Nemzet, 1885. február (4. évfolyam, 869-895. szám)
1885-02-14 / 881. szám
Shebkbszwssg: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 881. (44 ) szám. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, föld«*$u& Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra •• ■■ «■ 2 frt, 3 hónapra .. .. ............ .. .. „ .... 6 > 6 hónapra ...................................................... 12 t Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havenként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szombat, február 14 IV. évi folyam. Budapest, február 13. A ki még nem volt tisztában magában aziránt, hogy mit rejt magában a választási elvnek a felsőházba való bevitele, az tisztában lehet az iránt ma, Apponyi grófnak beszéde után. Hogy Apponyi beszéde sokkal szenvedélyesebb volt, mint Szilágyié, hogy abban a pártember sokkal jobban érvényesült, mint a politikus — ez csak egyik jellemvonását képezi. Habár e vonás igen érdekes, már csak azért is, mert a nagy hatást, melyet beszéde aratott, tagadhatatlan szónoki erején kívül, főleg annak köszönhette. Ama zajos és ismételve visszatérő tüntetés, melylyel az ellenzék ma Apponyinak hódolt, amelylyel az utánaszóló miniszterelnököt felszólalásában megakadályozni igyekezett, messze felülmúlta azt a hatást, melyet Szilágyi beszéde aratott. Nem az érvek ereje volt az, mi e hatást előidézte, mert hiszen e részben a mérsékelt ellenzék másik vezérférfiának beszéde talán gazdagabb volt. A hang tetszett az ellenzéknek, a minden egyes gondolatot átható, minden egyes szón áttetsző szenvedélyes vádaskodás hangja a kormány ellen — az vola,mi az ellenzék padjain oly nagy viszhangot keltett. A magatartás, melyet az ellenzék ma tanúsított, valóban komoly jelenség, olyan, mely igen sajnos befolyást gyakorolhat a vita egész folyamára. Midőn ily fontos alkotmányos kérdésnél az ellenzék ily kevés tárgyilagosságot képes tanúsítani és oly szívesen enged a szenvedély hangjának, akkor a vele szemben álló párt sem lesz képes azon higgadt mérsékletet megóvni, melyet a tárgyalás alatt lévő nagyfontosságú javaslat megkíván. Lehetetlen azt képzelni, hogy egy többség, melyet csak az imént küldött a nemzet bizalma a törvényhozásba, egykedvűleg hallgassa, még ily alkalmaknál is, hogy csak a nemzeti közvélemény meghamisítása folytán ül a parlamentben; lehetetlen, hogy egykedvűleg nézze, mint igyekeznek vezérét megakadályozni, még a szólásban is, lehetetlen, hogy egykedvűleg hallgassa, ha minden untalan azt kiáltják fülébe, hogy úgy a párt, mint vezére, csak bitorolják a helyet, melyet a nemzet bizodalmából jogszerűleg töltenek be. Ha e hang, e modor nem fog változni, lehetetlen, hogy meg ne szülje a természetes visszahatást. S bármennyire is fogjuk sajnálni, ha ily törvényjavaslatnál a puszta pártszempontok lesznek az irányadók, a felelősség ezért nem minket fog illatni. De volt Apponyi beszédének egy tartalmilag is érdekes vonása, midőn kifejtette, hogy a választás által a birtokos középosztályt mint osztályt reméli a házba bevinni. Midőn mi a kinevezéssel a politika, a közszolgálat, a tudomány és kultura modern elemeit akarjuk a felső házba bevinni,szintén csak a birtokos középosztályra gondolhatunk, mert hiszen ebből kerül ki Magyarország értelmiségének legnagyobb része. A különbség tehát köztünk és Apponyi közt az, hogy amíg mi a középosztálynak csak ezen kiváló egyéniségeit akarjuk a felsőházba vinni, melyek az alsóház mindennapi küzdelmeiől távol maradnak, addig Apponyi a birtokos középosztályt, mint osztályt, kívánja képviseltetni. Első tekintetre e kívánság igen democraticusnak tetszhetik. S az ellenzéknek kivált szélső árnyalata roppant mohón is nyelte szavait, midőn azt fejtegette, hogy ez a középosztály ma oda fejlődött, hogy méltó helyet foglalhat el az aristocratia mellett a magyar felsőházban. De hát valóban oly democraticus e e felfogás, oly igazán a középosztály érdeke-e az,hogy ő a felsőházban mint osztály képviselve legyen. Tagadjuk. A magyar középosztálynak, mint minden más középosztálynak természetes szerepe az alsóházban van. Ez az anyaföld, amelyen járva és működve folyton út meg új erőt merít még a vereségből is. Szakítsuk szét a magyar középosztályt, vigyük egyes részeit a felsőházba, és pedig a szinét virágát, és hagyjuk a többit, a kevésbbé kitűnőt, az alsóházban : e szétforgácsolása az erőknek csak gyöngítheti, de nem gyarapíthatja hatalmát. Miben fekszik az 1848-diki átalakulás nagy vivmánya és hordereje? Abban, hogy egységessé tette a középosztályt, hogy a régi magyar birtokos nemességet összeolvasztotta a honoratiorokkal és a polgári elemmel. Ebben fekszik a nemzet és ezzel a középosztály ereje. Szakítsuk ezt szét, és megszűnt hatalma. A középosztály érdeke az, hogy az alsóház, az ő gondolkozásának és érdekeinek természetes kifejezője, legyen ezentúl is a vezérlő elem a törvényhozásban. Hogy legjobb elemeit, legedzettebb bajnokait elvigyék a felsőházba, az nem az ő érdeke. Aztán minő szerepet fog ez elem a felsőházban játszani? Száma sokkal csekélyebb, hogysem ott uralkodhatnék.Nem az aristocratia fog hozzá simulni, ő fogna ott az elsőhöz alkalmazkodni. Mi haszna lehetne ebből a mj magyar középosztálynak ? Mi haszna lenne abból, ha azok az elemek, melyek a középosztály vezérletére hivatvák, másodrendű szerepet játszanának a felsőházban ? Bizonnynyal igen kevés. De lenne annál több kára, az, hogy a középosztály elvesztené természetes vezéreit és épp azért meggyöngülne lefelé úgy mint fölfelé. A magyar középosztály nem áhítozhatik az után, hogy az aristocratia mellett mint osztály helyet foglaljon a felsőházban. A felsőház nem lehet a küzdelem, nem lehet a nagy ambitiók színtere. Oda a modern elemekből nem a küzdelem embereit, nem a törekvés bajnokait kell bevinnünk, hanem a tapasztalat, a munka kiérdemült kitűnőségeit, kik tanácsukkal még nagy szolgálatokat tehetnek, de a folytonos és mindennapi küzdelemhez kedvet többé nem éreznek. S ezek az elemek — túlnyomó nagy részükben szintén a magyar birtokos középosztály fiai és díszei — méltó helyükön lesznek a felsőházban s emelni fogják annak jelentőségét, munkaképességét, tetterejét; anélkül, hogy mint egy osztály képviselete jutván oda, elvonnák ez osztály erejét, munkakedvét, küzdő és alkotó képességét attól az alkotmányi tényezőtől, amely a magyar középosztálynak mindenka legsajátabb megtestesítője volt: a képviselőháztól.Bármi után, bármi jelszavak alatt, bármi képzeleti czélokért s a középosztály bármily vélt érdekeiért sikerülne az valaha, hogy alkotmányunk e tényezője meggyöngíttessék: meggyőződésünk, hogy maga e középosztály vesztene vele legtöbbet. És tovább megyünk. A magyar aristocratiának vannak nagy érdemei. De a magyar nemzet fentartásában és fejlesztésében a középosztálynak semmivel sincs kevesebb érdeme. S azt mondani, hogy a magyar középosztály csak most lesz az aristocratia egyenrangú társa, az egy igen nagy tévedés. A magyar középosztály a legfényesebb betűkkel írta be nevét a magyar történelembe, és nem állott, nem állhatott soha semmi más osztály mögött. Fölemelésre tehát a magyar középosztálynak semmi szüksége. Még kevésbé arra, hogy az ő eleven, lüktető, pezsgő vérét akarják a felsőházba beömleszteni. Maradjon a felsőház ezentúl is a tisztelet és tekintély háza és erre nézve teljesen elegendő, ha az aristocratia mellé oda veszszük azon modern elemeket, melyek kiváló érdemeket, gazdag tapasztalatokat és nagy szolgálatokat képviselnek, de ne vigyük oda magának a középosztálynak fiatal tetterejét és merész becsvágyát. E becsvágyát, tetterejét és a friss eleven vérét a középosztálynak tartsuk meg az alsóháznak, mert az csak itt érvényesülhet a középosztálynak hasznára. Aki mást akar, az meggyöngítené az alsóházat, meg a középosztályt és azzal az egész nemzetet. Ezért nem tartjuk mi democraticusnak azt a syreni csábítást, mely a democratiát természetes talajától elvonná. Ezért nem kérünk a danausi ajándékból. S ha az ellenzék pártszenvedélytől elvakítva nem veszi észre mily veszély rejlik e csábításban, a szabadelvű párt tisztában lesz az iránt, mit kelljen arról tartani. S ha kell, meg fogja védeni a középosztály, a democratia érdekét azok ellen, kik a pártgyűlölet elvakultságában készek volnának azt koczkára tenni. Mint annyiszor évek óta, ma ismét csak a szabadelvű párt áll a democratia igazi érdekeinek szolgálatában, és mint annyiszor évtizedek óta, nem kételkedünk, hogy ma is győzelemre fogja vinni annak diadalmas zászlaját. BELFÖLD, Budapest, febr. 13. (A főrendiház ülése.) A főrendiház f. évi február hó 14-én, szombaton d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, febr. 13. (A képviselőház ülése.) A képviselőház f. hó 14-én, szombaton d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A főrendiház szervezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Kérvények. Budapest, febr. 13.(Új eljárás kincstári bányákban.) A m. k. pénzügyminisztérium ma Ökröss Bálint kir. közjegyzőnél Gombossy János miniszteri osztálytanácsos és Schulek Géza helybeli ügyvéd közvetítésével szerződést kötött »Demachy R. et F. Seilliére« párisi nagy bankházzal, az ez utóbbinak kizárólagosan szabadalmazott tulajdonát képező, arany- és ezüstérczek feldolgozására vonatkozó sajátszerű roncsorlási eljárásnak a selmeczbányai és nagybányai kincstári bányatelepeken való alkalmazása tárgyában. A szerződésben a pénzügyminisztérium dicsérettel elismeri, hogy a vállalkozó bankház a magyar közgazdaságnak már eddig is jelentékeny szolgálatokat tett. A szerződés megkötését díszebéd követte. Budapest, febr. 11. (A budgetvita a főrendiházban.) A főrendiházban holnap tartandó általános költségvetési vitában Zsivkovics volt horvát osztályfőnök is fel fog szólalni. Budapest, febr. 13. (Gróf Apponyi fejtegetései és a história.) Egy előkelő történetíró írja nekünk e sorokat: A »Festi Napló« mai esti lapjában gróf Apponyi Albert beszédéből, mint legnagyobb hatást keltő részt, a következő emeli ki: »A szónok a magyar középosztályt az aristokratia mellé állítás azt mondta, hogy a középosztálynak a választás általi bevonása a felsőházba megfelel a történelmi fejlődésnek, mert a középosztály az aristokratiárak törvényes gyermeke, míg ellenben a kinevezettek azon osztálya, amelyet a kormány a felsőházba akar hívni, a történelmi jog szempontjából korösszülött.« Hogy gr. Apponyi Alber mondta-e e szavakat, nem tudom, nem hiszem, hogy mondta volna, sokkal komolyabbaknak és megbízhatóbbaknak hiszem történeti ismereteit, hogysem feltenném róla, hogy e történeti valótlanságon úgy , mint a »Pesti Napló« szájába adta, elmondta volna. A dolognak épen ellenkezője áll. Az országgyűlés egy házából fejlődött ki a felsőház és az az egyház magában foglalta az akkori magyar nemességet, melyet ma »gentry« névvel illetnek. Azok a czimek, melyek a főrendiházban ülés jogczimei, későbbi keletűek a két ház szétválásánál és Erdélyben például csak a XVIII. század elején jöttek divatba. Hiszen ugyanakkor, midőn Magyarországon czimmel biró főrendek voltak, Erdélyben törvénynyel volt eltiltva ily czimek (gróf, báró) elfogadása, használása, birtoklása; annyira, hogy az első erdélyi mágnás, aki grófi czimet nyert, nem is »magyarországi,« hanem »római szent birodalmi« diplomát kapott. Az Apponyiak jó nemesek voltak Magyarországon; a XVII. században már szerepet játszottak; volt közöttük író is, államférfi is, de előbb voltak magyar gentryk, mint magyar grófok. Ezért nem hiszem én, hogy gróf Apponyi Albert, ki ezt kétség kívül jól tudja, mondhatta volna nagy hatást keltett beszédjében, hogy a középosztály az aristocratiából fejlődött Tény az, hogy az aristocratia fejlődött a középosztályból, mert az, amit a középkorban oligarchiának neveznek, épen nem mondható a mai aristocratia kezdeteinek. Budapest, febr. 13. (A szentendrei választás.) Az ez ügyben folyó hó 7-én és ma megejtett kihallgatás felől a »Bud. Corr.« a következő tudósítást közli: A végtárgyalás során becsatolt levélre vonatkozólag annak czimzettje Malenda Rudolf előadta, hogy a levelet neki Beke József jegyző hozta. Keletkezésére és a köztes Krausz közt fenforgott viszonyra nézve azt mondja, hogy a piliscsabaiak tűzoltói felszerelésekre 2200 irtot követeltek. Krausz erre személyesen nem nyilatkozott. Azt hiszi, hogy a levél a követelésekre való válasz, miért is ő a levelet boszúból adta ki Mudnyánszky Ádám óbudai járásbírónak. Komjáthy Béla ezek folytán a vizsgálat kiterjesztését kéri. Dr. Robitsek védő utal azon sajátszerű eljárásra, hogy mindig a vizsgálat utolsó stádiumában állanak elő a kérvényezők új körülményekkel s ezáltal vég nélkül elhúzzák az ügyet. Ellenez minden további kihallgatást, a levél valódiságát azonban elismeri, annyival inkább, mert abban épen tiltakozás van minden törvénytelenség ellen s annak a kijelentése, hogy csupán fuvar és ellátásért hajlandó legfölebb 5 forintot adni. Lázár Ernő vizsgálóbiztos elrendelte mindazok kihallgatását, akik a piliscsabai esetben és a levél körül szerepet játszottak ; a kihallgatás a mai napon ejtetett meg. Mednyánszky járásbíró előadta, hogy ő a levél létezéséről még a választás előtt tudomással bírt. Neki a vizsgálat mennie nem tetszett, ő hivatva érezte magát a levelet megszerezni és a vizsgálatnak beszolgáltatni. Ennek beszerzéséről értesítette a Luppa-pártot, azonban egyelőre nem adta ki, hanem elhatározta, hogy e levelet felhasználja arra, hogy Krausz Lajosra ezzel erkölcsi pressiót gyakoroljon s azt neki visszalépése ára fejében átadja. E czélból elment Krausz egy rokonához s ezzel szentetett Krausznak. Ő ugyan nem volt kortese Luppának, hanem érdeklődött ennek ügye iránt. Beke József jegyző úgy adja elő ama levél keletkezését, hogy ő P.Csabán ’s a szomszéd községekben hallotta, hogy mindenféle ígéretek tétetnek Krausz nevében, melyeket ő, ki Krausz intenzióit ismerte, nem tarthatott sem tőle, sem megbízásából eredetieknek. Látta, hogy itt Krausz nevével történt visszaélés s hogy eme be nem tartható ígéretek a Luppa-párt részéről kortesfogásként használtattak. Ezért jött be Krausz Lajoshoz s ki is jelentette, hogy ezen ígéretekről tudomása nincs, arra ő felhatalmazást vagy megbízást senkinek sem adott. Ekkor irta a kérdéses levelet, melyben kijelenti, hogy ő fuvar- és ellátásnál egyebet nem ad és tanút is megbízta, hogy azon ígéreteket jogosulatlanul tetteknek és alaptalanoknak jelentse ki, a mit ő mindenütt, ahol megfordult, meg is tett. A fuvar amaz időben rendkívül drága volt, 10—15 frt, mert a piliscsabai uradalmi erdész azzal ijesztgette a fuvaros gazdákat, hogy ha Krause részére fuvaroznak, nem kapnak több uradalmi fuvart. Schiszler Péter biró elbeszéli, hogy nála egy idegen úr pénzt deponált oly czélból, hogy abból a fuvarosokat fizesse és fedezze az ellátási költségeket. A másik párt adott pénzt s az emberek őt nagyon sürgették, igy hát adott személyenként 1ártot ellátásra. A többiből fuvarokat fizetett, de ezt is csak két nappal a választás után.A zenéért csak a választás napján is 130 frtot fizetett, a többi megmaradt. Ő csupán fuvarosoknak és pedig csak fuvarért fizetett. Mulenda Károly a vallomástól részben eltérőleg azt vallja, hogy a fuvarok ugyan 10—15 írtba kerültek, de azok is kaptak pénzt, akik szavaztak. Egyébiránt a bírót a kiosztásnál senki sem ellenőrizte, ő sem. Ezzel a kihallgatások befejeztettek. Komjáthy kérelmére, hogy netaláni előterjesztései megtételére határidő adassék, Lázár vizsgálóbiztos kimondta, hogy azokat hétfő reggelig nyújtsa be, amikor is jelentését a képviselőház elé fogja terjeszteni. Sopron, febr. 12. [E r e d e t i t u d ó s i tá s.] (A párbér kérdése a megyei bizottságban.) Élénk és érdekes vita folyt le Sopron megye közigazgatási bizottságának mai rendes havi ülésén egy a sághi esethez hasonló párbér-ügy miatt. Az ügy a következő: Wittmann József fertő-szt.-miklósi izraelita lakos Petőházán birtokot vett, mely előbb egy katholikusnak tulajdonát képezte. Most az ottani néptanitó Wittmantól a neki járó termesztményeket (*/, mérő búza és 1/2 mérő rozs) 28 frt 70 kr értékben megkívánta, melyeket azonban ez mint nem katholikus megtagadott. A tanító panaszt emelt a kapuvári szolgabíróságnál, mely Wittmannt 28 frt 70 kr megfizetésében elmarasztalta. Wittmann felebbezett az alispáni hivatalhoz, a hol következő határozat hozatott: »Sopronmegye alispáni hivatala a kapuvári szolgabirói hivatalnak folyó hó 8-án 4821. sz. a. kelt határozatát, melylyel Wittmann József fertősztmiklósi lakos és petőházi birtokost a petőházi néptanitó részére az 1878-ik évtől hátralékos gabona illetményének megfelelő összeg vagyis 28 frt 70 kr, úgy 6 frt 64 kr költség megfizetésében elmarasztalta, elmarasztalt fél felebbezése folytán vizsgálat alá vévén, következőleg határozott. A szolgabirói hivatal fent idézett határozata feloldatik és Wittmann József a terhére rótt gabona, egyenérték és költségek megfizetése alól felmentetik. I n do k o k: Az első fokú határozat alapját képező tanítói dijlevél »Szerződés« a község és a tanító közt köttetvén, a petőházi iskolát községi jellegűnek tünteti fel ugyan, minthogy azonban ezen szerződés, mely a lakosságra terheket ró, megyehatósági jóváhagyással ellátva nincsen, minthogy továbbá a néptanitó részére ezen szerződés I. pontjában kikötött 195 frt évi fizetés az itt betekintett petőházi 1883. évi községi számadás és 1884. évi költségelőirányzatban elszámolva nincsen, minek pedig kellene lenni, ha az ottani népiskola községi iskola volna — a petőházi népiskolát felekezeti jellegűnek kell tekinteni. Az 1868. évi 38. tcz. 45. §-a szerint pedig felekezeti iskola fenntartásához más felekezetbeliek csak az esetben tartoznak hozzájárulni, ha gyermekeiket tényleg ezen iskolába járatják, Wittmann Józsefet, ki nem is Petőházán, de Fertő-Szt-Miklóson lakik, a tanítói illetmények megfizetése alól felmenteni kellett.« Erről Kovács Antal szolgabiró az ügyiratok visszazárásával a felek értesítése végett tudósittak. — Sopron, 1884. október hó 16-án Simon Ödön s. k. alispán. Ezen határozat közel egy óráig tartó vitát idézett elő. Simon alispán azt indítványozta, hogy a bizottság vegye tudomásul ezen határozatát és utasítsa a községet a fogyatkozás pótlására. Takács Ignácz mihályi esperes megtámadta az alispáni határozatot ; azt fejtegette, hogy a canonica visitatio értelmében itt csak dologi és nem személyi teherről lehet szó. A birtokot, mely előbb katholikusok tulajdonát képezte, a teher akkor is nyomja, ha az más hitfelekezetinek tulajdonába ment át. Ezen nézetet Domnanovich Ferencz kisboldogasszonyi, Baár György bükki és Miletics János oszlopi plébánosok is pártoltak, Simon alispán és Bognár kir. ügyész erős logicával, magvas beszédekben mutatták ki az előző szónokok tévedéseit; dr. Baán Edre tiszti ügyész az 1868 . 38. t. sz. 25. §-a értelmében mind a két határozat teljes mellőzésével uj vizsgálat elrendelését indítványozta. Az alispánt és Hanibál József főjegyzőt arra is figyelmeztették, hogy itt canonica visitatióról szó nem lehet és hogy az idézett § a jelenlegi esetre semmikép nem alkalmazható, mert itt felekezeti iskoláról van szó, melyet a hívek maguk fenntartani kötelesek. Az alispán határozata feletti szavazásnál Hannibál főjegyző, Danczer Cornél adófelügyelő, Bognár ügyész, dr. Schreiner Sándor, Csupor Gábor és Hőgyészy Béla az alispáni határozat mellett szavaztak, ellenben Takács esperes, Domnanovics Ferencz, Bauer György, Miletics János, dr. Augusztinetz Antal, dr. Baán Endre és Pesty Béla ellene szavaztak. Baczó Frigyes kir. mérnök és az alispán tartózkodtak a szavazástól. A Pánfelügyelők a főorvos nem voltak jelen. Budapest, febr. 13. (Lipovniczky nagyváradi püspök beszéde.) A nagyváradi püspök nagyfontosságú beszédét, melyről esti lapunkban tettünk említést, egész terjedelmében közli a ma éjjel érkezett »Szabadság«. Ezen közlés nyomán ismételjük szószerint a püspök beszédét, mely így hangzik : Igen tisztelt uraim! Isten szent egyházát dicsőségesen kormányzó XIII. Leo pápa ő szentsége, ,értesülvén méltóságos nagyváradi és micskei Baranyi Ágoston szilágymegyei főispán urnak az egyház körüli érdemeiről, a nagy szent Gergely pápai rend középkeresztjének adományozásával óhajtotta legfőbb elismerését nyilvánítani, ő császári és apostoli királyi felsége urunk királyunk, Ferencz József pedig e rend viseléséhez megadta legmagasabb beleegyezését és engedélyét, — találkozott tehát a legfőbb egyházi és polgári hatalom az érdem elismerésében. Midőn jobbágyi hódolattal bátorkodnám üdvözölni e legmagasabb találkozást, szabad legyen azon megdönthetően hitemet kifejezni, hogy a két hatalom egymást megértve, és egyetértve, nincs okunk attól tartani, miszerint minden dissonantia elbárittatván, nagy ügyekben is az egyházi és polgári jólét egyesült erővel elő ne mozdittassék. Úgy látszik, mintha egy ösvény tárulna fel szemeim előtt, melynek útmutató karója béke olajfaágából van faragva, s melyen egy tábla csüng ezen három szóval: »Béke, Türelem, Engedékenység.« Azon kívánalmak megoldásainál, melyeket, mint a magyar nemzetiség megszilárdításának, — otthonunk megóvásának, — a törvényhozási tényezők átalakításának, — a hitel rendezésének, — a munka és a tőke közti viszony szabályozásának, — a versenyképes ipar és kereskedelem minden iránybani fejlesztésének, — és amit legelőbb kelle vala felhoznom, a vallás-erkölcsi nevelésnek, a tudományosság terjesztésének jelszavai alatt vezet elénk a kor szelleme , és a melyek összevéve, nemzetikulturánk fejlődésének ez idő szerinti feltételeit képezik, mindezek annyi szellemi megoldási igényt támasztanak, hogy tán habozva lépnék az általam, mint magyar pap és honpolgár által követendőnek hitt és fentebb érintett ösvényre, ha nem lebegne előttem egy félremagyarázhatlan jelszó, mely fényözönével Róma felől sugározza be útjaimat, ama jelszó, mely egyházunk szentséges fejének ajkairól gyöngyözvén alá, csak a legutóbbi allocutió alkalmával is, a béke, a türelem, az engedékenység politikáját hirdeti. Tán tétováznám uraim kiszemelésében, ha nem látnám azokon az emberiség legmagasabb, legértékesebb javának, a békének dicskoszorújától körülragyogott fejedelmünket, a magyar királyt, és hanem látnám szörétnekét az előttem haladó magyar kormánynak, melynek bölcs békepolitikája folytán urunk királyunk személyes törekvései és fáradozásai oly fényes és üdvös eredményeket értek el. A béke, türelem, engedékenység ösvényének követésére annál bátrabban, annál emelkedettebb hangulattal vállalkozhattam, mert az idők iskolája arra tanít, hogy a békülékenység politikája nem a kislelkű lemondás, nem a bátortalanság dicstelen visszavonulása, hanem szabad röptű politikája oly elfogulatlan, szabad szellemnek, mely előtt oda irányzott öntudatos czélok lebegnek, hogy idejében egyengettessenek a nagy kérdések megoldásának esélyei, miszerint a folytonosan forrongó átalakulás, az új idők követelményeivel szemben, jelentékeny megrendülés nélkül létesülhessen. Azonban a közjó előmozdításának ingruni- szándéka törekvésében lehetetlen, hogy el ne boruljon a honfi lelke, ha azt tapasztalja, hogy vele szemben egy oly áramlat, egy oly irány áll, mely a legszentebb czég kitűzése alatt saját érdekeinek és czéljainak tekintetéből egészen ellentétes tanokat hirdet, derureborára ellenzékieskedik, jól tudván, hogy a tömegnek ha ez mindjárt talárt visel is, némileg szája izére van. Ha csak egy futólagos pillantásra méltatjuk is ezen áramlatot és összehasonlítjuk a nemzet roppant többsége által támogatott kormány — mint alkotó erő — üdvös munkáját, ezen áramlat földalatti aknabarczával és annak romboló tevékenységével, nem zárkózhatunk el azon igazság felismerése elől, hogy míg a szabadelvű kormány gondviselésszerű bölcsességében megválasztott utam a felekezetek közti, nevezetesen pedig a katholikus felekezet és az állam közti háborítatlan békének őre, addig amaz áramlat az alkotás munkájához járulni nem lévén képes és csak gyáva rombolási törekvéseiben keresvén megvetendő ösztöneinek kielégítései, kárhozatos működéseivel nemcsak a világi, de még a papi körök némely rétegeinek szellemi és erkölcsi világát bemételyezi, hogy ama catastrophák számára készítse elő a talajt, melyek kérdés alá helyeznek mindent, mint a letűnt századok nemzedékei állam és egyházpolitikai alkotásaiból hagyományakép származtattak reánk örökül. Ezen áramlat az, mely jobbágyi hódolattal fogadott ugyan, de fájdalmasan érintett aradi szavakat eredményezte; ez az áramlat az, mely a kormány egyik férfiának n váradi jóakaratú beszédét félremagyarázni iparkodott; ez az áramlat az, mely a kormány egy másik tagjának pozsonyi előadását figyelemre alig méltatta, a tétényi nyilatkozatot úgyszólván ignorálta; ez az áramlat az, mely a Sz.László társulat legutóbbi nagygyűlése megnyitó beszédét saját czéljaihoz mérve magyarázta, annak szellemét vagy fel nem fogta, vagy felfogni nem akarta, hanem még abból is maga számára tőkét iparkodott kovácsolni. Nem vagyok ugyan felhatalmazva püspök társaim által, de ismerve lelkületüket,izonyos vagyok abban, hogy velem egyetértenek, midőn ezennel ünnepélyesen kinyilatkoztatom, hogy az említett áramlattal és irányzattal semmiféle solidaritásban nem állunk, s azért óva intem tisztelendő papságomat, hogy azon áramlattal szövetségre ne lépjen, illetve azzal szakítson, hacsak azok társaságát nem óhajtja szaporítani, akik alig várják azon állapot bekövetkezését, melynek modern elnevezése »Kulturharcz« s a melyre a szegény hazának csöpp szüksége sincs; hanem kövessük a biztos utakat és egyengessük a tért, az idők logicája által kívánt engedmények számára Róma engesztelődő szellemében, miszerint, ha minden crisis alá kerülne is, rendületlen maradjon az egyház és állam közt fennálló alap, melynek válságait csak a sivár önzés engesztelhetetlensége érleltetheti meg, sőt egyenesen provocálhatja; kövessük XIII. Leo példáját, aki jogaiból föl nem ad semmit, azokat a lehetőségig védi, de bölcs, türelmes, békülékeny politikája által nagy vívmányokkal vigasztalta meg az egyházat. országgyűlés. A képviselőház ülése február 13-án Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közöljük bő kivonatban Apponyi Albert gr. beszédét. Apponyi Albert gr.: Az előadó, végszavaiban utalt arra, hogy a főrendiházi reformmal történeti jogok elvételéről és új jogok osztásáról van szó. Ha ez áll, bizonyos aggodalommal kell foglalkoznunk a kérdéssel. Évezredes alkotmányunk egy tényezője forog kérdésben s igaz bár, hogy az reformra érett, szóló nem tehet róla, midőn a tárgy nagysága és félelmes természete elfogulttá teszi. De a feladatot megkönnyíti, hogy bizonyos alapelvekre nem igen van eltérés, nevezetesen megegyezünk abban, hogy radicális új alkotást nem óhajtunk, hogy a létező, amennyiben életképes fentartandó s hozzáveeni mindazt, amit a fejlődő kor kíván. Szóló nem osztozik azon felfogásban, mely egy felsőkamarát azért tűr meg, mert épen már van, s mert eltávolítása nagy nehézségekbe ütközik. A felsőház nem czifraság, hanem igen lényeges functio vár rá, mely e szóban foglaltatik össze : correctivum. Valamely nemzet létezésének alapfeltétele az önrendelkezési joga, akaratának érvényesítése, de ez akarat csak a népképviselet útján érvényesül. E képviseletnek azonban még vannak hiányai, s e tekintetben szóló nem tartja kielégítőnek, ha a felsőház úgy jellemeztetik, hogy az a mérséklő tényező legyen, szóló a correctivum fogalmát általánosságban érti, akkép, hogy a midőn a képviselőház hibát követ s midőn e hibák úgy irányulnak az általa formailag képviselt nemzetnek közszabadsága ellen, mint irányulhatnak annak úgynevezett conservative érdekei ellen,hogy ilyenkor a felsőháznak mindkét irányban correctivummal ki kell szolgálnia. Megtörténhetik, hogy a képviselőház akarata csak a többség, a pártabsolutismus formájában jelentkezik, hogy nem tükrözi vissza a nemzet igaz akaratát, mely lehet múlékony felhevüléseknek szüleménye. Mindezen aberratiókkal szemben szükség van a correctivumra s szóló szerint ez nem is képezheti a nemzetakarat érvényesülésének folytonos akadályát. Mert arról van szó, hogy a képviselőház megállapodása újabb discussio tárgyává tétessék, s hogy az érvek minden irányú megvitatása után történjék az eldöntés oly értelemben, mely a nemzeti közérzületnek jobban megfelel. (Helyeslés a baloldalon.) A felsőház helyes működésének garantiáját a helyes összeállításban látja szóló. Alapelvül állítandó fel, hogy az független legyen minden irány.