és érdeklődés magasabb fokát ? Vagy viszont: ne az életképeket részesítsék-e bizonyos dédelgetésben, midőn a történelmi festészet emelésére már maga a társulat buzgó elnöke külön pályadíjat, alapítót? Mindezek olyan kérdések, melyek a bíráktól elvi eldöntést igényelnek, s csaknem lehetetlenné teszik a hozzászólást azok részéről, kik csupán távoli szemlélői a pályázatnak. Bárminő legyen is a megállapodás, annyi bizonyos, hogy a pályázat ezúttal nem volt meddő, s e versenyen különösen a fiatalabb festő nemzedék szépen van képviselve. Gyárfás Jenő pompás részletekben gazdag műve, a »Télörömei«, Ébner Lajos megkapó közvetetlenséggel festett ujonczozási jelenete, ha nem is veszélyes, de mindenesetre nagyon számottevő concurrentiát csinálnak Baditz Ottónak, kinek sokoldalú és szeretetreméltó tehetségét ezen a tárlaton is folytonos izmosodásban mutatják be újabb művei. SZÁN A TAMÁS, BELFÖLD. Budapest, decz. 2. A képviselőház holnap, f. hó 3-án d. c. 10 órakor illést tart. Budapest, decz. 2. A képviselőház könyvtári bizottsága decz. 3-án délelőtt 11 órakor ülést tart. Budapest, decz. 2. (A horvát válság megszűnése.) A »Budapesti Közlönye mai számában olvassuk: Ő császári és apostoli királyi felsége a következő legfelső kéziratot méltóztatott kibocsátani: I. Kedves báró Ramberg! Miután azon feladatok, melyek végett Horvát- és Szlavonországokba és az ezen országokkal 1881-ik évben egyesített, volt határőrvidékbe királyi biztosommá kineveztem, immár teljesítvék, a magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt ezen megbízásától ezennel felmentem, és sok éven át, úgy mint ez alkalommal is tett kitűnő szolgálatai által szerzett érdemei elismeréséül. Önnek első osztályú vaskorona-rendemet díjmentesen adományozom. Kelt Gödöllőn, 1883. évi deczember 1én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. I. Kedves gróf Khuen-Héderváry Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt Horvát- Szlavon-Dalmátországok bánjává s egyszersmind az ezen országokkal 1881-ik évben egyesitett, volt határőrvidék királyi biztosává ezennel kinevezem. Kelt Gödöllőn, 1883. évi deczember 1-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. III. Kedves Bedekovich! Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Önt a Budapesten székelő központi kormányhoz tárcza nélküli horvát-szlavon-dalmát miniszteremmé ezennel kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában újólag megerősítem. Kelt Gödöllőn, 1883. évi deczember 1-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. Zágráb, decz. 1. (Az uj bán.) Az »Agramer Zeitung« mai czikkében melegen üdvözli Khuen-Héderváry grófot az újra felélesztett báni méltóságban. Elődeinek egyike sem — úgymond — nem foglalta el állását oly súlyos viszonyok közt, mint ő; egyikre sem várakoztak nagyobb feladatok, egyikhez sem fűződtek örvendetesebb remények. Politikai, gazdasági, sőt társadalmi életünk vigasztalan állapotban van; a pártok küzdenek egymás ellen, anélkül, hogy törődnének azzal, hogy programmjuk folytán válvetve kellene működniök; gazdasági jólétünk terjesztői kárhoztatják a sajnos politikát, amely semmivé tesz az anyagi előhaladásra irányuló minden törekvést, s azok, akik társadalmi állapotainkat egészségesebb alapra kívánják fektetni, panaszkodnak úgy az egyikre, mint a másikra. E circulus vitiosusban mozog összes nyilvános és magánéletünk... Khuen gróf, mint horvát, tudja, mily szeretettel csügg a horvát nép culturális intézményén. E szeretet nem gátol abban, hogy meglássuk hibáit s hiányait s hálával fogadjuk azokat, akik azokat tökéletesítik s kiegészítik. Ha Khuen gróf e két irányban indul, alig lesz szüksége arra, hogy e nagy politikával gondoljon. Ha népünk hangulatát helyesen ítéljük meg, azt hiszszük, minden kormánynak megköszöni, hogy a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire irányozza figyelmét és nem engedi, hogy haszontalan politikai harczokban emészti magát s oly ideálok után törekszik, melyek ha egyáltalán, csak századok múlva érhetők el, s ha elérettek is, csak ideáloknak bizonyulnak. Budapest, deczember 2. (A kecskeméti képviselőválasztás.) Kecskeméten nagyérdekű és fontos képviselőválasztás folyt ma le. A kecskeméti felső kerületben, melynek képviselője Szilády Lajos volt, ez utóbbi halála folytán, mint olvasóink tudják, új választás rendeltetett el, s három jelölt lépett föl: Vámos Béla kormánypárti, Halász Géza függetlenségi párti és Vadnai Andor antiszemita-párti programmal. A választás ma ejtetett meg,s mint alanti távirataink mutatják, az előbb szélsőbaloldali kerületben legtöbb szavazatot Vámos Béla kormánypárti jelölt kapott, utána Vadnay Andor antisemita következik, s a szélsőbaloldali jelölt legutolsónak maradt. Nem akarjuk bővebb fejtegetések tárgyává tenni ez ügyet. Örvendünk, hogy Vámos Béla, kinek programmbeszéde budapesti körökben is feltűnést keltett, oly szép pártot sorakoztatott maga mellé. Örvendünk abban a reményben, hogy a szabadelvű párt Kecskeméten képesnek fog mutatkozni arra, hogy — miután nem győzte volt le a szélsőbal s az antisemitismus együtt — legyőzze az antisemitismust a második választásnál külön. A függetlenségi párt azon elemeinek, melyek oly büszkén emlegették, hogy ők — a valódi democratia igaz hívei — az antisemitismus ragályának nem kevésbbé ellenségei, mint bármely párt férfiai, most nyílik alkalmuk megmutatniuk : őszinte volt-e e részbeli fogadkozásuk. Ha őszinte volt, s ha Vadnay Andor antisemita jelöltsége nem talál segítségre a kecskeméti »tiszta« függetlenségi pártelemek részéről, akkor a szabadelvű párt — mely ez alkalommal többet képvisel Kecskeméten egyszerű pártérdeknél, mert a modern socialis rendet képviseli annak felforgatóival szemben — akkor, mondjuk, a szabadelvű párt nagy diadallal fogja visszaverni az antisemitismus ez újabb támadását — az első tudvalevőleg Szakoson volt, hol Nendtwich Károly bukott meg Dőry Béla ellen — s a jelen visszaverés annál fontosabb, mert oly exponált helyen történik, hol az antisemita izgatás már rég foly, s mert másodszor az általános választások előestéjén tájékozást fog szolgáltatni az iránt: számíthatnak-e Magyarországon a modern szabadság és democratia eszméi arra, hogy melléjük sorakozik pártkülönbség nélkül minden ember, ha azokat — sötét jelszavak alatt — valamely közös ellenség fenyegeti. Sopron, nov. 30. [Eredeti tudósítás.] (A közjegyzői kényszer ellen.) Sopron megyében a közjegyzői törvény módosításáról szóló törvényjavaslat által behozatni szándékolt hitelesítési kényszer elleni mozgalom nagy mérveket kezd ölteni. Az ügyvédi kamara december 8-án rendkívüli közgyűlést fog tartani a kormányhoz és a képviselőházhoz intézendő felterjesztés elfogadása végett. Sopron sz. kir. város törvényhatósági bizottsága a november 28-án tartott közgyűlésén egyhangúlag elhatározta az ez érdembeni felírást, a megyei bizottságtól hasonló határozat várható, a közjegyzői egylet és minden egyes megyebeli község szintén fog kérvényezni a törvényjavaslat 20. §-a ellen. Budapest, decz. 2. (Az újpesti kikötő.)Az újpesti kikötő közegészségi ártalmai már nem egy ízben képezték hirlapi felszólalások tárgyát s hosszabb idő óta foglalkoztatják a baj orvoslására hivatott hatóságokat is. A közegészségi ártalmak két fő okra vezethetők vissza : először, hogy a kikötőben a víz lefolyása lassú, minek folytán e kikötő medencéje időnkint eliszaposodik, s másodszor, hogy a kikötő mentén lévő számos gyár üledéke és mocsokvize, a kikötőbe ömlik s abból a viz lassú folyása következtében a megkivántató gyorsasággal nem folyhatik le a Duna főágába. E bajon a medencze kikotrása egymagában nem segít, mert ennek daczára a vízfolyás mindig lassú marad. A baj gyökeres orvoslása csak úgy remélhető, ha a medence kikotrásán kívül, a gyárak mocsokvizei és üledékei nem a kikötőbe, hanem a szabad Danába vezettetnek. Ezen a főváros közegészségi viszonyai szempontjából oly kiváló fontosságú kérdés megoldását — mint értesülünk — a belügyminiszter vette kezébe s határozatikig kötelezte a kikötő tulajdonosát a medence kikotrására, valamint határozatilag kimondotta, hogy a gyárak mocsokvizei és üledékei jövőre ne a kikötőbe, hanem egy építendő gyűjtőcsatornán át a szabad Dunába vezettessenek. E csatorna, melynek terveit és költségvetését a közlekedési minisztérium már elkészítette, a kikötő felső végénél indulna ki , a budapest-váczi államút mentén vezettetve, a kikötő alsó végén torkolnék a Dunába. A csatorna építési költségei 109,312 írttal vannak előirányozva. Az építési költségek részben a megye, részben a főváros, részben pedig az illető gyár és üzlettelepek tulajdonosai által lesznek viselendők. Az érdekeltek kitudása s az érdekeltségi arány megállapítása czéljából a belügyminisztériumban jövő évi január hó 8-án értekezlet fog tartatni, s a belügyminiszter már fel is hívta úgy a főváros, mint a megye közönségét, hogy ez értekezleten magukat képviseltessék s egyúttal az azon való megjelenésre az érdekelt s részben a főváros s részben pedig a megye területén fekvő gyár- és üzlettelepek tulajdonosait is hívják fel. A miniszter ez intézkedése egy régen érzett bajt van hivatva gyökeresen orvosolni s igy bizonyára a mily megnyugvással és helyesléssel fogják azt a két társtörvényhatóság és az érdekelt gyár- és üzlettulajdonosok fogadni, épp oly örömmel vesz arról tudomást a nagyközönség is. Budapest, decz. 2. (A vallás és tanulmányalap ellenőrzésére kiküldött bizottság.) A vallás és tanulmányalap felügyeletére és kezelésének ellenőrzésére kiküldött bizottság ma délelőtt 11 órakor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium épületében, Szávy József koronaőr és Simor János herczegprimás társelnöklete alatt ülést tartott, melyen a bizottsági tagok közül Haynald Lajos bibornok, gr. Cziráky János, Ipolyi Arnold, Muzslay, Prileszky Tádé, Bartha, Hajnik Imre, Andaházy Pál és Berzeviczy Albert, továbbá Boncz és Forster miniszteri tanácsosok, Hanzély kir. tanácsos és Rudnyánszky Ferencz előadó jelentek meg. Ezen ülésben a kiküldött tizes albizottság jegyzőkönyve során tárgyaltattak a közalapítványok kezelőhivatalainak szervezetére vonatkozó terv, a vallás és tanulmányi alap 1882. évi zárszámadásai és 1884. évi költségvetései, továbbá a kiküldött hármas albizottság javaslatai a vallás és tanulmányalap bevételei és kiadásai közötti egyensúly helyreállítására vonatkozólag — melyekre nézve az albizottság előterjesztései elfogadtattak. Végül a vallás- és közoktatásügyi miniszter több átirata s azok kapcsán kezelési kimutatások és építkezési előirányzatok vétettek tudomásul. A bizottság megállapodásai ő felsége elé fognak terjesztetni. _ _ Budapest, decz. 2. (Pénzügyi bizottság.) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délelőtt 11 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek napirendjét az 1884. év I-ső negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról (indemnyit) szóló törvényjavaslatnak és a pénzügyminisztériumi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása képezte. Az ülésen a kormány részéről jelen voltak: Szapáry gr. pénzügyminiszter, Kerpely, Buzeczky, Splényi b. miniszteri tanácsosok, Hilbert és Weckerle osztálytanácsosok. Az ülés megnyílta és a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után tárgyalás alá vétetett az 1884. év I. negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat. Hegedűs előadó ajánlja a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadásra, mert az idén már nem reményű, hogy a költségvetési előirányzat törvényerőre emelkedhessék. A bizottság ajavaslatot átalánosságban elfogadván, következett a részletes tárgyalás. Az 1. § változatlanul elfogadtatott.