Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)
1885-09-07 / 1082. szám
Szerkesztőség : Peronoaiek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy "J"« előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli Kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .. .................................- - 2 Évt. 8 hónapra ...................................................... 6 » 6 hónapra ...................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 1082. (245) szám. Budapest, 1885. Hétfő, szeptember 7 IV. évf folyam. Budapest, szeptember 6 A holt idény teljesen elmúlt. Úgy a társadalmi, mint a politikai életben egész erővel beköszöntött a haute saison és minden átmenet nélkül hirtelen lázas mozgalom támadt minden téren. Fővárosunk mai képe különösen feltűnően mutatta ezt. Az a sok vendég, aki ma Budapesten összegyűlt, a magyar fővárost egy napra egész világvárossá tette. Ennyi idegent a kiállítás eddigi folyama alatt egyetlen egyszer sem üdvözölhettünk falaink között. A főváros polgársága, a kiállítás intézői és a főváros közigazgatási hatósága azonban a hagyományos magyar vendégszeretet nem hazudtolták meg és jóllehet négy-öt nagy vendégsereg fogadásának kedves kötelessége jutott is nekik, mégis mindannyiukat lekötelező szívességgel nagy előzékenységgel fogadták. És a vendégek eljövetelének sok gyakorlati haszna is lesz. Csak odavetőleg említjük fel azt a nagy horderejű eredményt, melyet az országos nyomdászgyűlés felmutat. A szépen működő nyomdász segélyegyesületnek országossá tétele vívmánynak mondható és ez intézmény áldásos működésének kiterjesztése egy nagy osztály érdeke. A brünni s hernalsi iparosok, a bécsi fogadósok és vendéglősök ittlétének közérdekű hasznát teljesen felesleges méltatnunk. Még a pusztán kedves vendégekül és nem tanulmányozókul érkezett és óriás enthusiasmussal fogadott lengyelekkel való testvériesülésnek is bizonyára lesz gyakorlati eredménye. De nemcsak társadalmi téren kezd lázasan lüktetővé válni az élet. A politika vándorapostolai is megindulnak őszi körútjaikra. A külföld nagy férfiainak példáját követi Apponyi Albert gróf a mérsékelt ellenzék vezérférfia, ki ma Temesvártt tartott nagy beszédet, Temesvárit a szerb és a román nemzetiségi aspiratiók egyik nagy központján, Temesvártt, hol az ultra-oláh ¡Luminatoriul« mai vezérczikkében »szintén nagy örömmel s szives istenhozattal üdvözli a városban a pártértekezletet.« A pártgyülésről és különösen Apponyi gróf beszédéről csak szóban igenis fukar távirati kivonatok adnak hirt. Nem is akarunk most a késő éji órákban véleményt mondani felölök. Csak nehány kiemelkedő passusára, az ellenzéki pártvezér beszédének kívánjuk felhívni olvasóink figyelmét. Az egyik az ellenzéknek a pártvezér ma kiadott jelszava folytán követendő magatartása a még csak nemrég is ellenzéki oldalról követelt mandátum-meghosszabbítás kérdésében, a másik Apponyi grófnak államsocialistikus és vámpolitikai, úgy látszik ezúttal a szokottnál is messzebb menő fejtegetése és a a harmadik a minden — Temesvárt felszólaló ellenzéki — corifeus által a nemzetiségi kérdésben felhozott védekezés. Tudósítónk jól jegyzi meg,hogy »qui s’excuse, s’accuse!« — Ez a fel nem vetett vád ellen való védekezés valóban ezt a benyomást teszi reánk is. Az ellenzék maga is érezni látszik, hogy hibát követ el, ha konkolyt hintve az úgyis nem erős délvidéki magyarság közé s a nemzetiségi aspiratiókat dédelgetve akar pártot szerezni magának. A pártszerzés reméljük, nem fog sikerülni, de máris sikerült az, amit nem akartak: a román és szerb nationalista aspiratiók mellé egy újabb nemzetiségi törekvésnek, a délvidéki németekének a felébresztése. Ha ez új, eddig ismeretlen nemzetiségi actio majd nagyobb hullámokat ver s oly túlzásokba fajul, mint a minőkre, fájdalom, a román elfajult — az ellenzék hiában üti majd a mellét, hogy: »mea culpa.« Ki tudja, fog-e ez segíteni. A külpolitika terén a spanyol-német conflictus háttérbe szorít minden más kérdést. Európa minden országának sajtója és diplomatiája ezzel foglalkozik. Átalános az a nézet, hogy vagy egyik vagy másik részről meg kell szakítani a diplomatiai érintkezést. Németországnak azért, mert elégtételt kell követelnie nemzeti jelvénye, lobogója megszentségtelenítéséért; Spanyolországnak pedig azért, mert közvéleménye kényszeríti e lépésre. Alfonzo király előtt ugyanis csak az az alternatíva áll, hogy vagy a nép oldalára áll és Németország ellen hadsereget küld, vagy pedig a nép ellen indítja meg hadait és válságos, végveszélylyel fenyegető belviszálkodást idéz elő. Az erők egyenlőtlensége mellett lehetetlen elképzelni a német-spanyol háborút. De akár Spanyolország gyengeségét vegyük számba, akár Bismarck herczeg sokszor hangoztatott békepolitikáját tekintjük : mindenesetre igen nehéznek tartjuk a kérdés megoldását s a madridi forrongás vége ma még beláthatatlan. Mindenesetre a dolgok vezetése ma már nem a Bismarck, hanem a spanyolok kezében van. Mai távirataink egyébiránt már is jelentik, hogy úgy a berlini spanyol, mint a madridi német képviselők készülődnek hazafelé. Az úi saison tehát elég érdekesen kezdődik. BELFÖLD, Budapest, szept. 6. (Miskatovics a kamarai okmányokról.) Az »Agr. Ztg.« mai számában Miskatovics József tart. gy. képviselő, méltányolva azt hosszabb, rendkívül érdekes czikkben, hogy a bán visszaküldőbe a kamarai okmányokat a magyar levéltárnak, többek között a következőket írja: »A horvát kormány anélkül, hogy a kérdés lényegébe bocsátkozott volna, az okmányok visszaadása ellen a technikai akadályokkal mentegetőzött. A mostani bán, aki ezt a rendszert folytatni, s a tényeket tagadni nem akarta, azt a meggyőződést táplálta, hogy őszintén és becsületesen a magyar kormánynak olyan hosszú éveken át ismételt kérését többé visszautasítani nem lehet . . . Minden összefüggés nélkül a napi dolgokkal és a jelenlegi viszonyokkal oldották meg valahára véglegesen ezt a kérdést, mely olyan hosszú ideig volt függőben . . . Windischgrätz herczeg helytelen, jogtalan tette, az iratok kiadása által jóvá van téve ismét. Magyarországban ne hihessék és ne állíthassák, hogy Horvátország elveszítheti jogait akkor, ha egy erőszakos tett alapjától megfosztották. Az okmányok kiadása sans phrase, Horvátország részéről a legnagyobb bizalom bizonyítéka, melyet Magyarország jogérzete iránt táplálni lehetett. Ezt a bizalmat a magyarok bizonynyal igazolni és viszonozni fogják—« Budapest, szept 6. (A függő államadósság.) A függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság, Bécsben, 1885. évi szeptember hó 4-ik napján tartott XII-ik ülésében az államjegyek forgalmi összegét, 1885. évi augusztus hó végével következőnek találta: A bizottság saját feljegyzései alapján, a tulajdonképeni államjegyek összege 1 forintosokban 67.466,211 forint, 5 forintosokban 115.390,520 forint, 50 forintosokban 154.739,900 forint, összesen 337.596,631 frt. A közös pénzügyminisztérium hivatalos közlése szerint a sóbányákra bekeblezett és forgalomban levő zálogjegyek összege 74.400,462 frt 50 kr. Összesen 411.997,093 frt 50 kr. Budapest, szept. 6. (A tót Matica küldöttsége a királynál.) A föloszlatott tót Matica volt tagjainak egy küldöttsége nemrég Bécsben járt, hogy kérvényt nyújtson át ő felségének. Azt kérték, hogy ő felsége semmisítse meg a belügyminisztériumnak a Maticát föloszlató rendeletét s akadályoztassék meg, hogy a Matica egyleti vagyona az újonnan,, alakult magyar-tót művelődési egyletnek jusson. Ő felsége épen akkor Ischlben lévén, a kérvényét a cabinetirodában hagyták. Most, mint a bécsi »Vaterland« írja, a turóczi alispán arról tudósítja a küldöttséget, hogy a kérvény, minden megjegyzés vagy végzés nélkül leküldetett a magyar belügyminiszternek s igy nem képezheti többé tárgyát semmiféle tanácskozásnak. A spanyol-német conflictus. A spanyol-német conflictus rögtöni elmérgesedése roppant feltűnést kelt a diplomatiai világban. Párisban nagy izgatottsággal fogadták azon hírt, hogy a madridi német követség palotájáról letépték és elégették a német czímert, aminek következtében gróf Solms követ azonnal elutazott, bár ez utóbbi hír később valótlannak bizonyult. A franczia radicálisok a spanyol csőcselék őrületes kifakadásait támadási ürügyül használják föl a kormány ellen, mely a spanyol nyilatkozványokat nem akarja tűrni Francziaországban. A lapok nagyobb része azonban nyugalmat tanácsol s azt fejtegeti, hogy Francziaországnak várakozó álláspontot kell elfoglalnia s szemmel tartania, hogy hova fejlődnek a dolgok. Több lap azt hiszi, hogy a német lobogó és czimer meggyalázása után lehetetlen a békés kiegyenlítés s Németország kényszerülve van lobogójának megsértését véresen boszulni meg. A csak némileg is nyugodtan gondolkodó francziákra elrémítő benyomást tett az, hogy a spanyol lakosság, a durva fenyegetésből, népjogellenes tettre ragadtatta magát. Párisban tartózkodó előkelő spanyol körökben nem hiszik, hogy háborúra kerül a dolog, mert Spanyolország nincs elkészülve a bábomra, s hajóraja egy hétig sem tarthatná magát a tengeren. A franczia kormány nagy számú titkos rendőrrel tartatja szemmel úgy a spanyol követségi, mint a német nagykövetségi palotát, hogy minden demonstrációt megakadályozzon. A cabinet el van határozva, hogy minden rendetlenséget erélyesen el fog nyomni. A conflictus koraibbnál koraibb híreket teremt. Némely lap máris a spanyol forradalom küszöbön álló kitöréséről beszél. A »Liberté« e hírekben nem hisz, azt mondja, hogy ha a háború esetleg kitör, minden hit spanyol királya mellé áll a hon védelmében. A »Temps« azt mondja, hogy a Carolina-szigetek kérdése kilépett a diplomatia korlátai közül, s az ügy fejlődése beláthatlan.* A madridi események Berlinben még nagyobb izgatottságot keltettek, mint másutt. Német körökben a helyzetet nagyon kritikusnak tartják, arról beszélnek, hogy Solms grófot vissza fogják hívni. A helyzetet úgy fogják föl, hogy a Carolina-szigetek ügyének a német lobogó megsértése egészen más fordulatot adott. Választott bíróságról alig lehet szó, amennyiben ennek eszméjét a spanyol kormány határozottan elvetette, azon indokolással, hogy ez a körülmény nagy kételyt involválna magában a Carolinaszigetekre vonatkozó spanyol jogok iránt. Berlinben jó szemmel nézik a franczia lapok magatartását. Párisban mintha azt éreznék, hogy Bismarck nemcsak a Carolina-szigetekre gondol, tanácsosnak tartják a francziák, hogy semmivel se járuljanak hozzá a gyúanyaghoz. A »Kreuz Zeitung« madridi levelezője a következőket írja a legutóbbi spanyol minisztertanácsról : Spanyolország határozottan megmarad igényei mellett, s a Karolina-szigeteknek Németország által való megszállását elkerülhetlen casus bellinek tekintik. A spanyol kormány nem engedhet, ez Spanyolország és a monarchia érdekeinek végtelenül ártana. Francziaország az ügyek alakulása folytán egyszerre visszanyerte elvesztett terrénumát Spanyolországban. A franczia lapok is érzik ezt, s egyelőre komoly nyugalmat tanácsolnak a kormánynak. A »Paris« nagyon természetesnek találja, hogy Németország, mely utóbbi időben annyira ráadta magát a gyarmatosításra, s a Spanyolország által felfedezett, de teljesen elhanyagolt Carolina-szigeteket birtokába akarja keríteni. A »Temps «-nek Rómából azt jelentik, hogy az olasz kikötővárosokban nagy csapatösszpontosítások történnek. Gyanítják, hogy Németország a Spanyolországgal való bábom esetére biztosította magának Olaszország szövetségét, s ha a háború kitör, olasz csapatok szállnak partra vagy Spanyolországban, vagy Maroccoban. A madridi német követ visszahatásának híre Londonon keresztül érkezett legelőször Berlinbe. A berlini »Tageblatt« szerint a Yap-sziget megszállása augusztus 24-ikén történt. Mikor a sziget felé egy spanyol hajó közeledett, egy német hajó megelőzte, legénységét a partra tette, s a szigetet Németország birtokába vette, kitűzvén a német lobogót, mire a spanyolok tiltakozva visszavonultak. A »Tageblatt« fölsorol 26 oly nagy spanyol várost, hol németellenes tüntetések történtek. Míg a »National-Zeitung«-ban egy nagy szeszfőzőcég határozottan vitatja, hogy jelentékeny spanyol cégek megszakítják összeköttetésüket a német házakkal, a »Vossische Zeitung« egy barcelonai üzleti levelet közöl, mely szerint a nagy spanyol cégek megszüntetik a német áruk megrendelését. * Érdekesnek tartjuk e helyütt reproducálni azon beszélgetést, melyet a »Gaulois« egyik munkatársa folytatott Morettel, a Posada Herera és Sagasta minisztériumok volt tagjával. — Spanyolország — mondá Moret — a Carolina-szigetek ügye folytán igen nehéz helyzetben van. A manifestatiók szakadatlanul következnek egymásután, s a közvéleményt mindenütt ellenséges érzület hatja át. — S milyen szerepe van a kormánynak ? — A minisztérium hiába igyekszik e manifestatiókat elnyomni, melyek bizonyára váratlan eseményeket fognak előidézni. — S mi a valódi jellege a manifestatióknak ? — Németország ellen vannak intézve s nyíltan elitélik azt a pártot, mely azon hitben, hogy Németországban találja föl súlypontját, bolonddá engedte magát tartani. — S ez a spanyol diplomatia dolga. — Azért is vádolják, hogy Spanyolország érdekeit elhanyagolta s a valóságban ez elhanyagolás túlhalad minden képzeletet. — Mit kellett volna a spanyol diplomatiának tennie ? — Mindent, amit nem tett. Az 1875. márczius 4-iki német jegyzéket nem kellett volna felelet nélkül hagynia azon ürügy alatt, hogy egy tisztán kereskedelmi kérdés miatt nem akar ellenségeskedni. Pedig Németország e jegyzékben nem ismerte el Spanyolország souverainitását a Carolina-szigetek fölött. — A dolgok jelenlegi állásában a mostani cabinet miben vétkes ? — Romero Robledo egy alkalmat sem mulasztott el, hogy a berlini kormány iránt kimutassa rokonszenvét. — S ezt nem szívesen látta Sagasta pártja ? — E rokonszenvnyilvánítás oly túlhajtott volt, hogy a liberális pártnak, hogy a franczia érzelmeket meg ne sértse, a királynál interveniálni kellett, hogy ezen nyilatkozatok jelentőségét csökkentse. E párt iránt való tekintetből a király az önök madridi követének a III. Károly-rend nagykeresztjét adományozta, daczára hogy kellemetlen emlékek kötik francziaországi útjához. — Az ön véleménye szerint a mostani kabinetnek mit kellett volna tenni a Carolina-ügyben ? —• A következményeknek elejét kellett volna venni azáltal, hogy a berlini szerződés aláírásakor a szigeteket tényleg megszállja, s nem kellett volna megelégedni azzal, hogy a szükséges összegeket a budgetbe fölveszik telepitvények alapítására s egy kormányzó odaküldésére. — S mivel fog végződni ez az izgatottság ? — Azzal, hogy az egyet nem értő Canovas-kabinet szét fog bomlani, nevezetesen kiválik belőle Pidal, kinek ultramontanizmusa úgyis mereven ellenkezik a német politikával. — S Sagasta törekszik-e a kormányra ? — Absolute nem. A liberális párt nem veszélyeztetheti magát egy ily nehéz helyzet átvállalása által. Canovas után Canovas következik. A ministerelnök új kabinetet fog alakítani kevésbbé compromittált elemekkel. — S lesz-e többsége a cortesben ? — Igen, bár a közvélemény kevésbbé fog vele rokonszenvezni Németország iránt való magatartása folytán. — S azután ? — Akkor egy szép napon megbuktatják, s utána Lagasta következik, kinek első dolga lesz az országra apellálni új választások által. — S mit fog tenni a liberális párt, ha kormányra jut ? — Készen tartja magát minden eshetőségre és eseményre, de nem törekszik háborúra. Különben a háborút Németország sem akarja. — Hát akkor mint fogják megoldani a Carolina ügyet. — Németország el fogja távolítani lobogóját onnan, ahova kitűzte, de Spanyolország souverainitását nem fogja elismerni addig, mig csak ezt a többi nemzetek is el nem ismerik. S erre kell nekünk törekednünk.«* A tegnap éjjel és a mai nap folyamán érkezett táviratok a következők: Madrid, szept. 5. Este 6 órakor. A német nagykövetség palotája előtt nyugalom uralkodik. Az épületet ötven csendőr őrzi. A spanyol nép, a katonai és a politikai körök egyaránt követelik, hogy Spanyolország boszút álljon Németországon. A szabadelvű hírlapok egyhangúlag azt kívánják, hogy háborút üzenjenek Németországnak. Remélik, hogy az »Aragon«, »Marquez« és »Duero« spanyol hadihajók újra megszállják Yap-szigetét és onnan elűzik a német tengerészeket. A fegyvergyárakban lázas tevékenység uralkodik. Madrid, szept. 5. Éjfélkor. A királyi palota előtt este felé tüntetés volt. A néptömeg folyvást »Éljen Alfonzo király!« kiáltásokba tört ki. A hangulat nyugodtabb. Madrid, szept. 5. 10 óra 45 perckor délelőtt. A minisztérium a Berlinben székelő spanyol követnek azon utasítást küldte, hogy készen tartsa magát arra, hogy az első értesítésre irományait kikérje. A kormány erélyes eljárásra határozta el magát. Azt hiszik, hogy a hajók és a kormányzólapban semmiféle utasítással ellátva nem voltak. Madrid, szept. 5. A tüntetések a Puerta del Sol téren tegnap este ismétlődtek. A néptömeg magatartása nyugodtabb volt. Hir szerint úgy a spanyol, mint a német követ viszsza fogják kérni irományaikat. Martinez Campos tábornok és Antequera tengernagy a Filippinekre fognak menni. Páris, szept. 6. A párisi hírlapok azon óhajnak adnak kifejezést, hogy Németország és Spanyolország között megegyezés jöjjön létre, de oda nyilatkoznak, hogy ez előreláthatólag nehezen fog menni. A »Journal des Débats« azt véli, hogy a spanyol kormány csak a diplomatiai összeköttetés megszakítása vagy a belválság közt választhat. Francziaország — irja az idézett lap — sem az egyiket nem óhajtja, sem a másikat. Berlin, szept. 6. A »Norddeutsche Allgemeine Zeitung« irja: Alig gondolható, hogy a tikrek,"melyek ama"jelenetekről érkeznek, a melyeknek színhelye tegnap este Spanyolország fővárosa volt s a melyek különösen az ottani német követség épülete és annak környéke ellen nyilvánultak, bizonyos mértékben föl ne izgassák a német olvasók kedélyét. Mindenekelőtt nagy csodálkozás fog nyilvánulni, mert az elfogulatlan szemlélő a Carolina-szigetek ügyének eddigi folyamában semmi olyast nem láthat , amiből a madridi tüntetők féktelen magaviselete megmagyarázható volna. De az ily eseményeket nem az első benyomások után kell megítélni. Vannak a népek életében oly pillanatok, midőn erélyes kormány — mint pl. a porosz — sem tudná pillanatnyira megakadályozni az oly kihágásokat, mint a gyújtogatás vagy vagyonrongálás. A szóban forgó esetben remélhetőleg, ha más után nem, hát mindenesetre bírói vizsgálat megindítása útján ki fog deríttetni, hogy kik voltak azok az emberek és mely czél ösztönözte őket, hogy minden eszközt megragadjanak, hogy ellenségeskedést idézzenek elő Németország és Spanyolország között. Az ellenzék vereségeit a választásoknál a kormánypárt erőszakosságának és annak tulajdoníta, hogy az ellenzék újonczokból állt a kormány iskolázott hadserege ellen , most az ellenzék szervezkedett, ellenőrzi a választók lajstromát már az összeíráskor, biztosítani fogja a polgári jogok gyakorlatát a hatalom túlkapásai ellen, és így jobb reménynyel nézhet a jövő elé. Áttérve az ellenzék feladataira, kijelenti, hogy az ellenzéknek elég oka van, mindjárt az ülésszak kezdetén megkezdeni a harcot, elmulaszthatlan kötelessége, meginterpellálni a kormányt a honti választási visszaélésekben történt ügyészségi eljárás miatt, mivel lehetetlen, hogy az ügyészség máskép járjon el ily esetben, mint ahogy a kormány akarja. Az ügyészség, mikor bíróilag constatálva volt, hogy a szolgabíró ellenzéki ártatlan polgárokat több napra elzáratott, az ellenzéki gyűléseket betiltotta a törvény ellenére — mégsem emelt vádat. Kérdezi szóló, hogy jogállamban élünk-e vagy oly országban, hol az emir vagy a basa tetszés szerint rendelkezik a polgárok sorsával. Kifejti továbbá, hogy szóba kell hozni a horvátokkal való újabb bonyodalmat és kijelenti, hogy a legcsekélyebb kapocs sincs a horvát és magyar ellenzék közt, mert az utóbbi nem ismer compromissumot egy a magyar államegység korlátain messze túlmenő horvát ellenzékkel. Minden fegyverrel, ha kell vérrel, életével védi a magyar államegységet. Az ezt fenyegető törekvésekkel szemben minden magyar kormány számíthat, minden magyar ellenzékre. De e tekintetben nem szabad hibát elkövetni. A jelen perczben megint a czimerügy második kiadása előtt állunk. Ha a kormány képtelen ezen a nehéz talajon botlások nélkül cselekedni, ez a legerősebbb jogczimet képezi az ellene való küzdésre. Az ellenzék kötelessége ezen ügyet teljesen kideríteni s azután szigorúan ítélni. Közeleg a kiegyezés ideje Ausztriával. A kormány megkezdte az alkudozásokat, mielőtt a felmondás történt. »Nem teszek — úgymond — szemrehányást de őrködni kell, hogy az alkudozások ne tartsanak addig, hogy a felmondás határidejét elaludjuk. A kormány az alkudozás eredményéről oly időben tegyen jelentést, hogy az országgyűlés ítélhessen afölött, várjon a szerződés felmondását vagy megújítását akarja-e ?« A szónok hangsúlyozza, hogy meg kell akadályozni a határidő elmulasztását.A gazdák nehéz helyzetéről s az ezzel kapcsolatos ipari pangásról szólva, hangsúlyozza, hogy minden egyes gazdának fokozott erélyt és szorgalmat kell kifejteni, emellett azonban a helyzet állami gondoskodást is követel. Szívesen látná a középeurópai vám szövetkezetet, mely a gazdának időt enged, hogy fegyverezhessék a tengerentúli verseny ellen ; ha azonban ez nem érhető el, nem ellenzi, hogy a közös vámterülettel és emelt vámokkal védekezzék az idegen behozatal ellen ; ámde nálunk, hol több a termelés, mint a fogyasztás, az emelt gabonavámoktól nem vár hatást s ezen az áron nem szavazza meg a vámnovella iparvámjait, melyek csak Ausztriára nézve előnyösek, míg a gabnavámok az osztrák gazdákat is védik. A gazdasági válság ügyében a súlypontot gazdasági rendszerünk átalakítása a kereskedelmi növények termesztése, intenzívebb állattenyésztés képezi. Ez utóbbi függ a gazdasági ipartól, a czukor-, szesz-, söripartól, de ezen iparágak fejlesztése fogyasztási adórendszerünk közös jellege által meg van bénítva. A kiegyezés megújításának megszavazását szóló azon feltételhez köti, hogy az indirect adók rendszere függetlenné tétessék Ausztriától. Az öt éves mandátum ügyében a pro és contra érveket felsorolva szóló beismeri, hogy eddig a pro érveket túlnyomóknak tarta. A harmadik évben a képviselők nem függetlenek felfelé. De a jelen viszonyok közt, amennyire tőle kitelik, megakadályozni igyekszik az ötéves mandátumot, míg a választók nem biztosíttatnak a hatóságok pressiója ellen és a választási petítiók nem utasíttatnak független bírókhoz. A közigazgatási reformot illetőleg kifejti, hogy a megyei bizottság nem ítélhet szigorúan az általa választott tisztviselők felett, sőt inkább hajlandó a visszaélések elpalástolására. A kormány pedig azt nézi, hogy az illető tisztviselő jó vagy rész kortes-e. A tisztviselői választási jogot csak befolyásos megyei urak gyakorolják, ezért a tisztviselők ezek javára részrehajlók. Szóló azt óhajtja, hogy a tisztviselő állása legyen tartósan biztosítva, a helyi viszonyoktól függetlenül. A központi kormány nevezze ki, a független törvényhatóság pedig szigorún ellenőrizze őket, s ne menjen minden csekély ügy fél egész a kormányig. Ha a kormány ily értelmű közigazgatási reformot javasol, amit szóló nem remél, akkor rászavaz. Végül az ellene szórt rágalmakra reflectálva kijelenti, hogy ezek ellen itt nem védi magát, hanem kifelé beszél. Az ellentábor becsületes, hazafias elemeit felszólítja, hogy akadályozzák meg, miszerint ellene mérges nyilak szórassanak. Kérdi, váljon tisztességes eljárást a polgárok egész osztályát, egész megyéket kitagadni, a hazafias nem magyar ajkú lakosokat azon alternatíva elé állítani, hogy vagy a kormánypárthoz, vagy a túlzó nemzeti párthoz csatlakozzanak. Nem hazafiasabb dolog-e, ha az elégedetlenség akadályait eltereljük a szélső pártok veszélyes medréből egy magyar alkotmányos ellenzék medrébe ? Emlékezteti ellenfeleit, hogy mielőtt Tisza kormányra jutott, mikor élesebb ellenzék volt, mint a mostani, mely a közjogi alap ellen is küzdött, akkor Torontálban egy deákpárti képviselő sem volt, akkor Tisza lapjai lelkesedve szóltak a hazafias német la- A délmagyarországi ellenzéki gyűlés. — Saját külön tudósítónk táviratai. — Temesvár, szept. 6. A már hetekkel ezelőtt nagy zajjal hirdetett délmagyarországi ellenzéki pártgyülés, ma az előre várt nagy ünnepélyességek nélkül megtartatott. Apponyi Albert gróf délután 4 órakor érkezett meg s a pályaudvarban Patyánszky Elek pártelnök által üdvözöltetett. Minden nagyobb tüntetés nélkül fogadták és mintegy háromszáz főnyi tömeg várta, de zászlók, lobogók és zene nélkül és csak gyenge éljenekkel üdvözölték. 22 kocsival kisértek a város utczáin végig, imitt-amott a kiváncsi nézők megállották, egyesek köszöngettek is. Délután 5 órakor a pártgyűlésre a redoute-terembe gyűltek, mely nem egészen telt meg. Mintegy ötszázan lehettek jelen, köztük sok szabadelvűpárti választó, továbbá a csanádegyházmegyei alsó clerus csaknem teljes számban. Az ellenzékiek közt sok román és szerb nationalista. Apponyi gróf küldöttség által meghivatván, éljenzések közt lépett be a gyűlésterembe. Rózsa Imre üdvözölte, tiltakozva azok ellen, kik azt állítják, hogy a délmagyarországi mérsékelt ellenzék zömét a nemzetiségi ultrák, antisemiták, socialisták és anarchisták képezik. Apponyi erre röviden megköszönte a lelkes fogadtatást. Apponyi Albert gróf hosszabb német beszédben fejtegette az ellenzék teendőit a jövő ülésszakban. Bevezetésképen visszapillantást vetett a lefolyt évre, s az ellenzék működésére.