Nemzet, 1884. november (3. évfolyam, 780-808. szám)

1884-11-08 / 786. szám

Szerkesztőség: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 786. (308) szám. Kudó-hivatal,­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt) 1 hónapra .......................... 2frt 8 hónapra .......................... 6 > 6 hónapra .. .. ......... ............ .. .. 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felüdl­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Reggeli kiadás. Budapest, 1884. Szombat, november 8. mn. évi folyam. Egyes szám­o kr. Budapest, november 7. A magyar delegativ két albizottsága foglalkozott ma fontos dolgokkal. A külügyi albizottságban a külügyi helyzetet fejteget­ték, a tengerészeti albizottság K. Steineck új programmjával és költségvetésével foglalko­zott. Nem érdektelen és nem minden össze­függés nélküli az a kép, mely kidomborodik a külügyi helyzetről és azon törekvés, melyet a hadügyi kormány kifejt, hogy a biztosított béke idejét a monarchia haderejének és vé­delmének kellő kifejtésére fordítsa. Mert bi­zony keservesen esik minden millió forint, mit a haderőre fordítunk, de ha látjuk egy­felől azt, hogy a szomszéd államok semmi­féle békekötés és békepolitika által nem en­gedik magukat lefegyvereztetni, és másfelől azt, hogy védképességünk fejlődése csak bé­kénket és befolyásunkat biztosítja, tehát tu­lajdonképpen biztosítási díj azon nagy vagyon- és életbiztonság számára, melyet az általános béke nyújt, alapja azon fejlődésnek, melynek zavartalanságától függ a magyar állam és magyar nemzetiség meg­szilárdulása, akkor bizony sem meddőnek, sem kidobottnak, sem feleslegesnek az áldo­zatot nem fogjuk tartani, és hogy nem mel­lőzhető az, azt a szomszéd államok példája bizonyítja. Csakhogy, természetesen, az áldozatok fejében aztán csakugyan megkövetelhetjük azt, hogy a monarchia béke­érdekei teljesen védve legyenek, tekintélye emelkedjék, más­felől azt, hogy a megszavazott milliók ok­szerűen, czélszerűen, gazdaságosan használ­tassanak fel. Erről meggyőződést szerezhettünk a mai napon is, mikor a magyar delegáció külügyi al­bizottsága, a vendégjog előzékenységénél fogva, sokkal kevesebb újdonság ingerrel ugyan, mint az osztrák delegatió, de nem ke­­vésbbé részletesen és érdekesen vitatta meg a külügyi helyzetet. A német-orosz-osztrák-magyar szövet­ség jelentőségének és a régibb német-osztrák­­magyar szövetségre való hatásának fejtege­tése foglalta el a magyar delegatió külügyi bizottságának is legtöbb idejét. Minthogy a régi szövetség határozott czélra, az újabb a béke fentartásának elvi alapjára van fektetve, bármi­képpen forgatjuk is a külügyminisztert, az egyebet, mint a béke nagyobb biztosítékát, ki nem magyarázhat abból. És minthogy az ellenzék tagjai is csak ezt akarják , nem cso­da, ha az ellenzéki sajtó által egykor fennen hangoztatott reactió és szent szövetségféle eszméket, vagy a régi három császár szövet­ség veszedelmeinek lidércznyomását az ellen­zék vezérei a delegatioban egészen elutasíták maguktól és nem állottak elő olyan absurd gyanúsításokkal, amikből az ellenzéki sajtó egy időben táplálkozott volt. Csak azon csodálkozunk, hogy Szilágyi Dezső a szerződések részletezését, sőt minden eshetőséggel szemben való kikötéseit akarta ismerni. Holott maga sem vonhatta ki magát Csernátony azon igen helyes megjegy­zésének hatása alól, hogy maguk az eshető­ségek módosítják egymást és ezekre az elő­zetes szerződés a legszorosabb barátok között is alig lehetséges. A béke a czélunk, örüljünk, hogy erre van a szövetség. Ne akarjuk szel­lőztetni már most azt, mi lesz, ha az megza­varva lesz ? A külügyi vita többi részei főleg azért érdekesek, hogy látszik milyen jól fi­zeti ki magát eddigi politikánk anyagi kér­désekben is. Ha van, mint gr. Kálnoky h­a­­tározottan mondá, külügyi kormányunk­nak erős biztosítéka arra, hogy a török vas­úti csatlakozás kiépül, ha van kilátás arra, hogy Görögországgal és Törökországgal jó kereskedelmi szerződéseket köthetünk, ha Montenegro magára vállalja a zavargókkal elbánást, hogy nekünk költséget ne okozza­nak, ha Románia szakított a forradalmárok­kal és Szerbia barátsága már kérdésbe sem jön, ez mind kárpótlás és sokáig busásan fizető kárpótlás azon mérsékelt politika és azon erőfeszítés fejében, melyet a keleti poli­tikában és a nyugati szövetség megválasztásá­ban tettünk. De hogy ez — épen keleten — fentart­­ható és még tovább is érvényesíthető legyen, erre hajóhadunk jó karban tartása és a Lloyd­­társulat szolgálata is szükséges. Báró Sterneck mindkettőre kiterjeszti figyelmét. Szakít azzal az eszmével, hogy monarchiánk tengerén támadó politikát folytasson, tehát nem provokál senkit, sem keleten, sem nyugaton, beéri a mostani 11 nagy hajóval a tengeri kereskedelmünk és partjaink védelmére, de hogy ezek biztosítva legyenek, a partokat 4 kerületre osztja, azo­kat torpedókkal, tűzaknákkal és aviso hajók­kal látja el, hogy erélyesen és gyorsan véd­hetők legyenek, sőt hogy így a kereskede­lemnek is biztosabb szolgálatot tehessenek. De egyszersmind a kereskedelmi tengerésze­tet is igénybe veszi a védelem érdekében és a Lloyd hajóit is aviso szolgálatra kívánja fel­használni, mint teszi ezt Anglia és Franczia­­ország a tengeri hajórajjal — sokkal nagyobb mértékben és áldozatokkal. Épen mikor ilyen újabb szolgálatot kí­vánunk a Lloyd­tól, mikor annak keleti politikánk javára tett és tehető szolgálatai minden oldalról feltűnnek, akkor szenni an­nak elvileg hadat, mint Apponyi tévé, helytelen. Igen­is áll az, hogy a Lloyd Magyar­­országnak és Fiuménak nagyon kevés szolgá­latot tesz, sokkal többet kell tőle követelni, igaz, hogy kereskedelmi szempontból sok mulasztása, hibája van, követelni kell reform­ját, de mielőtt ez megkísértetnék és mielőtt e követeléseket a Lloyd visszautasítná, már előre hadat szenni annak, helytelen. Ha hadi tengerészetünk a partvédelemre és a kereskedelem szolgálatára alkalmasabbá tétetik, ha a Lloyd a magyar kereskedelem és a hadi­tengerészet szolgálatába bevonható lesz, akkor védőerőnk és kereskedelmünk, ta­karékosan sokat fog nyerni. A kormány erre irányzott törekvése csak helyeselhető! Budapest, november 7. Pár nap előtt egyszerre hire jut, hogy a valuta helyreállítása legközelebb várható. Lapunk egy más helyén elmondottuk már az ügynek jelen állását. A tárgy fontossága mellett azonban természetes, hogy az egy­szer megpendített eszme nem nyugszik el azonnal, hanem újabb és szélesebb köröket von a sajtó különböző közegeiben. A valutarendezés módozatait, sőt még az annak alapjául szolgálandó éret megvá­lasztását illetőleg is eltérők a nézetek. S ez eltérés még fokozást is talál abban, hogy egyik másik nyilatkozat már a támadás te­rére is lép olyan rendszabályok ellen, me­lyekről még ma nem is tudhatjuk, hogy tény­leg foganatosíttatni fognak-e ? Ámde mindezen különféleségek és fokozati eltérések daczára van e nyilatkozatoknak egy öntudatlan kö­zös vonásuk, és ez a legörvendetesebb. Ez a közös vonás abban áll, hogy semmi kétséget nem táplálnak az iránt, hogy csak a mon­archia államainak kormányaitól függ e nagy műveletet ma már megvalósítani. Ez az elis­merés, főleg ellenfeleinktől, igen fontos­­ az a körülmény, hogy nem szándékos, bizonynyal nem csökkenti horderejét. Utolsó költségelőirányzatunk nagy javu­lásának egyik legfontosabb hatását ebben a jelenségben kereshetjük. Kedvező előirány­zatok nem tartoznak a ritkaságok közé a leg­kedvezőtlenebb pénzügyi helyzetben sínylő országokban sem. A mi által a mi elő­irányzatunk az ilyen szerencsétlen országok önámításától különbözik, az éppen az az osztatlan hitel, melyre az nemcsak az or­szág határain belül, de azokon messze túl az európai pénzpiac­ minden számottevő té­nyezőjénél találkozott. Voltak, kik a felmerült hitben nem lát­tak egyebet egyszerű tőzsdei fogásnál. Meny­nyire helyes e felfogás vagy sem, azzal most nem akarunk foglalkozni. De feltéve, hogy e gondolat megfelelne a valónak, az mind nem változtat a tényen, hogy a művelt világ pénz­köreiben senkit sem tartja valószínűtlennek, hogy a magyar kormány kezébe vehet egy oly műveletet, melyet csak a pénzügyi viszo­nyaikat teljesen rendező országok képesek szerencsésen megoldani. A valutarendezés egyik elengedhetetlen kelléke, minden higgadt pénzügyi elmélet szerint, a bevételek biztos feleslege. Egy át­menetileg kedvező év nem elégséges ily nagy feladatra. Midőn tehát az európai pénzpia­czon éppen nem találkozik hitetlenséggel az a hír, hogy a magyar állam készületeket tesz az érezpénzfizetés fölvételére, ez csak azt mu­tatja, hogy ugyanazon körök az idei költség­­vetésben először felmerült bevételi fölösleget nemcsak bizalommal fogadják, hanem oly je­lenségnek tekintik, mely állandóságra van hivatva budgetünkben. E következtetés jogosultságát nem in­gathatja meg semmi ellenzéki támadás finan­­ciáink egyik-másik kétségtelen fogyatkozása ellen. S meg vagyunk róla győződve, hogy ez eredmény nem hagyja hidegen még azokat sem, kik politikai ellenfelekül állván velünk szemben, éppen nem szoktak kímélettel lenni pénzügyi helyzetünk megítélésében. Még po­litikai ellenfeleink sem maradhatnak közö­nyösek, ha összehasonlítást vonnak hazánk pénzügyi viszonyai közt, a­mint azok tíz év előtt állottak s a­hogy ma mutatkoznak. Ha meggondoljuk, hogy akkor, a legmélyebb béke idején, mily óriási és megszégyenítő ter­heket kellett a nemzetnek magára vennie; ha meggondoljuk, hogy midőn hosszú, mert ne­héz évek minden eredményét egy váratlan háború tönkretevéssel fenyegette; ha meg­gondoljuk, hogy az egész időn keresztül mennyi gazdasági csapás súlyosodott az or­szágra, és mind annak daczára a magyar ál­lam hitele, folyton erősbödve, ma végre oda jutott, hogy azok beszélnek a valutarende­zés külöböző módozatainak előnyeiről vagy hátrányairól, mint egy közeli eshetőség­ről, a­kiket senki sem vádolhat arról, hogy pénzügyi helyzetünket szándékosan akarnák túlságosan rózsás színekben festeni, akkor talán mi is meríthetünk egy kis megnyugvást e jelenségekből az iránt, hogy az a politika, melyet soha sem szűntünk meg ajánlani, sok áldozatot és erőfeszítést követelhet a nemzet­től, de joggal, mert immár közeleg az idő, melyben élvezni foghatjuk gyümölcseit. B­ELPŐLE, Budapest, november 7. (A d e l­e g a t i­ó k b ó 1.) A magyar delegatió egyesült négyes bizottsága a kedden 10 órakor tartandó ülésében a megszállott területre vonatkozó hitelt fogja tárgyalni. Budapest, nov. 7. (A szent­endrei vá­lasztás.) A szent­endrei választás ügyében megin­dított vizsgálatot ma délután 4 órakor folytatták. Első tanú Bader Antal perbáli lakos volt. A délelőtt folyamán kihallgatott tanukkal egyértelmű­­megerősíti ő is a többszörösen említett nyilvános ki­­doboltatását a Krausz javára tartandó áldomásnak. Most a perbáli községi bíró és jegyző kihallga­tása következett. Komjáthy Béla, a kérvénye­zőknek képviselője, ellene nyilatkozik a kihallgatás foganatosításának, mert szerinte a községi elöljáró­ságnak csak egyenes utasítására történhetett meg a kidoboltatás, mely esetben pedig az elöljáróság maga is hibát követvén el, tanúként nem szerepelhet. R­o­­bitsek József, a választás védője ezzel éppen ellen­tétes indítványt tesz. L­­­e­r­á­­­y Ödön vizsgáló­biztos erre fölolvastatja több perbáli lakosnak írás­beli nyilatkozatát, melyben a kidoboltatás ténye bizo­­nyíttatik, anélkül, hogy egyúttal állíttatnék, hogy az az elöljáróság rendeletéből történt. Erre támaszkodva, a községi elöljárók kihallgatását elrendeli. Eltér Ignácz, perbáli községi jegyző, azt, hogy a kisbiró a Krausz-párt nevében do­bolt, magától a kisbirótól tudja. Hivatalból meg­mondotta a kisbirónak, hogy hasonló kihirde­tésekre ezentúl ne merjen vállalkozni, mert csak értekezletre vagy a programmbeszédek meghall­gatására szabad összedobolni a választókat. További eljárásra a kisbiróval, mint községi választott közeg­gel szemben nem tartotta magát competensnek.­­ Komjáthy Béla védő fogas keresztkérdésekkel iparkodik kicsikarni tanúból azt a szerinte bizonyos körülményt, hogy mégis volt előzetesen is tudomása a dobszóval való hirdetésről. De ez nem sikerült. Fallenbückl Antal községi bíró szerint Perbál községben a dobszóvali hirdetések rendesen vagy a bíró, vagy a jegyző utasítására szoktak történni. Hogy ez esetben ki rendelte el a dobolást, azt nem tudja. Egy Luppa-párti áldomáson részt vett, Krauszra szavazott, hogy pénzért eladta-e valaki sza­vazatát, arról nincs tudomása, de ő maga utólag 15 irtot kapott 2 ismeretlen úrtól azért, hogy időveszte­ségéért és útiköltségei fejében kárpótolva legyen. Választás után kaptak mások is ily kárpótlást, de hogy hányan, nem tudja. Úgy hallotta, hogy a Lup­­pa-pártiak is kaptak. D­r­o­b­­­n­a Pál nem volt ott­hon, mikor kidobolták az áldomás megtartását, de azért megjelent azon. A választásnál Krauszra sza­vazott. Eisenkrammer József kihallgatása után, a kérvényezők képviselője Ballenbüchl Antal községi bíró meghiteltetését is kívánja. E kérelemnek a vizs­gáló biztos, mivel Ballenbüchl vallomása az összes tanúvallomásokkal ellentétes, helyt nem ad. Ezután a mai tárgyalás este 9 és fél órakor be­­rekesztetett. Holnap d. e. 9 órakor Zsámbék község megidézett lakosainak, mint tanuknak a kihallgatása következik. A delegátiókból. A magyar delegátu­s tengerészeti bizottsága. A magyar delegáció tengerészeti albizottsága ma délután 3 órakor Karácsonyi Guido gr. el­nöklete alatt ülést tartott, melyben tárgyalás alá vet­te a hadi­tengerészet 1885. évi költségvetését. Az ülésen jelen voltak­a közös kormány ré­széről Kállay Benjamin közös pénzügyminiszter, Stei­­neck altengernagy, Schaffer ellentengernagy, Buchta és Rohrscheit sorhajókapitány, Semsey fregattkapi­tány, Dell Adáms sorhajóhadnagy, Szentgyörgyi udvari tanácsos; a magyar kormány részéről: Tisza Kálmán miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter. Előadó: Bethlen Ödön gróf. Az ülés megnyitása után Sterneck altengernagy tüzetesen ismertette a költségvetést és előadta több évre kihatólag a hadi­tengerészet jövő szervezetének tervezetét. Az albizottság elvileg elfogadta Sterneck terve­zetének irányát és ezzel a költségvetést átalánosság­­ban elfogadván, megkezdte a részletes tárgyalást. Az I. czim­ (Fizetések 1.229,120 frt) vál­tozatlanul elfogadtatott. A II. czimnél (zsoldok és ruházati átalányok) a közbeeső jövedelemre előirányzott 104,870 frtnyi összeget az albizottság 7000 frttal fel­emelni határozta. A III. czim (szolgálat a szárazföldön 533,560 frt) megszavaztatott. A IV. czimnél (szolgálat a tengeren 1.358,150 frt) az oskola­hajókra előirányzott összeg­ből az albizottság 4891 frtot törölni határozott. Ezután az albizottság az Y. (Intézetek 209,240 frt), YI. (A hajóhad anyagszereinek karbantartása, pótlása és üzlete 3.228,822 frt) és a VII. czímet (Fegyverezés 224,000 frt) az előirányzat szerint változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés este 6x­ 2 órakor véget ért. Az al­bizottság holnap este 8112 órakor ismét ülést tart, melyen a ma félbeszakasztott tárgyalást folytatni fogja. A magyar delegatió külügyi albizottsága. A magyar delegatió külügyi albizottsága ma d. e. 11 órakor Zichy Ferencz gróf elnöklete alatt ülést tartott. Előadó Balk Miksa volt. A kormány részéről jelen voltak: Kálnoky Gusztáv gr., Kállay, Szögyény, Tóth Vilmos, Tisza Kálmán, Szapáry Gyu­la gr. Az elnök megnyitván az ülést, felhívja a bizott­sági tagokat, hogy terjeszszék elő kérdéseiket a kül­ügyminiszterhez. Fálk Miksa : Az albizottság arra utasította az előadót, hogy mindenek­előtt azon kérdéseket intézze a külügyminiszter úrhoz, melyek hozzá az osztrák delegáció költségvetési bizottságában is intéztettek, a­mi mellett magában érthető, hogy fenntartja az albi­zottság minden tagja azt a jogát, hogy a tárgyalás folyamán egyéb oly felvilágosításokat is kérhet, me­lyeket szükségeseknek tart.­­Az előadó ehhez képest mindenekelőtt a következő kérdéseket teszi: 1. A válasz, melylyel ő felsége a delegáttok el­nökeinek beszédeire felelni méltóztatott, azt mondja, hogy viszonyunk az összes hatalmakhoz, de különösen a szomszédosakhoz a legbarátságosabb, van-e a mi­niszter úr azon helyzetben, hogy az albizottságnak közelebbi felvilágosítást nyújthasson e szomszédos ál­lamokhoz, nevezetesen: Németországhoz, Oroszor­szághoz, Olaszországhoz, Szerbiához és Romániához való viszonyunkról ? Történt-e ezen viszonyokban vál­tozás a skiernievicei találkozás folytán ? Megvalósult-e a miniszter úrnak tavaly kifejezett reménye, hogy Ro­mániához való viszonyaink folyton javulni fognak ? 2. Megfelelt-e a török kormány a négyes érte­kezleten elvállalt azon kötelezettségének, mely sze­rint a csatlakozási vonalak kiépítését folyó évi októ­ber 15-re, illetőleg 23-káig biztosítani kellett, ha pedig ez — mint a hírlapi tudósításokból látszik — meg nem történt volna, minek voltak az akadályok, és mi lépéseket tett a kormány, hogy a portát kötele­zettségeinek teljesítésére bírja ? Módjában van-e a miniszter úrnak, hogy a kormányunk és a fényes porta között ez ügyben újabban folytatott levelezést az albizottság elé terjeszsze ? 3. Tekintve, hogy a legújabb statisti­ai kimu­tatások szerint nemcsak hogy a lisztkivitel Fiuméból Görögországba tekintélyes mennyiségre emelkedett, hanem hogy ez a gabona áruneműekben szűkölködő állam átalán nagy tömegét igényli a földmivelési terményeknek, melyek ez idő szerint csaknem kizáró­lag Oroszország által szállíttatnak, holott­ legalább is hasonló, ha nem kedvezőbb feltételekkel szállíthat­juk mi is. Tekintve továbbá, hogy közelebbről Német­ország és Görögország közt kereskedelmi szerződés létesült, mely az előbbinek jelentékeny kedvezménye­ket biztosít, míg monarchiánkat az a veszély fenye­geti, hogy mindinkább leszorul a görög puczról, ha nem szabályozza a mi forgalmunkat is Görögország­gal kereskedelmi szerződéssel. Tett-e a közös külügy­minisztérium egyfelől a két kereskedelmi miniszter­nél, másfelől a görög kormánynál valami lépést az iránt, hogy monarchiánk és Görögország közt keres­kedelmi szerződés mielőbb létesüljön ? Ha pedig az úgy nem történt volna, minek voltak az akadályok és eltávolításukra van-e kilátás. 4. Minthogy úgy az osztrák delegativ költség­­vetési bizottságában Görögországgal való kereske­delmi viszonyaink vitatása alkalmával, valamint egye­bütt is jogos panaszok merültek fel az osztrák­­magyar Lloyd ellen, mint a­mely daczára a rendelkezésére levő kitűnő anyagnak, és a monarchia két államától nyert jelentékeny kedvezményeknek kereskedelmi érdekeink előmozdításában, részéről a legszerényebb igényeknek sem törekszik megfelelni. Mit szándékozik a közös külügyminisztérium abban tenni, hogy ez az államilag segélyzett társulat a monarchia két államával fennálló szerződéses viszony tartamára kötelezettségeinek lelkiismeretesebb telje­sítésére szoríttassék. 5. Minő helyzetben vannak a Törökországgal való kereskedelem-politikai alkudozások és van-e kilátás arra, hogy ezzel az állammal reánk nézve előnyös árszabási egyezmény létesüljön. Kálnoky Gusztáv gróf külügyminiszter : Azon kérdésekre, melyek hozzám intéztettek, a következők­ben van szerencsém válaszolni. Az első kérdés a kül­­államokra vonatkozó viszonyainkra vonatkozik, külö­nösen pedig a szomszédos államokra. E kérdésre vo­natkozólag eleve arra a sok mindenre kell figyelmez­tetnem, amit már erről mondottak, s ezért abban a kedvezőtlen helyzetben vagyok, hogy ehhez újat nem mondhatok. A bizottság ő felsége szavaiból általános képet nyert a helyzet felől. Volt alkalmam néhány nappal ezelőtt az osztrák delegatioban ezt a képet kifejteni és kiegészíteni. Ami különösen Németországhoz és Oroszor­szághoz való viszonyunkat s a két államhoz való viszonyunk lényegét illeti, hivatkozhatom azokra a kimerítő fejtegetésekre, melyeket tisztelt barátom a miniszterelnök a magyar képviselőházban mondott. Én tehát e képet csak nagy vonásokban vázol­hatom újra, hogy esetleges megjegyzésekre, vagy bő­vebb fölvilágosítás kérésére egyes pontok fölött kie­gészítő megjegyzéseket tehessek. A tisztelt bizottság tudja, hogy külpolitikánk alapja; barátságos viszonyunk Németországgal mely viszony már évek óta fönáll és változatlan ; e viszony, mely általánosan kielégít és megnyugtat, a legjobb bizonyítéka annak, hogy a két monarchia kö­zötti szövetség alapgondolata milyen helyes, s a mód amelyen kifejlett az, hogy annak szelleme nemcsak a két monarchia népeiben vert mély gyökeret, általá­nosan népszerű, és senkinek az ellen kifogása nincs, ha komoly kifogásokról egyáltalán szó lehetne; de különösen az, hogy ha e szövetséget a külföldön bi­zalmatlansággal fogadták, ez teljesen eltűnt; sőt mi több, amint mélyebben belepillantottak a szövetség lényegébe, s fölismerték annak igazságát, a szomszéd államokra is átterjedt az abban nyilvánuló conserva­­tív békés politika szelleme, mely annak alapját képe­zi, s az államok sietnek azt elfogadni és magukévá tenni. Láttuk, hogy legelőbb Olaszország ismerte föl e politika előnyeit, s arra rá is állott. Az ebből kifejlett barátságos viszony, — melyről nyilatkozni a legutolsó delegátioban volt szerencsém, — teljes alak­jában és lényegében fönnáll ma is, s remélem, hogy fönn fog állani még jó sokáig. Az a viszony, amely a berlini béke óta alakult, mint emlékszünk, nem volt barátságos. Az a rossz in­dulat, mely Oroszország bizonyos politikai kö­reiben és az újonnan alakult államok többjében kifejlő­dött , az a körülmény, hogy az elérhetetlen eszmék kö­zül sok, melyek az izgató mozgalmak idejében támad­tak, de nem teljesült, bizonyos keserűséget hagyott maga után, mely Oroszországban heves érzékenységgé nőtt minden ellen, ami Nyugat-Európából jött. E körülmények között­­ nagyon kelletlen vi­szonynak kellett kifejlődnie Oroszország és Nyugat- Európa, s első vonalban a két szövetséges állam, Ausztria-Magyarország, és­ Németország iránt. Az a törekvés azonban, hogy a kölcsönös jó viszony föntartassék, vagy helyre­állíttassék, a döntő tényezőknek mindig fő feladatuk volt. Ha tehát bizonyos ideig több súlyos pillanat és aggályt keltő fordulat állott is be, melyek még azt a félelmet is fölébreszthetők, hogy a béke megzavartatik, ez nem állott a két euró­pai nagyhatalom politikájának intenziójában, hanem részben a körülményekben, részben abban a szenve­délyességben, melylyel mindkét rész közvéleménye és sajtója e kérdéseket tárgyalta. Még a múlt évben intézett hozzám tisztelt ba­rátom Csernátony Lajos delegátus úr egy kérdést, mely ha jól emlékszem, abból az aggodalomból szár­mazott, hogy Oroszországhoz való viszonyunk veszé­lyessé válhatnék. Akkor csak constatálhattam, hogy e tekintetben mindenesetre forognak fönn aggodalmak, de már akkor hozzátettem, hogy az uralkodók és a kormányok közt való viszony háborútlanul barátságos és szabályszerű s hogy én constatálni szeretném mind­két rész népességének jó viszonyra ezélzó óhaját. Hoz­zátettem, hogy én e sajnálatos ingerültséget egy tév­útra jutott sajtó izgatásainak és pillanatnyi iz­gatottságnak tulajdonítom s hogy meg vagyok győződve, mikép az végre is jobb belátásnak és józanabb eszméknek lesz kénytelen enged­ni. Ez előrelátás és óhaj azóta a legkielégítőbb módon megvalósult. Megnyugvás állott be azóta s az a belátás, hogy a békés és biztos állapotok mennyire érdekében állanak az orosz birodalomnak és úgy, mint jól felfogott érdekében a többi birodalmaknak, utat tört magának ott is s ez irányban érvényre jutott a nézetek megegyezése, mely végre kifejezést nyert az uralkodónk és az orosz császár közt való barátságos találkozásban, a­melyben Vilmos császár is részt vett. E találkozás jelentőségét ismeri a tisztelt bi­zottság azon nyilatkozatokból, melyek úgy ő felsége mint a miniszterelnök ő excellentiája által tétettek. Ez összejövetel jelentősége épen abban áll, hogy há­rom — birodalmaikban oly nagyon tisztelt fejedelem, kik oly nagy terjedelmű országokon uralkodnak, egyesül a béke politikájában minden irányzat nélkül a másik hatalma ellenében és egy politikában, mely a fenálló jogállapotokon alapszik , egész tekinélyekkel lépnek föl e politika mellett s el vannak határozva ezt teljes kölcsönös bizalommal követni. Hogy ez az ösz­­szejövetel jelentős tény, azt általánosan érzik s a mi megjegyzésre méltó, bizalommal fogadják. Mondhatom, hogy külföldön egyetlenegy hang sem, legalább egyetlen egy tekintélyes hang sem emelkedett ellene bizalmatlanul. Azt hiszem és remé­lem, hogy nemcsak a 1. bizottság, hanem a monarchia népei is osztozkodnak abbeli nézetemben, hogy ez eredmény üdvös és olyan, hogy meg lehetünk vele elégedve. A már előrebocsátott fejtegetések után ön­ként következik, hogy sem más külhatalmakkal való azelőtt is fennállott viszonyunkban, sem politikánk érdekeiben és czéljaiban e piasis által vált­­ás be nem állott. Még Szerbiára és Romániára nézve is vettetett fel kérdés. A­mi Szerbiát illeti, az a tény általán is­meretes, hogy mily kielégítő­ viszonyaink ezen nagy lendülést vett országgal szemben és megelégedéssel constatálom, hogy a népességben és az anyagi érdekek terén is mindinkább nyilvánul e részben az üdvös be­folyás. Nem kétlem, hogy a jelen megbecsülendő helyzet, mind szilárdabbá fog válni. Románia tekintetében múlt évben kifejezett re­ményeim, hogy viszonyunk jobbá fog alakulni, min­denben teljesültek. A köztünk és Románia közt fenálló viszony azóta a legbarátságosabb és csak a legnagyobb elis­meréssel emelhetem ki ő felségének a román király­nak és kormányának ez irányú hathatós köreműködé­­sét és fáradozását s meg vagyok győződve, hogy az ellenünk fellépő kicsi, de lármás pártnak a kiabálása lehetőleg szűk korlátok közé lesz szorítható. Remé­lem, hogy következetes és nyugodt munkával — mert nyugodtság is szükséges ehhez — ott is teljesen ki­elégítő állapotok hozatnak létre. Kevésbbé kedvezőleg nyilatkozhatom a saját ha­tárainkon belül agitáló egyes agitátorok magatartá­sára és ténykedésére nézve. Ezek a Kárpátokon túl kiválóan okozói annak a lármának és sajtóagitátiónak és nekünk kevés becsületet szerez, a romániai kormány­nak pedig sok kellemetlenséget okoznak. Csernátony Lajos: Utal a lapok azon híreire, hogy a válaszfeliratnak a külügyi viszonyokra vonat­kozó passusa tárgyában Oroszország részéről, sőt még Németország részéről is kérdés, sőt talán tiltakozás is intéztetett volna külügyi hivatalunkhoz. Kérdést in­téz a külügyminiszterhez az iránt, mi való ezen hí­rekből ? Kálnoky úr. A­t. bizottsági tag, ha jól értettem, azon kérdést tette, hogy van-e valami alapja azon hírnek, hogy Oroszország vagy Németország részéről felszólalás történt a képviselőház felirati vitájában a miniszterelnök által tett ismeretes nyilatkozat miatt ? Kijelenthetem, hogy egyik részről sem történt e te­kintetben sem direct, sem indirect után felszólalás. Szilágyi Dezső: Az első kérdés, melyet intézni bátor voltam, Németországhoz való viszonyunkra vo­natkozik. E viszony hivatalosan mint szövetség van megjelölve,­­ és a külügyminiszter úr, ha jól emlék­szem, úgy nyilatkozott, hogy ez a szövetség külpoliti­kánk alapját képezi és hogy ezen az alapon igyekszik más hatalmakhoz való viszonyainkat szabályozni. E szövetség 1879-ben jött létre, s már akkor kedvezőleg len fogadva, annak már akkor nagy értéket tulajdoní­tottak. Külföldről oly körökből, melyek rendszerint jól vannak értesülve, e szerződés fontos részleteiről a sajtó utján értesültünk, és az adatok, bár min­denütt átvétettek az európai sajtó által, még eddig illetékes helyről megczáfolva nem let­tek. Ez adatok szerint e szövetség védelmi természetű, két vagy több hatalomnak bármelyik szerződő fél elleni ellenséges koalitiója esetére, és ha­tározott — öt évet említettek — tartamra volt kötve. E szövetség — meghosszabbítás által vagy sem, erről nem vagyunk értesülve— ma is fennáll és csak meg­elégedéssel hallottuk, hogy hosszú időtartamra van biztosítva. A kérdés, a­mit ezzel kapcsolatban most tenni szándékozom, abban áll, váljon e szövetség, mely hivatalos nyilatkozat szerint külügyi politikánk alap­ját képezi, határozott eshetőségekre állapít-e meg kör-

Next