Nemzet, 1884. december (3. évfolyam, 809-837. szám)

1884-12-03 / 811. szám

Szerkesztőség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ugy­anit­t kifizetések a kiadó­ hivatalba (Perencziek-tere, Athenaemn-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 811. (333 ) szám. Budapest, 1884. Szerda, deczember 3. KiaDÓ-UTVATAX, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..................................................... 2 írt. 3 hónapra .. ................................................ g > 6 hónapra .................................................... 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 Egyes szám 4 kr. . .itat.r. . .. ül. évi folyam. Budapest, deczember 2. Tisza mai felszólalása általános hatást idézett elő. Barátai el voltak ragadtatva fen­­költ, magvas beszéde által, ellenfelei pedig némán voltak kénytelenek bevallani, h­ogy jóval felette áll mindazoknak, kik tőle a ha­talmat magukhoz akarják ragadni. Láthatta mindenki ma is, hogy tehetségeinek elismeré­­sére, gondolkozó ellenfelei is, milyen pl. Grrünwald, kényszerítve érzik magukat, mert Grünwald mai szép, emelkedett beszéde nem egyéb, mint Tisza államférfim hivatásának feltétlen elösmerése és ha abban hibázik is Grü­nwald, hogy azon politikától akarja el­vonni, melyben kimutatta erejét és hivatását, de ez a feltételes elösmerés is kiemelendő azon párt részéről, melynek vezéregyéni­ségei nem is tudnak egyebet, mint Ti­szát lerántani és tőle a politikai hivatás minden jogosultságát eltagadni. Ha tehát Tisza nem is hajlandó arra a radikális és sok tekin­tetben chauvinista politikára szentelni tehet­ségeit, melynek hirdetésében Grünwald kitű­nik, mégis tagadhatatlan az, hogy bizonyos elfogultságot és saját eszméi iránti elősze­retetet árul el Grünwald akkor, mikor nem veszi észre, hogy a magyar állam és nemzeti­ség azon consolidatioja és emelése, melyre ő is eszményibb, de erőszakosabb eszközökkel törekszik, milyenképen halad előre Tisza po­litikája mellett. A­mi, hogy nemcsak a folyó ügyek elin­tézésében áll, mint Grünwald állítja, bizo­nyítja az a körülmény, hogy az ország tanodai reformja, magyar szellemben keresztül vite­tett, hogy az állami szolgálat, csendőrség, me­gyei szervezet, középtanodai ellenőrzés, hon­védség fejlesztése, a közlekedésügy magyarí­tása által erősbíttetett, hogy az ellenséges üzelmek sokkal szűkebb körre és kevesebb határra szoríttattak és a társadalom önérzete — e téren legalább — nagy mértékben emel­kedett. Szó sincs , még sok a teendő és hogy éppen közigazgatási téren nagy hiányok van­nak, az kétségtelen ; bár a megyei önkor­mányzat és állam közötti viszony reformja éppen úgy, mint a főrendiház reformja a ma­gyar államiság előmozdítására szintén alkal­mas eszközök és ezek bizony nem olyan fo­lyó ügyek, melyek a jövőre nagy kihatást ne gyakorolnának. Másfelől azonban örvendünk annak hogy az állam és társadalom feladatai maga­­sabb szempontból tisztázva lőnek e vita alatt Beksics felveté a társadalom lanyhaságát, gyengeségét az állam melletti teendők teljesítésében és azon politikai missióra utalt, mely a cultúra erősbítése és más társa­dalmi actió útján, a nemzet fentartásában és fejlesztésében reá vár. Ezzel nincs tagadva a tudomány, irodalom és jótékonyság terén a nemzeti adakozásból és tevékenységből léte­sített eredmények jelentősége, nincs kétségbe vonva, főleg a kezdeményezési vágy. De ta­gadhatatlan, hogy ha főleg adakozás tekinte­tében a társadalom, anyagi viszonyaihoz ké­pest, kiapadhatatlan forrás is és ezzel a tény­nyel van megc­áfolva mind­az a sok panasz és lárma, mely elszegényedésünkről és rom­lásunkról világgá bocsáttatik, de az is bizo­nyos, hogy a legtöbb esetben az egyszer mindenkori adakozással elvégzi a legtöbb ember társadalmi feladatát és ebből szárma­zik az, hogy sok nevelésügyi, emberbaráti intézmény létesül ugyan, de csak egy része tengődik, másik az államhoz fordul, tevékeny­sége megindulása után nemsokára és csak a harmadik rész éli túl a kezdet nehézségeit és teljesíti függetlenül hivatását. De már ipari és kereskedelmi téren eny­­nyi sem történik. Az iparkamarák és gazda­sági egyletek nagyon hiányos működésén kí­vül (dicséret az országos gazdasági egyesület, erdélyi gazdasági egylet és országos iparegy­let működésének!) alig van vállalkozás, mely az önsegély erejét forgalmunk, iparunk kifej­lesztésére használná, tehát csak az egyéni gyenge erő és az állam minden oldalról igénybe vett működése marad fenn, s hogy ezek annál kevésbbé felelhetnek meg feladatuknak, minél kevésbbé teljesíti a magáét a társadalom, az kétségtelen. Horánszky ezt észre nem vette és mint jogász beérte azzal, hogy a társadalmat ösz­­szezavarta a községi és megyei functióknak az állami átruházás következtében való fel­­szaporodásával, ezekben is társadalmi actiót látott és igy egyfelől a kérdés lényegét té­vesztő szem elől, másfelől pedig: Tisza Kál­mán igen helyes c­áfolatát vonta magára. Nem, az elől szemet huny­nunk nem sza­bad, hogy az államtól még sokat kell köve­telnünk, hogy belszervezetében épp úgy, mint feladataiban a magyar államnak nagy erőfeszítésre van még szüksége, az is kétség­telen, hogy a társadalom tevékenysége és kezdeményezése is lépten-nyomon segélyére szorul, de éppen a nagyobb és sikeresebb ac­tio érdekében kell a társadalom önérzetét és öntevékenységét éleszteni, ennek érdekében azt belviszályoktól megmenteni, hogy így az államnak anyagi eszközei és közegei szaba­dabban és határozottabban mozoghassanak és törekedhessenek a magasabb feladatok teljesítésében. Tisza ezt látja, ezért nem akar belvi­­szályt és erőszakos felforgatást, azt elfojtani, ezt fejlődéssel helyettesíteni akarja, hogy belküzdelemre minél kevesebb erő fecsérel­­tessék el. Nemes alakja kimagaslott ma is, midőn Ugrón vádjaival szemben, hogy ő és pártja az állam eszközeit pártczélokra használja fel, elfogadta ezeket, de azon nemes értelemben, hogy csakis a haza javának előmozdítására fordíttatnak azok. Budapest, decz. 2. (Lengyel küldöttség a királynál). Holnap reggel a galicziai tartomány­­gyűlés egy küldöttsége érkezik a fővárosba, melynek tagjai: Dr. Zybli­kiewicz tartományfőnök, a küldött­ség elnöke, továbbá Sembratowicz, a lembergi görög kath. metropolita püspök helynöke, Dunajewszky kra­­kói püspök (az osztrák pénzügyminiszter fivére) gróf Potoczky Alfréd, volt galicziai kormányzó és osztrák miniszterelnök, végül hg. Sapieha László, a galicziai tartománygyűlés képviselője. Hosszú idő óta most történik először, hogy Galiczia kormányzói hivatalo­san meglátogatják a magyar fővárost. A küldöttségét ő felsége a király a legközelebbi csütörtökön fogja a kir.­váriakban fogadni. A küldöttség számra nézve nem nagy, de küldetése nagyfontosságu, mert bizony-Ságot topa ftaon. bonv­ cc» ~Qt\rr OgOvpj;p|-pQ| mQlj-1,-1—« galicziaiak az uralkodó személyén függnek. Feladata tolmácsolni azon népnek őszinte háláját, melynek ne­vében jöttek, s mely nem tudja feledni azon jótéte­ményeket, melyekkel az uralkodó őket az iszonyú árvíz veszélyek alkalmával elhalmozta. Aki Galiczia belső viszonyait ismeri, tudja jól, hogy a segítség, melyben az állam a szerencsétlenül járt lakosokat ré­szesítette, oly elégtelen volt, hogy maguk azon intézke­dések is, melyeket a lakosság a károk kijavítására tett, csakis a császár és király legmagasabb érdeklődésének köszönhető. A lakosság hálája tehát, melyet a városunk­ba érkező küldöttség van hivatva letenni a trón zsá­molyához, bizonyára őszinte és szívből jövő. A kül­döttség kisebbik feladata, kikérni ő felsége támogatá­sát azon intézkedésekre vonatkozólag, melyeket a szo­morú pontossággal visszatérő áradások ellen tesznek, s melyek mind erőszakos betörésük, mind terjedelmük által óriási károkat okoznak, mint az idén is, midőn a hullámok napokon keresztül a használható földnek körülbelül nyolc­adrésze fölött zajlottak. Ezen intéz­kedések egyszersmind a galicziai folyók szabályozásá­ra is kiterjesztetnek. Az ottani tartománygyűlés ezen ügyre vonatkozólag speciális törvényt szavazott meg, melynek értelmében bizottság küldetik ki a helyszíné­re, mely a helytartó felügyelete alatt többnyire álla­mi tisztviselőkből fog állani, s melynek czéljai ki­vitelére saját alapja lesz. A tartománygyűlés ezen alapra 3112 millió forintot szavazott meg, mely orszá­gos adó által fog behozatni, úgy azonban, hogy az ál­lam is kötelezi magát, a legközelebbi 15 év lefolyása alatt ezen czél elérésére 91­­2 milliót fordítani. Jólle­het ezen törvényjavaslat a kormány felhívása követ­keztében tárgyaltatott, s a kormánybiztos és kor­mányzó passiv jelenléte mellett szavaztatott meg, mégis — mint a »Pester Lloyd« Lemberg és Krassó illetékes köreib­ől értesül — lehetséges, hogy e tarto­mánygyűlés által megszavazott törvény legmagasabb szentesítést nyerni nem fog. Veszprém, decz. 1. [Ered. tud.] (Megye­i közgyűlés.) Veszprém vármegye évnegyedes köz­gyűlése ma vette kezdetét a megyebizottsági tagok rendkívüli érdeklődése mellett. A gyűlést báró Fiáth Ferencz főispán nyitotta meg, de gyengélkedő lévén, a választások megejtése után helyét Véghely Dezső alispánnak engedte át. Egy jelentéktelen interpelláci­ó után az ürese­désben levő tiszti állomások betöltése következett. Megválasztottak III-ik aljegyzőnek Bélák Lajos, árva­széki nyilvántartónak Dugovics István, pénztári könyvvivőnek Györöszkey György, közigazgatási gya­kornokok mindnyájan egyhangúlag. A pápai járásba dr. Rechnitz Edét tiszteletbeli járási orvossá a főis­pán kinevezte. A közigazgatási bizottságban öt tag helye meg­üresedett s ezek helyett a legtöbb szavazatot nyert Kenessey Pongrácz, id. Purgly Sándor, Békássy Károly, Láng Lajos (orsz. képviselő) és Tóth Lajos megyebizottsági tagok választattak meg. — Kiegészit­­tettett ezután közfelkiáltással az állandó választmány, igazoló-, bíráló-, statisti­ai, gazdasági-, számonkérő-, magán­pénztárakra felügyelő- s állandó népnevelési választmányok. Ezután Véghely Dezső alispán kért szót és meleg hangú indítványára a közgyűlés kimondotta, hogy a vármegye magáévá teszi nagyérdemű szülöttje, a költő Ányos Pál emlékének megörökítése iránt tá­masztott eszmét s e czélból bizottságot küld ki, mely a kivitel módját megállapítani lesz hivatva. Nagy érdeklődés mutatkozott gróf Eszterházy Móricz és társainak indítványa a pápa-keszthelyi vasút kiépítése tárgyában. Az állandó választmány az indítvány értelmében azt hozta javaslatba, hogy a közmunka váltság egy részének átengedése által nyisson módot a törvényhatóság arra, hogy ezen élet­revaló s jelentékeny jövővel kecsegtető vállalat kivi­tele elől még az utolsó akadályok is elháríttassanak, mert attól nemcsak egy jelentékeny vidék gazdasági felvirágzása, hanem az egész vármegye, sőt a Dunán­túl nagy részének forgalma függ, mely különben rö­vid idő múlva egészen más irányba fog tereltetni. Nagy vita támadt erre, melyből még a szemé­lyeskedés sem hiányzott; végül az ellenzék szavazást kért, mely az ő vereségével végződött. E szerint a sokat emlegetett vasúti vállalat, melytől különösen Pápa város emelkedését várják, ha a kormány a köz-A tárgysorozatra még csak holnap kerül a sor. A NEMZET TÁRCZÁJA. Decz­mber 2. ... 1 --i'-" 1 — 111 ■ ■ 11 A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI KÓR. MÁSODIK KÖTET. 24 A Táltosok utóda. A­hogy a kocsik kigördültek az udvarról, a vár­megye-gyűlésre elszálló hősökkel, rákövetkezett a sor az Emmácska leczke-órájára. Horházi Kajafás úr je­­lezté, hogy készen van. Ő tudniillik, mikor már mindenki felkelt az asz­taltól, még akkor is ott szokott maradni, lelkiismeretbe vágó kötelességnek tartván egy csepp bort sem felej­teni ott az eléje tett palac­knak a fenekén, és semmi ételt, a­mi az asztalra fel van téve, megkóstolatlan nem hagyni. Megeszi az még a czukorangyalt is a tortája tetejéről, a­mi csak czifrának van ott: nem hi­szi el, hogy az nem ennivaló, mérges. Mérgesebb ő! Gyönyörű egy példánya a kalugyernek! Réz­­veres pofa, a­minek a közepén az orr, a két czimpá­­jával éppen olyan hármas halmot képez, mint a­mi­lyen az ország czimerében van. A két szeme mindig tele könynyel, mintha folyton siratná a világ múlan­dóságát, felettük egész bozótja a sűrü szemöldöknek, mely előre hajlik, mintha megquadruplázta volna nála a természet a bajuszt. A szem szögleteiből nap­sugarakként futnak szét a ránczok, örök nevetésre álló kifejezést lopva a zord tekintet közé. Ajkai duzzadtak, de azokat csak olyankor látni, ha a baju­szát kétfelé törüli, mikor toastot mondani készül (»valamiképen őseink tettek, mikor dicső munka után nagy áldomást ittak« ezen kezdi rendesen) a szakálla hosszú gubanczokban hull le az övéig, fel­szedve ebéd közben minden kenyérmorzsát, szósz, sató, és kávé elcseppenéseit; a haja ezúttal hosszúra van eresztve a két válla körül; most már nem meri hár­mas kontyba fonni, a­mióta a püspök ráijesztett, hogy lenyiratja a haját, ha még ezt próbálja tenni. Pedig őseink is így viselték: a tuhutlan ősök, a pogányok. A keresztény királyok még törvényt is hoz­tak a hármas varkocs viselése ellen. Horkázi Kajafás pedig egyenesen a pogány ma­gyar táltosoktól származtatja le az eredetét. »Hor­­káz!« Ez is ősnév. Ez valami esperes lehetett a tál­tos papok között. A milyen büszke Tanussy Decebal arra, hogy az ő ősapja hozta meg a vizet, földet és füvet Árpád­nak Szvatopluktól, épen olyan sokat tart Horházi Kajafás arra, hogy viszont az ő üke áldozta meg a deési tűzhalmon a »Deus, Deus, Deus« istennek a legelső fehér csődört. Önkéntelen feltámad a kérdés, váljon a vélet­len hozott-e össze ezen a helyen ilyen három szokat­lan észjárású embert, mint Decebál, Vakandi és Hor­házi ? vagy hogy a rögeszme ragad egyik emberről a másikra ? vagy talán lehet valami rendszeres össze­­összefüggés mind­ezen rendkívülinek látszó jelensé­gek között, mely egy közös czélnál össze­találkozik ? — Majd megfelel rá az idő. Hanem azért nem kell azt hinni, hogy Vakandi és Horházi jó barátok. De sőt gyűlölik egymást, a­hogy csak két philolog-archeolog képes az ellenséges­kedés superlativusát kifejteni. Ha valamelyik meg­érzi a másiknak a szagát egy házban, a­hová belép, megfordul és kimegy. S ennek a megérzéséhez nem is kell valami mohikáni finom szagérzék. Könnyen megérthető. Vakandi a német, orosz, franczia, chinai tudósok nyomán jár, s az obi pusztán, a Volgán túl keresi a magyarok eredetét, szokásait, mindenféle dibdált népek között. Horházi úr pedig beleköt egyenesen a legfényesebb nemzetekbe, per­­sákba, médusokba, assurokba. S neki nincs szüksége ócska kutforrásokra, azokat teremti ő maga. Mire való a divinázió ? Meg az összehasonlító nyelvészet ? De kutforrásai is vannak. Nyomtatott és írott könyvek. Egymásnak az állításaira aztán mind a ketten azt állítják, hogy az mind vakmerő ha­zugság­­. Még abban is nagy az összeütközés közöttük, hogy mind a ketten feltalálták az ősi hum­us betűket. Csakhogy mindenik más formát talált fel. Vakandi a kameni bábokon talált rúnák mintájára csupa egye­nes vonalakból építi fel az egész hunseytha ábéczét, míg Horkázi a székelyhun alphabetnek csinál propa­gandát, mely már nem olyan alpári munka. Ez sokkal túl­fangosabb. Ebben két egymással el­lenlábas M betű képezi az U betűt, egy visz­­szafordított g az M-et, a H az R-et, a meg­fordított Q az L et, az egyes kereszt az I-t a kettős kereszt a Gy-t, így található az a gyergyó­­szentmiklósi templom feliratán. Vakandi hivatkozik a maga nyílvesszőire, amik az ék­szittyairást meg­­örökíték . Horkázi ellenben leir egy barkóczafa botot, aminek a négy oldala a székelyhun írással van tüzes vassal beégetve. Horkázi azzal fenyegetőzik, hogyha megkaphatja azt az obi pusztán tekergő kumiszban megsavanyodott földtúró ürgét, a hátán fogja meg­magyarázni az ősszattya botjával az igazi bunk­ást, míg Vakanditól kitelik, hogy beváltja azt az ígéretét, hogyha egy nyíllövésnyi távolban találkozhatik ezzel a hústorony hátfejű kalugyerrel, belelövi neki a ha­sába azt az ó tuhutlan-betűkkel ékes nyílvesszőt, fel­­r­ajzolt tegezzel. S hogy szidják egymásnak az istenét! — Az egyiknek az istene a »Damasek«, a másiké a »Deus«. Mind a kettőről krónikák beszélnek. De hisz az egyik tót hangzású név, a másik meg latin. Van is mit szen­vedni a két különböző istennek a két ellenkező tálto­sok részéről! Horházi tisztelendő a legszélsőbb szyttya chau­­vinistának adja ki magát, aki egy idegen szót ki nem enged osonni az ajkán s miután vannak ősidők óta be­vett idegen szavak a magyarban, mint »ablak«, »ka­pu«, azokat a magyar városok neveivel helyettesíti: »Tedd be a czeglédet,­­ nyisd ki a makót!« És ezt a törekvését még a kathedrai működésé­ben sem felejti el. Ő tulajdonképen orosz keleti hitű pap volna, a­kiknél a liturgia oroszul meg görögül megy. Ő azt mind magyarul mondja. S miután azt hogy »Kyria eleison« még is csak meg kell tartani, hát azt ezen szavakkal ejti ki: »Kérje leiszom.« Hát még aztán minő praedicatiókat tart! A bibliai törté­neteket magyarázza. S kisüti belőle, hogy a pátriár­kák mind magyarok voltak, sőt maga Jehova is ma­gyar név, »Sehova.« Tudniillik »örökké elő«, a másik neve »Él«, az meg éppen ideillik. És végtére, hogy a régi magyar pogány vallás, meg az ős Mózes vallás tökéletesen egy dolog. Ábrahám volt a főtáltos. A legelső két, asszonytól született, ember pedig: Ápol és Kaján (Abel és Kain) magyar ősi módra végzi az áldozatot, az egyik húsfélét, a másik gabonát égetvén a tűzön, mely áldozati rítus máig is feltalálható az igaz magyaroknál: szalonnapiritás és kukoricza pattogatás mivoltában. Hát az ilyen eszeveszett beszédekért régen ko­lostorba dugták volna Kajafás uramat, ha az a saját­ságos szerencsés körülmény nem védelmezné, hogy egy lélek sem jár a templomába, a mióta az a vén süket juhász meghalálozott, a ki mint utolsó óhitű­ hive a tűzhalmi keleti szertartásu ecclesiának, vasár,­naponkint feljárt a tisztelendő úr praedicatióira, na­gyokat aludni. Azóta üres az Árpádkori emlékeze­tes egyház, veres és fekete téglákból rakott tarka falaival. Ezzel nem akarjuk megbántani a mindenesetre ott maradott élő lelket, a diaconust, a kinek Fa func­­tiók végett ott kell lenni a pap oldalánál. Ezt meg Ocsu Spiridionnak hívják. A milyen incarnatus po­gány szittya a pap, épen olyan vad sarmata a diaco­­nus, megtestesült russophil, úgy kerültek ezek ide össze, hogy sehol más nem állta ki őket senki. Utoljára összecsapták őket egy üresen maradó fárába, veszekedjenek egymással! Azt meg is teszik. Spiridion csak azért is oro­szul meg görögül válaszol a magyarul tartott ének közé s belekiabál Kajafás praedicátiójába, mikor az már az angyalok lábára is sarkantyus csizmát kezd húzni, Spiridion meg lehúzza. »Az nem való! Taga­dok azzat.« Mindig veszekedve jönnek ki a templomból, s mikor a templomajtót bezárták, még akkor megáll­nak a bolthajtás alatt, ott holmi czifra ákombákok vannak felvésve, a miket erős phantasiával betűknek is lehet nézni. Azokról aztán (szittya alfabet szerint) Kajafás úr leolvassa, hogy ezt a templomot még Géza fejedelem építette, míg Spiridion ugyanazokat az ó-görög alfabet segélyével kényszeríti Glád fejede­lem szerzőségére vallani. (Folytatása következik.) B­ELFÖLD. Budapest, decz. 2. (A képviselőház üléss­e.) A képviselőház holnap, szerdán, f. hó 3-án, d. e. 10 órakor illést tart. Tárgya: A budgetvita foly­tatása. Budapest, decz. 2. (Az antisemita­ párt pénzügyi politikája.) A »Magyar Állam« mai száma a következő — sok tekintetben jellemző és érdekes — megjegyzést közli: »Sajnáljuk, hogy az országgyűlési antisemita kör egyik vezérszónoka, Andreánszky Gábor báró úr megmaradt azon javas­lata mellett, hogy az adómentes állampapírok súlyos adó alá vettessenek. Már előadtuk hat hét előtt, hogy ekkor sok katholikus alapítvány, ille­tőleg intézetek érzékenyen futlatnának, majdnem tönkre mennének.« K­ÜTLFÖLD. Budapest, decz. 2. (A cumberlandi her­­czeg trónkövetelése.) A müncheni »Alig. Ztg.« legújabb számában a következő fejtegetéseket olvassuk : »Ha a cumberlandi herczegnek a welf her­­czegségre vonatkozó öröklési követelései alaposak is, azért még távolról sem illeti őt a kis állam kormány­zata. A braunschweigi alkotmány előzetesen teljesí­tendő feltételeket tűz ki ; nem épp oly határozottan, de nem kevésbbé kétségtelenül a német birodalom is. A herczeg okt. 18-iki pátense által ezen követelmé­nyeknek eleget igyekezett tenni, midőn azt ígérte, hogy a tartományi és birodalmi alkotmánynak meg­felelően akar uralkodni s elődének még hivatalban talált minisztereit felszólította, hogy pátensét írják alá és tegyék közzé. Miután e kettő, az ellenjegyzés és a hivatalos közzététel nem történt meg, a her­czeg a kormányhatalmat még nem vette kezébe. Hogy ebben akadályozva van, elismeri azáltal, hogy Braun­­schweigtől távol van. Berlinben nagy súlyt fektetnek arra, hogy Brauschweigban nem tűrnek hannoveri trónkövete­lőt. Hogy Gmundenben ezen körülményt ignorálni igyekeznek, csak Ernő Ágost herczegnek válik kárára. Feladhatja-e a cumberlandi herczeg igényeit Hannoverre nézve ? Teheti-e ezt ottani párthívei elle­nében ? Minden attól függ, hogy a két fél mennyire engedi érvényesülni a személyes érzelmeket, vagy tárgyilagos okokat. A welf-párt fellépése az 1866-iki események után megfogható. A welf-párt számereje megközelítőleg megállapítható a birodalmi képviselő­­választások eredményéből Hannover tartományban. 1871-ben 19 kerület közül 7-ben vitte keresztül je­löltjeit. A nemzeti szabadelvűek és a német birodalmi párt 11 kerületet foglaltak el. Meppen 1867 óta folytonosan Windthorstot választja. Az 1878.és 1881-iki választásokkor a welfek 10 kerületet foglal­tak el.. Ma már 11 kerülettel bírnak. Hannover vá­rost elvesztették, mert dr. Brüelt a szűkebb körű vá­lasztásnál megbuktatták a socialdemocraták , de Celle és Lüneburg ezért kárpótlást nyújtottak. Helyileg tekintve e számok némi túlsúlyt mutatnak, de a biro­dalmi gyűlésen, Németország összképviselete köré­ben a 11 welf, mint csoport kevéssé jön tekintetbe. Egynémely welf vezér, mint újabban Götz v. Olenhusen, kijelenték, hogy már többé nem gondolnak arra, miszerint a hannoveri király­ság visszaállítását külföldi bonyodalmak segélyével erőszakolják ki Poroszországtól. Meg kellene ez em­berektől tagadnunk az ítélő­képességet, ha az 1870-ki tapasztalatok után kétségbe vonni akarnék nyilatkozataik őszinteségét. Csak törvényes uton akarnak a cumberlandi herczeg ügye mellett küz­deni. De meggondolták-e kellően, hogy ez által a porosz király és kormánya akarata ellenére, a porosz tartománygyűlés és a német birodalmi gyűlés határozatai és így a császár és a birodalom akarata ellenére cselekednek. Windthorst, ki őket bátorítja és a cumberlandi herczeget tanácsaival látja el, igen ügyes stratéga ugyan, de az ő sikereinek is megvan a határa. A han­noveri királyi családhoz való minden ragaszkodása mellett is, első­sorban ultramontán marad. Mint ilyen, Poroszország hatalmi eszközeit megcsonkítani s a parti­­cularismust Németországban nagyra növelni akarja: a római hierarchia ezzel ugyan sokat nem nyerne, de nem veti meg a legcsekélyebb előnyt sem. Még a welfek reménytelen ellenállása is kedvesebb a meppeni poli­tikusnak, mint a kibékülés, mely a centrum hospi­­­tánsait elvonná. Vagy tán kikerülte volna e legiti­misták figyelmét a körülmény, hogy jóllehet a cen­trum , a birodalmi gyűlés legszámosabb és leg­­összetartóbb töredékét képezi, Hannover ügyé­ben soha sem lesz képes a birodalmi gyűlésben többséget összehozni ? A porosz conservativek­­re, a Poroszországon belüli és kívüli liberáli­sokra e tekintetben soha sem számíthat a cent­rum, mert bár különböző okokból, de feltétlenül fenn­tartják az 1866-iki porosz annexiót. Ha a szövetség­tanács egyes tagjai tán kedvezően gondolkoznának is Hannover restaurátiója iránt, soha sem fogják taná­csosnak tartani, megingatni akarni azon alkotmányt, szágnak engedte líi!!rAe§/J8I? _sM^szavazatait Poroszor­­elégséges arra, hogy minden alkotmányra­ld­ozata visszautasítson, Irits pedig Poroszország 17 szavazat felett rendelkezik. Miután igy állnak a dolgokból tennék az illetők, ha emlékeznének Vilmos porosz királynak 1866. aug. 17-én kimondott »visszavonhatlak szavára, valamint azon szavakra, melyeket 18 év előtt Münchhausen mondott ki: »Higgadtság és belenyugvás a megvál­­tozhatlanba«. — V. György azáltal tette tönkre ma­gát, hogy a német császárral szemben, kit a nemzeti egységet és hatalmat követelő közvélemény kapott vállaira, oroszlán Henriket akarta játszani. Fia, a cumberlandi herczeg számára, ha atyjától csak a büszkeséget és hajlíthatlanságot örökölte, nincs más analógia a történelemben, mint III. Stuart Jakabé, szemben az angol trónra meghívott Hannover-házzal. Braunschweigot Windthorst és Brüel f. hó 27-én ismét elhagyták. Az előző napon azonban Windthorst a cumberlandi herczeg nevében kijelentette, hogy öröksé­­­gi részét át fogja venni.Még eddigelé azonban a herczeg nem tett lépéseket, elődjének magánvagyonára vonat­kozólag, bár valószínűnek látszik, hogy a birtokbavé­tellel hivatalos installátiójáig várni nem fog. Kniep pénzügyi tanácsos állítólag az elhalt herczegnek a braunschweigi udvari takarékpénztárban elhelyezett 8,9 millió márk értékű vagyonát is magával vitte Gmundenbe. Az örökség mennyiségével különben még nincsenek tisztában, miután részletes leltár még nincs. Windthorst és Brüel tegnap megtekintették Richmond várát Braunschweig mellett, továbbá a székesegyházat és a sírboltot, hogy az örökség felől legalább némileg tájékozva legyenek. Mindenfelé nagy a kíváncsiság, várjon a cumberlandi herczeg igényeit a végsőkig ki fogja­­ terjeszteni. A párisi »Gazette Diplomatique« ez ügyre vonatkozólag a kö­vetkezőket mondja: »úgy látszik, hogy a berlini an­gol nagykövetség Victoria királynő parancsára, össze­köttetésbe lépett Windthorsttal.« S ebből első­sorban is arra vél következtetni, hogy Bismarck her­czeg ezentúl a herczegséget a politikai indo­kok szerint fogja kormányoztatni; és másodsor­ban, hogy az örökség, mely körülbelül 14 millió frtot tesz ki, mindenestől a Cumberland­ herczegre száll, mit Bismarck herczeg nem fog akarni elismerni. Végül összeköttetésbe hozza az egész örökösödést a hollandi trónörökösödéssel, mely Nagybrittaniát a legbensőbben érdekli. Mi azt hiszszük, hogy az angol diplomáciának nagyobb gondjai is vannak,mint hogy ily csekély dolog miatt összezörténjen Bismarck herczeg­­gel. A hollandi trónörökösödést illetőleg pedig Bis­marck herczeg kijelentette, hogy ez oly kérdés, mely egyedül csak a hollandokat érdekli. Konstantinápoly, nov. 27. (A porta és a csapatok zsoldja.) Mindenfelé nagy megelége­déssel fogadták azt a hírt, hogy a porta elrendelte, hogy ezentúl a csapatok zsoldja minden hónapban pontosan kifizettessék. Ezen intézkedést úgy tekintik, mint újabb lépését Törökországnak ama czél felé, hogy intézményeit a művelt államokéihoz hasonlóan szervezze; aligha tévedünk, ha a porta említett hatá­rozatát összefüggésbe hozzuk azon engedetlenségek­kel, melyek utóbbi időben fordultak elő, különösen a macedóniai helyőrségeknél. Már most csak az a kér­dés, vájjon a török pénzügyminiszter képes lesz-e a szükséges összegeket a fizetési helyekre havonként pontosan eljuttatni, mert az kétségtelen, hogy az az egy millió forintnyi kölcsön, melyet e czélra az otto­­mán banktól vettek föl, rövid idő alatt elfogy. Bár­mily elismeréssel vannak is a porta jó szándéka iránt, mégis attól tartanak, hogy e legújabb határozat is

Next