Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)

1885-09-07 / 1082. szám

Szerkesztő­ség : P­eronoaiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy "J"« előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .. .................................- - 2 Évt. 8 hónapra ...................................................... 6 » 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 1082. (245) szám. Budapest, 1885. Hétfő, szeptember 7 IV. évf folyam. Budapest, szeptember 6 A holt idény teljesen elmúlt. Úgy a társadalmi, mint a politikai életben egész erővel beköszöntött a haute saison és minden átmenet nélkül hirtelen lázas mozgalom tá­madt minden téren. Fővárosunk mai képe különösen feltű­nően mutatta ezt. Az a sok vendég, a­ki ma Budapesten összegyűlt, a magyar fővárost egy napra egész világvárossá tette. Ennyi idegent a kiállítás eddigi folyama alatt egyet­len egyszer sem üdvözölhettünk falaink kö­zött. A főváros polgársága, a kiállítás intézői és a főváros közigazgatási hatósága azonban a hagyományos magyar vendégszeretet nem hazudtolták meg és jóllehet négy-öt nagy vendégsereg fogadásának kedves kötelessége jutott is nekik, mégis mindannyiukat leköte­lező szívességgel nagy előzékenységgel fo­gadták. És a vendégek eljövetelének sok gya­korlati haszna is lesz. Csak odavetőleg említ­jük fel azt a nagy horderejű eredményt, me­lyet az országos nyomdászgyűlés felmutat. A szépen működő nyomdász segélyegyesületnek országossá tétele vívmánynak mondható és ez intézmény áldásos működésének kiterjesztése egy nagy osztály érdeke. A brünni s hernalsi iparosok, a bécsi fogadósok és vendéglősök itt­létének közérdekű hasznát teljesen felesleges méltatnunk. Még a pusztán kedves vendé­gekül és nem tanulmányozókul érkezett és óriás enthusiasmussal fogadott lengyelekkel való testvériesülésnek is bizonyára lesz gya­korlati eredménye. De nemcsak társadalmi téren kezd láza­san lüktetővé válni az élet. A politika ván­dorapostolai is megindulnak őszi körútjaikra. A külföld nagy férfiainak példáját követi Ap­­ponyi Albert gróf a mérsékelt ellenzék vezér­­férfia, ki ma Temesvártt tartott nagy beszé­det, Temesvárit a szerb és a román nemzeti­ségi aspiratiók egyik nagy központján, Te­mesvártt, hol az ultra-oláh ¡Luminatoriul« mai vezérczikkében »szintén nagy örömmel s szives istenhozattal üdvözli a városban a pártértekezletet.« A pártgyülésről és különösen Apponyi gróf beszédéről csak szóban igenis fukar táv­irati kivonatok adnak hirt. Nem is akarunk most a késő éji órákban véleményt mondani felölök. Csak nehány kiemelkedő passusára, az ellenzéki pártvezér beszédének kívánjuk felhívni olvasóink figyelmét. Az egyik az ellenzéknek a pártvezér ma kiadott jelszava folytán követendő maga­tartása a még csak nemrég is ellenzéki oldal­ról követelt mandátum-meghosszabbítás kér­désében, a másik Apponyi grófnak államso­­cialistikus és vámpolitikai, úgy látszik ezúttal a szokottnál is messzebb menő fejtegetése és a a harmadik a minden — Temesvárt felszó­laló ellenzéki — corifeus által a nemzetiségi kérdésben felhozott védekezés. Tudósítónk jól jegyzi meg,hogy »qui s’excuse, s’accuse!« — Ez a fel nem vetett vád ellen való véde­kezés valóban ezt a benyomást teszi reánk is. Az ellenzék maga is érezni látszik, hogy hibát követ el, ha konkolyt hintve az úgyis nem erős délvidéki magyarság közé s a nemzetiségi aspiratiókat dédelgetve akar pár­tot szerezni magának. A pártszerzés re­méljük, nem fog sikerülni, de máris sike­rült az, a­mit nem akartak: a román és szerb nationalista aspiratiók mellé egy újabb nemzetiségi törekvésnek, a délvidé­ki németekének a felébresztése. Ha ez új, eddig ismeretlen nemzetiségi actio majd na­gyobb hullámokat ver s oly túlzásokba fajul, mint a minőkre, fájdalom, a román elfajult — az ellenzék hiában üti majd a mellét, hogy: »mea culpa.« Ki tudja, fog-e ez segíteni. A külpolitika terén a spanyol-német conflictus háttérbe szorít minden más kér­dést. Európa minden országának sajtója és diplomatiája ezzel foglalkozik. Átalános az a nézet, hogy vagy egyik vagy másik részről meg kell szakítani a diplomatiai érintkezést. Németországnak azért, mert elégtételt kell követelnie nemzeti jelvénye, lobogója meg­­szentségtelenítéséért; Spanyolországnak pedig azért, mert közvéleménye kényszeríti e lé­pésre. Alfonzo király előtt ugyanis csak az az alternatíva áll, hogy vagy a nép oldalára áll és Németország ellen hadsereget küld, vagy pedig a nép ellen indítja meg hadait és vál­ságos, végveszélylyel fenyegető belviszálko­­dást idéz elő. Az erők egyenlőtlensége mellett lehe­tetlen elképzelni a német-spanyol háborút. De akár Spanyolország gyengeségét vegyük számba, akár Bismarck herczeg sokszor han­goztatott béke­politikáját tekintjük : minden­esetre igen nehéznek tartjuk a kérdés megol­dását s a madridi forrongás vége ma még be­láthatatlan. Mindenesetre a dolgok vezetése ma már nem a Bismarck, hanem a spanyo­lok kezében van. Mai távirataink egyébiránt már is je­lentik, hogy úgy a berlini spanyol, mint a madridi német képviselők készülődnek ha­zafelé. Az úi saison tehát elég érdekesen kez­dődik. BELFÖLD, Budapest, szept. 6. (Miskatovics a kama­rai okmányokról.) Az »Agr. Ztg.« mai számá­ban Miskatovics József tart. gy. képviselő, méltányolva azt hosszabb, rendkívül érdekes czikkben, hogy a bán visszaküldőbe a kamarai okmányokat a magyar le­véltárnak, többek között a következőket írja: »A hor­­vát kormány anélkül, hogy a kérdés lényegébe bocsát­kozott volna, az okmányok visszaadása ellen a tech­­nikai akadályokkal mentegetőzött. A mostani bán, a­ki ezt a rendszert folytatni, s a tényeket tagadni nem akarta, azt a meggyőződést táplálta, hogy őszintén és becsületesen a magyar kormánynak olyan hosszú éveken át ismételt kérését többé visszautasítani nem lehet . . . Minden összefüggés nélkül a napi dolgokkal és a jelenlegi viszonyokkal oldották meg valahára véglegesen ezt a kérdést, mely olyan hosszú ideig volt függőben . . . Windischgrätz herczeg helytelen, jog­talan tette, az iratok kiadása által jóvá van téve ismét. Magyarországban ne hihessék és ne állíthassák, hogy Horvátország elveszítheti jogait akkor, ha egy erő­szakos tett alapjától megfosztották. Az okmányok kiadása sans phrase, Horvátország részéről a legna­gyobb bizalom bizonyítéka, melyet Magyarország jog­érzete iránt táplálni lehetett. Ezt a bizalmat a ma­gyarok bizonynyal igazolni és viszonozni fogják—« Budapest, szept 6. (A függő államadós­ság.) A függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság, Bécsben, 1885. évi szeptember hó 4-ik napján tartott XII-ik ülésében az államje­gyek forgalmi összegét, 1885. évi augusztus hó vé­gével következőnek találta: A bizottság saját feljegy­zései alapján, a tulajdonképeni államjegyek összege 1 forintosokban 67.466,211 forint, 5 forintosokban 115.390,520 forint, 50 forintosokban 154.739,900 forint, összesen 337.596,631 frt. A közös pénzügy­minisztérium hivatalos közlése szerint a sóbányákra bekeblezett és forgalomban levő zálogjegyek összege 74.400,462 frt 50 kr. Összesen 411.997,093 frt 50 kr. Budapest, szept. 6. (A tót Matica kül­döttsége a királynál.) A föloszlatott tót Ma­tica volt tagjainak egy küldöttsége nemrég Bécsben járt, hogy kérvényt nyújtson át ő felségének. Azt kérték, hogy ő felsége semmisítse meg a belügymi­nisztériumnak a Maticát föloszlató rendeletét s aka­­dályoztassék meg, hogy a Matica egyleti vagyona az újonnan,, alakult magyar-tót művelődési egyletnek jusson. Ő felsége épen akkor Ischlben lévén, a kér­vényét a cabinetirodában hagyták. Most, mint a bécsi »Vaterland« írja, a turóczi alispán arról tudósítja a küldöttséget, hogy a kérvény, minden megjegyzés vagy végzés nélkül leküldetett a magyar belügymi­niszternek s igy nem képezheti többé tárgyát semmi­féle tanácskozásnak. A spanyol-német conflictus. A spanyol-német conflictus rögtöni elmérgese­dése roppant feltűnést kelt a diplomatiai világban. Párisban nagy izgatottsággal fogadták azon hírt, hogy a madridi német követség palotájáról letépték és el­égették a német czímert, aminek következtében gróf Solms követ azonnal elutazott, bár ez utóbbi hír ké­sőbb valótlannak bizonyult. A franczia radicálisok a spanyol csőcselék őrületes kifakadásait támadási ürü­gyül használják föl a kormány ellen, mely a spanyol nyilatkozványokat nem akarja tűrni Francziaország­­ban. A lapok nagyobb része azonban nyugalmat ta­nácsol s azt fejtegeti, hogy Francziaországnak vára­kozó álláspontot kell elfoglalnia s szemmel tartania, hogy hova fejlődnek a dolgok. Több lap azt hiszi, hogy a német lobogó és czimer meggyalázása után lehetetlen a békés kiegyenlítés s Németország kény­szerülve van lobogójának megsértését véresen boszulni meg. A csak némileg is nyugodtan gondolkodó fran­­cziákra elrémítő benyomást tett az, hogy a spanyol lakosság, a durva fenyegetésből, népjogellenes tettre ragadtatta magát. Párisban tartózkodó előkelő spanyol körökben nem hiszik, hogy háborúra kerül a dolog, mert Spa­nyolország nincs elkészülve a bábomra, s hajóraja egy hétig sem tarthatná magát a tengeren. A fran­czia kormány nagy számú titkos rendőrrel tartatja szemmel úgy a spanyol követségi, mint a német nagykövetségi palotát, hogy minden demonstrációt megakadályozzon. A cabinet el van határozva, hogy minden rendetlenséget erélyesen el fog nyomni. A conflictus koraibbnál koraibb híreket teremt. Némely lap máris a spanyol forradalom küszöbön álló kitöré­séről beszél. A »Liberté« e hírekben nem hisz, azt mondja, hogy ha a háború esetleg kitör, minden hit spanyol királya mellé áll a hon védelmében. A »Temps« azt mondja, hogy a Carolina-szigetek kérdése kilépett a diplomatia korlátai közül, s az ügy fejlődése belát­­hatlan.* A madridi események Berlinben még nagyobb izgatottságot keltettek, mint másutt. Német körök­ben a helyzetet nagyon kritikusnak tartják, arról be­szélnek, hogy Solms grófot vissza fogják hívni. A helyzetet úgy fogják föl, hogy a Carolina-szigetek ügyének a német lobogó megsértése egészen más for­dulatot adott. Választott bíróságról alig lehet szó, a­mennyiben ennek eszméjét a spanyol kormány hatá­rozottan elvetette, azon indokolással, hogy ez a körül­mény nagy kételyt involválna magában a Carolina­­szigetekre vonatkozó spanyol jogok iránt. Berlinben jó szemmel nézik a franczia lapok magatartását. Pá­risban mintha azt éreznék, hogy Bismarck nemcsak a Carolina-szigetekre gondol, tanácsosnak tartják a francziák, hogy semmivel se járuljanak hozzá a gyú­­anyaghoz. A »Kreuz Zeitung« madridi levelezője a kö­vetkezőket írja a legutóbbi spanyol miniszterta­nácsról : Spanyolország határozottan megmarad igényei mellett, s a Karolina-szigeteknek Németország által való megszállását elkerülhetlen casus bellinek tekin­tik. A spanyol kormány nem engedhet, ez Spanyol­­ország és a monarchia érdekeinek végtelenül ártana. Francziaország az ügyek alakulása folytán egyszerre visszanyerte elvesztett terrénumát Spanyolországban. A franczia lapok is érzik ezt, s egyelőre komoly nyu­galmat tanácsolnak a kormánynak. A »Paris« na­gyon természetesnek találja, hogy Németország, mely utóbbi időben annyira ráadta magát a gyarmatosí­tásra, s a Spanyolország által felfedezett, de teljesen elhanyagolt Carolina-szigeteket birtokába akarja ke­ríteni. A »Temps «-nek Rómából azt jelentik, hogy az olasz kikötő­városokban nagy csapatösszpontosítások történnek. Gyanítják, hogy Németország a Spanyol­­országgal való bábom esetére biztosította magának Olaszország szövetségét, s ha a háború kitör, olasz csapatok szállnak partra vagy Spanyolországban, vagy Maroccoban. A madridi német­­ követ visszahatásának híre Londonon keresztül érkezett legelőször Berlinbe. A berlini »Tageblatt« szerint a Yap-sziget megszállása augusztus 24-ikén történt. Mikor a sziget felé egy spanyol hajó közeledett, egy német hajó megelőzte, legénységét a partra tette, s a szigetet Németország birtokába vette, kitűzvén a német lobogót, mire a spanyolok tiltakozva visszavonultak. A »Tageblatt« fölsorol 26 oly nagy spanyol várost, hol németellenes tüntetések történtek. Míg a »National-Zeitung«-ban egy n­agy szeszfőzőc­ég határozottan vitatja, hogy je­lentékeny spanyol c­égek megszakítják összekötteté­süket a német házakkal, a »Vossische Zeitung« egy barcelonai üzleti levelet közöl, mely szerint a nagy spanyol c­égek megszüntetik a német áruk megren­delését. * Érdekesnek tartjuk e helyütt reproducálni azon beszélgetést, melyet a »Gaulois« egyik munkatársa folytatott Morettel, a Posada Herera és Sagasta minisztériumok volt tagjával. — Spanyolország — mondá Moret — a Ca­rolina-szigetek ügye folytán igen nehéz helyzetben van. A manifestatiók szakadatlanul következnek egy­másután, s a közvéleményt mindenütt ellenséges érzü­let hatja át. — S milyen szerepe van a kormánynak ? — A minisztérium hiába igyekszik e manifes­­tatiókat elnyomni, melyek bizonyára váratlan esemé­nyeket fognak előidézni. — S mi a valódi jellege a manifestatióknak ? — Németország ellen vannak intézve s nyíltan elitélik azt a pártot, mely azon hitben, hogy Német­­orszá­gban találja föl súlypontját, bolonddá engedte magát tartani. — S ez a spanyol diplomatia dolga. — Azért is vádolják, hogy Spanyolország ér­dekeit elhanyagolta s a valóságban ez elhanyagolás túlhalad minden képzeletet. — Mit kellett volna a spanyol diplomatiának tennie ? — Mindent, amit nem tett. Az 1875. márczius 4-iki német jegyzéket nem kellett volna felelet nél­kül hagynia azon ürügy alatt, hogy egy tisztán keres­kedelmi kérdés miatt nem akar ellenségeskedni. Pe­dig Németország e jegyzékben nem ismerte el Spa­nyolország souverainitását a Carolina-szigetek fölött. — A dolgok jelenlegi állásában a mostani ca­binet miben vétkes ? — Romero Robledo egy alkalmat sem mulasz­tott el, hogy a berlini kormány iránt kimutassa ro­­konszenvét. — S ezt nem szívesen látta Sagasta pártja ? — E rokonszenvnyilvánítás oly túlhajtott volt, hogy a liberális pártnak, hogy a franczia érzelmeket meg ne sértse, a királynál interveniálni kellett, hogy ezen nyilatkozatok jelentőségét csökkentse. E párt iránt való tekintetből a király az önök madridi köve­tének a III. Károly-rend nagykeresztjét adományoz­ta, daczára hogy kellemetlen emlékek kötik franczia­­országi útjához. — Az ön véleménye szerint a mostani kabinet­­nek mit kellett volna tenni a Carolina-ügyben ? —• A következményeknek elejét kellett volna venni azáltal, hogy a berlini szerződés aláírásakor a szigeteket tényleg megszállja, s nem kellett volna megelégedni azzal, hogy a szükséges összegeket a budgetbe fölveszik telepitvények alapítására s egy kormányzó odaküldésére. — S mivel fog végződni ez az izgatottság ? — Azzal, hogy az egyet nem értő Canovas-ka­­binet szét fog bomlani, nevezetesen kiválik belőle Pidal, kinek ultramontanizmusa úgyis mereven ellen­kezik a német politikával. — S Sagasta törekszik-e a kormányra ? — Absolute nem. A liberális párt nem veszé­ly­eztetheti magát egy ily nehéz helyzet átvállalása által. Canovas után Canovas következik. A minister­­elnök új kabinetet fog alakítani kevésbbé compromit­­tált elemekkel. — S lesz-e többsége a cortesben ? — Igen, bár a közvélemény kevésbbé fog vele rokonszenvezni Németország iránt való magatartása folytán. — S azután ? — Akkor egy szép napon megbuktatják, s utána Lagasta következik, kinek első dolga lesz az országra apellálni új választások által. — S mit fog tenni a liberális párt, ha kor­mányra jut ? — Készen tartja magát minden eshetőségre és eseményre, de nem törekszik háborúra. Különben a háborút Németország sem akarja. — Hát akkor mint fogják megoldani a Caro­lina ügyet. — Németország el fogja távolítani lobogóját onnan, ahova kitűzte, de Spanyolország souverainitá­sát nem fogja elismerni addig, mig csak ezt a többi nemzetek is el nem ismerik. S erre kell nekünk töre­kednünk.«* A tegnap éjjel és a mai nap folyamán érkezett táviratok a következők: Madrid, szept. 5. Este 6 órakor. A német nagykövetség palotája előtt nyugalom uralkodik. Az épületet ötven csendőr őrzi. A spanyol nép, a katonai és a politikai körök egyaránt követelik, hogy Spanyolország bo­­szút álljon Németországon. A szabadelvű hír­­lapok egyhangúlag azt kívánják, hogy há­borút üzenjenek Németországnak. Remélik, hogy az »Aragon«, »Marquez« és »Duero« spanyol hadihajók újra megszállják Yap-szi­­getét és onnan elűzik a német tengerészeket. A fegyvergyárakban lázas tevé­kenység uralkodik. Madrid, szept. 5. Éjfélk­or. A királyi palota előtt este felé tüntetés volt. A néptömeg folyvást »Éljen Alfonzo ki­rály!« kiáltásokba tört ki. A hangulat nyu­­godtabb. Madrid, szept. 5. 10 óra 45 perc­kor dél­előtt. A minisztérium a Berlinben székelő spanyol követnek azon utasítást küldte, hogy készen tartsa magát arra, hogy az első értesí­tésre irományait kikérje. A kormány erélyes eljárásra határozta el magát. Azt hiszik, hogy a hajók és a kormányzó­lap­ban semmiféle utasítással ellátva nem voltak. Madrid, szept. 5. A tüntetések a Puerta del Sol téren tegnap este ismétlődtek. A nép­tömeg magatartása nyugodtabb volt. Hir sze­rint úgy a spanyol, mint a német követ visz­­sza fogják kérni irományaikat. Martinez Cam­pos tábornok és Antequera tengernagy a Fi­­lippinekre fognak menni. Páris, szept. 6. A párisi hírlapok azon óhajnak adnak kifejezést, hogy Németország és Spanyolország között megegyezés jöjjön létre, de oda nyilatkoznak, hogy ez előrelát­hatólag nehezen fog menni. A »Journal des Débats« azt véli, hogy a spanyol kormány csak a diplomatiai összeköttetés megszakítása vagy a bel­válság közt választhat. Francziaor­szág — irja az idézett lap — sem az egyiket nem óhajtja, sem a másikat. Berlin, szept. 6. A »Norddeutsche Allge­meine Zeitung« irja: Alig gondolható, hogy a tikrek,"melyek ama"jelenetekről érkeznek, a melyeknek színhelye tegnap este Spanyolor­szág fővárosa volt s a melyek különösen az ottani német követség épülete és annak kör­nyéke ellen nyilvánultak, bizonyos mérték­ben föl ne izgassák a német olvasók kedé­lyét. Mindenekelőtt nagy csodálkozás fog nyilvánulni, mert az elfogulatlan szemlélő a Carolina-szigetek ügyének eddigi fo­lyamában semmi olyast nem láthat , a­miből a madridi tüntetők féktelen ma­gaviselete megmagyarázható volna. De az ily eseményeket nem az első benyomá­sok után kell megítélni. Vannak a népek életében oly pillanatok, midőn erélyes kor­mány — mint pl. a porosz — sem tudná pillanatnyira megakadályozni az oly kihágá­sokat, mint a gyújtogatás vagy vagyonron­­gálás. A szóban forgó esetben remélhetőleg, ha más után nem, hát mindenesetre bírói vizsgálat megindítása útján ki fog deríttetni, hogy kik voltak azok az emberek és mely czél ösztönözte őket, hogy minden eszközt­­ megragadjanak, hogy ellenségeskedést idéz­zenek elő Németország és Spanyolország között. Az ellenzék vereségeit a választásoknál a kor­mánypárt erőszakosságának és annak tulajdoníta, hogy az ellenzék újonczokból állt a kormány iskolá­zott hadserege ellen , most az ellenzék szervezkedett, ellenőrzi a választók lajstromát már az összeíráskor, biztosítani fogja a polgári jogok gyakorlatát a hata­lom túlkapásai ellen, és így jobb reménynyel nézhet a jövő elé. Áttérve az ellenzék feladataira, kijelenti, hogy az ellenzéknek elég oka van, mindjárt az ülés­szak kezdetén megkezdeni a harc­ot, elmulaszthat­­lan kötelessége, meginterpellálni a kormányt a honti választási visszaélésekben történt ügyészségi eljárás miatt, mivel lehetetlen, hogy az ügyészség máskép jár­jon el ily esetben, mint a­hogy a kormány akarja. Az ügyészség, mikor bíróilag constatálva volt, hogy a szolgabíró ellenzéki ártatlan polgárokat több napra elzáratott, az ellenzéki gyűléseket betiltotta a törvény ellenére — még­sem emelt vádat. Kérdezi szóló, hogy jogállamban élünk-e vagy oly országban, hol az emir vagy a basa tetszés szerint rendelkezik a polgárok sorsával. Kifejti továbbá, hogy szóba kell hozni a horvátokkal való újabb bonyodalmat és kijelenti, hogy a legcsekélyebb kapocs sincs a horvát és magyar ellenzék közt, mert az utóbbi nem ismer compromissumot egy a magyar államegység korlátain messze túlmenő horvát ellenzékkel. Minden fegyver­rel, ha kell vérrel, életével védi a magyar államegy­séget. Az ezt fenyegető törekvésekkel szemben minden magyar kormány számíthat, minden magyar ellen­zékre. De e tekintetben nem szabad hibát elkövetni. A jelen perczben megint a czimerügy második ki­adása előtt állunk. Ha a kormány képtelen ezen a nehéz talajon botlások nélkül cselekedni, ez a legerő­­sebbb jogczimet képezi az ellene való küzdésre. Az ellenzék kötelessége ezen ügyet teljesen kideríteni s azután szigorúan ítélni. Közeleg a kiegyezés ideje Ausztriával. A kormány megkezdte az alkudozásokat, mielőtt a felmondás történt. »Nem teszek — úgymond — szemrehányást de őrködni kell, hogy az alkudozások ne tartsanak addig, hogy a felmondás határidejét elaludjuk. A kormány az alkudozás eredményéről oly időben te­gyen jelentést, hogy az országgyűlés ítélhessen afö­lött, várjon a szerződés felmondását vagy megújítását akarja-e ?« A szónok hangsúlyozza, hogy meg kell akadályoz­ni a határidő elmulasztását.A gazdák nehéz helyzetéről s az ezzel kapcsolatos ipari pangásról szólva, hangsú­lyozza, hogy minden egyes gazdának fokozott erélyt és szorgalmat kell kifejteni, emellett azonban a hely­zet állami gondoskodást is követel. Szívesen látná a középeurópai vám szövetkezetet, mely a gazdának időt enged, hogy fegyverezhessék a tengerentúli verseny ellen ; ha azonban ez nem érhető el, nem ellenzi, hogy a közös vámterülettel és emelt vámokkal védekezzék az idegen behozatal ellen ; ámde nálunk, hol több a termelés, mint a fogyasztás, az emelt gabonavámoktól nem vár hatást s ezen az áron nem szavazza meg a vámnovella ipar­vámjait, melyek csak Ausztriára nézve előnyösek, míg a gabnavámok az osztrák gaz­dákat is védik. A gazdasági válság ügyében a súlypontot gaz­dasági rendszerünk átalakítása a kereskedelmi növények termesztése, intenzívebb állattenyésztés ké­pezi. Ez utóbbi függ a gazdasági ipartól, a czukor-, szesz-, söripartól, de ezen iparágak fejlesztése fo­gyasztási adórendszerünk közös jellege által meg van bénítva. A kiegyezés megújításának megszavazását szóló azon feltételhez köti, hogy az indirect adók rendszere függetlenné tétessék Ausztriától. Az öt éves mandátum ügyében a pro és contra érveket fel­sorolva szóló beismeri, hogy eddig a pro érveket túl­nyomóknak tarta. A harmadik évben a képviselők nem függetlenek felfelé. De a jelen viszonyok közt, a­mennyire tőle kitelik, megakadályozni igyekszik az ötéves mandátumot, míg a választók nem biztosít­tatnak a hatóságok pressiója ellen és a választási pe­­títiók nem utasíttatnak független bírókhoz. A közigazgatási reformot illetőleg kifejti, hogy a megyei bizottság nem ítélhet szigorúan az általa választott tisztviselők felett, sőt inkább hajlandó a visszaélések elpalástolására. A kormány pedig azt nézi, hogy az illető tisztviselő jó vagy rész kortes-e. A tisztviselői választási jogot csak befolyásos megyei urak gyakorolják, ezért a tisztviselők ezek javára részrehajlók. Szóló azt óhajtja, hogy a tisztviselő állása legyen tartósan biztosítva, a helyi viszonyok­tól függetlenül. A központi kormány nevezze ki, a független törvényhatóság pedig szigorún ellenőrizze őket, s ne menjen minden csekély ügy fél egész a kormányig. Ha a kormány ily értelmű közigazgatási reformot javasol, a­mit szóló nem remél, akkor rá­szavaz. Végül az ellene szórt rágalmakra reflectálva kijelenti, hogy ezek ellen itt nem védi magát, hanem kifelé beszél. Az ellentábor becsületes, hazafias ele­meit felszólítja, hogy akadályozzák meg, miszerint ellene mérges nyilak szórassanak. Kérdi, váljon tisz­tességes eljárás­t a polgárok egész osztályát, egész megyéket kitagadni, a hazafias nem magyar ajkú la­kosokat azon alternatíva elé állítani, hogy vagy a kor­mánypárthoz, vagy a túlzó nemzeti­ párthoz csatlakoz­zanak. Nem hazafiasabb dolog-e, ha az elégedetlen­ség akadályait eltereljük a szélső pártok ve­szélyes medréből egy magyar alkotmányos ellenzék medrébe ? Emlékezteti ellenfeleit, hogy mielőtt Tisza kormányra jutott, mikor élesebb ellenzék volt, mint a mostani, mely a közjogi alap ellen is küzdött, akkor Torontálban egy deákpárti képviselő sem volt, akkor Tisza lapjai lelkesedve szóltak a hazafias német la- A délmagyarországi ellenzéki gyűlés. — Saját külön tudósítónk táviratai. — Temesvár, szept. 6. A már hetekkel ezelőtt nagy zajjal hir­detett délmagyarországi ellenzéki pártgyülés, ma az előre várt nagy ünnepélyességek nél­kül megtartatott. Apponyi Albert gróf délután 4 órakor ér­kezett meg s a pályaudvarban Patyánszky Elek párt­elnök által üdvözöltetett. Minden nagyobb tüntetés nélkül fogadták és mintegy háromszáz főnyi tömeg várta, de zászlók, lobogók és zene nélkül és csak gyenge éljenekkel üdvözölték. 22 kocsival kisértek a város utczáin végig, imitt-amott a kiváncsi nézők megállották, egyesek köszöngettek is. Délután 5 órakor a pártgyűlésre a redoute-te­­rembe gyűltek, mely nem egészen telt meg. Mintegy ötszázan lehettek jelen, köztük sok szabadelvűpárti választó, továbbá a csanádegyházmegyei alsó clerus csaknem teljes számban. Az ellenzékiek közt sok r­o­­mán és szerb nationalista. Apponyi gróf küldöttség által meghivatván, él­jenzések közt lépett be a gyűlésterembe. Rózsa Imre üdvözölte, tiltakozva azok ellen, kik azt állítják, hogy a délmagyarországi mérsékelt ellenzék zömét a nem­zetiségi ultrák, antisemiták, socialisták és anarchisták képezik. Apponyi erre röviden megköszönte a lelkes fogadtatást. Apponyi Albert gróf hosszabb német beszédben fejtegette az ellenzék teendőit a jövő ülés­szakban. Bevezetésképen visszapillantást vetett a le­folyt évre, s az ellenzék működésére.

Next