Nemzet, 1884. szeptember (3. évfolyam, 720-748. szám)
1884-09-09 / 727. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk, úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. HIRDETÉSEK Esti kiadás: Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....................................................... 2 frt. 3 hónapra ....................................................... 6 » 6 hónapra ....................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Egyes szám 4 kr. 727. (249.) szám. Budapest, 1884. Kedd, szeptember 9 m. évf folyam. Budapest, szeptember 9. Varsó ünnepi szint élt — a lengyel nemzet fekete leple megmozdul. Az oroszlengyel főváros kivilágit — politikai foglyokkal töltik meg a sötét börtönöket, így vonul be a czár Varsóba. A szláv hatalom fejének látogatása örömöt, vagy gyászt hoz-e a lengyel népre? A lefolyt század története arról tanúskodik, hogy ha Oroszországnak jól folytak dolgai, rosszul bánt Lengyelországgal, ellenben, ha szorongatták, hajlandó volt engedményekre. Az orosz iga akkor volt legsúlyosabb, mikor a czárok barátkoztak az európai fejedelmekkel. Most az ellenkezőre van állítólag kilátás. A czár varsói útját összeköttetésbe hozzák lengyel királylyá való megkoronáztatásának tervével. De persze ez a terv csak is a hírgyártók képzelmében létezik. A czárismus és a lengyel nemzeti godolat, a panszlavismus és a lengyel állameszme közt kiegyenlíthetlen ellentét, áthidalhatlan úr van — Európa szerencséjére. Ha a czárismus pactálhatna ezzel a gondolattal, a panszlavismus ezzel az eszmével, akkor lenne igazán félelmes ránk, sőt Európára nézve a szláv hatalom. Addig nem. A kibékült Lengyelország volna Oroszországnak támadásra és védelemre egyaránt hatalmas bástyája, míg most támadásban, védelemben egyaránt féke, gátja. A kibékült Lengyelország tenné valóban nagygyá Oroszországot. Ez a Lengyelország volna a czárizmus kezében a legveszélyesebb fegyver monarchiánk és Németország ellen, holott az elnyomott Lengyelország az osztrák-magyar és német hatalomnak végső tartalékban levő legbiztosabb emeltyűje, melynek segítségével az orosz világhatalom kilódítható sarkaiból. Ha a lengyelek kibékülnének Oroszországgal, ha az orosz czár lengyel nemzeti király tudna lenni, a szlavismusban dualismus támadna, de a kettős alapú szláv egység annál feltartóztathatlanabb lenne. Egyik központot Szent-Pétervár képezné Oroszországgal, a másikat Varsó Legyelországgal. Az első felé gravitálnának a keleti szláv népek, az utóbbi felé a poseni és galicziai lengyelek. Oroszország akkor a lengyeleket használhatná forradalmi elem gyanánt Európa ellen, mint eddig Európa tekintette a lengyel népet forradalmi elemnek Oroszországgal szemben. A lengyel kérdésnek ily megoldása azonban csak álom. Ez a kérdés egyátalán megoldhatlan, vagy azon kérdések közé tartozik, melyeket csak a századok oldhatnak meg. Lengyelország nem elég erős arra, hogy szabadságát kivívhatná, de lakosságának száma, valláskülönbsége és az oroszok felett való nagy gazdasági fölénye képessé teszik, hogy Oroszország beolvasztási kísérleteinek ellenálljon. E kísérletek azonban egyre fognak ismétlődni. Sőt ha a három császár jó viszonya biztosítja Oroszország számára a békét, a czárizmus beolvasztó törekvése erősebb lesz. Ez azonban elsősorban a lengyelek ügye, akik a czár útja alkalmából, némi hajlamot mutatnak modus vivendi keresésére. Sokkal fontosabb a czár utazásának európai oldala. Ez útnak fő czélja a három uralkodó találkozása. Hogy hol, miként jó létre e találkozás, még most sem bizonyos minden részletében. A fejedelmi értekezés titkait sem lehet kitalálni előre. De azon pontozatok, melyek hírét ma hozta meg a távíró, valószínűleg közel járnak a valósághoz. Nem foglaltatik azokban sem véd, sem daczszövetség. Nincs a pontozatokban semmi más konkrét czél, mint a békének egyelőre való biztosítása. Nem szövetkezik a három hatalom senki ellen. Nem akar osztozni semmi zsákmányon. Az egész viszony, mely ekképp a három hatalom közt támad, a tényleges állapotnak fixírozása és egy időre szerződésszerű fentartása. A béke egész embarras de richesset nyer az eszközökben. Eddig csak Ausztria- Magyarország és Németország voltak annak főtámaszai, újabban Olaszország társaságában. Most már Oroszország is a béke oszlopa akar lenni. Van rá oka elég. A nihilizmust akarja kiirtani, s e munkához, a tervezett mérvekben, csak úgy foghat, ha biztosítva lesz a külső támadások ellen. Ha kérdezzük tehát cui bono, a válasz rá az, hogy a békés egyetértés elsősorban Oroszországnak válik hasznára. De a béke teljes, minden kételyt kizáró biztosítása hasznunkra válik nekünk is. Gyakran még a rossz béke is többet ér a jó háborúnál. Oroszországgal pedig végre is rendeznünk kell viszonyunkat. Vagy békében kell lennünk vele, mint jó szomszédokhoz illik, vagy karddal kezünkben kell vele szemben kiküzdenünk érdekeink biztosítását. Más választás nincs. Ha az előbbit választottuk, erre igen helyes okunk volt nem egy, de sok. Mi czélra provokálnánk egy világharczot most, vagy a közeljövőben, mikor érdekeink biztosítva vannak ily harczok nélkül is. Oroszország és köztünk az ellentét oka többé nem a lét kérdése, hanem egyszerűen a befolyás kérdése keleten. Monarchiánk oly hatalmas, szilárd most már, mióta Magyarország képezi zömét és tartalékát, hogy létében többé nem fenyegetheti semmi balsors. A harcz monarchiánk és Oroszország közt csak a keletre való befolyás miatt lehetséges. Sőt valószínű, hogy a jövő század története számos ily harczot fog feljegyezni. Egyelőre azonban a viszonyok ide még nem értek meg, valamint a keleti kérdés már egy század óta létezik. Oroszország egy csomó háborút viselt a Balkán-félszigeten s monarchiánkkal még egyetlen egyszer sem mérte össze kardját. A jövő kérdéseit nem szabad a jelen számára anticipálni. Oly államokra nézve, mint Ausztria és Magyarország, melyek most vannak teljes kifejlődésük utján, minden nyert év nyereség, melyet becsülettel nyerni lehet. Ellenben minden elhamarkodás része A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 9. A kálvinista Róma. Nagy nap lesz holnap a kálvinista Rómában. Függetlenpárti polgárai az Debreczennek készülnek erőssen, hogy kiseprik a városházát. Úgy tessék megérteni, hogy nem az udvaron békés garmadába gyűlt szemetet seprik ki, melyen teljes tanácsuk büszkeséggel sétál a nemes város tekintetes várnagyának méltóságos daruja, hanem a hivatalos szobákból akarják kiseperni az érdemes tanácsot, melyet a zöld asztalhoz ültetett a hat év előtti közbizalom. Restaurálnak. Zajos lesz az a holnapi közgyűlés, minek világos előjele, hogy B i s o tk a bátyánk már egy hónap ólta nem köszön a senator uraknak olyan reverentiával, mint ennek előtte. Hiába, kitelt az idejök. Pedig B i s o tk a bátyánk nagy ember, aki már a francziát is luddá tette. Úgy történt az, hogy Bisotka bátyánk, mint afféle gubásmester, ki nem kontártól tanult apró fürtü gubát penderíteni, küldött egy igazán jeles példányt a párisi világkiállításra is annak idejében. Ki is volt téve a gyönyörű apró fürtü guba, s alatta a mester neve ilyeténképen: »Készítette nemes Bisotka Gábor, debreczeni választópolgár.« Azóta folytonosan azt hiszi a jámbor franczia, hogy itt a négy folyó határai közt választópolgárok készítik a gubát. A ki a francziát így rá tudta szedni, az nagy ember. Ha tehát Bisotka bátyánk nem kellő tisztelettel emeli le a fényes szőrű, kerek kalapot, az jelent valamit. Azt jelenti, hogy sok embernek megfájul holnap a feje s soknak kinyílik a szeme. Aki leesik az uborkafáról, az bizony nem dicsekszik, de akinek sikerül felkapaszkodni, az hat esztendeig vígan pipál (persze szűz dohányt). Hajdan nem csinált Debreczenben egy-egy restauratio annyi zajt. Attól a portól, amit a tisztújítás felkavart, nem lett ugyan senki mellbeteg. Aki becsületesen végezte hivatalát, azt megválasztották újra s nem kérdték tőle, hogy miféle politikai kátéra esküszik. Persze a kálvinisták Rómája még akkor nem ismert más politikát, mint távol tartani a pártás cziváktól a garázda labanczokat, a csintalan kuruczokat, meg a kontyos törököt. Aki volt olyan okos ember, hogy mind a három ellenséggel meg tudott birkózni (mert mind a három az volt) s ki tudta őket azzal az elemózsiával, melyet az »árkon kívül« fekvő táborukba hordtak a mostani talyigások víztől iszonyodó ősei, elégíteni úgy, hogy azok kövérebb falatokra nem áhítoztak, az volt a legokosabb ember, azé volt a bírói süveg. Az nem félhetett a restaurátiótól, pedig nem minden hat évben, mint most, hanem minden évben volt voxolás. Így választották meg Dobozy Istvánt (az elsőt) tizenegyszer, Bagyik Andrást szintén tizenegyszer főbírónak. Mert az tudnivaló, hogy Debreczenben 1848-ig a főbíró volt a város első tisztviselője. A polgármester szó nem magyar találmány, nem vette be a cívis természete. Bíróra szüksége volt, de mesterre nem. Az 1848-iki törvények alapján lett aztán a város első polgármesterévé, Poroszlay Frigyes, az addigi főbíró. A debreczeni főbíró. Nagy szó volt az, nagy jó uraim ! Kevés volt a fizetése, de hombárral a tekintélye. De hát ki szolgált akkor pénzért ? Aztán a város józan gondolkodású polgársága nem keresett nagy igényű patriótákat, kiknek ősei aranyrámás olajfestésekben nézegettek le a falról, vagy nagy tudományú férfiakat, kik a collegiumban torkig szedték magukat a classikusokkal. Mindenki tudja, hogy Biczó István s maga Vígkedvű Mihály is a kereskedői rendbe tartoztak, Kerekes Mihály s Mayk András pedig becsületes asztalosmesterek voltak. Hanem volt három olyan jó tulajdonságuk, mely ma is aranyat ér: józan ész, vas erély, tántoríthatatlan becsületesség. Bizony fizetés dolgában ugyan vékonyan látta el főbiró uraimékat a képviselő testület, mely magát »szászhusz személynek« nevezte, s előbb 80 most pedig 180 személyből áll. Negyven pengő forint volt a fizetésük, s ha a város ügyes bajos dolgaiban jártak, Ecsedeig 50 erős krajczár, Eger, Tokaj vagy Kassáig 1 frt volt a napi sallárium. Váradra menet ugyan kidukált 3 forint, de oda nem igen szerettek járni a főbiró urak, kivált mióta Vígkedvű Mihály ott hagyta a fogát a Szinán pasa selyemsinórján, a fejével együtt. A fizetést kárpótolta az auctoritás. Szűcs István, Debreczen város érdemes történetírója beszélt a debreczeni bíróról, hogy több befolyást gyakorolt a magyar alföld sorsára, mint akármely apró német fejedelem a nagy német birodalom politikájára. Maguk a török urak is respectálták a debreczeni bírót, mire nézve elég tanúbizonyság az az egy eset, hogy Haszszán füleki pasa csak azalatt a feltétel alatt bocsátotta szabadon Bajom földesurát, Mágócsy Gáspárt, ha a 14 ezer darab arany váltságdíjt ért a debreczeni bíró vállal kezességet. A polgármester örökölte a főbiró hivatalát, de tekintélyét nem. A török előtt ugyan ma is nagy úr (értem azt a törököt, ki a hatvan utcza sarkán czukrot árul), de politikai fontossága nincs, amint a történeti átalakulások folytán nem is lehet. Még csak a szabolcsi és biharmegyei gyűlésekre sem járhat tanácskozni, határozni és szavazni nemesi jusson, mint a régi jó világban, mikor még Debreczen városának Nagy-Táradon is, Nagy-Kállóban is háza volt. De azért otthona, a sorompókon belül a polgármester ma is kis király. Lehet-e más ott, hol »kolbászból van a sövény s hámozva eszik a pereczet,« hol keserves emlékezetben élő muszka felebarátaink 1849-ben két óra alatt csaknem egy millió forint értékű élelmiszert raboltak össze, pedig még akkor nem is volt 5438 ház Debreczenben, mint ma. Hát még az a temérdek arany, ezüst marha, a drágaköves párták, a penészes tallérok, a drága selyem ruhák, meg azok a virágos selyem kendők, melyeket a Molnár Sámuelné boltjában vásároltak a nemzetes asszonyok, azon kezdvén az alkut, hogy van-e egy 300 forintos kendő ? Hanem ahhoz, ami a polgárember ládájának a fiókjában van, a polgármesternek semmi köze. Van a városnak magának elég, a miben ő a gazda. A város összes határa 166,287 hold, melynek majdnem fele, 80,442 hold a város magántulajdona, de még ezzel sem elégszik meg. Kinyujtózkodik Szabolcs- és Biharmegyébe, s ott is ura 13.795 kat. holdnak. Hát még ezen kívül a regálék, a cselekvő tőkék, a városi épületek, a jövedelmező beruházások ? Épen itt fekszik előttem egy költségvetés, melyben az 1884 évre 830,023 frt 93 kr. van bevételnek előirányozva. Pedig a város polgárai egy kr. községi adót sem fizetnek, sőt ők kapnak régi statútum szerint ingyen fát a város erdejéből. Ezt a sok jövedelmet beszedni és elkölteni gondot ad. Elkölteni ugyan csak lehetne, de úgy elkölteni, hogy abban se Magyar Gábor uram, se Kövesdi János uram ne találjon hibát, mert hát ők, mint afféle hentes emberek mindenhez értenek, különösen az utóbb nevezett úr, ki már a természettudósok m.-szigeti nagygyűlésén is tartott dictiót »Magyarország éghajlati viszonyairól.« . Egy perczig se tessék hinni, hogy ‘őr!" az ő fiai valami nagyon bőkezűek. Bizony szivesebben adnak ki egy garast, mint két garast. Erősen sokalják is azt a 130—140 ezer forintot, mennyit a tisztviselői apparátus felemészt. A polgármesternek még csak elnézik, hogy 3000 frtért kocsikázzon a nemes város híres ötös fogatán (hadd lássa a falusi gubacz, hogy a mi polgármesterünk nem kódis ), de már a tanácsuraknak nem adnak több fizetést 1400 forintnál, s azt hiszik, hogy az alsóbb rangú tisztviselőknek 400, 540, 550, 600 frt is elég. Pedig bizony mondom, a kálvinista Rómában tisztviselőnek lenni nehéz dolog. A cívis természeténél fogva büszke és követelő. Ugyan helyén legyen az esze, ki a népszerűség taván lavírozni tud. Sok szirtet talál, melybe csónakját beleütheti. Ismerek egy előkelő polgárt, ki meg nem tudja bocsátani a tanácsnak, hogy a reáliskolai pedellus fizetését feljebb emeltette 50 forinttal (nagy pocséklás!). Hát annak a csikósnak ki hallotta hírét, ki 25 esztendőn keresztül nem tette be a lábát a Hortobágyról a városba (hiába hallatszott ki szép, csendes időben a Rákóczy-harang méla kongása), mert hát ő kelmes haragban volt a tanácscsal.« Persze a tanács nem tudott róla semmit. Hát még aztán ha a »csikó« tilosba kerül, s a gazdát megbüntetik. No meg csak az a »casus belli.« Mert nagy dolog az egy okleveles polgárra, hogy az büntesse, akit »ő fizet.« így tessék megérteni. Pedig kevés ember olyan tapintatos, mint szegény megboldogult J. Pista, a város egykori rendőrkapitánya. Kurucz gyerek volt, mégis annyira szerették, hogy soha sem tudott Pistából Istvánná lenni. Egyszer egy vagyonos polgárt írtra megbüntetett, ki nagy dérel-durral tette az asztalra a »strófot.« Pista felvette és visszaadta. — No Péter gazda, ha maga haragszik, nekem nem kell. El lesznek e nélkül a szegények. — Hiszen, tekintetes uram . . . — Soh’se beszéljük azt, Péter gazda. Ha maga azt hiszi, hogy nincs igazságom, vigye el a pénzét. — Hiszen, tekintetes uram, nem mondom én, hogy nincs igazsága. — Ej, lárifári. Maga nem jó szívvel fizetett, hát ne fizessen. — Annye, tekintetes uram. Ne tessék haragudni. Én bizony jó szívvel cselekedtem. — No hát parolát rá. I(Mnra •pz , __ t .. uiuuaaudi liSjipUtt S vgj IcOfa _.»a maga beszélte el a nagy esetet egy pohár sör mellett, a kis »Bikában.« — Megbüntetett a Pista, hanem azért fáingyerek. "[5: Ilyen furfanggal kell fenntartani a népszerűséget a kálvinista Rómában, mert ha bárány van is a város czimerében, hamar az ember hátára üt azzal a zászlónyéllel, melyet ott tart az első lábával. Ez a zászlónyél fog holnap püfögni a nagy tanácsteremben. Ugyancsak készültek rá a pártok. Mert párt van három is. A szabadelvű párt, mely szeretné megtartani a tért az érdemes, régi tisztviselők számára; a függetlenségi párt, melynek saját hitvallásán kivül nem kell más qualificatio; s végre egy 17 tagból verbuvált coalitio, mely tökéletesen hasonlít a kakarékpárthoz, nem csupán azért, mert kevesen vannak, hanem azért is, mert senki sem tudja a másikról, hogy miféle nézeten van. A polgármesternek nincs ellenjelöltje, s ha akad is »az utolsó órában,« megbukik. Az ő jogcíme igen erős. A Basa-halmon belül született, s egyik őse, Simonffy Sámuel 1811—1821 közt 11 évig volt a város főbírája. A háza is sorban van a czegléd-utczában, s 30 év óta hallgatja azt a zsibajt, melyet a jámbor cívisek a városháza előtt csapnak vasárnaponként. — Még a veresek legvéresebbjei sem tudnak mást a szemére vetni, minthogy királyi tanácsos. Elvitathatatlan tény, hogy Debreczen polgármesterének s tanácsának sokat köszönhet. Nagyban az ő érdemük az a haladás, melyet a város az utóbbi évek alatt úgy szépészeti, mint kulturális tekintetben tanúsított. Kik pár évtized előtt látták a kálvinista Rómát, nem ismernek rá. A poros utczák kevés kivétellel ki vannak kövezve, a piacz aszfalthozva. Felépült a »Bika« vendéglő, mely a város tulajdona, a gazdasági tanintézet, a honvéd laktanya, az egyház bazárja a kis templom körül. Már fütyöl a debreczen-nánási vicinális vasút, s az érmelléki vasút előmunkálata is folyamatban van. A városon keresztül vezető közúti vaspálya rövid időn megnyílik, s a jövő évben megkezdik a szivargyár építését Új iskolákat nyert a város a reáliskolában, a kereskedelmi középiskolában, az iparos iskolákban. Megalakult az önkéntes tűzoltóegylet, a Fröbel-gyermekkert, a vöröskereszt-egylet, a tisztviselők önsegélyző egyesülete, a felolvasó kör. A színészet az utóbbi években örvendetesen felvirágozott. a város intézi. „Rossziágos iparkiállítás, az 1882. évet az országos dalárda ünnepély, a Petafy-társaság vidéki felolvasása, s az delem, melyből szerencsétlenségek származhatnak, így fogva fel az Oroszország és köztünk való viszonyt, senki sem láthat egyebet előnynél uralkodónknak a czárral való találkozásában. BELFÖLD, Budapest, szept. 9. (Előkészület a Hora- Kloska-ünnepre.) A »Gazeta Transilvaniei« legutóbbi számában a Hora és Kloska ünnepély rendező bizottsága felhívást tesz közzé, mely mindazon írókat, akik ez ünnep alkalmából készülő album szerkesztésénél közreműködni óhajtanak, felszólítja, hogy kézirataikat szept. 25-ik napjáig küldjék be. Indítványozza egyúttal azt is, hogy a vidéken albizottságok alakuljanak a száz éves jubileum előkészítésére és egyúttal gyűjtőíveket küld szét a Horn-alap javára. Végre azt mondják felhívásukban : »Valamennyi románnak közreműködésére számítunk azon teher elviselésére nézve, amelyet magunkra vállaltunk. Szem elől ne téveszszük azt, hogy az idegenek látnak minket!« A romániai komoly irányú pártlapok nem foglalkoznak ily »democraticus« felhívásokkal, csakis a zuglapok csapnak lármát ezen »ünnepélylyel«. Pedig e lapok olvasóinak legnagyobb része talán most hallotta legelőször ezen szomorú emlékű neveket, s így szabadsághősöket látnak a volt parasztlázadókban. A mi román lapjaink tanulhatnának bukaresti collegáiktól legalább azt, hogy nem alkalmas minden történeti név arra, hogy védszentül felavassák. (Mi abban, "hogy a magyarországi román lapok nyilván hónapokon át istápolhatnak oly hazaellenes mozgalmat, mint a Hóra és Kloska ünnepély, újabb jelét látjuk annak, mily szükség van a sajtóban folyó bizonyos izgatásokkal szemben azon radicális intézkedésekre, melyek szükségét mi már rég hangsúlyozzuk, s melyeknek concrét alakban csak tegnap adott Tisza Lajos kitűnő beszéde kifejezést. A »Nemzet« felelős szerkesztője.) Budapest, szept.9. (Enquête-ek a közlekedésügyi minisztériumban). A közlekedési minisztériumban jelenleg több fontos tárgyban enquétekek tartatnak, így a Rábaszabályozás ügyében már több nap óta fullunasz td a 4 npirend pol*? madjrol*on Dorih Kálmán vasmegyei főispán, mint kormánybiztos vesz részt. A közmunkáról szóló javaslat tárgyában szintén enquéte tartotik, melyre a nagyobb megyék főispánjai nyertek meghívást. Budapest, szept. 9. (A belügyi államtitkárság.) A belügyminiszteri államtitkárság betöltésére vonatkozólag közölt hírekre nézve úgy értesülünk, hogy azok még koraiak, s e részben a határozott megállapodás mindez ideig meg nem történt. Budapest, szept. 9. (Az ország közegészségügyi viszonyai.) Az ország közegészségügyi viszonyairól az 1881. évre szerkesztett belügyminiszteri jelentés egy-egy példányt a f. évi 50013. sz. a. kelt miniszteri rendelettel hivatalos használat végett minden törvényhatóságnak megküldetett. Nagyszeben, szept. 8. (Szász egyetemi képviselők.) Az uj egyházszéki választókerületben Dörr Sámuel, Szeben város választókerületében pedig Konnert József tanár választottak meg szász egyetemi képviselőkké. A szász egyetem kiegyetlése tudvalevőleg f. hó 15-ik napján veszi kezdetét. KETLPÖLD, Budapest, szept. 9. (Katholikus osztrákok Oroszországban.) Szt.-Pétervárról jelentik a »Times«-nak: »Nem csak a zsidók szenvednek az Oroszországban uralkodó egyenlőtlenség miatt, de — és ez alkalmasint meg fogja lepni olvasóinkat — az idegen illetőségű római katholikus papok is, így pl. Odessából azt jelentik, hogy két osztrák küldöttet, Ratska és Linbats urakat, akik meg voltak hiva az ottani régészeti congressusra, a rendőrség azonnal kiutasította, mert római katholikus papok, bár felmutatták a bécsi orosz nagykövetség által láttamozott útleveleket. A rendőrség egy régi törvényre hivatkozott, melynek értelmében római katholikus papok külön engedély nélkül nem időzhetnek az orosz birodalomban. A két tudós tanárt kényszerítették, hogy szálljanak ismét a hajóra, melyben megérkeztek ; egy tisztviselő elkísérte őket, hogy ne jöhessenek vissza orosz területre. Szerencsére az odessai kormányzó meghallotta a kellemetlen incidenst, rendbe hozta a dolgot és a két tudós megjelenhetett a congressuson, ahol igen szívesen fogadták őket. Hasznos dolog volna, ha azok, kik meghívás folytán vagy anélkül jönnek Oroszországba, megtudhatnák, hogy miféle ilyen szabályokat alkalmazhatnak még az orosz törvény leleményes, buzgó őrei.« Budapest, szeptember 9. (Elnökválasztási küzdelmek az Egyesült Államokban.) New-Yorkból aug. 26-iki ketettel a következőket írják : A választási küzdelem a legutóbbi napokban nem nyert hevességében, legfölebb anyaga szaporodott. Buttier kijelentette egy nyilt levélben, hogy a jelöltséget elfogadja. Nyilt levele olyan hosszú, hogy a nagy amerikai lapokban teljes két hasábot tölt be. Butler különösen a munkásokra hivatkozik, s ezek jelöltjének tekinti magát; izgat a vagyonosak különösen a vasutak és más társulatok részvényesei ellen, kiket az országra, s különösen a munkásokra csapásnak tart. Minthogy jól tudja, hogy múltját ismerik, hivatkozik is rá, hogy őt a nép ismerheti, s olyannak kell őt vennie, mint a minő. Butler föltolta magát jelöltnek, bárha jól tudja, hogy sikerre semmikép kilátása nem lehet. Czélja egyedül az lehet, hogy a jelöltek egyikét megrontsa, s ez bizonynyal Cleveland lesz, ki az ő fellépte miatt a legtöbb szavazatot veszíti, minthogy az ír munkások, kiknek szavazatára Butler törekedik, rendesen a democrata párttal szavaztak. Ez évben az ír demagógok a munkások nagy részét fölizgatták a demokraták ellen, azért, mert Cleveland, mint New-York ál-1— ~Q — ..lnnni ' »aI.ÍL KínAmomí a /Urúl államhivatalokkal a maga számára megnyerni. Sok izlandi ugyanis egyébre sem törekszik, csak államhivatalra, s minthogy legnagyobb részük New York államban lakik, sikerült is nekük hivatalok mintegy háromnegyed részét a kezükbe kaparitani. Cleveland azonban úgy látszik nem nagyon kedvezett annak, hogy a hivatalokkal így uralja egy néposztály, s azért a Tammany-társulat, mely legtöbbnyire hivatalnokokból áll, ellene van az ő törekvéseinek és John Kelly, ki szinte dictatori hatalommal áll a társaság élén, csak annyit mondott, hogy nem tudja Cleveland, Buttler vagy Blaine mellett fog e nyilatkozni. Bármilyen kedvezően állottak is eddig a Cleveland chanceai, de tőle várta a nép a régen óhajtott reformok megvalósítását — az említett események e reményeket kissé meggyöngítették s Butler fellépése által a választás eredményét fölötte bizonytalanná tették. Cleveland is közzétette a múlt héten elfogadó levelét, mely Butleréhez és Blaineéhez képest nagyon rövid, az amerikai lapoknak alig egy hasábját tölti be s tisztán arra szorítkozik, hogy megérint néhány pontot, melyek Amerika politikájának jövőjében kiváló fontosságúak lesznek. Legelsőben kijelenti, hogy hajlandó támogatni egy olyan törvényjavaslatot, mely lehetetlenné teszi egy azon embernek egymásután az Egyesült Államok elnökévé való megválasztatását. Ennek oka az, hogy Lincoln óta az elnökök egész hatalmukat arra használták föl, hogy másodszori megválasztatásukat előkészítsék. Az Unió hivatalnokai, — számuk 125.000 — valamint minden a hivatalokkal együtt működő vállalkozó czég, melyek fölött egyenest vagy közvetve az elnök rendelkezik,— mind arra lőnek fölhasználva, hogy az elnök második megválasztatását elősegítsék. Hogy mindezek daczára Hayesnek és Arthurnak magukat másodszor is megválasztatniuk nem sikerült, örvendetes bizonyítványa az amerikai nép függetlenségének. A második pont, a bevándorlás korlátozásának kérdése, melyre bizonyos politikai elem határozottan törekszik. Cleveland kijelenti, hogy mindazon bevándorlók, kik azért jönnek Amerikába, »hogy amerikaiakká váljanak«, mint eddig, ezután is szívesen láttatnak. A szíves látástól ki vannak zárva a chinaiak, akik nem azért jönnek, hogy maradjanak, és az írek akik csak fondorkodásaik következményei elől menekülendők, futnak Amerikába, vagy pedig azért, hogy itt folytatandó üzérkedéseiknek legyen biztos talaja. Cleveland végre ellene nyilatkozik a mérsékletességi apostolok azon törekvéseinek, hogy az önmegtagadó egyszerűség követésére törvényt hozzanak, végül megemlékezik a munkásokról , kiknek védelmére törvények alkotását szükségesnek tartja. Az elnökjelöltek hivatkozásai a munkásokra, az idő jelének tekinthetők. Hajdan kizárólag politikai kérdések voltak azok, melyet az elnökválasztásra döntő erővel hatottak. Aki akkor a munkáskérdésről szólott, ennek azt felelték, hogy Amerikában munkás mindenki, s minden embert egyformán védelmez a törvény. A munkások, — napszámosok és gyári munkások, — mert iparos az óriási iparvállalatok miatt alig van már, — akkor még nem húzódtak vissza valami külön térre, hol külön követeléseket állítottak föl; akkor nem voltak külön osztály, összekeveredtek a kereskedőkkel, farmerekkel és szatócsokkal, s a közjólétben igyekeztek a maguk java után. Néhány év óta azonban a sociális kérdés Amerikában is kiütött s az iparos osztály viszonyait az európai eszméket magukkal hozó nagy tömegű munkások annyira megváltoztatták, s ezáltal saját maguknak is olyan fontosságot vívtak ki, hogy úgy a politikusoknak, mint a gyártulajdonosoknak ezen elem képviselőivel is számolniok kell. Berlin, szept. 7. (Németország és Anda.) A kancellár lapjai még egyre folytatják az agol kormány elleni támadásokat. A »Post« most gy érdekes czikksorozatot közöl sértő angolelleneslel, mely tele van szemrehányással. Az angol sajtó - írja e lap — rossz néven veszi, hogy Németor^k'megtesításba e^Te^esIt1^ jk&M. Kötelessége lett volna-e azt elfogadni? Rossz néven vezik, hogy Francziaországnak Chinával való összeütözésekor Németország teljesen semleges maradt s német sajtó elismerte a francziák eljárásának jogossgát. Hát fenyegetni tartozunk-e Francziaországot agy tán még meg is verekedjünk Francziaországgal sak azért, hogy Anglia Chinának kiterjedtt kereskeelmét monopolizálhassa s egyebek közt az industriumot örökösen a chinaiak nyakára köthesse ? Gladstone azt találja, hogy Anglia nem kiván kontinens egy hatalmától se, legyen az nagy vagy kissé semmit. Ez szép dolog, igy már megértjük egymást. »Der Starke ist am mächtigsten allein« mondja , mi Schillerünk. De hagyjuk Gladstonet. Angol ésémet haladópárti oldalról három okot hoznak fel ara nézve, hogy mért van Németországban a közvélmény lehangolva Anglia iránt. Először is Németorzág éreztetni akarja Angliával azt, hogy menynyire skalmatlanná válhatik ránézve, hogy ekként megkaphassa a német-angol szövetséget Francziaország elen. Másodszor Bismarck herczeg elégedetlen volna.